Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A tegnap jó részét a nyugdíjas klubbal Szentendrén töltöttük.
A Közlekedési Múzeummal kezdtük, ami már csak a könnyű megközelíhetősége miatt is adódott. A belépőjegy nem drága, a hetven fölöttieknek pedig ingyenes. Filmezni-fényképezni lehetett, nehéz is lett volna megállni. Merem állítani a belépőjegy bőven megérte az árát!
A kiállítás részint fedett, részint szabad helyen található, az előbbin kezdtük. Itt jó néhány érdekes tárgy volt látható, de a legérdekesebbek a fényképek voltak. Kép a földalattiról, a lóvasútról, az omnibuszról, az állomásépületekről. Az omnibusz lovain kissé meglepődtem, azt hittem, legalábbis muraköziek húzták, de nekem nem tűntek igáslónak, bár nem vagyok nagy szakértő. Viszont szépen ápolt jószágok voltak, meg kell hagyni!
Aztán csoportkép az 1920-as évekből, villamoskalauzok egyenruhában. Csupa férfi, bár akkor már volt női kalauz is. Egy kivételével mind pödrött bajszú, meglehetősen önérzetes kinézetű ember, egyenruhában.
A következő teremben nosztalgiavillamos, csodaszép, de az első lépcső a térdemig ért, ezért kénytelen voltam lemondani róla, Ha legközelebb arra járok, igenis viszek magammal egy sámlit! Végül is vannak már összehajtható fajták is.
Volt még egy, ami szintén ebbe a kategóriába tartozott, ebbe nem lehetett bemenni, csak bekukkantani, amit meg is tettem. Nos, már a záróajtón csiszoltüveg volt, ezen benézve egyes üléseket láttam, és ami a legjobban tetszett: az ablakok lehúzhatóak voltak, a nyitást pedig egy vászonszalaggal lehetett szabályozni, ezen fémlyukak voltak. A hatvanas évek elején néhány vidéki vasúton még láttam ilyet. A járművön egy II. szám volt felfestve, lehet, hogy ez másodosztályú volt?
A többire azonban simán fel lehetett jutni, meg is tettem, még a tűsarkú cipők csapdája nevű rácsos lépcsőn is. Azt viszont meg kell hagyni, szépen lepucolta a port-sarat a cipőtalpakról!
A kinti részleg is sok érdekességet tartogatott, ezekről azonban már sokat írtam, most nem foglalkozom vele.
Aki a leírtak alapján kedvet kap a látogatásra, azzal tudatom, hogy a múzeum e hó végéig van nyitva, aztán téli szünet, és lehet áprilisig várni!
A következő programpont részemről egy babakiállítás volt, Érdekes módon egy disznótoros fesztiválon találkoztam először ezekkel a korhű jelmezbe öltöztetett babákkal, megtetszettek, és most igyekeztem viszontlátni őket, ami sikerült! Szebbnél-szebb, mívesen kidolgozott, korhű viseltbe öltöztetett alakot láthattam, el is gyönyörködtem bennük. A kedvenceim a reformkori, majd a dualizmus idejéből származó viseletek voltak, a férfiak díszmagyarban, de nem a túlzó fajtából, a nők persze szintén szépen öltöztek. Akadt azért jó néhány férfialak is, például Einstein, Chaplin, de még VIII. Henrik is!
Volt persze újabbkori viselet is, a sokunk számára ismerős pöttyös ruha, borítéktáska, tűsarkú cipő is. Itt is akadt egy kedvencem, itt a hölgy a fekete-fehér pöttyös színkombinációt használta. Fehér ruha, pöttyös gallérral, fehér szalmakalap, szalaggal, és ami a kedvencem: olyan ernyő, ami kívül fehér, a belseje pöttyös.
A másik szobában egy hatvanas évekből való esküvő, tanúk, nyoszolyólányok, banda kísérte a menetet. Kedélyesen beszélgető, kukoricát morzsoló öregurak, a kispadon egymás mellett ülő idős pár, a nő imakönyvet lapoz, a férfi a pipáját tömi.
Voltak még vályogvető, illetve teknővájó cigányok is, a munkafázisok részletes ábrázolásával.
Búcsúzóul még egyszer végignéztem mindent (sokkal több volt, mint amit megemlítettem) és elégedetten távoztam. Szép nap volt, mind az időjárását (ideális kirándulóidő volt) mind a látottakat tekintve.
