Keresés

Részletes keresés

nine Creative Commons License 2009.03.03 0 0 2177
persze hogy lehet kritizálni a kritikusokat ubikám, (sőt kéne is, mert az utóbbi években elég sokan képzelik magukat kritikusnak, zenei fronton, közben pedig), de innentől kezdve megint a szubjektivitás dönt, hogy neked mint olvasónak melyik ember stílusa/ízlése tetszik jobban: az álobjektív, udvariaskodó, kerülgetem-a-forró-kását típus, vagy a bevállaltan szubjektív, odamondogató, de vicces paraszt. nekem momentán az utóbbi.

meg persze minden szentnek maga felé hajlik a keze alapon: mindenki szokott bizonyos zenekarokat porba-sárba fikázni egymás között, és ezek kapcsán nagyon jókat szokott vigyorogni egy hasonló hangvételű kritikán, hogy lám-lám, mennyire a saját gondolatmeneteden evezget a cikkíró, ugyanakkor ha te kapsz vissza egy ilyet, az meg nyilván nem esik jól. én is a szívemre venném, nyilván, de ez kurvára kettős mérce nem?

én egyébként azt a kompromisszumot szoktam kötni, hogy magyar zenekarok esetében igyekszem olyanról írni, ami tetszik, így nincs olyan, hogy akármilyen szofisztikáltan fogalmazok, (ami amúgy sem kenyerem) akaratlanul megbántom az adott bandában játszó valamelyik haveromat. bár szerencsére nagy átlagban jó zenekarokban játszanak a cimboráim, kivéve azt a black metálos gitárhősködő faszfejet, meg azt a három vidéki suttyó grunge-arcot.
Előzmény: viscera (2176)
viscera Creative Commons License 2009.03.03 0 0 2176

Az "aki kurvának áll, ne sírjon ha basszák"- párhuzam nagyjából stimmel, csak akkor működnie kéne oda-vissza, nem? Ugyanis mindössze azt felejti el néhány webzines, hogy ez is egy szakma, tehát egy szarul megírt, felületes, netán rosszindulatú cikk ugyanúgy képezheti kritika tárgyát, mint egy rosszul szóló lemez, vagy egy részegen elővezetett, szar koncert. Már bocs, de azért, mert valaki egy zenekarban játszik, nem köteles mindent lenyelni.

 

Szerintem elég nagy gáz, hogy az úgynevezett kritikusok egy része szerint bárki bármit írhat bármiről, "mer a net azér van". A zenész meg, ha esetleg nem ért egyet, mert konkrétan baromságokat írnak valamiről, amiben neki több év munkája fekszik, netán ennek hangot is ad valamilyen fórumon, egyből túlérzékeny fasz, és/vagy arrogáns paraszt. És a cikkíró, aki megsértődik egy ilyen reakción, az micsoda?  

fácán5 Creative Commons License 2009.03.03 0 0 2175
Tyűűű, ti tényleg kurva sokat írtatok!Szerintem ez patthelyzet srácok!Nem fogjuk egymást meggyőzni a másik igazáról és csak elbeszélünk egymás mellett, szóval szerintem nincs is értelme ezt tovább folytatni.Legalább is nekem nincs kedvem ennyit gépelni:)Legjobb lenne szóban, de hát max a Vincenttel tudok találkozni nagyritkán, akkor meg nem hiszem hogy ez lenne az a dolog, ami legjobban érdekelne bennünket meg amúgy is tele lenne a szám:)
nine Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2174
migi, a tanítós párhuzam nagyon rossz, mert a tanításnak van egyrészt egy jegyekben mérhető nomenklatúrája, másrészt magának a szakmának szintúgy, és itt, ha valaki vonalzóval megy neki a kölöknek, hamar az utcán találhatja magát. ha nem hiszed, kérjuk meg a bűvészt, hogy csoffadt fasszal somja arcba az osztály szépét a rossz felelet után.

