Nagyon tetszik a Justice League: állati jó zenék, eltalált szinkron (szöveg és hang terén is), gyönyörű rajzok (persze a leggyönyörűbb Diana hercegnő [Wonder Woman ] és Hawk Girl ;-) ), akciók és érzelmek, rokonszenves főszereplők, akik a kitartást,összetartást, mások és egymás segítését példázzák... szóval szerintem jócskán kiemelkedik a többi mostani rajzfilm közül.
Már párszor végignéztem, de nem tudom megunni. A JL a kedvenc rajzfilmem!
Hát persze hogy fuldokolt, mert ha nem tette volna, akkor kiderül, hogy nincs szüksége levegőre. Simlis a kölyök, úgy csinált, mintha fuldokolna. De mi tudjuk, hogy nincs szüksége levegőre, hiszen nem lehet levegőt venni már 1000 km/h sebességnél sem, nemhogymég 300 000 km/s esetén... Egyébként is: az emberi (!!!) szervezet a széntartalmú vegyületek elégetésével (oxidáció) szerez energiát. Nincs az az oxidálási folyamat, amely ilyen rövid idő alatt ilyen kis mennyiségű anyagból a gyorsulás/közegellenállás megvalósulásához szükséges energiát biztosíthatná. Tonnányi oxigén reakciójára lenne szükség, ezek tüdőn át történő, vértestek stb közvetítésével való átalakítása.. iszonyú gyors anyagcsere kéne stb stb.
De nem, nem erről van szó, távolról sem: Flash egyszerűen máshogy működik, nem megmagyarázható (nem is kell megmagyarázni). De hogy nem kell neki levegő mindehhez, az tuti.
(Mellesleg lehet, hogy Green Lanternt is Flash játszotta, szóval magát mentette meg :-)
(Jaj, ne vegyétek ezt az egészet komolyan, csak viccelődök: ezzel az egésszel arra akarok utalni, hogy szerintem Flash karaktere a legkidolgozatlanabb: míg a többi karakter - Superman, Manhunter stb - esetében egyszerűen elintézhetjük azzal, hogy szupertulajdonságuk van, Flash karakteréhez sokkal több szupertulajdonságot kéne kötni ahhoz, hogy megmagyarázhassuk a létét, mint amennyit a film, vagy Flash karaktere sugall)
Ja, igen, ha 30fps a kamerák sebessége, akkor ugye szinte semmi sem látszik, ha viszont a felvételeken. Emlékeim szerint létezik egy filmre - mi másra??? - rögzítő kamera, amivel 10.000(!!!) képkocka rögzíthető másodpercenként, ami már elég gyors pl a kolibri szárnycsapásainak láthatóvá tételéhez.
Egyébként csak egy érdekesség ehhez: a PAL DVD 720x576/25fps 24 biten lévő videojel tárfoglalása ~30mbyte. Ez egy másodpercnyi video tárfoglalása. Ezt M-JPEG tömörítéssel - MPEG, csak van egy-két "trükk", most lényegtelen, hogy mi -, egy másodperc 3.125Kbyte-ot foglal el. Namost belátható, hogy 10.000 képkocka jó közelítéssel 12GByte-nyi adat másodpercenként.
Digitálisan ábrázolva tudtommal nincs az a CPU/GPU páros, melyet digitális videokamerába szerelve képes lenne másodpercenként 12gigát MPEG2 videofolyamba tömöríteni - nem érdekes, hogy H.264 van a Blu-Ray-ben, mert annak még erősebb proci kellene...
Mi a lényeg? Mire rögzíthette Joker az eseményt, vagyis Flash "bombás kifutását"?
1. Ha futsz, akkor zihálni kezdesz, de ő lightspeed-nél miért nem???
3.5. Igen, ez a szélkavarás érdekes, valamelyik részben a karjai által kavart levegővel elolt egy gyártüzet. Egyébként ha tudna is repülni, talán azért nem repül, mert a futás közbeni tapadóereje jóval nagyobb, mit a kapálózásával maga mögé tolt levegő, ergo van "fogás" a talajon, a levegőben pedig nincs.
