Ez, hogy "gally végén virágzik", fogalmilag értelmetlen. Ilyen legfeljebb akkor fordulhat elő, ha túl sűrű egy fa koronája, tehát csak a korona külső részén képződnek virágok.
Az alma jellemzően fénynek kitett rövid termőrészeken (dárda és sima termőnyárs) képez virágokat (vegyes rügyeket). Ezek fejlődését/megújulását kell biztosítani, ehhez kell valamennyi növekedés minden évben és ritka korona, hogy a termőrészek a belső/alsó részeken is kapjanak fényt.
Jellemzően a megfelelő pozíciójú/szögállású (0-45 fok) éves, visszametszetlen vesszők rakódnak be termőrészekkel a következő évben. Ha mindent rövid elemekre (2 rügyes csap például) visszavagdalnak, akkor nem ilyenek képzödnek, hanem hosszú (fattyú)vesszők.
nekem van egy 35-40 éves birsem, 2010-ig a legproblémamentesebb gyümölcsfám volt. abban az évben májusban volt egy nagyon durva vihar, ami leszaggatta róla az összes zsenge levelet, azt hittem, hogy annyi a fának, de újra kihajtott. viszont azóta igencsak beteges lett, az összes létező nyavalyára fogékonnyá vált, úgyhogy rendszeresen permetezni kell. olyan már sosem lesz, mint azelőtt, de gyönyörű, amikor virágzik, és sokat terem (bár a gyümölcs nagy része moníliás és/vagy kukacos, ettől függetlenül ugyanúgy fel lehet használni a termését, csak többet kell dolgozni a késsel). szóval csak azt akartam mondani, hogy én nagyon ajánlom a birsfát, csodálatos növény és alapból nem problémás.
egyébként a gyümölcsfák közül, ami nálam 100%-ban gondozás- és problémamentes, az a szomolyai fekete cseresznye. csak metszegetni szoktam, hogy ne sűrűsödjön be annyira a koronája.
Gond nélkül a metszés az nem csak tavasszal végezhető ,szinte egész évben szoktam korrigálni ha pl sok van rajta ,le vagdalok belőle ,vagy ha sűrűre sikeredett . Én a függőleges vesszőket mindig eltávolítom főleg ha az ág közepén nőtt ki . Alma, körte esetén nem célszerű a függőleges ágak meghagyása ,csak akkor hagyok rajta vízhajtást ha valamerre terjeszteni akarom a fát ,de azt is úgy hogy lekötöm vízszintes közelébe . Meg kell nézzed melyik fán milyenek a termőképletek és arra kell törekedni azok meg maradjanak .
Érdeklödnék még, hogy ha úgy látom, hogy valami szuboptimálisra sikerült, lehet-e még ilyenkor korrigálni? Pl. az alma- körte- és birsalmafát. Mindegyiknek hoszzúra hagytam a megmaradt ágait.
Mezőkövesd mellett lakok ,neked kéne menni inkább mint a szakértő menjen ,az ott nem nagyon tud mit mondani legfeljebb megmetszeni tudja a fáidat ,de jobb volna látnod mit és hogyan, akkor már egy kialakult fáról ha jegyzetelsz is magadnak már a következő évben ki tudod alakítani a saját fáidat .
Bizonyos körtefajták is erősen fogékonyak rá ,nem egy fámat tett tönkre eddig ! Pecmen triump vagy mi van valami ehhez hasonlóm van ez eddig bírta ,de sajnos a mellettem lévő kertbe birst tettek sokat ha megjelenik a fertőzés akkor lehet az én fámnak is megint annyi lesz .
Erre már nagyon régen vágyom, hogy egyszer eljöjjön hozzám egy "igazi" szakértö! Ezer kérdésem lenne, gyakorlatilag az összes növény metszéséröl és betegségeiröl, de nem ismerek ilyet. A kert Budapesten van.
Ma, Magyarországon tűzelhalásra nincs rezisztens birs. AZ utóbbi időben, mintha egy sokkal agresszivabb törzs kezdene fertőzni, országszerte megfigyelhető. Tudomásom szerint nincs erre még vizsgálat, de olyan fák, amik akár évtizedekig érintetlenek voltak, rövid idő alatt kimentek.
Nálam a Robusta is érintett. A legsúlyosabb a nyár végi fertőzés, ilyenkor sok esetben az ágtorok vagy a törzs is befertőződik és vége is van.
Nem tölem kérdezted, ezért és is csak kérdésként válaszolok.
Nem lehet, hogy ez az?