a zene- és egyéb kritikában viszont nincs ilyen, ott igenis a szubjektív ízlés dominál nagyrészt, (jó, ha egy lemezről beszélünk, akkor objektív tényező például a hangzás, de ez sem számít annyira, mert oldalakat tudnánk teleírni remekül szóló értéktelen illetve foshangzású klasszikus anyagokról), és innentől kezdve a legnagyobb képmutatás megjátszani az objektivitást egy olyan dologban, ahol nem lehet. a kritikaírásnak pont ez a halála, és ahogy dg mondta: valóban az a megoldás, hogy mint hallgató, jobbára azokra figyelsz, akik ízlése veled kompatibilis, ennyi.

az meg, hogy a szívetekre vesztek dolgokat, a ti bajotok. mindig lesznek olyanok, akik akkor sem fognak titeket szeretni, ha a lelketeket kiteszitek. például én, de csak azért, mert fogaztok mindketten.
Előzmény: fácán5 (2169)
IamTheDog Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2173
hú vazz, ez egy esszé lett. életben nem írtam még ekkor fórumhozzászólást...
Előzmény: IamTheDog (2172)
IamTheDog Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2172
"bárki bármit írhat, mondhat egy felelősségteljes munkakörben.Az pedig elég undorító."

hát pedig ez van. ezt kell szeretni. ezt nem tudod kikerülni. ráadásul itt felhoztad, hogy a cikkíró legyen azzal tisztában, hogy itthon mik a lehetősgek. na ezért tart itthon maga a zenei újságírás ott ahol. lényegében zenei újságíró sincs itthon. mivel sokáig az ment (sőt még most is ez megy), hogy ez meg az a lemez itthoni mércével mérve jó (pedig lényegében egy rakás szar volt). nem, igenis csak és kizárólag magát a zenét, a hangzást, a kiállást, a komplett produkciót kell nézni. semmi mást. nem kell oknyomozást folytatni, hol is élnek az adott zenészek. csak és kizárólag a letett anyagot kell nézni. és szubjektíven. objektív kritika nincs, illetve ami már nagyon obvjektív, az unalmas szar. az olvasónak kell megtalálnia azt az újságírót, akinek az értékrendjével azonosulni tud. ha egyáltalán kell az ilyen.

a planet z-ben annak idején leszóltuk a legutóbbi insane hangzását, na kaptunk is rendesen a stúdió emberétől (gondolom pont nem ezt vártad, hogy egy annak idején még bőven bprnr-es zenekart, ami a bakeryben készítette a lemezét le mertünk szólni) pedig de, mindig őszintén elmondjuk a véleményünket a lemezekről. ezt tettem mindig amúgy az angertea-ről is. (mellesleg ez is nagyon jól mutatja, hogy mi a helyzet: ha folyamatosan ott lennétek az orrom előtt, akkor simán beleraktalak volna a mostani számba benneteket, de mivel sok más csapat jobban szem előtt volt, így eszembe sem jutottatok) (és azt is megjegyezem, hogy egy darab bprnr-es csapat sincs a jelenlegi számban, illetve kritikát írtunk az egyikről.)