5. Egyszer cserélnék vele, hogy leadjak vagy 20kg-t magamról - bár egy dietetikus közölte, ilyen az alkatom, ha fogyóznék, sokkal több jönne vissza, mint amennyi rajtam van. És még így is lekoccintok 5-6km-t...! :)
6. Igen, Flash mindenkit alakít! :-D
Láttátok azt a rész - idétlen kérdés, naná! -, amikor Joker Vegas-ban elég sok helyre bombát tett? Igen, az egyik esetében melyet Flash megtalált, nos... az történt, hogy az időzítő számolt vissza, volt még 1 mp, Flash felkapta a bombát, kicikázott az épületből egy jó hosszú Boulevard-ra és a robbanás ahogy kezdődőtt, úgy húzta a csíkot, hogy az óceánba szaladva távol a várostól robbant a bomba. Joker arca meg elnyúlt, miközben a gyorsíott kamerák által rögzített képkockákat nézte. Ez egy érdekes dolog, mert az USA-ban - meg Japánban, meg pár helyen még - NTSC rendszerben rögzítik az eseményeket. Ez itt most 30kocka/sec sebességet jelent. Mivel Flash igencsak szedte a lábát, hogyhogy nem egy elmosódott csík volt?
Joker arca azért nyúlt el, mert látta a monitorján visszajátszva, hogy Flash kikerül mindenkit, porzik utána az út, a kezében tartott bomba robbanási folyamata elkezdődik és még mindig fut. Végül a detonáció több km-re a tenger felett történik meg... HIHIHIHIHIHIHI... :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Te például most rájöttél, hogy Flashnek nincs szüksége levegővételre sem (mivel helyesen észrevetted, hogy ilyen sebesség mellett nem is tudna levegőt venni). Ezek szerint víz alatt, vagy az űrben sem fullad meg!
Na álljunk meg itt egy picit. Még az első sorozatban volt, amikor Flash kisodródott egy űrállomásról (azt hiszem az Ünneprontó koszorúslány című részben.) Ott kint határozottan fuldoklott. Green Lantern mentette meg.
Igen, igazad van: van még Flashnek egy csomó különleges képessége, ami elsőre nem derül ki a felületes szemlélő számára, mert nem reklámozza, vagy egyenesen titkolja. Szerintem gyűjtsünk még ilyeneket.
1: Te például most rájöttél, hogy Flashnek nincs szüksége levegővételre sem (mivel helyesen észrevetted, hogy ilyen sebesség mellett nem is tudna levegőt venni). Ezek szerint víz alatt, vagy az űrben sem fullad meg!
3.5: Az első Superman képregényben már kiderült, hogy tud repülni Flash (hiszen Flash és Superman ugyanaz a személy :-) De mint "Flash" titkolja a repülési képességét, egy felületes szemlélő nem is gondolná róla, hogy képes rá, hiszen Flashjelmezben nem repült soha. De egyértelmű, hogy képes rá, pl. az egyik epizódban a keze forgatásával hatalmas szelet csapott. Ha lefelé fordította volna a "szélkibocsátást" akkor felemelkedett volna, ezt egy gyakorlott szuperhősvizsgáló (mint te is) észreveszi hamar. (Ráadásul ha a lábával úszómozdulatokkal csapkodna szupersebesen, akkor még a kezét se kéne használni)
5: Nem ő az egyedüli szuperhős, aki sokkal több energiát hasznosít, mint amennyit felvesz. A szuperhősök különleges energiaforrásokkal rendelkeznek, ez lényegében mindegyikre igaz.
6: Green Arrow-ot én se ismerem, de Flash biztos, hiszen ő alakítja ezt a figurát is :-)
Na lám, nem csak én vagyok az, aki Batman szeretne lenni! ;-)
Igen, ez nekem is feltűnt, hogy ha Flash olyan gyorsan regenerálódik, akkor miért lehet kiütni egy jól irányzott maflás/saller/füles/állas/gyomros/tockos/horog/könyökös/térdes segítségével?
1. És akkor hogyhogy nem fullad meg a nyomáskülönbségtől? Jó a motoros példa, 70-80km/h felett elég nehezen lehet tüdőre szívni?