Nekem az olvasnivalók terén különböző korszakaim voltak és vannak: még 9-10 évesen az Egri csillagok volt a kedvencem. 12-13 évesen a nyári vakáció alatt kiolvastam a barátnőm szüleinek a könyvszekrényéből a Jókai összest. Aztán kamaszként anyu elég sokszínű választékából megengedte elolvasni különböző könyveit, az általa féltve őrzött Elfújta a szél és a Manderley-ház asszonya kötetekkel az élen. Huszonévesen már a kortárs magyar költőket, írókat faltam, több dedikált kötetem is van tőlük.
Aztán sokáig maximálisan a munkámhoz kapcsolódó, többnyire szakirodalom vette át az első helyet, ami azért elég széles horizontot jelentett. Romantikus regényekre nemigen maradt időm, inkább novellákra, pl. az évente megjelenő Körkép kötetekből.
Jó ideje a kutyás irodalom, élén Csányi Vilmos köteteivel, és néhány más , szívemnek és érdeklődésemnek kedves téma, ill. szerző köti le az érdeklődésemet és az időmet. Mint pl. a színházakkal kapcsolatos könyvek, vagy az egészségtudatos életmód irodalma.
De érdekel a politika is - igényesen megválogatva a számomra hiteles szerzők írásait.
Ezt a beszámolódat külön is köszönöm, mert már egy ideje készülök odamenni, már eleve az épület megismerése miatt is, de így legalább tudom, mi mindent érdemes megkeresni és megnézni.
Hogy végül mikorra tudom beütemezni, még nem kristálytiszta, ugyanis tegnap eljutottam a reumatológiára, és a nagyon lelkiismeretes főorvos asszony, miután legutóbb 2 és 1/2 éve látott, különböző kontrollvizsgálatokra is elküld, amelyek természetszerűen behatárolják a programjaim alakítását.
A vasárnapot, illetőleg egy részét Kati barátnőmmel együtt a Városligetben, és a Néprajzi Múzeumban töltöttük. Újból néztük a kerámiakiállítást, úgy veszem észre, időnként változik az anyaga, nem is baj, ha frissítik. Sehol nem találtam a kedvenc szenteltvíz-tartómat, ezen egy enyhén spiccesnek látszó őrangyal ácsorgott, aki szemlátomást elment lazítani a kedvenc kocsmájába, és ugyan ki hibáztatná érte? Kemény lehet a 24/7 szolgálat.
Nem találtam a kedvencemet sem, ez egy fazekasműhelyt ábrázolt, bútorokkal, a szükséges fazekaskoronggal, és a késztermékekkel. Viszont jó néhány újdonságra figyeltem fel, például egy csodaszép vázára, szitakötőket festettek rá, pasztellszínekben, finom átmentekkel.
Láttunk néhány lábast, amit ezúttal tessék szó szerint venni, mert három lábon állt. A könnyebb kezelhetőség érdekében egy nyelet is készítettek hozzá.
Változatos mintájú kalács és kuglófsütők, bögrék, kancsók, ezek némelyike elég trükkös volt Fura mód kerámia vájdlingok is, ezeket alighanem a kevésbé törékeny zománcozott szorította ki.
Akkora tálak, hogy elképzelni sem tudtam, mire is használják őket, ekkora méretűre legföljebb lakodalomban lehetett szükség, de hátha csak akkor vették elő?
Csodás kályhacsempék, az Anjou-liliomos volt a kedvencünk. No meg a csigacsináló, ami ugyan agyag alapra készült, de a bordázata fából.
Megállapítottam, hogy az újabb időből származó dísztárgyak valahogy kezdték a giccs határát súrolni, ez alighanem a tömegtermelésnek tudható be.
Jó másfél órás nézegetés-gyönyörködés után kimentünk a Ligetbe sétálni, Mindjárt a múzeum előtt jó pár nagyon szép fát csodáltunk meg. Több törzse volt, és a lombja már vöröslött, dekoratív átmentekkel a sárgából a sötétvörösbe,
Ezek után ettünk egy jó lángost, és ezzel a program véget is ért.