mellesleg tényleg tiszteletreméltó, hogy anélkül, hogy úgymond "eladtátok" volna magatokat, mondjuk egy turnéra, akármire, ilyen messzire jutottatok, viszonylag ismertek vagytok. kérdés, ez mennyire elég. egyáltalán mi a célotok az egésszel. a legtöbb ilyen felfogású zenekar idővel földbeáll, és marad a szép emlék, hogy "bezzeg az xyz csapat mekkora meglakuvásmentes volt". ja, igen, az volt, azóta csak síránkozó exzenész lett az összes, hogy "pedig mi milyen fasza zenét játszottunk, ez is meg ez is azt írta". vagy ha nem áll földbe, akkor évtizedek óta ugyanannak az 50 embernek játszik. azon meg nem kell csodálkozni, hogy nem hívnak fesztiválokra. ha nem vagy ott a tűzközelben, akkor nem is fognak. és ehhez nem pénz kell. ehhez az kell, hogy akard csinálni, és ne csak annyi legyen, hogy nesztek itt van (az egyébként elég fasza) lemezünk, akkor várjuk az ajánlatokat.
ha tetszik, ha nem, ez a kurva zeneipar a pénzről szól. ha hajlandó vagy pénzt ölni bele, hajlandó vagy befizetni egy ismert zenekar elé (ami mellesleg teljesen természetes, hiszen hogyan várnád el egy népszerű csapattól, hogy estéről estére használd a cuccaikat, az ő infrastruktúrájukat, hangosításukat, fényüket, KÖZÖNSÉGÜKET stb.), akkor nem fogsz jutni sehová. azok az idők már elmúltak, hogy jön egy zenekar, aztán meglátja őket egy menedzser, és befutnak. ezermilló csapat van, akik ezt szeretnék, csak vannak, akik pofátlanul kavarják magukat feljebb, mert minél több emberhez akarnak szólni. persze ha elég az az 50 ember, az is érthető. lehet büszkének lenni, arra, hogy nem "adtátok el magatokat". viszont akkor sírni sem szabad, hogy nem kerültök előrébb.

mellesleg, mint már mondtam, én nagyon szívesen kifejtem a lángoló gitárokon (meg a következő planet z-ben) a véleményemet, de csak azt tudom ígérni, hogy őszinte, és szubjetív lesz. és mindezt csak azért, mert kurva szimpatikus a zenekar hosszállása (bennem is él ez az idealista kép, de csak az álmomban), még ha a fenti véleményemet keményen tartom is. ráaádsul még mindig úgy vagyok vele, hogy ennek a zenének tetszenie kell nekem, csak eddig még nem nagyon ment.
Előzmény: fácán5 (2169)
fácán5 Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2171
Alhazred!hogy elkurvultunk?Én tuti nem!A testiség szempontjából csak a Vincent rendelkezik velem!
fácán5 Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2170
Nine:szerintem is.Egyébként meg írhatnál nekem mailt.
fácán5 Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2169
"ha valaki nem képes felfogni, hogy egy kritika valakinek a szubjektív véleménye, akár beleírja a szerintem szót, akár nem, akkor azt csak sajnálni tudom."

Ezzel azért nem értek egyet ebben a formában.Én elfogadom, hogy a cikkírónak van szubjektív véleménye.
De!Akkor ennyi erővel, ha egy tanár a diákjait egy kurva nagy vonalzóval hurkásra veri azért, mert nem tudnak valamit az ugyanolyan jó pedagógiai eljárás, mintha szavakkal ráhatna a diákjaira, hogy jobban tanuljanak.Hiszen mindkettő oktatás és ez a lényeg, nem?.Azt meg le kell szarni, hogy a diák mindezt hogy éli meg.