"Almatermésűek ervíniás betegsége, tűzelhalás (Erwinia amilovora) Tűzelhalás tünete A tűzelhalásnak a birs az egyik legfogékonyabb gazdanövénye. Karantén kórokozó! A betegség jellegzetes hajtástünete a pásztorbotszerű elhalás. Párás, meleg körülmények között a hajtásokon sárgás, majd barna színű baktériumcseppek láthatóak, melyek száraz időben beszáradnak. A fertőzött virágok és gyümölcsök először vizenyősek, majd hervadnak és megfeketednek. A fás részeken kisebb-nagyobb sötétbarna, rákos foltok alakulnak ki, melyeken áttelel a kórokozó. Tavasszal pollennel, rovarokkal, emberi tevékenység által jut el a kórokozó a birsre. A mikrosérülések elősegítik a fertőzés kialakulását pl. rovarok sebzése. A védekezéshez egészséges szaporítóanyag használata ajánlott, a fertőzött részek visszavágása, majd eltávolítása a területről, metszőolló fertőtlenítése, sebkezelés. Nyugalmi időben, rügypattanás előtt réztartalmú szerekkel végezzünk lemosó permetezést."
Itt vagy másik topicban azt olvasni, hogy megjelent valami agresszív, új törzs, ami jobban pusztít.
Gondolkodom, hogy mit tegyek a kajszik helyett és felmerült a 2 birs mellé még teszek. De ha ez elterjed és csak kínkeservesen lehet megvédeni kiskertben (eddig nálam gyerekjáték volt a birs növényvédelme, szinte bio az ültetvényekhez képest), akkor inkább szilva, vagy őszi a tipp.
Szóval a kajszi hiába szépen metszett:)) megint nullára fagyott, díszfának luxus.
"Te vagy az első aki ír a rügyek termékenységéről !"
Sokan írtak már róla, többek között én is, ha esetleg nem is a "Metszés" topicban.
De ez már régtöl tudott dolog, l.: "ez a fajta csak szálvesszön terem..." (a legtöbb csemegeszölö), "ez a fajta rövidcsapon is terem..." (a borszölök zöme), "ez a fajta kopaszra metszve is terem..." (pl. a kadarka). A rügydifferenciálódás az elözö év nyarán megy végbe, az akkori idöjárás és egyéb körülmények döntik el, hogy egy adott rügyben lesz-e fürt és hány. A guyotnál (már ha rendesen csinálják) megvan az az elöny pl. az ernyöhöz képest, hogy csak a termö hajtások maradnak, a tökefej közeli hajtásokat -bármely fajtánál- nyugodtan ki lehet pucolni, mert a jövö évi szálvesszö a váltócsapról fog jönni.
Te vagy az első aki ír a rügyek termékenységéről ! Nagyon vigyázni kell főleg mostanában hogy mennyi és milyen elemeket hagy az ember meg a tőkén ,mert könnyen bele lehet futni az üres szemekbe . Én már évekóta nem metszek csak akkor ha már látom hol vannak a fürtök ,próbálom ezeket elmondani de mindig a régi beidegződésbe ütközök ,hogy ezelőtt már februárban megmetszették a szőlőt ! Csak azt nem veszi senki számításba hogy ezelőtt stabil volt az időjárás most meg már két napja fagy itt felénk ! Ma is tiszta dér minden ! A fagyvédelmi öntözés még mindig megy nem akarnak a jégcsapok leolvadni !
Üdv.! Nem tudom mire gondolsz. Az említett alma, körte és birs nagyon igényli a metszést. Az amire te gondolsz az a nagy ültetvények intenzív termesztési módszere. Nincs elég kézi munkaerő a hagyományos módon metszeni. Ezért inkább a ritkítás módszerét alkalmazzák, mert így sokkal hatékonyabb idő szempontból a metszés. Egyébként ezek a fák a 20-30 cm-es termőnyársakon teremnek jól. Amikor ezek leteremnek újakat kell kialakítani. (visszavágni csonkra, hogy onnan neveljen 1-2 új nyársat.) Ezeket kell egyensúlyban tartani minden évben. Vízhajtásokat kivágni esetleg kicsit "levegőssé" tenni a fát.
A sárgabarackot meg vegetációban ajánlatos metszeni. Mikor látni a kicsi leveleket, akkor látni, hogy meddig beteg az ág. Egy darabot az egészséges részből is le kell vágni! A vágószerszámot le kell fertőtleníteni sűrűn denaturált szesszel.