Hogy az általam kedvelt Hegedűs Gézát idézzem, irodalmi vegyeskoszton élek, de ezt a műfajt kedvelem. Mostanában azonban annyi jelenik meg, hogy már számba se tudom venni, le is mondtam arról, hogy mindet megismerjem.
Hát, mit mondjak, mintha egy idegen bolygóra tévedtem volna: a felsoroltakból egyetlen filmet sem láttam, egyetlen könyvet sem olvastam - ezt a műfajt nem nekem űzik a szerzők. Amik, készséggel belátom, ma már hovatovább az általános műveltség szintjére emelkedtek, hiszen olyan komoly műveltségi vetélkedőben, mint a Géniusz, nem is 1 ilyen témájú kérdés is szerepelt! Amit én akkor eléggé megrökönyödve fogadtam - nem úgy a versenyzők, nekik természetes volt.
Na, szóval a beszámolód egy számomra ismeretlen közegbe navigált, de érdekes volt elolvasni.
Az meg, hogy ennyire jártas vagy a témában, a szememben olyan szintű tájékozottság, ami belőlem 100 %-ig hiányzik!
Nos, kezdem a szombati Hungarocon rendezvénnyel. Ennek jelentős része a Star Trek jegyében zajlott, amit nem is bántam, mert jó néhány részét ismerem, egy részét még szeretem is, de a kezdeti részek nem tartoznak e közé, annyira tipikusan hidegháborús történet, mi vagyunk a jófiúk, a klingonok pedig a rosszak. Azért a Voyager már tetszett, Picard kapitány történeteinél már úgy fogalmaztam, hogy a történet felnőtt, és ez még igazabb a Deep Space 9 esetén.
No de ezt nem is folytatom tovább. Akadt viszont jó néhány olyan előadás, ami érdekelt, néhány esetben a téma, más esetekben az előadókat kedvelem. Először az És te hogyan élnéd tól az Apokalipszist? került sora, Magamban azt mondtam, hogy sehogy! Gondolatban hozzátettem, hogy jó időben jó helyen kell lenni, lásd Malevil.
Csakhogy itt nem erről volt szó, hanem az ilyen témájú számítógépes játékokról, amik szintén fejlődtek az idők során. Nem csak vaktában lövöldöznek, de olykor komoly döntéseket kell hozniuk. Ha beérnek egy településre, akkor ne irtsuk ki a falut, próbáljunk alkalmazkodni. Ez persze a falu részéről is fennáll, kell-e akár a munkaerő, akár a fegyver, esetleg a férfi.
Miután egy ilyet sem ismerek, ennyiben hagytam.
Annál érdekesebb volt a következő előadás, amiben Lente Gábor beszélt az Arrakis (lásd: Düne, könyv és film) biotermodinamikájáról beszélt, ami igazán csodás kifejezés. Nos, ebből kiderült, hogy a termoruha nagyon nem jó ötlet, ha ezt használják, hőgutát kapnak benne.
Ez után elvonultam a szomszédba lángosozni, arra értem vissza, hogy a húsz éve újraindított Galaktikát köszöntik.
Utána újabb érdekesség jött, a tudomány a fantáziavilágban. Nagy Ádám beszélt a fantáziavilágok tudományáról, Nem, nem a fizikáról, a társadalmi vonatkozásokról. A szerzőtől megvan a Nevelj jedit, illetve az SFF politológiája című könyvei. Nos, itt is közismert filmekre-könyvekre hivatkozott, például a Harry Potter történetekre. Ezzel csodásan lehet illusztrálni a buillyng fogalmát, ami nem csak a diákok, de a tanárok is elkövethetnek. lásd Python professzor esetét. A közigazgatási eljárást pedig Shrek esetével illusztrálta, akitől el akarták venni a kedvenc mocsarát.
Aztán három íróval beszélgettek, szimpatikus emberek, de a könyveiket nem óhajtom elolvasni!
Utána újabb írók, az MU (Mysterous Universe) történeteiről beszéltek. egyet-kettőt olvastam belőlük, de ez nem az én műfajom. Na jó, a Korona hatalma még tetszett is, főleg a szatirikus része. Azért lehet, hogy még nem adom fel, sort kerítek egynéhányra.
Utána a Monolit, illetve a Preyer Hugo díj átadás következett, majd Nemere István jelent meg, elhozta a Képes Gáborral közösen írt könyvet, a Ház a kráter peremén címűt. Meg is vettem, és mindkettőjükkel dedikáltattam.
