Soros György azt állítja, hogy a néhai Antall József miniszterelnök lelkén szárad, amiért Magyarország külföldi adósságát nem sikerült rendezni. A következőket nyilatkozta erről Soros: “Az első szabad választás előkészületei szakaszában volt egy történelmi pillanat, amikor a külföldi hitelezők készek lettek volna bizonyos ésszerű engedményre, könnyítésre. Ezt a soha vissza nem térő lehetőséget azonban elszalasztották.” Soros ,,A globális kapitalizmus válsága" című, könyvében megerősítette a fentieket: ,,Magyarországon például az első demokratikus választások ragyogó alkalmat teremtettek volna arra, hogy a múltban felvett adósságokat és az új kormány által felvállalt kötelezettségeket elkülönítsék egymástól. Én támogattam volna ezt a tervet, ám Antall József, a későbbi miniszterelnök ellenezte, nem volt hajlandó ujjat húzni Németországgal, Magyarország legnagyobb hitelezőjével." Antall József a Parlamentben válaszolt Soros György nyilatkozatára: “A vád nem igaz. Soros György javaslatát sem a kiszemelt bankok, sem az SZDSZ nem támogatta, ezért bukott meg az általa említett lehetőség.” Egyik vezető újságíró ennél súlyosabb vádakkal is illeti a megboldogult miniszterelnököt. Szerinte Soros György annyira jót akart Magyarországnak, hogy legalább nyolcszor próbált kihallgatást kérni Antall Józseftől, aki nem fogadta. Emlékszik egy mondatára: “Nehogy már egy zsidótól fogadjunk el tanácsot és segítséget!”
Az adósságelengedés vélt, vagy valódi lehetőségéről szólva érdemes Csoóri Sándor 1994-ben megjelent esszéjére is utalni, amelyben leírja találkozását az MDF Bem-rakparti székházában Antall Józseffel, akit akkor már megválasztottak, de még nem neveztek ki miniszterelnöknek. Antall halottsápadtan mondta el Csoóri Sándornak, hogy most jön egy tárgyalásról, ahol néhány nemzetközi bankár közölte vele, hogy valamennyi Magyarországon befektetett pénzét kivonja az országból, ha a feltételeiket nem teljesíti. Ezután már nem volt szó az államosított tulajdonnak az eredeti tulajdonosok részére történő visszaadásáról, a reprivatizációról, hanem csak privatizációról, amelyről ma már tudjuk, hogy a közvagyon mélyen áron aluli kiárusítását jelentette. Az adósságkönnyítés elérése helyébe pedig az adósságszolgálat minden áron történő teljesítése lépett.
A szándékos eladósítás és az azt követő nagyarányú kamatemelés egyik fontos célja többek között Magyarország átvezetése volt a szuronyokon nyugvó keleti függésből az eladósításra és kamatfizetésre alapozott nyugati függésbe. Az átvezetés legkézenfekvőbb módja az adósságcsapdába terelés volt. Ehhez persze szükség volt nemcsak az akkori pártvezetés hozzájárulására, hanem a különböző reformbizottságok támogatására is, amelyek szintén a párt égisze alatt működtek, s amelynek vezetői között már ott voltak a neoliberális-monetáris dogma meggyőződéses hívei – mint például Surányi György, az MNB korábbi elnöke és Tardos Márton. Ennek a most már Soros György által is veszélyes téveszmének minősített neoliberális dogmának a lelkiismeretlen erőltetése következtében került az ország olyan gazdasági és társadalmi mélypontra, amely példa nélkül áll egész újkori történelmünkben Volt egy időszak, amikor kikerülhettünk volna az adósságcsapdából. A 90-es évek elején a magyar kormány- és pénzügyi vezetés bátrabb, keményebb fellépéssel adósság-elengedési tárgyalásokat kezdeményezhetett volna. Nem kellett volna többet kérniük, mint az olcsó petrodollár-milliárdok 1979-ben jogtalanul háromszorosára feltornázott kamatait visszaindexálni a normál szintre, s annak figyelembe vételével kiszámítani a tényleges adósságot.
