Csukló vastagaágút is visszavághatsz, ki fog hajtani. Én 20 cm-es csonkot hagytam, a sebet lekezeltem és egy év alatt 3-5 ujjnyi vastag új hajtást hozott.
Őszibarack mennyire hajlamos alvó rügyről kihajtani? Elég elcseszett a kb 4 éves fám koronaszerkezete, megpróbálnék 1-2 új hajtást kicsikarni belőle. Törzsbe bemetszős módszer működik? Illetve ha jelentősen (akár teljesen) visszavágok 1-2 erősebb ágat, akkor hajlandó lesz nekem 1-2 új hajtást hozni a törzsön?
Az obiban jártam őszibarackot láttam na nem akart hervadni ,de azért kénytelen voltam elvinni na viccet félre téve két számomra ismeretlen reilance ill harnas fajtát vettem kipróbálásra tesztelésre van valakinek tapasztalata ezekkel a fajtákkal.
Ha enyém lenne a fa, visszavágnám alaposan. A beszemzett karon egy elágazást hagynék a szemzett rész felett, a többit pedig arányosan kurtítanám. Ujra nevelném az egész fát. Lenne két kar az új oltásokból és másik 1-3 a régiből. Ha valahol nagyon hajtana, azt nyáron, esetleg többször is vissza metszeném. (Sebkezelés!)
De két évesnél idősebb vesszőket nem jó meghagyni.
(Leromlik a fád alakja, kopaszodni kezdenek a vázágak,
a rügyek hajtások meg nem csak megritkulnak, hanem gyengébbek is lesznek a
környékén. Állítólag még a virágrügyek sem érnek be teljesen, érzékenyebb lehet a jövő évi tavaszi fagyra.)
Ha ezer indok nem is, de pár inkább a visszametszés mellet szól.
Lényeg mindig új 1-2 éves vesszők, utána 1 rügyre kivág.
Meg kell újítani a fát.
Én -korábban volt ilyen- de ma már nem kockáztatnék ilyet.
Bár nekem több fám is van, ha egy kiesik még mindig van a többin.
Kivéve ha olyan év van mint tavaly, amikor lefagyott itt minden, még az alma is.
De ez ellen meg úgysem tudsz mit tenni.
Huszon valahány év alatt -a tavalyit kivéve- csak egy olyan évre emlékszem itt, amikor az alma is lefagyott itt, de az már olyan régen volt, hogy meg sem tudnám mondani mikor.
A helyzet az hogy tavaly túlterheltem az egyik őszibarack fám, és sajnos nem nagyon hozott vesszőket. Mit tudok ilyenkor kezdeni vele? Meg hagyjam a tavalyi vesszőket, hátha terem azon valamit, vagy azokat el kellene távolítani, hogy hozzon új hajtásokat, ezzel elengedve a termést idén teljesen?
Illetve lenne még egy kérdésem:
Egy nektarinba szemeztem egy másik fajta őszibarackot, sikerült is, bár csak nagyon kicsit hajtott, de sajnos nagyon alacsonyan lévő szem eredt meg közel a törzshöz, a szemzés mögötti ágat teljesen vissza vágtam, és így lett egy féloldalas kis fa, a 3 vázágból kettő magasan van, a 3. leendő vázág helyén egy nagyjából 30cm-es kis hajtás van. Hogy tudnám korrigálni a dolgot?
Gondolkodtam rajta, hogy a normális nagyságú vázágakat csak enyhén metszeném, hogy ne növekedjen nagyon, hátha beéri a kicsi, de van egy olyan érzésem, hogy a kicsi nem nagyon nőne a másik kettő csúcs dominanciája miatt.
Esetleg metszem vissza erősen az idősebb vázágakat? Attól tartok ebben az esetben, azok kezdenének nagyon erősen hajtani, így a kis vázágnak esélye se lenne, hogy beérje a másik kettőt.
Mi lehetne a jó megoldás?
Mindenkinek köszönöm előre is aki tud tanácsot adni.
Nagyon köszönöm a tanácsokat; már elkészültek az új fotok, de nagyon körülményes föltenni; folytatás legkésöbb holnap. Megpermeteztem Vegesol RS-sel, de a sárgabarackkal elkéstem, mert közben kivirágzott: ö Chorust kapott.
