Kicsit szokatlan, hogy a másságmániás, általában magyarellenes, drogos, buzeráns, valóvilágos aljanépek és "médiasztárok" mellett van nekünk egy egészséges, hazaszerető magyar lányunk is, aki nem felejti Székelyföldet.
http://www.magyarsziget.hu/?name=boglarka
Erdély szépe nem felejti a szülőföldet
Beszélgetés a világhírnévre törő Csősz Boglárkával
A világhírnévre törő modellről, Csősz Boglárkáról, Erdély szépségkirálynőjéről rendkívül vegyes kép alakult ki az emberek fejében. Vannak, akik örülnek annak, hogy egy székely lány készül betörni a világ első számú modelljei közé, és vannak, akik azonosítják Boglárkát az Apám beájulna című film főszereplőjével, a könnyű vérű, laza erkölcsű fruskával. Mivel a médiumok túlnyomó többsége nem kíváncsi Boglárka lelkére (csak a testére), mi inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen ember valójában Erdély szépe.
Csősz Boglárka megnyerte az összes erdélyi szépségversenyt, és Magyarországra is Erdély szépségkirálynőjeként érkezett 2002. nyarán. Azóta részt vett három világversenyen: elnyerte a Miss Bikini World Photogenic címet Máltán, Németországban pedig a Miss Deutschland-on és a Miss Bikini International-on is második helyezett lett. 2002. decemberében a ?Bonton Év Arca? második helyezettje lett, majd Isztambulba került. Három hónapig dolgozott Törökországban, ahol közreműködött két videoklippben, ami az MTV Eurovision-ban az első helyezést érte el. Budapestre visszatérve, belekóstolhatott a filmszakmába, hiszen az Apám beájulna című film főszerepét nyerte el. A forgatás után a spanyolországi és franciaországi Vogue divatmagazinban és számos más divatlapban jelentek meg a fényképsorozatai, majd részt vett a ?Supermodel of The World Hungary? és a ?Miss Hungary? döntőjében. A huszadik születésnapja, és a világ meghódítása előtt álló Csősz Boglárkával, élete első filmjének bemutatója után beszélgettünk.
- Sepsiszentgyörgyön születtél, de most Budapesten beszélgetünk. Az egyik lapban pedig azt nyilatkoztad, hogy egészen Amerikáig meg sem szeretnél állni. Mennyire kötődsz a szülőföldedhez?
Annyira, hogy azt hiszem minden, amit eddig elértem, a szülőföldemen kapott indíttatásnak köszönhető. Erre, rendkívül büszke vagyok. Mindig arra gondolok, hogy milyen szeretettel és odaadással vannak irántam az otthoniak, amit jól mutat az a tény is, hogy ahányszor meghívást kapok Erdélybe, óriási tömeg fogad, és reggeltől estig a rádióban rólam beszélnek. Egész Erdély tele van a filmünk plakátjaival. Azt érzem, hogy otthon az emberek valamilyen példát látnak, illetve keresnek bennem, s ez nekem is óriási lelki segítséget jelent. Teljesen másként fogadnak a pestiek, mint az erdélyiek.
Mi a különbség?
Az erdélyiek egy olyan személyt látnak bennem, aki értük is harcol, s aki elérheti, hogy megszűnjön az otthoniak esélytelensége.
Nem tartasz attól, hogy egy olyan képet állítasz eléjük, amely azt sugallja, hogy a boldogulást külföldön kell keresniük?
Nem, mert én otthon már mindent elértem, ami lehetséges. És bármilyen nemzetközi versenyen léptem fel, mindig a hazámat és a népemet képviseltem, és képviselem a jövőben is.
Mit nevezel a hazádnak?
Sokszor szoktam azt mondani, hogy sehol sem érzem otthon magam. Se itt, sem pedig otthon, ha román közösségbe kerülök. Azt hiszem, hogy az a kis rész az igazi hazám, amelyet Székelyföldnek neveznek. Pontosan emiatt volt nehéz ide eljönni, és itt megmaradni, hiszen minél többet érek el, annál többen teszik fel rosszindulatúan a kérdést, hogy miért nem megyek haza?
Ahogy most beszélgetünk, nem érzem a mondataidon azt a hamisítatlan ízt, amelyet megszokhattunk a székelyektől. Ezek szerint nem volt gondod a "pesties" beszéddel?
Nem, mert gyermekkoromtól kezdve sokat jártam Magyarországra. Kezdetben a néptánc csoportunkkal jöttünk, majd az Édes anyanyelvünk versenyen szerepeltem rendszeresen.
Ezek szerint már gyermekként is sokat szerepeltél. Tulajdonképpen hogyan és mikor kezdődött a pályafutásod?
A szüleim huszonöt éven keresztül néptáncoltak, s ennek köszönhetően eljutottak Franciaországba, Németországba, Ausztriába, így talán nem meglepő, hogy már az óvodában is táncoltam. Később népdalokat is énekeltem, s szeretném magam ezen a téren is tovább képezni, és más stílusban ugyan, de lemezt is szeretnék kiadni.