De mi történt a valóságban? Ki szúrta el ezt a lehetőséget? Ma már ismeretesek azok a tények, hogy a rendszerváltás időszakában több nemzetközi bank és pénzintézet is leírta a Magyarországnak nyújtott kölcsöneit. De amikor látták, hogy az ország kormányzata és pénzügyi vezetése még a pénzügyi összeomlás közvetlen veszélyének időszakában is rendületlenül teljesíti adósságszolgálati kötelezettségeit, a magyar lakosság pedig végtelen türelemmel, szinte minden ellenállás nélkül elviseli életkörülményeinek nagyarányú romlását, adósság-elengedési terveiket félretették. Csak épp azt nem mondták: ezek bolondok, ha annyira fizetni akarnak, hát fizessenek keményen.
"Egy ország akkor épül, ha többet exportál mint importál."
Ez kozel sem ilyen egyszeru! Tulsagosan leegyszerusited. A koltsegvetesnek jot tesz, ha van bevetel az export-import egyenlegbol, de ez nem jelent mindent.
A pénzügyi oligarchia egyoldalú kamatemelése miatt elviselhetetlen mértékűvé vált eladósodás további következményekhez is vezetett Kelet-Európában. Olyan mértékűre emelték a kelet-európai országok adósságát, hogy az már visszafizethetetlen legyen, ez a hatalmas teher most már a politikai rendszerek hatalmát is ássa alá. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha kijelentem: ahogy a gorbacsovi enyhülést is megtervezték okos agyak, s ahogy Gorbacsovot kiválasztották, ugyanúgy az akkor még szilárdnak hitt szocialista tábor szétrepesztését, országonkénti belső erjesztését, a pártállami rend aláaknázását is ügyesen kifundálták. Ha tényleg így történt, csak egyet mondhatok: hála Istennek! De más a pénz, a pénzügyi rabság előkészítése és megint más a szabadság, az, ahogy egy szuverén államiság megteremtéséhez hozzásegítettek bennünket.
1994 márciusában a CIA egyik korábbi munkatársa a következőket nyilatkozta “A puha diktatúrától a kemény demokráciáig“ című kötet egyik szerkesztőjének: A Brzezinski-doktrínából logikusan következett a nagyarányú kölcsönnyújtás Magyarországnak. “Kedvet kellett csinálni a hitelfelvételekhez.“... Nem volt nehéz látni, hogy Magyarország leggyengébb pontja a gazdaság és az eladósodás. Erre csak rá kellett dolgozni... A taktikai cél szerint Magyarországot olyan helyzetbe kellett hozni, hogy az óriási hitelek hatására gazdaságilag összeroppanjon.“ Arra válaszolva, hogy az adott hitelek folyósítását a CIA is elősegítette-e, ezt mondta az egykori CIA-illetékes: “Minden eszközzel, és amint a tények mutatják, nem is eredménytelenül. Ez a doktrína része volt. Mert azt senki nem gondolhatta komolyan, hogy a nyugati banktőke éppen a legnagyobb ellenségei közé tartozókat pénzeli azért, hogy megerősödjenek.“ Más szóval nem Magyarország megsegítését, hanem leigázását, gazdasági és pénzügyi függőségbe taszítását, gazdasági életének dezorganizálását szolgálta a nagyarányú – gyakran kérés nélkül felkínált – nyugati hitelnyújtás. Legalábbis ez volt a helyzet az 1970-es évek végén és a 80-as évek elején.
A Kelet-Európának folyósított petrodollár-hitelek a többihez hasonlóan a mindenkori londoni bankközi kamatlábhoz, a LIBOR-hoz voltak kötve. Ez a kamatláb elsősorban a nagy bankokat irányító pénzemberek – személyes érdekeiknek megfelelő – döntéseihez igazodott és erősen ingadozott. Ez azonban nem volt elviselhetetlen mértékű az adósok számára.
Magyarország is úgy hihette, a 7 százalék körüli kamatra felvett kölcsönöket könynyen visszafizetheti majd. Összesen mintegy 4 milliárd dollárt kért és kapott – bőkezűen. Sejtelmünk sem volt róla, hogy mint más országok, mi is belesétáltunk az adósságcsapdába. Akkor még senki sem sejthette, ahogy 1973-ban kiagyalták az olajárrobantást, 1979-ben ugyanúgy kifundálták a folytatást, a kamatárrobbantást is.