Miután Nemere István nemsokára nyolcvan éves lett, egy kis előzetes felköszöntőt is rendeztek számára.
Még volt egy sci-fi kvíz, ami érdekelt volna, de kissé elfáradtam, ezért mind én, mind a szintén ottlévő Kati is úgy döntött, irány haza!
Holnap folytatom a Néprajzi Múzeummal, bár sok újat nem tudok erről írni.
Köszönöm, jól vagyok, és örülök, hogy te is jobban érzed magad!
Szombaton volt a Hungarocon XLV., azaz negyvenötödik találkozó a sci-fi kedvelői számára. Ebből negyvenkettőben ott voltam, most sem hagytam ki. viszont nem biztos, hogy itt mindenkit érdekel a téma, de azért kicsivel később írok róla. Vasárnap meg a Néprajzi Múzeumban jártam Kati barátnőmmel együtt, de csak a kerámiakiállítást néztük meg, igaz, abban mindig van valami olyan, amit eddig nem vettem/vettük észre. Erről is írok, csak most pótlom az elmaradt munkámat.
Biztos nagyon szépek - a természet csuda dolgokra képes. Egyszer egy botanikustól szívesen megkérdezném, a növényeknél hogy működik a genetika. Merthogy létezik, az biztos, hiszen bármit elültetsz, ugyanolyan növény nő belőle, mint ahonnan a hajtás származott. De ilyen szinten, hogy egyszerre virágozzanak is -vajon tényleg csak véletlen volt-e, vagy egyáltalán nem kuriózum.
Igen, néhányuk elég rendszeresen. Nem mindig azonos időpontban, nem mindig azonos virágszámban, de gyönyörködtetően. Érdekes dolgok adódnak időnként. Vettem egy olyan kaktuszt, ami két félgömbből áll, és csak pár órán keresztül virágzik, fehér tölcsérvirága van. Nos, egy idő után új, harmadik hajtás is jelentkezett rajta, ekkor különültettem őket. Két év múlva ugyanazon a napon virágzott, mint az anyanővénye. Persze lehet, hogy ez csak véletlen.
Én is szeretem a kaktuszokat - amíg nem nőttek így meg a házunk körül a fák, még kaptak fényt nálam is - de ennek már több évtizede vége. Van viszont néhány pps-em gyönyörű, virágzó kaktuszokkal, azokat nézegethetem igaziak helyett. Igaz, még anno sem tudtam őket virágzásra késztetni.
Főleg kaktuszok, azokat szeretem, és ők is szeretnek engem. Fura mód az orchideák nem maradnak meg nálam. A rossz tapasztalatok alapján már nem veszek többet, de kettőt ajándékba kaptam, ezek még élnek, de nem virágoznak újra, sebaj.
A somlekvár emlegetése nosztalgikus hangulatba ringatott: gyerekkoromban édesanyám főzött be ilyet. Nem cukrozta túl, szándékosan nem nyomta el ezt a jellegzetes ízét. Nagyon szerettük, épp a sajátos fanyar íze miatt. Boldog gyerekkor!
Ma délelőtt ellátogattam a Budai Botanikuskertbe, ahol éppen az őszi dísznövényvásárt rendezték meg. Évek óta eljárok oda, gyönyörködni, és esetleg vásárolni is.
Az első helyen máris olyan kaktuszt láttam, hogy kétszer is megálltam előtte bámulni. Fügekaktusz volt, óriási, szúrós tüskékkel, viszont néhány csinos gyümölccsel. A mellette lévőnek nem voltak tövisei, viszont úgy festett, mint ami évek óta a heveny rothadás állapotában leledzik. Holott nem, ez a rendes állapota. Csak azért tudtam megállni, hogy megvegyem, mert túl nagy volt az erkélyemhez mérve. A következő helyen jókora télálló banánfa díszelgett, itt egyébként is méretes, kertbe illő növényeket árultak.
Volt persze olyan hely is, ahol a virágdíszítéshez szükséges kellékeket árultak, itt volt egy olyan is, ami legjobban egy tojáshoz hasonlított, de persze nem az volt. Viszont ott napozott rajta egy szitakötő, időnként meglebbentve a szárnyait.