Mellesleg meg nem akarjuk magunkat sajnáltatni és az sem volt soha a célunk, hogy a zenén kívül bármi más háttérinformáció miatt legyenek elnézőek velünk a cikkírók.
Szerintem ezzel és úgy egyáltalán a zenei élettel Magyarországon egy JÓ kritikusnak tisztában kell lennie, de azzal is, hogy a szavainak súlya van.Én egyébként az esetek 60-70%-ban nem vagyok azért egyikben sem biztos. Mert bizony vannak újságírók, akik kijelentik, hogy ez szar ez meg jó.Így kategórikusan minden indoklás nélkül.Ez nem csak a HM-es cikkíróra jellemző, hanem nagyon sok "szakemberre".És ott van a másik dolog is.A részrehajlás.Ha Budapesten vagy, netán egy ismert érdekvédelmi szervezetben vagy, akkor az igenis számít!Akkor már egyből jó a hangzása a lemezednek, akkor mindjárt nem copy a zenéd, akkor te vagy az a zenekar, akiről nem szabad rossz kritikát írni.Hiába van tele pofátlan nyúlásokkal a lemez, érdekes módon ezeknél a zenekaroknál alig akarja ezt valaki meghallani.Annyi ilyennel találkoztam.De ugyanez van a stúdiókkal.Ha egy bizonyos stúdióból, bizonyos hangmérnökök kezéből jön ki az új lemezed, akkor arra kötelező egyből azt hangoztatni, hogy milyen jól szól meg igazi hangmérnöki mestermunka.Pedig egy teljesen középszerű, sőt helyenként szarvashibákat tartalmazó hangzást hall az ember annak ellenére, hogy a zene meg lehet, hogy jó.Mindegy.Az összes kommentemből egyébként csak azt akarom kifejezni, hogy az újságíróknak, kritikusoknak felelősségtudatosabban kellene véleményt alkotniuk és fogalmazniuk és nem egyből ilyeneket írni: "bármennyire is utálod az angertea-t"
Tehát lehet szakmai szempontok szerint vezérelve, korrekt módon és lehet tapló, bunkó módon is megírni egy negatív kritikát és ezügyben nem kell a szubjektivitás álarca mőgé bújni, mert akkor úgy látszik bárki bármit írhat, mondhat egy felelősségteljes munkakörben.Az pedig elég undorító.
nine Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2168
szerintem meg PINA!
Alhazred Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2167
magyarul elkurvultatok. :)
Előzmény: lapposskuttya (2161)
fácán5 Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2166
Vincent az én szextárgyam.
IamTheDog Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2165
jameg van itt néhány dolog, amit meg kell értenetek...

"Az a baj, hogy a legtöbb ilyen firkásznak fogalma sincs róla, hogy mennyi munka van egy ilyen lemezben. Mi különösen sokat fektettünk ebbe, nem is beszélve a pénzről (bazmeg van olyan zenekari tag, aki még hitelt is vett fel emiatt, és mellette keményen nyomja a lakástörlesztést), meg persze arról, hogy ez egy iszonyatosan személyes lemez, ami nagyon sokat jelent nekünk."

ez a "firkászt" kurvára nem érdekli, sőt nem is szabad, hogy érdekelje. te kiállsz az emberek elé a zenéddel, akik abszolút nem kell, hogy tisztában legyenek a háttereddel. te letettél valamit az asztalra, jelenleg egy nagylemezt. ha azt várod, hogy az alapján ítélje meg, hogy te mennyi mindent fektettél bele, akkor nem is érdemes zenélned. titeket pusztán a zenétek alapján szabad megítélni. soha nem fogsz igazi visszacsatolást kapni, ha csak a haveroktól várod azt. ök már alapból efogultak veletek kapcsolatban, és nem fogsz reális képet kapni magatokról. és ugye a sokat hangoztatott frázis: aki kurvának áll, ne sírjon, ha basszák. te zenélsz, az emberek meg véleményt alkotnak róla. ha te azt várod, hogy az csak pozitív legyen, akkor játssz csak a haveroknak, és ne adasd ki a lemezed egy országos kiadóval.

"Meg ha az embernek nem tetszik egy zene, vagy nem tud elég időt szánni arra, hogy alaposan meghallgassa a lemezt, akkor miért kell írni róla? Passzolja át másnak, vagy írja azt, hogy „a személyes véleményem az, hogy ez meg az…” vagy hagyja a faszba és ne írjon semmit… Ha nekem nem teszik valami, akkor nem pazarolom rá az energiát. Nemhogy még írjak is róla, és több ember tudomására hozzam, hogy szerintem ez szar, vagy átlagosan semmilyen(az itt leírtak szerint)."