2. Az űrben nincs levegő, egy szuflával elfutni a Plutoig meg vissza, szép teljesítmény.
3. Téli gumit hord! :-DDDDD
3.5 Ez melyik részben derült ki?
4. Tehát senki se veszítse el a bankkártyáját. Ja a PIN kódot kár mellékelni... :-D
5. Ha ilyen gyors, akkor vajon ehhez a teljesítményhez mennyi kcal-ra van szükség? Durván egy 100kg-s ember 1km-en 100kcal-t kocog le, ezzez viszonyítsunk.
6. Ki az a Green Arrow? Csak Green Lantern-t lehet látni - akinek péppé veri az arcát Hókgörl bikája az első évad végén.
Szerintem Flash barátnői nagyon csalódottak lehetnek Flash bizonyos "teljesítményét" illetően... Inkább Batman lennék, mint Flash, szeretnék még Dianával élvezkedni és élvezni! :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Nálunk csak az első évad jött ki - meg két DVD még, amin 2 és 3 rész van, de az semmi, az első évad 26 epizódjához képest.
Fel kéne szendnem egy ilyen Diana szintű csajt, márcsak brahiból... és megadni, ami jár neki, de kegyetlenül, hogy azt hörögje: soha ne hagyd abba, te állat!
Á azt, hogy zavarba hozhatják, meg hogy néha lassú a gondolkodása, csak azért csinálja, hogy ne derüljön ki róla, hogy milyen okos.
Néha meg úgy csinál, mintha megsérülne, pedig nem is. Csak azért, hogy ne derüljön ki, hogy sebezhetetlen. Azért feltűnt neked is, ugye, hogy komolyabban nem sérült meg soha, pl. nem halt bele egyszer sem a sérüléseibe, ugye? Na látod.
Az egyik epizódban pl. egy kicsit vérzett. De valójában nem vérzett, csak hazaszaladt egy kis kecsöpért, magára nyomta, aztán visszaszaladt és lefeküdt a földre, mintha megsérült vona. Nagy huncut ám ez a Flash!
De a gyors gondolkodással vitába szállnék. Sokszor előfordult már az, hogy valamiért zavarba hozták, pl. abban a részben az első sorozatból, amikor volt egy TV-s fickó, aki le akarta járatni őket. Azt hiszem az a rész, amiben a gyíkemberek el akarták pusztítani az emberiséget (volt egy gyíkember, aki személyiségről személyiségre tudott vándorolni).
Persze, mindenki azt hiszi, hogy Supermannak vannak a legjobb képességei. Pedig nem. Mégcsak nemis ő a legsebezhetetlenebb. Hanem ki? Szabad a gazda? (Dobpergés, satöbbi :-) A legkülönlegesebb képességekkel rendelkező szuperhős a csapatban nem más mint... (borítékot kinyit, belekukkant) ...Flash!
Miért is?
1: Fénysebességgel tud kocogni, ugye tudjuk.
2: Azt is tudjuk, hogy már hangsebesség felett a levegő (és minden, ami benne van) úgy viselkedik, mint a kő. Tudjátok milyen kemény pajzs kell ahhoz, hogy az űrben néhányszázezer km/h sebességgel becsapódó részecskének ellenálljunk? Hány muslica gyűlik össze egy mosolygó motoros fogai közt 100 kilóméteren? ... na most ez a Flash gyerek 300 ezer kilométert tesz meg 1 másodperc alatt! Időközben kb 1000 muslica, légy, dongó, kavics, veréb, galamb, keselyű stb. csapódik az arcának és meg se kottyan neki! Na ilyen kemény fickó ez a Flash. És még viccelődik is.
(Ha ilyen kemény fickó, akkor hogyhogy mégis megsérül néha? Alább a magyarázat)
3: Flash legkülönlegesebb tulajdonságai még hátravannak. Pl egy pillanat alatt képes felgyorsulni úgy, hogy nem csúszik meg a lába. Tehát valahogy olyan erős tapadása van a talpának, hogy ezt megteheti. De mihez tapad hozzá? Egyrészt a lába a cipőjéhez, másrészt a cipő a betonhoz, amin fut. A lába tudjuk, hogy iszonyú erős, mivel szuperhős. De hogyan bírja a cipő és a beton? Hát úgy, hogy rejtett tulajdonságai vannak, úgy, mint a Supermannek: ami a közelében van, (testére tapad, stb) az automatice nem szakad szét.
