Demonstráció Budapesten a szélsőjobb ellen
A mozgalom No pasarán! - Nem törnek át! címmel rendezi meg a "békés akciónapot" - közölte Alföldi Andrea, a Baloldali Feminista Hálózat egyik vezetője a szervezők pénteki, fővárosi sajtótájékoztatóján.
Mi baloldaliak vagyunk: zöldek, feministák, szabadságpártiak, alternatívok, közösségiek, humanisták, a szakszervezetek barátai, és persze az utolsó töltényig antirasszisták.
Ez marhasag. Politikai evolucio, at kell esni rajta (szelsosegek felerosodese) mint akar melyik gyerekbetegsegen. Felesleges ilyen patoszos baromsagokkal es ezekkel a demagog panelekkel jonni. Most van ez a jobbik, nyomulnak ezerrel. Arra kell csak figyelni, hogy ennel jobban ne pofatlanodjanak el, aztan nehany ev es jonnek az anarchistak akikkel jol agyonverdesik egymast, majd minden egyensulyba kerul.
Ha az eddigi kormányok nem vágták volna tönkre a gazdaságot, ha valódi rendszerváltás lett volna '90-ben, akkor nem lennének "náci jellegű szerveződések" sem, ami ellen tüntetni kéne. Igaz viszont az is, hogy akkor ezek a különféle - közpénzből élősködő - jogvédősködő megélhetési rettegők is kénytelenek lennének tisztességes munkából megélni.
Mindenre van reakcio. Lesz is, par even belul. Remelem azert akaszgatni nem fognak, de ha kialakul a radikalis szelbal, akkor csepelik majd egymast rendesen.
>> értelmesnek tűnő érvet még a demonstráció ellen nem olvastam
Csakis arra vagyok kíváncsi, hogy miért örülsz annak hogy demonstrálnak? Ezt az egyet kérdeztem. Válasz helyett kitérsz azzal, hogy joguk van rá, meg nem olvastál érvet ellenük stbstb
Én már leírtam, hogy miért nem örülök neki. Ismétlésképp * nem a kicsi és nem egységes szélsőjobboldal fenyegeti a társadalom egységét * a fasisztaveszély című propaganda alapjául féligazságok, hazugságok, és a bolhát elefántnak láttatni akaró hisztériakeltés szolgál * ez a demonstráció az eddig fiktívnek bizonyult "veszedelemtől" való félelem igazolására szolgáló, társadalminak beállított politikai kamurendezvény.
Továbbra is kíváncsi vagyok, hogy akkor te miért örülsz neki.
A mozgalom No pasarán! - Nem törnek át! címmel rendezi meg a "békés akciónapot" - közölte Alföldi Andrea, a Baloldali Feminista Hálózat egyik vezetője...
Idézem az ismert neonácit, Tóta W. Árpádot:-):
[size=4]No pasaran, ez a jelszó: a fasiszták nem törnek át. Egyébként ahol ez volt a jelszó, ott végül áttörtek, és negyven évig uralkodtak.[/size4]
Amúgy tud valaki itten spanyolul? Kíváncsi vagyok mitet irkáltak a képre:
Se a kommunizmus nem volt emberarcú, se a fasizmus, és a világ nem fekete vagy fehér.
Akinek a rokonát az oroszok erőszakolták meg, annak az a legfőbb tragédia, akinek a rokonait mint zsidókat hurcolták el, annak az, akit Rákosiék telepítettek ki, annak meg ez utóbbi.
"A harcot, melyet őseink vívtak békévé oldja az emlékezés"
És azt is olvasd ki az agyamból, majd ha kedved szottyan, hogy milyen felségjelzése volt annak a vadászgépnek, amely a kútról, két vizeskannával hazafelé ballagó, terhes öreganyámra egy soroztot lőtt a fedélzeti géppuskából.
Vagy hogy milyen színű csillag volt a sapkáján azoknak a tiszteknek, akik elől öreganyám húgát lefalazott szobában kellett rejtegetni...
Taníts az emberarcú kommunizmusra engem, ó, Vén Galvani!
Ó, mesterek mestere! Te, aki a netkábelen kereszül el tudod dönteni hogy olvastam-e a regényt, te, aki elbírálója vagy mindenki humorérzékének!
Majd ha vicces kedvedben leszel, lépj velem telepatikus kapcsolatba, és olvasd ki szegény, csökött agyamból, hogy mi történt nagyapámmal, amikor a helybéli főkomcsi szemet vetett a "kizsákmányoló" házára.
De miért, a demonstrációknak célja van, talán te hitelt adsz ennek a mesterségesen gerjesztett hisztériának? Baloldali feministák, az eszem megáll... ezek honnét másztak elő melyik csatornából.
Egyrészt "No pasaran" ide, "No pasaran" oda, úgy áttörtek, mint a sicc. Szvsz ciki olyan jelszóval hajigálózni, ami eleve kudarccal járt. Másrészt "No pasaran", amikor az egész ország a francba kívánja őket feministástul, szakállasostul, drogostul és buzistul? Amikor nemhogy nem áttörtünk, hanem végre a béka segge alá nyomtuk le őket? Jesszus...
Addig szélsőjobboznak, amíg tényleg megjelenik és tényleg elsöpri ezt az élősdi csürhét, aztán visíthatnak, ha egyáltalán lesz rá idejük. Csak fessék az ördögöt a falra.
A No pasaran jelszó külön bájos. Íme egy bájos infó a Passionariáról, (Zicherman Istvántól a Kém-game topicból), aki különös gondját viselte Trockij jégcsákányos gyilkosának, az NKVD ügynökének:
1960-ban "Moszkvában Mercadert fogadta a KGB főnöke, Selepin, aki átnyújtotta neki a Szovjetunió Hőse érdemrend Arany Csillagát. Viszont egy kis idő múlva Mercader audienciát kért a KGB új főnökénél, Szemicsasztnijnál, amit a hatóságok határozottan visszautasítottak. A KB különleges döntése alapján, és Dolores Ibarruri (Passionaria) személyes közbenjárására, Mercadert felvették, mint fő tudományos munkatársat a Moszkvában lévő marxista-leninista Egyetemre. Ezenkívül, neki és feleségének önálló állami dácsát ajándékoztak, a Moszkva alatti Kratovban. Mercader a KB-tól és a KGB-tól kapta a kiemelt, meglehetősen nagy állami nyugdíjat (a fizetésén felül). A végösszeg megfelelt akkoriban egy hadsereg tábornok juttatásokkal kiegészített teljes fizetésének." []
Minek örülsz, hogy a hazugságok és féligazságok rendszeréből felépülő "fenyegetés" ellenében a társadalmi "támogatottságot" kamufelvonulásokkal akarják igazolni?