Nem tudom, hogy ez müködö topik-e de megpróbálom; alma, körte és birs metszéséröl érdeklödnék. Mindenhol azt írják/mondják, hogy ritkítani, válogatni kell, erre különféle módszereket/koronaformákat ajánlanak. De abban mindenki megegyezik, hogy azokat a gallyakat, amiket meghagyunk, teljes hosszában meg kell hagyni, mert különösen az alma a gally végén virágzik. Így is tettem, de nem vagyok maradéktalanul elégedett az eredménnyel: erösen megritkítottam, levegös koronát alakítottam, de az a sok hosszú vékony ág szerintem nem jól van; elöször is, nem a végükön virágzanak, de ha ezt tennék se bírná el a gally a termést. Nálunk régen mindent rövid csapra metszettek, szölötöl almáig, úgysokkal áttekinthetöbb volt a helyzet. Érdeklödnék még, hogy ha úgy látom, hogy valami szuboptimálisra sikerült, lehet-e még ilyenkor korrigálni?
A sárgabarackfa ágvégeit itt-ott elkapta a virágmonilia. Azt mikor kell levágni? Különben nagyon sok termés van rajta.
Szia! Az jó az a vessző, ha nem mélyen a talajból tör elő, hanem a régi tőkéből. Kikaparod egy szőlőművelő csákánnyal a tövénél. Jó alapja legyen lefelé. Ha úgynevezett gyökérhajtás, amit a felszínközeli gyökerek táplálnak, akkor nem érdemes ifjítani. Az a szál, amennyiben megfelel a kívánalomnak, felvihető a drótig és azon elfektetve kialakítható a kar is idén. Lent körbetisztítod a tőkét, a földközeli gyökerektől megszabadítod. Javaslok egy 60 x 60-as fekete fóliát aláfektetni. Úgy, hogy bemetszed a fóliát középig és behúzod a vessző köré. A széleit beásod egy ásónyomra. ezt lehet duplán is venni. Egy nagy szeggel átlyuggatod, hogy a vizet áteressze. (ha jól csinálod, akkor több évig jó lesz. Persze a fólia legyen uv stabil. esetleg 2-3 cm földet rá lehet szórni.) Nem engedi elgazosodni.
Én semmi esetre se csinálnék karós szálvesszözést, hanem lehfeljebb 15 centire a földtöl visszavágnám öket (kopaszra metszés), majd a feltörö idei hajtásokból kettöt (lehetöleg felülröl és egymással átellenesen) meghagynék, azokat jövöre két-két szemre visszavágnám. Így jövö év végére lenne 4-4 vesszö minden tökén. Ezeket a vesszöket aztán a következö évben igény szerint 2-2 szemre, vagy váltócsapos metszésre lehet metszeni, igény szerint. a lényeg, hogy lenne 4 termöalapod, amiböl termöalaponként 2-3 termö hajtásod lenne, az pedig már böséggel ad termést.
Persze megpróbálhatod a mostani hajtásokat geggyülni, de hidd el, ezen tökéknél is csodákat tehet, ha visszametszed, és kezded az alapokról. Ha meg nem hajtanak rendesen, akkor vágd ki öket, mert nem éri meg az energia/pénz/fáradozás .
Ha van egy törzs és nincs kar huzal mellett, az valamiféle fejművelés, esetleg Guyot. Egy tőkén pedig az erősségétől függően hagyhatsz 6-15 rügyet, tetszőleges formában elosztva (egyetlen szálvessző, csak rövid csapok (2 rügy), rövid csap(ok) + hosszú csap(ok) (5-6 rügy), stb.). A csupa rövid elem pl. akkor működik, ha olyan a fajta, hogy az alsó rügyek is termékenyek.
Másik kérdésem, van pár hasonlóképp gondozatlan kisebb kékszőlő tőkém, amit szeretnék úgy meghagyni hogy nem szétfuttatnám, csak karóhoz kötve legyen rajta pár fürt. Ehhez elég lenne meghagynom azt a friss hajtást ami jön alulról, vagy hagyjak egy régebbi letisztított ágat is hogy az idén is legyen rajta valami termés? Valahol láttam olyat hogy 3 vesszőt hagynak meg 2-2 rüggyel, az mikor jó?
Még nem néztem milyen láncféke van az enyémnek de mindenképp nézd meg mi lehet az oka hátha csak valami fadarab beszorult valahová a szalag és a ház közzé vagy a rugója környékére ,ha nem látsz semmi hibát akkor kell reklamálni ha a géppel meg vagy elégedve akkor a szervizzel vedd fel a kapcsolatot ,mert másik gépet vagy tudnak adni vagy sem ,de attól a bolttal is beszélhetsz ha van másik gépük akkor cseréld ki .
ezt úgy értelmezem, hogy nem gond, ha szétszedem. gondolom, hogy emiatt nem érdemes a szervizükbe küldeni, várni amíg megjavítják. ha nem tudom megcsinálni, akkor visszaviszem, ha tényleg nem problémáznak, hogy belenyúlt-e az ember, vagy sem.