Ezt a topikot azok látogassák, akik tudnak egymással együtt örülni, várják az indulás napját és 100x leírják, hogy izgulhassunk egymásért. Aztán jöhetnek a hasznos tanácsok és élménybeszámolók. Lehet OFF. lehet bármiről beszélni az utazással kapcsolatban. Finom arab ételeket is lehet főzni! Provokátorok kíméljenek!!!
Te Zeki! Nekem eszembe nem jutott lefényképezni az ojját:)) Viszont attól kezdve a szakácsot nem tudtam megelőzni köszönésben, ugyanis visszamentem repetázni, és többen is elkezdtek sorbaállni utánam. A másik oldalon kardhalat sütött a másik vaslapos, és a sor miatt elkezdett egymással évődni a két szakács is, azt hiszem.
Ígérem, megkörnyékezem a gyereket, de - lásd be - Robert de Niróval nem konkurálhatsz. Most közölte, hogy 2 filmjét is meg akarja nézni ma, azaz elképzelhető, hogy a képek holnapra csúsznak át:( A szőlőt nem fényképeztem, hanem ettem, a kéket pedig Magon formájában töltögettük magunkba. A tuniszi Magasin Generalban kicsit nehézkes volt a beszerzése, de a 3 fős személyzet elégedetten morgott, amikor kérdésükre ("oszt milyen bort akar az úr?") a Magon szót ejtettem ki a számon. Hiába no, lehet, hogy nem isznak, de tudják, mi a jó.
Rátapintottál a gyengémre; a technika nem az erős oldalam, de majd megpróbálom rávenni a fiamat, hogy néhány képet próbáljon föltenni, bár a bőség zavarával küszködünk.
Feleségem és fiam néhány éve volt egy 4***-os sousse-i szállodában, így aztán volt összehasonlítási alapjuk. Kértem is nejem, hasonlítsa össze a 2 konyhát. Idézem hosszú válaszát: "Összehasonlíthatatlan".
Ízetlen fogást nem ettem, annál finomabb leveseket és sülteket (hogy a birka- és marhapörköltjüket ne is említsem), de a sütirészleget is gyakran látogatták a gyerekek, mert náluk az volt az előétel is, nem csak a desszert.
Azokkal az ízekkel reménytelen próbálkozni, egyedül a lecsójukon (ojja) töröm a fejem, csak sajnos nincsen hozzá receptem:( Egyedül a szerecsendió ízét éreztem, ami eltér a miénktől, de állítom, hogy még legalább egy olyan fűszer van benne, amit mi nem használunk a lecsóhoz.
Mi tegnap érkeztünk meg a Marhabából. Minden szép volt, minden jó volt, köszönet a Desertnek és Anginak. Igazából nem is tudom, mit írjak, mert speciel nekem kamaszodó fiammal kellett veszekednem hétfő este, aki nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy másnap indulnunk kell Budapestre. Ha rajta múlna, postafordultával indulnánk vissza a szállodába.
Sok mindenről írnék szívesen, de attól tartok, hogy századszorra is csak ugyanazt olvasnák a topiclakók és -látogatók. Mellesleg sóvárogjanak is nyugodtan, van miért:))
Általában hányás-hasmenés elleni gyógyszerekben gondolkodnak a Tunéziába készülődők, én azért arra mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet, hogy az orvosi csomagból senki ne felejtse ki a bilagitot, mert a mértéktelen falatozást követően szerintem inkább arra lehet szükség:)) A Marhabában szerintem nyugodtan le lehetne forgatni a Nagy Zabálás 2. részét.
Látom, Clarkiéknak is sikerült hazaérniük, kellemes pízmagvetést nektek is (ha egyáltalán az unokák engedik).
Még egyszer köszi, ha bárkinek bármiben tudok segíteni, szívesen teszem.