azért ír rólatok, mert valószínűleg már számítotok a magyar zenei életben. igazából ez akár elsimerés is lehet. ezt a frázis meg, hogy „a személyes véleményem az, hogy ez meg az…”. na ettől én tudok kiakadni. ha valaki nem képes felfogni, hogy egy kritika valakinek a szubjektív véleménye, akár beleírja a szerintem szót, akár nem, akkor azt csak sajnálni tudom.

mellessleg ezen a hm.hu-s kritikán csak röhögni lehet, az égvilágon nem szól semmiről, és vinsz jól mondta, hajastól ez még dícséret is.
Előzmény: lapposskuttya (2160)
IamTheDog Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2164
lehet meg kéne hallgatnom, bár már vannak emberek, akik bejelentkeztek, hogy írnának róla...
Előzmény: lapposskuttya (2161)
Alhazred Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2163
én meg itt nem értem, miért foglalkoztok hajassal.
fácán5 Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2162
IamTheDog!

A beírásom nem neked szólt, hanem a Hajas által írt cikkre egy reagálás!
lapposskuttya Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2161
Amúgy tényleg örülnék, ha meghallgatnád az új lemezünket sokszor, és figyelmesen, mert szerintem ez most bejönne. Jóval közérthetőbb, mint az előzőek.
Előzmény: IamTheDog (2159)
lapposskuttya Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2160
Hát igen... Lehet, hogy nem is kellene reagálni az ilyen írásokra, mert talán pont az a céljuk az ilyeneknek, hogy kiakasszanak másokat, de kurva nehéz kiállni szó nélkül. Az volt az érdekes, hogy Hajni( ő felel a promócd-kért) szerint Hajas volt az első, aki jelzett neki, hogy igényt tart egy cd-re. Ha ennyire érdekelte, akkor ez mi?! Vagy alapból jó ötletnek tartotta lealázni? Úgyis annyian dicsérnek bennünket mostanában, és valaki mutassa már meg, hogy ilyet is lehet...?!

Az biztos, hogy sok lett az irigyünk is, csak arra az egyre lennék kíváncsi, hogy mi a faszomra kell irigynek lenni velünk kapcsolatban? Megcsináltuk TELJESEN ÖNERŐBŐL a harmadik nagylemezt. Soha a büdös életben nem kaptunk állami támogatást, vagy másoktól lóvét(na jó ezt kaptunk sok-sok évvel ezelőtt, de ha leírnám, hogy összesen mennyit, akkor itt mindenki fogná a hasát a röhögéstől)nem vagyunk nyomulós, másokon átgázoló gyökerek, nagyon, de nagyon ritkán jutunk be fesztiválokra, nem vagyunk nagyképű barmok, és soha nem fizettünk azért, hogy játszhassunk más előtt. Az, hogy mostanában sokat pörög a nevünk, sem azért van, mert fizetünk ennek, vagy annak, hanem sokan tisztelnek bennünket annyira, hogy bizalmat szavaznak nekünk a sajtójelenlétre. De a bizalomra rá is szolgáltunk, mert azért 11 év az 11 év, és nekünk annyi idő alatt nem volt tagcserénk. Ez az egyetlen egy dolog van, ami miatt irigykedhet akárki is ránk, mert ez, látva a mai embereket, igenis, hogy nagyon nagy fegyvertény. De ezért kell ilyen szánalmas módon visszavágni?

Tudom, hogy keményebbnek tűnne, ha azt írnám, hogy nem érdekelnek az ilyen fikázások, meg le is kéne szarni, de igenis, hogy eléggé ki tud borítani, ha ilyesmit olvasok. Az a baj, hogy a legtöbb ilyen firkásznak fogalma sincs róla, hogy mennyi munka van egy ilyen lemezben. Mi különösen sokat fektettünk ebbe, nem is beszélve a pénzről (bazmeg van olyan zenekari tag, aki még hitelt is vett fel emiatt, és mellette keményen nyomja a lakástörlesztést), meg persze arról, hogy ez egy iszonyatosan személyes lemez, ami nagyon sokat jelent nekünk.