Az épületben bonsai kiállítás szokott lenni, ezúttal is volt. Szerencsére mindegyikre oda volt írva, milyen növény, a kedvencem a galagonya, illetve a tűztövis voltak, mindkettőn látható volt a termésük is. Ugyanitt méretes szobanövényeket árultak, jó magas szoba kellene hozzájuk!
A földszinten akár megvásárolni is lehetett a bonsait, egy csodás japán juhar volt a legszebb, csodás pirosban pompázott. Jó néhány orchidea, és mellettük mindenféle virághagyma, no meg palackkertek. Volt ott olyan hely is, ahol érdekes lekvárokat lehetett kapni, a somlekvár kísértésének nem is tudtam ellenállni. Legfőbb ideje, hogy megtudjam, milyen is. Egy falat kóstoló után megállapítottam, hogy kissé fanyar, de jó.
Jót mosolyogtam, mert volt citromfa is, picike növény, de elég nagy a termése. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk! Mellette egy Budha keze nevű növény, bár inkább poliphoz hasonlított. Jó néhány fügebokor, szintén terméssel.
Egy sátor alatt meghallgattam egy előadást a lepkék keltetéséről, egyelőre nem szándékozom ilyet tenni, de érdekes elfoglaltság lehet!
Ennek örömére ettem egy egész jó lángost, majd újra végignéztem az összes kaktuszt, hősi lélekkel megálltam és nem vettem egyet sem. Vettem viszont egy rovarevő növényt, de előbb gondosan végignéztem az ott lévő táblán, mik is az igényei. Olyan fajtát vettem, ami télálló, kint maradhat az erkélyen. Ez elmondható a négylevelű lóheréről, amit szintén megvásároltam.
Kihasználva az "ajándék" szép idős napokat, tegnap este is színházba mentem: a Centrál Színházban a Network -öt néztem meg. Alföldi Róberttel az abszolút főszerepben, merthogy körülötte bonyolódik a cselekmény.
Nem nagyon van időszerűbb, provokatívabb és elképesztőbb történet a Networknél. Sidney Lumet sokszorosan Oscar-nyertes filmjének látványos színpadi adaptációja apokaliptikus szatíra a média pokoli hatalmáról. Howard Beale, az esti Híradó bemondója. Amikor huszonöt év után alacsony nézettség miatt a csatorna kirúgja, végső kétségbeesésében közli, hogy 1 hét múlva élő adásban lesz öngyilkos. A morbid bejelentés példátlan reakciókat szül - az egész világ a feje tetejére áll…
Nem csak az összes amerikai tévécsatorna veszi át azon nyomban a szenzációs bejelentést, de az országos lapok is címoldalon hozzák a hírt. Ettől az addig veszteséges produkció a csatorna legjövedelmezőbb forrásává lesz. Óriási vita zajlik a vezetők között, mi legyen Howarddal, aki élő adásban mondja pacekba az egyre gyarapodó, immár több milliós nézőinek, hogy minden és miért pocsék propaganda és hazugságcunami, amivel a média eteti őket!
Nagyszerűen megírt - és eljátszott - nagyon ismerős és tipikus jellemek és karakterek sora - fantasztikus technikai kivitelezésben, Puskás Tamás rendezésében!
Az egyik kritikából:
"A színpadon sokszorosított nagy képernyőkön némán számláló órák fogadtak, és egy tompa, monoton dobzene, amely után szinte feloldás volt a ránk zúduló főcím kép- és hang bömbölése, a hírműsor kezdete. Belekerültünk a televízió bűvkörébe, a 25 év munkájába belefásult Howard Beale hamarosan váratlan fordulatokat vevő életébe. Az első sokk: Alföldi Róbert személyesen, és a képernyőknek köszönhetően még öt óriási példányban, ennek megfelelően többszörös hanghatással szólt hozzánk. Aztán lassan kialakult egy egyensúly e vizuális élmények között, de komfortzónáink harmóniáját a következő mintegy 90 percre sikeresen felborította."
Remélem, semmi komoly, és mára jobban lettél! Én az ilyet a magam esetében hajlamos vagyok az időjárás változásokkal magyarázni - bízom benne, hogy Nálad is csak erről van szó! Nekem a vérnyomásom ugrálása jelzi, hogy a szervezetem rosszul tűri a hőmérséklet erősebb ingadozásait. 20 évesen bezzeg még nem éreztem meg.