Az új fácskával az egyik legnagyobb gondom, hogy nehogy végül túl magas legyen és úgy járjon, mint a lapos barack. Kertkedvelönek külön köszönet a müvészi munkájáért!
Az kis őszibarackod ha én metszeném 3-4 vázágra hagynám a térben minél jobban elosztva az ágakat (én a "merci jelet" nézem felülről ilyenkor) .Nagyon rövidre vágnám vissza ,mert én gyengének látom.A törzstől nézve az első külső rügyre vágnám vissza a 3 v,esetleg 4 vázágat .A többi ágra nincs szükség tőből eltávolítanám,és egy karóhoz rögzíteném a törzset függőleges állás rögzítése miatt.
A 100 éves fát sűrűnek látom 3-4 vázágat hagynék néhány gallérággal ,furcsa hogy nem akar növekedni .
A lapos barackot nem sajnálnám visszavágni akár egy erőteljes vízhajtásra is, amennyiben a nemes részből tört elő,a vízhajtást megmetszeném ideális törzsmagasságúra ,az abból elinduló ágakból csinálnék új koronát. (,nem lesz szépség díjas ) az új korona alakulása után leváltanám a régit .
A sárgabarack átnövő ágait és a függőleges irányúakat ,amik sűrítik a koronát ,kivenném és elkezdeném V vagy Y ágakat is megszüntetni ,csúzliágast nem jó hagyni kajszin.
A beteg barackfát sajnos ki kellene szanálni ,és a közelébe alma termésűt lehetne ültetni (körte,birs,alma,naspolya ) sok dolog miatt lehet beteg (már túl beteg),lehet hogy csak vashiány ,de akármi is lehet .
Inkább csinálok majd még másik szögböl képet, mert szerintem ezen sok minden nem látszik jól. Esetleg nézd meg azokat a képeket is, amik a metszés elött készültek; talán jobb szögböl látható. Meg eg is mérem, hogy mi milyen magasan van; Amit írsz, azzal nem oldódik meg az a probléma, hogy esetleg az egész már nagyon magasan van, föleg a vastag ág, amit meghagynál. Az alsó emelet látszólag két ága közös töböl nö ki: a jobb oldali a bal oldaliból ágazik ki.
Alsó szint jobboldali megmarad a baloldali tőbe kimegy következő a sárga szalagos megmarad a jobboldali vastag kimegy ami szembe van a tetején meg marad ,de mindegyik meg hagyott vesszött vágd vissza 2-3 rügyre mind külső szemre, hogy kifelé hajtson .
ég nagyobb baj, hogy tavaly a sárga papír fölött kb 10 cm-rel elvágtam a vezérágat, miáltal onnan most y alakban kihajtott két nagyon erös ág, amik szerintem esetleg túl magasan vannak. Ez tavaly még nem látszott, de mostanra a törzs is sokat nyúlott.
Nem, a legkevésbé sem fekete; tele van duzzadó virágrüggyel. Nagyobb baj, hogy pont a másik fölött van, vele párhuzamosan, míg a fa másik oldalán nincs semmi.
Ha jól látom a sárga szalagos vessző a felétől el van száradva fekete a színe ha így van nincs mese újra kell indítani a vázágakat elvághatod a legalsó ág alatt a vezért zárd le a sebet és nagy aszály esetén öntözheted nyáron ajánlott napi 8 liter . Ha a nem fekete az ág írj vissza.
Én csak 4 vázágat szoktam meghagyni minden baracknál (tudom 5-6-ot is lehet) Ha csak kettő van elágaztatom mindkettőt 2 felé hogy meglegyen a 4. Ha nem jó az állása "kikönyököltetem".
Egészen jó a munkád egyébként, kicsit kíméletes, de nem rossz. De majd a profik megírják, én csak "amatőr" vagyok.
Amit gondolok: Az első sor 2. és 3. képek egyikén mintha még lenne befelé növő ág, de lehet hogy csak a fotó szöge csal"
A második sor 100 éves fája elég jó, de a jól kinevelt vázágak vége felé Y elégazás van, ami nem baj, de ezek az elágazások már elég vastagnak tünnek (több mint 3 évesek?) Konkurensekké válhatnak, túlárnyékolhatnak, ezeket vagy visszavágják 1-2 rügyig, hogy új vesszők képződjenek, és megújuljon, ne kopaszodjon fel, vagy tőből kivágják- főleg ha van mellette életképes ág /rügy.