3.5. Tévedés, hogy flash nem tud repülni. Simán. A kezével kb 10000-szer gyorsabban tud csapkodni, mint egy kolibri. De nem repül, mert ez nem fér bele az imidzsébe. Titkolja, hogy tud ilyet.
4: Flash nagyon gyorsan gondolkodik is. Pl. gondoljunk a jelenetre, amikor kiszabadította egyik társát a számzáras börtönből az összes lehetséges kombináció beírásával (egy pillanat alatt) Vagyis iszonyú okos is, mivel nagyon gyorsan képes végiggondolni minden variációt. És ezt a zseni agyát miért nem használja többször, más dolgokra is? Használja, csak titkolja...
5. Amikor látszólag álldogál, valójában egy csomó dolgot tehet. Nekünk csak egy másodperc, de ő ezidő alatt akár 300 ezer kilóméterre elfuthat, vagyis meglátogatja a nagymamáját. Vagy megírja a szakdolgozatát a 123. diplomájához. Vagy elgáncsol egy bankrablól a szomszéd városban. Stb. csak nem képzelhetjük, hogy ilyen sebességű élet mellett akár egy másodpercig is ácsorogna? nem, nem. Flash titkol valamit.
6. Így aztán valószínűleg Flash nem is egy személyiséget, hanem többet is megtestesít. Pl. nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy Flash egyben Green Arrow is. Amikor együtt láthatók, az csak egy kis vicc (ezért is olyan viccelődős figura ez a Flash bácsi, mert már sokszor nem tudja visszafogni magát, olyan jól mulat, hogy átveri a többieket).
Egyszerűen a másodperc törtrésze alatt beszalad egy telefonfülkébe, átöltözik Green Arrownak, pihen egy picit, aztán egy villanás alatt megint visszaöltözik Flashnek, és ezt ismételgeti. Még a gyűrű is csak csalás: kicsi porszemeket dobálgat ez a flash koma, milliónyit, mindet a megfelelő irányba, így tűnik olyannak, mintha Green Arrow gyűrűjének energiakisugárzása lenne.
... Lehet, hogy Flash egyben valami nagyokos szuperellenség is, pl. Brainiac.
.......
De az is lehet, hogy Flash és Superman egy és ugyanaz a személy! Vagy Flash és Batman! Vagy Flash és Diana! (Na jó ez mégsem, nem hinném, hogy a másodperc törtrésze alatt átműttetné magát, aztán vissza, csak azért hogy megtréfálja a társait. Na jó Diana és Flash tuti, hogy 2 különböző személy.... Ja nem, mégiscsak lehet: Flash egyszerűen titkolja, hogy alakváltó!)
Vagyis a konklúzió: Flash nem más, mint J'onn J'onzz, Diana, Superman és Flash egyszemélyű megtestesítője (ugye mostmár világos, hogy miért nem szeretett bele Supermanba Diana? -- mert egy és ugyanaz a személy!!! :-) Flash nemhogy a legszuperebb, legokosabb, legerősebb, leggyorsabb, leghumorosabb mindközül, de még kíííváló színész is, mindezt a sok személyiséget ilyen szuperül alakítja!!!
De akármilyen szuper tulajdonságai is vannak Flashnek, én mégsem ő lennék, hanem Batman. Neki ugyan nincsenek semmi superhuman tulajdonságai, de ooolyan gazdag! Ha ő lennék én, megvenném a JL összes epizódját és egész nap azt nézném...
Egy határozott választ akartam rá írni, hogy persze, de nem tudom igaziból.
Ez ismét egy Alex Ross mű /ajánlom megnézni a honlapját nagyon jó rajzok vannak/ és nem hinném, hogy ez egy képregényből való lenne/ bár lehet/ inkább csak sztem egy hős fájdalmát akarta szimbolizálni.
Ha a halálból egyszer már visszajött akkor ez sem lehet neki gond! Hisz Ő Superman!
VAn egy jó képem Wonder Woman-ről. Felakartam ide tenni de nem fér fel mert túl nagy ez a szar meg nem engedi!
Érdekel? Akkor írd le hova küldhetném át. Gyönyörű rajz.