Asszem, nem sok ember van Magyarországon, aki legalább 1x nem látta a Liliomfi c. filmet, amit 1955-ben rendezett Makk Károly Darvas Iván, Krencsey Mariann, Soós Imre, Ruttkai Éva, Tompa Sándor, Dayka Margit, Pécsi Sándor és Balázs Samu főszereplésével.
Nem tudom, hányszor láttam, dvd-n is megvan, nagyon szeretem, szinte minden kockáját, a szövegét kívülről tudom.
A darabot színpadra vinni – ilyen nagyságok árnyékában – szerintem ennyi idő múltán is elég bevállalós döntés. A Vígszínház – gyanítom, mert ifj, Vidnyánszky Attila meg akarta rendezni – vállalta, és a közelmúltban bemutatta. Én pedig szombat délután megnéztem.
Tagadhatatlan, kíváncsian, de némi előítélettel ültem be a nézőtérre. Pont, mert elég jól ismerem, elég sok előadásban láttam a Vígszínház színészei nagy részét. Attilát színészként zseniálisnak tartom, rendezőként számomra ezzel debütált.
Azzal kezdem, hogy meghökkentett az összevissza díszlet – szerintem funkciója semmi. Az volt róla a benyomásom, valami régi darabból maradhatott meg. Mostanság divat az újrahasznosítás, tán erről lehetett szó. ☹
Ahogy kezdődött, az egy dali társulat ripacskodására hajazott – kezdtem is aggódni, mi lesz ebből.
Igazából a Kányay fogadóban játszódó jelenetsorral éreztem úgy, hogy a rendező itt talált magára. Jó ötletek, poénok sora következett. Hogy csak egyet, szívemnek egyből nagyon kedveset említsek: egy fiatal színész pulikutya bundában és mozgással kuporodott a fogadós lábához! 😊
Ezt a poént sikerült elrontani azzal, hogy ezt a bundát később Szellemfi jelmezként alkalmazza. ☹ Kár érte!
Mariska és Erzsi szerepében egy nagyon fiatal színésznövendék, Gál Réka Ágota e.h és
Attilánál nyilván alapfeltétel volt a szereposztásnál, hogy ezekkel a képességekkel mindenki rendelkezzen.
Ami először meglepett, hogy Liliomfi – mint vendég - Keresztes Tamás, a bp.-i Katona József színház tagja. Aztán hamar világos lett, miért. Hasonló fantasztikus mozgáskultúrával rendelkezik, mint ifj. Vidnyánszky Attila is – ráadásul alkatra nagyon emlékeztet a fiatal Darvas Ivánra. Csak a kissé őszülő haja nem stimmelt a történethez.
A darab vége felé – szerintem– egy kis húzás az előadás javára vált volna. Ugyanakkor szinte teljesen elsikkad, hogy a 2 szerelmest Szilvay professzor is, mint az unokaöccsét (aki épp teátristának állva Liliomfi) és gyámleányát, Mariskát szánta egymásnak!
Az előadás zárójelenete viszont igazi fiesta: a SZÍNHÁZ, A SZÍNÉSZET mindenki általi - és a közönség ovációjával és szűnni nem akaró vastapsával kísért - dicsőítése!
Én kevesebbet beszéltem vele, inkább akkor hallgattam, amikor veled beszélt, de amit hallottam, az nagyon érdekes volt! Tetszett, ahogy a kocsikat szerezte! A barátai is pártolhatják a szenvedélyét, mert a Trabantokat ajándékba kapta, és rögtön tudta, mire is használhatóak! Pedig, mint megjegyezte, még csak nem is forognak a kerekek rajtuk! Viszont arra nagyon alkalmasak, hogy a vonaton szállítsák őket.
Ahogy elmesélte, a fia már 2 és 1/2 évesen olyan érzékkel nyúlt ezekhez az igen apró vasúti berendezési tárgyakhoz, hogy soha semmiben nem tett kárt, mikor játszott velük!
Mondtam is, hogy ez a genetika! :-))
Még mutatom azt a vasúti kocsit, amit nem állított ki, de nekem elővette és megmutatta: a mérete 1 kisujjnyi, de érdemes megnézni, hogyan festette rá a mintákat is!
Örülök, hogy megszólítottam, rengeteg érdekességet mesélt.