1979 júniusában a Londoni Cityben tömörülő financoligarchia stratégiai tervével először Margaret Thatcher brit miniszterelnök robbantott. Állítólag az infláció megszüntetése végett hozzájárult, hogy az angol fontban nyújtott hitelekért fizetendő kamatokat háromszorosára, 20 százalék fölé emeljék. Ezt a másik pénzügyi nagyhatalom, az USA sem nézhette tétlenül, négy hónappal később, októberben a pénzemberek tulajdonában lévő FED-kartell elnöke, Paul Volcker is hasonlóan nagyarányú kamatlábemelést hajtott végre. A kamatlábrobbantás eredményeként a dollárhitelek után fizetett kamatok mértéke 7-ről 21 százalékra emelkedett. Az adósok, köztük a kelet-európai államok számára ez az egyoldalúan, önkényesen végrehajtott kamatlábemelés azt jelentette, hogy adósságszolgálati terheik egyik napról a másikra a háromszorosára emelkedtek. Hogy egy egyszerű olvasó is megértse: képzelje el, hogy az egyik nap vásárol egy hűtőszekrényt 50 ezer forint áruvásárlási hitellel, s a következő nap közli a bankja, hogy 50-et kapott ugyan, de azt 150 ezernek kell tekinteni és havi tízezer helyett 30 ezret kell törlesztenie. Felháborító, ugye? Magyarország adóssága, a “jelentéktelen” 4 milliárd dollár is beszorzásra került hárommal és mindjárt 12 milliárd fölé ugrott. Újabb egyoldalú diktátum. Saltsöbaden után 400 százalékos drágítás, az 1979-es második fordulóban pedig további 300 százalék. Ez 1980 elején pánikot váltott ki Kelet-Európában, mivel a megnövekedett adósságszolgálathoz szükséges devizabevételek egyik országban sem álltak rendelkezésre. A kamatárrobbantás következménye lett a Szolidaritás mozgalom kibontakozása és ellenállása, valamint a rendkívüli állapot bevezetése volt Lengyelországban 1981 decemberében.
Mar bocsesz, ugye te is a Fold nevu bolygon elsz? Az egesz Foldon mindenutt minden orszagban (Na jo talan Vatikant, Vietnamot es Laoszt leszamitva) ugy van, hogy a nepessegnek egy toredeke birtokolja az orszag vagyonanak tekintelyes reszet.
Mivel ma rengeteg időm van, egy-két dolog a Mo adóságának "létrejöttéről".
Magyarországot a petrodollár- milliárd hitelekkel tették függővé.
A nagy mennyiségű petrodollár-milliárdokból jutott a kelet-európai országoknak is. Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária, az NDK és Jugoszlávia vett fel nagyobb hiteleket. A Varsói Szerződés országainak eladósodása 1982-re elérte a 126 milliárd dollárt, amely (tekintettel ezen országok szűkös keményvaluta-bevételeire) igen tetemes tartozást jelentett. A Varsói Szerződés országai azért is többletkockázatot jelentettek, mert nem voltak integrálva a nyugati pénzvilág intézményrendszerébe, elsősorban a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba. Tőlük nem lehetett olyan brutális módszerekkel behajtani az adósságot, mint Mexikótól vagy Braziliától. A Varsói Szerződés ekkor még olyan egyenrangú katonai szervezetet jelentett, amely éppen azon országok ellen irányult, amelyekben a kölcsönző bankok működtek. A kelet-európai országok elsősorban fejlett nyugati technológia, gépek és áruk vásárlására vettek fel kölcsönöket és nem olajimportjuk fedezésére, mint a latin-amerikai országok. A hitelező pénzoligarchia azonban megnyugtatta magát azzal, hogy elsősorban kormányok vettek fel hiteleket, amelyek mögött ott áll szavatosként Moszkva, a maga hatalmas arany-és olajtartalékaival. Ezen túlmenően saját kormányaik is garantálták a magánbankok Kelet-Európának nyújtott hiteleket.
És ha valóban ezt mutatja a statisztika,az nagyon rossz,mert azt jelenti,hogy a 10%-ék qrva gazdag,hogy így fel tudja vinni a statisztikai számokat!!!!!!!
Ha mint állítod ismered a Dzsumbujt belülről, akkor szerinted mi az oka annak hogy a családok 1 része , minden kormányzati erőfeszítés ellenére a mélyszegénységbe kerül?