Meg ha az embernek nem tetszik egy zene, vagy nem tud elég időt szánni arra, hogy alaposan meghallgassa a lemezt, akkor miért kell írni róla? Passzolja át másnak, vagy írja azt, hogy „a személyes véleményem az, hogy ez meg az…” vagy hagyja a faszba és ne írjon semmit… Ha nekem nem teszik valami, akkor nem pazarolom rá az energiát. Nemhogy még írjak is róla, és több ember tudomására hozzam, hogy szerintem ez szar, vagy átlagosan semmilyen(az itt leírtak szerint).

És ez csak egy kibaszott zenekar. Szóval kedves „IamTheDog” ez nem egy csatatér, hogy ellenségek legyünk. Gondolom, csak poénból írtad, de akkor is. Észrevettem már sokszor, hogy a magyar ember sajnos úgy van bekötve, hogy ellenséget lát abban, aki nem szimpatikus, vagy többre vitte mint ő, vagy mittudomén nagyobb a farka:-). Jó példa erre az Anathema előtti koncertünk. Na akkor kaptunk ám hideget-meleget, és főleg a Quart cikk miatt. Pedig basszameg, mi csak játszottunk. Csak zenéltünk. Nem gyilkoltunk meg senkit. Külföldön simán vissza is tapsolják az előzenekarokat, és én is úgy gondolom, hogy örülök, hogy láthatok ugyanannyi pénzért több zenekart. De ha már itt tartunk, akkor mi a faszért kellene például az Anathema elé egy Anathema-klón? Miért nem jó az, ha egy tök más banda játszhat ott? Szóval ezért is kaptunk, de jócskán, pedig tényleg meghívtak ide minket, és nem mi nyomultunk be, meg egy kurva fillért nem fizettünk a lehetőségért, sőt még mi kaptunk útiköltség pénzt:-).

Hú basszameg, most folytatnám reggelig legszívesebben, hogy mennyi minden szarság van itt, de nem hiszem, hogy van értelme.

Ti jöttök…:-)
IamTheDog Creative Commons License 2009.03.02 0 0 2159
ez most nekem szólt?
Előzmény: fácán5 (2157)
nine Creative Commons License 2009.03.01 0 0 2158
juteszembe, el is felejtettem szólni: a barabás megkapta a címed, azt mondta, nemsoká meglátogat pár barátja társaságában, és visszaveszi a pénzt :)
Előzmény: fácán5 (2157)
fácán5 Creative Commons License 2009.03.01 0 0 2157
Tudod az a gond, hogy én baromira utálom az olyan negatív kritikát, ami a rosszindulaton alapszik.Az totál rendben van, ha valaki egy olyan negatív kritikával illet bennünket, ami szakmailag megalapozott.Ha egy olyan negatív ítéletet tartalmazó cikket írnak rólunk, amiben konkrét, szakmai szempontok szerint véleményeznek bennünket, azt legalább akkora figyelemmel és elfogadással olvasom végig vagy 20-szor, mint a dícsérő lemezismertetőket.Az ilyen korrekt kritikákat mi megfontoljuk, átbeszéljük és tanulunk belőle minden rosszérzés nélkül.
De ez az alapvetően negatív hozzáállásban írt cikk!Szóval az ilyen fércmunka minősíthetetlen!Ezért érdemes szarrá zenélni magunkat.Öklendezve, hányingerrel küszködve,csillagokat látva jövünk le a színpadról a koncertek során, olyan intenzitással próbáljuk átadni az érzéseinket a hallgatóságnak.Aztán meg jön egy ilyen rosszindulatú, direkt baszogatós kritika.Ezért tart ott a magyar zenei élet, ahol tart vagy inkább vegetál.Szerintem ez az arc kb egyszer sem hallgatta végig a lemezt.Kicsit beletekert mindegyikbe, aztán ennyi.Ennyi erővel a szomszéd tehenére adhatok ruhákat és beküldhetem lemezkritikákat írni valamelyik újsághoz.
Legutoljára ilyen mentalitással a bass fanclub-os idióta hozzászólásokat gyártó Sz.B. nevű srácnál láttam.Komolyan mondom az ilyen internet fröcsögményeket én egy személyes találkozó keretében elvégzett nyakleves szintjén tudom csak tolerálni és ezt bármikor fenntartom az érintettekkel szemben!Lehet, hogy túlzottan védem a zenekaromat vagy túlreagálom a dolgokat, de nem azért szoptam a faszt 12évig a méltatlanul leszart undergroundban, hogy egy tróger legyintéssel le lehessen szarni három év kemény munkáját.A építő jellegű szubjektív vélemény az egy dolog és tiszteletben tartandó, az agyatlan fikázódás meg egy másik.