A harmadik sor "szörnyeteg lapos barack" azért nyúlhat az ég felé, mert túl árnyékos helyen van, nem érzi a barack szerintem ott igazán jól magát.
A sárgabarack fa ebből a szögből fotózva úgy látszik nem vázaforma, mintha lenne sudara. Ha így van, a sudarat ki kellene vágni. Lehet hogy tényleg így van, mert a sudár árnyékoló hatása miatt mintha a váza forma vázágak kicsit már kopaszodnának a törzs utáni részen. Olyan mintha a koronaalaító metszés elmaradt volna, és el lenne engedve a fa, ami a sárga/őszi baracknál 3-4 éven belül az ágak felkopaszodását eredményezi, ezt saját magam is megtapasztaltam az első barackfáimmal. A sudarat ha van mindenképpen vágd ki, sebkezeld le, és hátha a következő évre a vázágakon hátha új vesszők és rügyek képződnek... Ha nem, akkor sajnos nem fog sosem úgy teremni, mint egy ekkora fának kellene/lehetne.
Ó és az utolsó fa... nem akarom elvenni a kedvedet, de az jó helyen van, viszont ha úgy van ahogy írod szerintem kár energiát ölnöd bele. Én mit tennék vele: -Vagy kivágnám és most még a törzsbe próbálkozhatsz oltani egy jó Fajta oltóvesszőt. -Vagy kivágnám és ültetnék helyette egy új barackfa csemetét.
Szóval szép munka elsőre, csak így tovább. A fotóról nagyon nehéz mondani bármit, mert a látószögek miatt másképp látszódhat, mint a valóságban van.
Ha már senkinek sincs kedve segíteni, hát nekiestem magam. De legalább azt megmondhatná valaki, hogy az eredmény elfogadható-e:
Elsösorban ezt a fiatal fát nem szeretném elrontani: az a kérdésem, hogy nem kellene-e még egy "emeletet eltávolítani róla. A fölsö elágazás elég magasan van, de csak ezután vannak megfelelö állású ágak. Ha levágom, csak abban tudok reménykedni, hogy jövöre a törzsböl elötörnek ilyenek, de a fejlödést eléggé visszavetné.
Ez az aprócska fa nem fiatal, henem közel 100 éves: a letört öreg fa csonkjából hajtott ki, de tökéletesen terem. Viszont alig térdig ér. Nem tudom, hogyan tehettem volna fává, így megmetszettem, ahogy van.
Ezt a szörnyeteg lapos barackot valószínüleg elrontottam, mert nem terem, nagyon magasan ágazik el, létráról kell metszeni, és nagyon hajlamos a tafrinára. A fa fiatal. Gondoltam rá, hogy teljesen visszavágom, mert kb 1m magasságban is hoz jó állású vesszöket, de ehhez nem volt bátorságom. Óriási vastag vízhajtásokat hoz, ezeket viszont levágtam.
Ez itt egy kakukktojás. Sárgabarackfa: még sose metszettem.
Ez a fa nagyon beteg. Egyre több ága szárad le, és a maradékon a levelek mindig kivilágosodnak; csaknem fehérek és nagyon vékonyak. Sose jöttem rá, hogy mi hiányzik neki. A veteményesben áll; vízzel és trágyával jól el van látva.
Jól látszik rajta az a visszatérö problémám, ami kb. minden fásszárú növénynél megvan. Ha egy szép termö vesszöt meghagyok egy ágon, akkor a legközelebbi évben a vesszöböl nönek ki újabb vesszök, nem pedig az eredeti ágból, miáltal egyre magasabb új apró "fácskák" keletkeznek az ágakon. Szölö váltócsapos müveléséneél ez a végtelenségig fölmagasodott termöalalapokban nyilvánul meg, amiket sose tudok kiváltani, mert az eredeti karokból nem törnek elö új vesszök.
Tessék google-n, Facebook-on keresni. Facebook-on van több metszés csoport. Ha nincs fent FB-on, akkor google-n is fog találni, vagy pl. újsághirdetésben, vagy kérdezzen a szomszédoktól, stb. Hamarabb fog találni, mint itt ezen a fórumon, amit alig néz valaki.