Ez nem így van, a Financial Times elemzése szerint a magyar életszínvonal átlaga növekedett az 1989-es "top" fölé. Azóta azonban kialakult egy - rendkívül szűk - gazdasági elitréteg, nagyjából kettészakadt a középosztály egy fiatal, mobilis - részben családalapítás után álló, részben szingli - felső-, és egy viszonylag biztonságosan élő alsóközéposztályra. Utóbbiból azonban sokan leszakadtak, nyugdíjba mentek, elveszítették munkájukat, ők alkotják a szegény réteget. És végül van egy alkalmi, nem ritkán feketemunkából vagy segélyekből tengődő, világvégi falvak szélén, vagy városi slumökben, gyakran önkényesen elfoglalt lerobbant lakásokban (vagy éppen az utcán) élő underclass, mélyszegény réteg. Na ezekből kerül ki a barátod munkásainak jó része. 1989-ben ez a mélyszegény réteg nem létezett. De az átlagos reáljövedelem attól még meghaladja az eddigi legmagasabb 1989-est. (Nota bene: akkor is azért éltünk olyan - viszonylag - "jól", mert a "szezon végén" a komcsik eladósították az országot.
libera nos a malo, aki nemcsak a Dzsumbujt ismeri belülről, hanem több száz cigány telepet, munkáskolóniát is.
"....Egy ország akkor épül, ha többet exportál mint importál....."
Legfeljebb az igaz, hogy a z ország mutatószámai akkor jobbak, ha többet exportál, mint importál. De épülni konkrétan csak abból lehet, ami benn készült, vagy behozzuk.
Lehet, hogy nem csak a nagy és ésszerűtlen zabálások következménye az egészségromlás, és alacsonyabb átlagéletkor, de biztos hogy közrejátszik benne.
Bocikám:
Téged megvettek a cucialisták a 13.-ik havi nyugdíja, ilyen olcsón adod?
Papen: Egy ország akkor épül, ha többet exportál mint importál.
Goldnadel: Az ukrán meg román kőművesek Magyarországon kapott fizetése (ami lényegesen alacsonyabb hazai fizetéseknél ) a hazájukban a többszörösét éri (De itt a Magyarországon abból a fizetésből egy magyar kőműves nem tudna megélni), ezért vállalnak itt munkát és ugyanezért nem akarják a kelet európai munkásokat beengedni nyugat eu-ba.
Sunami:
Mo-on az átlagéletkor csökkenése nem a mértéktelen zabálással függ össze.
Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy az élelmiszeripar által gyártott élelmiszerek egyre több az emberi szervezet számára idegen összetevőt tartalmaz ami csak hosszútávon és egyéb rizikófaktorok jelenlétében károsítanak, de Mo-on ezek a rizikófaktorok szinte mindegyike jelen van.
Az emberek túlnyomó többsége idegesen túlterhelten éli életét ami jelentősen gyengíti az immunrendszer működését (egy bizonyíték erre pl. az évről évre egyre több allergiás tünetek száma)
Környezetszennyezés, stb. Soroljam még?
Tudomásul kell venni, hogy az „átlag ember” elérkezett teljesítőképességének, terhelhetőségének a határára. Meglátjuk, hogy a politikusok mögött álló szakemberek akik tudják ugyanezt, mit lépnek ezen felismerés hatására.
Ezek az MSZP-s, Fityeszes meg nagyon szabad demokrata urak (ez nem nickfreenek szól) nem látták a dzsumbujt még fényképen sem. Nem is mernének oda menni, mert kiosztanák őket rendesen.
Az egyik barátom útjavítást végző vállalkozó (aki nagyon a sor végén van és sokszor a pénzét csak nagy huza vona után és nagyon késve látja). A lényeg az, hogy nyírségi romákat alkalmaz. Amikor a fizuosztásra kerül a sor sokszor volt már olyan helyzet, hogy a vállalkozó ismerősöm még mindig nem kapta meg a pénzét (de a befektetés teljes költségét mindig neki kell előlegezni) , hogy finoman mondjam likvidítási gondok áltak elő. Amikor ezt próbálta elővezetni a dolgozóknak, igencsak kellemetlen helyzetben érezte magát, ugyanis ezeket a családfenntartókat otthon azzal is várták, hogy hét végén viszik a kaját haza, mert ha nincs kaja akkor marad a családi gyomorkorgás. Az ismerősöm szülőfalújából is szép számmal akadtak munkavállalók akiknek az anyagi helyzetét személyesen is ismerte az ismerősöm, úgy hogy nem pénzkisírás az az állítása az alkalmazottainak, hogy : ne ba....on ki velünk főnök, mit fognak enni a gyerekek.
