A Hesham-interjú:
Az MHB egyiptomi balhátvédje, Ahmed Hesham a december 14-én, szombaton (20 óra) a Toulouse elleni Starligás 14. játéknap előtt beszélt jelenlegi kiváló formájáról és a Montpellier-től Veszprémbe való több mint valószínű távozásáról.
Egy évvel ezelőtt még a térdműtétedből lábadoztál. Azóta nagy utat tettél meg, nem igaz?
Hosszú idő telt el... Tekintettel arra, hogy ez volt a második térdműtétem, azt hittem, hogy könnyebb lesz. De a valóságban nehezebb volt, mert egyáltalán nem volt ugyanaz az átnevelés, mivel sokat kellett oda-vissza járnom Egyiptom és Montpellier között kontrollvizsgálatokra.
Mit tanultál ebből a sérülésből?
Hogy legyek türelmes, mert még soha nem voltam ilyen. Amikor először sérült meg a térdem, mindent beleadtam, és azonnal játszani akartam. De aztán rájöttem, hogy ez olyasmi, amit nem tudok irányítani, és nem szabad felhúznom magam a semmin. Szóval türelmesnek kellett lennem.
Remek formában vagy, mióta visszatértél a sérülésedből, és te vagy a csapat egyik alapembere...
Igen, azt szeretem magamban, hogy bárki is legyen az ellenfél, az én felelősségem, hogy vigyem a csapatot. Legyen az a beszéd, hogy megteremtsem a hangulatot a csapatban, vagy a védekezés és a támadás. Valami megváltozott bennem. Amikor például a Nîmes-nél voltam, sokkal agresszívebb voltam a játékomban. Most sokkal intelligensebben akarok játszani. Sokkal többet játszom a csapattársaimmal, mert én is győzni akarok. Mit szeretek jobban? A legagresszívebbnek lenni, vagy annak, aki sok gólt lő, de veszít? Vagy intelligensebbnek lenni és mégis nyerni? Száz százalék, hogy intelligensebb vagyok és nyerek. Soha nem éreztem még így. Inkább adok tíz asszisztot és nem lövök, nem érdekel.
Volt olyan pillanat, amikor elkezdtél így játszani?
Nem hiszem, hogy volt olyan pillanat, amikor azt mondtam magamnak, hogy így kell játszanom. Csak úgy megtörtént. De a második sérülésem után azt mondtam magamnak, hogy nem kell erőltetnem magam. Nem kérhetem folyton, hogy passzolják nekem a labdát, hogy erőltessem magam, hogy mindent én csináljak...
Ez történt akkor is, amikor tavaly a Nîmes ellen megsérült a térded, ugye?
Igen, pontosan. Utána azt mondtam magamnak, hogy igazából semmi szükségem arra, hogy agresszív legyek. Ha van választásom, hogy lőjek, akkor megteszem, egyébként meg mindegy, ha valaki más dönt a lövés mellett, az nem a világ vége.
Mit élvezel a csapattársaiddal a Montpellier-ben?
Igazság szerint azt mondanám, hogy inkább a pályán kívül, mint a pályán. Mert tavaly, amikor Patrice és én együtt voltunk, még ha nem is játszottam sokat a sérülésem miatt, tényleg sokat edzettünk. A pályán kívül nem sok időnk volt találkozni egymással. Most, Erickel nyugodtabbak vagyunk. Konkrétabb dolgokat csinálunk az ellenfelekkel kapcsolatban. Így több energiánk marad a folytatásra. Az idő 80%-ában együtt vagyunk itt, de a pályán kívül is találkozunk. Szóval jó a kémia a csapatban. Sok fiatal is van itt, így nincs nagy korkülönbség. Nyugodtabb a hangulat közöttünk. Ha idegesek vagyunk, mindent elmondunk egymásnak. Tényleg olyanok vagyunk, mint egy család, ezért könnyű velük játszani.
Hogy mennek a dolgok Erick Mathéval, az edződdel?
Ez a második alkalom a pályafutásom során, hogy igazán jól érzem magam egy edzővel, mert figyel a játékosokra. Ha látja, hogy a csapat mentálisan nem áll jól, mindent megtesz, hogy ezen változtasson. Számomra nagyon fontos a játékosok morálja, mert nem vagyunk robotok, akik csak edzenek és hazamennek. Gondol ránk, gondoskodik a testünkről. Van egy csere, és ezért nem vagyunk már nyugodtak. Tényleg egy csapat vagyunk, mindannyian boldogok vagyunk. Az edzés alatt csak boldogok vagyunk.
Valószínűleg elhagyod a klubot, hogyan jutottál erre a döntésre?
Nagyon nehéz döntés volt meghozni. Amikor a Plock eljött hozzám, hogy beszéljen velem, nem akartam menni. Mert fontos számomra a környezet, ahol játszom. Ezért a Montpellier tökéletes. És azért is, mert a Plock nem egy MHB feletti klub.
Akkor miért vállaltad, hogy Veszprémbe költözöl?
Még mindig tárgyalunk róla, de nagyon jól alakul. Igen, még sosem nyerték meg a Bajnokok Ligáját, de minden évben játszanak, és nagyon gyakran ott vannak a Final 4-ben. A Bajnokok Ligájában játszani a pályafutásom egyik mérföldköve. Csak öt meccset játszottam, és nagyon boldog voltam. Most már állandóan játszani akarok benne, mert az az álmom, hogy megnyerjem. Különösen egy olyan csapattal, amelyik még soha nem nyert, ez még motiválóbb. Egy egyiptomi már játszik ott, és talán még egy másik is érkezik. Még ha ott nincs is mit csinálni, Budapest nincs messze, így könnyebben tudsz alkalmazkodni.
Hogyan zajlottak a megbeszélések az elnökével?
Jól ment, mert együtt beszélgettünk, vele nem csak formálisan. Megkérdezte, hogy mit akarok, amikor a Plock megkeresett. Mondtam neki, hogy nem akarok menni, mire ő azt mondta, hogy ez egy nagyszerű lehetőség, sok pénzzel, ezt nem tudja nekem felajánlani. De mondtam neki, hogy itt Montpellier-ben jobban érzem magam. Három héttel később megkaptam az ajánlatot Veszprémből. Elkezdtünk beszélgetni, mert odaát minden évben a Bajnokok Ligájában játszanék, míg itt a Paris és a Nantes bajnokságban sokkal bonyolultabb a helyzet. Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, egy teljes hétig gondolkodtam rajta. Még akkor is, ha itt jól éreztem magam, egy másik családdal, mint amilyen valójában Egyiptomban van. Kezdek jól beszélni franciául. De nem maradhatok így egész életemben, ki kell lépnem a komfortzónámból. A különböző típusú játékosokkal való játék újdonság lesz számomra, és fejlődhetek.
Hogyan fogadták a csapattársaid a Montpellier-ben?
Magam akartam elmondani nekik, nem pedig valaki mástól megtudni, mint amikor a Nîmes-nél voltam. Írtam egy üzenetet a csapatunknak, hogy sajnos jövőre nem leszek velük. Hogy ez volt az első alkalom, hogy úgy éreztem, egy igazi család tagja vagyok, és hogy még mindig jó szezonunk lesz, hogy mindent megteszek azért, hogy minél előrébb végezzünk. Mindenki jól fogadta, gratuláltak nekem, és együtt csináltunk valamit a klubnál. Szóval nagyon jó volt.