6622 Nagymágocs
Szendrei Ignác utca 24.

Ide lehet jönni számonkérni tőlem ezt az írást.

Peralta Miguel


Alhazred Creative Commons License 2009.03.01 0 0 2156
bazmeg, néha olvasnom kéne a hm.hu-t, egyedülálló, hogy kábé harminc soron keresztül nem mond el semmit, de úgy tényleg, semmit.
Előzmény: fácán5 (2153)
nine Creative Commons License 2009.03.01 0 0 2155
ez a hét pont hajastól többet ér, mint máshol a tíz, elhiheted
még akkor is, ha nettó állatságokat ír, egyébként pedig egy ostoba fasz.
Előzmény: fácán5 (2153)
IamTheDog Creative Commons License 2009.03.01 0 0 2154
hiába, hogy én vagyok az angertea zenekar nagy ellensége, de mégis egyre kíváncsibb vagyok az új albumra rája. merhogy amiket eddig hallottam dalokat róla, azok teccetősek voltak. na majd lesz nemulass!
fácán5 Creative Commons License 2009.03.01 0 0 2153
Itt az újabb kritika rólunk:

http://www.heavymetal.hu/kritika.jsp?id=2999

"Szakmailag korrekt"
nine Creative Commons License 2009.02.25 0 0 2152
csak miattunk jó ubi, a kisugárzásunk késztette a kis buzikat arra, hogy megcisnálják 2009 magyar lemezét.
Előzmény: viscera (2151)
viscera Creative Commons License 2009.02.24 0 0 2151
Basszameg, az új lemez egyszerűen gecijó!!! Hatalmas gratula mindhárom gengszternek!
Kukiverő Heverő Creative Commons License 2009.02.24 0 0 2150

Sorozatjunkie.hu-n volt egy cikk a Terminator sorozatról, amiben egy bulvárlap cikkét fikázzák, és amiben Vajna (állítólag) azt nyilatkozza, hogy ezt a sorit családanyák nézik főként, mert őket megérinti a fiát védelmező anya sztorija. (Muhaha.)

http://www.sorozatjunkie.hu/2009/02/22/vajna-blikk-es-a-terminator-sorozat/



Kommentek közül muszáj idéznem egyet:


Este van:
-Mit olvasol ma nekem anyu?
-Sarah Connor krónikáiból olvasok neked.
fácán5 Creative Commons License 2009.02.18 0 0 2149
Solar Tomi aranyköpése a zenekarról!

angertea = kombájnmetál
fácán5 Creative Commons License 2009.02.18 0 0 2148
Vinszent aranyköpése ma rólam:

miguel peralta peruból ideszökött kufár. extra poti a tarkónál, amely
mélyebb torkozást biztosít. néhány karc és csökkenő, de még messze nem
kimerített potencia. sajnos a haja ritkul, de ezzel egyenes arányban
növekszik a sörhasa. unicumbeöntéssel csodákra képes.
1450 euro

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!