Úgy hogy amit az igen tisztelt fórumozók állítanak, hogy itt ebben a szép hazában egyre jobban élünk egy nagy szemfényvesztés. Ugyan is az itt hozzászólók döntő többsége kirakati városlakók akik nem ismerik a vidéki szegények és városi valamint vidéki kisnyugdíjasok tényleges helyzetét (ők nem fórumoznak)
Ő is mint Te meg akar élni valamiből, neki ez jutott.
Az a hülye aki elhiszi azokat a dolgokat amit ezek a szerencsétlen (majdnem munkanélküli) bértopikolók írnak. Nézd végig a politikai topikokat, televan velük a net.
A valóság egészen más mint amit ezek a szerencsétlenek próbálnak elhitetni velünk.
A valóság az, hogy az adóságmizéria évtizekkel ezelött kezdődött, és ezekért még Kádár sem tehető felelőssé. Az csak egy báb volt.
".... Az életkor meg azért csökken az EU átlaghoz képest, hogy ne kelljen nézni ezt a nagy jólétet... "
Az életkor alakulása is összefügghet a mértéktelen zabálással. A szegény rokon kijött a kórházból ahol nagy nehezen beállították a vércukrát, és ledolgozták a 230-as vérnyomását, és máris birkapörköltet , meg kocsonyát eszik, mert a joghutrtot, meg a főtt krumplit nem bírja az epéje.
Erről a nemdógozásról jut ecembe, találtam egy jópofa cikket (asszem pártok feletti általános érvényű):
Tóta W. Árpád:
Így történt Mécs Imrével is. Alakulnak a listák, számolgatják magukban a pártmunkások, hol lesz a sorsdöntő vonal. Minél mélyebben a nevük alatt, annál vidámabbak, látni a kis kipirult arcocskákon, hogy derűsen tekintenek a jövőbe, az asszonynak már be van ígérve egy nagy kínai tanulmányút meg cégautó, majd kibújnak a báránybőrből örömükben. De ha a vonal a nevük fölött virít, akkor sötét felhők kísértik a honatyát, felderengenek a civil élet borzalmai, a családi pótköltségvetések és a győztesek kárörvendő vigyora. Hogy az a szemét, akit kívül-belül megkent minden piaci szereplő, meg amelyik egész tájegységeket lopott, vagy a kémnőkkel hetyegő bezzeg befutó helyre került.
"Különös helyzet állt elő mostanra a magyarországi építőiparban: a nyugat-európai nívón elkészülő épületeken kelet-európai kezek dolgoznak. A sokak által rossz szemmel nézett román és ukrán kőművesek ráadásul pótolhatatlanná váltak, harminc évesnél fiatalabb magyar állampolgárt gyakorlatilag nem lehet találni a hazai építőiparban"
"Tudod mit ettek az emberek Karácsonykor? Üres főtt tésztát." Gondolom , azt a lejárt szavatosságút..... Talán jobban be kellene osztani a rengeteg segélyt , ami oda ömlik. ( postás-ismerősömtől igencsak meglepő infóim vannak . ) Netalán még munkát is lehetne keresni ..... Feltételezem , 2001 karácsonyán még libasült volt a menű . Hiába , a kormány a főszakács a Dzsumbujban , az ottani karácsonyi vacsi az életszínvonal fokmérője .
Magyarország többet importál, mint exportál. Így a forint erősödése előnyösebb,, mint a gyengülése. Arról nem is beszélve, hogy az erősödést mindenki megérzi, a gyengülést is mindenki, persze, más előjellel, míg ez utóbbi esetben az exportra dolgozó cégek járnak rosszabbul.
Volt egy ilyan vita, ha jól emlékszem, a Sínen....-ben, ott elég hamar meggeyezett a társaság, hogy egy erős forint az előnyösebb az országnak.
Én a 13. havi nyugdijból vettem első /bár használt/ szám.gépemet.. De nem kell évekig kupálódni az interneten ahhoz, hogy az épeszű ember tudja: az életszinvonal mérőszáma mindig egy átlagszám. S bizony az emelkedik. És soha semmi koze a min. elnök vagyonához. De miért esnek kétségbe a fideszesek, ha valami jól sikerül? Egy országot nem 1 ember, hanem esetünkben 10 mill. ember "csinál".