Néptánc, éneklés, divat- és filmszakma. Sok mindennel foglalkozol.
Nagyon tevékeny lány voltam mindig, több dolgot csináltam egyszerre. Az öcsém volt mellettem, s egyébként is fiús környezetben nevelkedtem, megszoktam a küzdelmet. Gyerekkoromban sokat verekedtem a fiúkkal, szinte kerestem a bajt, s már akkor is szembe néztem a kihívásokkal. 1999-ben, éppen a napfogyatkozáskor, a Fekete tenger partján, véletlenszerűen fedezett fel Claudia Schiffer ügynöksége, egy olasz cég, amely száz lány közül választott ki. Az olasz fotós azonnal ?szerelmes? lett belém, s rögtön látott bennem valamit, pedig korábban sohasem foglalkoztam fotózással. Azonnal megkötöttük a szerződést, de fél évig nem tudtam kimenni Olaszországba, mert nem kaptam meg a beutazási engedélyt. Ettől kezdve viszont tudtam, hogy mivel kell foglalkoznom, a sors megmutatta nekem az utat. Közben megismerkedtem sok, Párizsban is dolgozó román divattervezővel, majd elindultam a szépségversenyeken, amelyeket sorra meg is nyertem.
Mindenféle hátszél nélkül?
Semmilyen hátszelem nem volt soha, mindenért egyedül kellett megküzdenem. A modellügynökségnél is én voltam az egyetlen magyar lány, száz román között, s fél éven keresztül ötven kilométert utaztam minden nap az ügynökségig, őrjítő hidegben, de végigcsináltam a tanfolyamot. Mindössze tizenöt éves voltam, s emellett tanulnom is kellett, mégis boldogultam a román lányok mellett. Mindenki azon csodálkozott, hogy honnan van mindehhez erőm.
Ahogy most hallgatlak, egészen más kép alakul ki a fejemben rólad, mint amit korábban kialakítottam a veled készült interjúk alapján. Azt is kijelentetted például, hogy karrierista vagy, s ez nem hangzik túl szépen egy ilyen fiatal lány szájából.
Én rengeteg dolgot kimondok, s ezt általában nem szeretik hallani. Nem szoktam kertelni. Miért kellene butítani az embereket? Amikor Pestre kerültem, olyan dolgok értek, hogy azt mondtam, egy év bőven elegendő egy egész életre mindabból, ami itt folyik. A legtöbb ember nincs mindarra felkészülve, ami ebben a szakmában érheti. Az életben csak úgy lehet előre haladni, ha tisztán látjuk a célt magunk előtt. Nincsenek mellékutak, egy út van, azon kell haladni. Amikor ide jöttem, úgy gondoltam, hogy egy évem van arra, hogy - Erdély után - nevet és arcot szerezzek magamnak Magyarországon is, s ha ez összejön, akkor továbblépek. Azt hiszem, hogy ezt a célt sikerült is elérnem. Most már ott tart a dolog, hogy a médiaszerepléseim állandósultak, s a legtöbben, akik számítanak a médiában, és a hétköznapi emberek is, már ismernek. Ez az, ami boldogít, és most már megnyugtat.
Nem félsz attól, hogy ez a nagy érdeklődés idővel elcsendesedik?
Tenni kell azért, hogy ne kerüljön valaki a süllyesztőbe. Tisztában vagyok azzal, hogy nekem is tennem kell azért, hogy fenn is maradjak, s tovább tudjak lépni. Igaz, hogy egy-két hónap múlva lecsendesedik a mostani nagy nyüzsgés, de majd teszek azért, hogy legyen megint miről írni. Korábban is volt miről, hiszen versenyeken vettem részt, legfeljebb nem naponta, hanem csupán hetente készült velem egy-egy interjú. Mindig új dolgokat kell kipróbálni, új dolgokat kell mutatni a közönségnek.
Egy interjúban beszéltél arról, hogy a pályafutásod érdekében Amerika felé kacsintgatsz. Ezt komolyan gondolod?
Éppen annyira gondolom komolyan, ahogy korábban komolyan beszéltem arról, amit már eddig elértem. A sors megint kijelölte nekem az utat, hiszen a modellszakma mellett, rögtön főszerepet kaptam életem első filmjében is. S ha mindezt komolyan veszem, s harcolok érte, akkor nagyon messzire eljuthatok.
Kezdenéd ezt akár azzal, hogy elhelyezkednél az amerikai, vagy a kanadai magyar médiánál, csak azért, hogy aztán betörj az amerikai filmszakmába?
Engem minden érdekel, aminek van eszmei értéke. Még a Megafilm ajánlata előtt megkerestek az RTL Klubtól, hogy vegyek részt a Való Világban, s felajánlották, hogy mindenféle válogatás nélkül bekerülhetek a ?villába?. Teljesen megdöbbentem, s visszakérdeztem, hogy ezt komolyan gondolják-e? Ennyire becsülnek engem? Azt gondolják, hogy én oda szeretnék menni, s mutogatni akarom magam az ország-világ előtt?!
Vannak, akik ezért még fizetnek is...
Igen, tudom, de nekem az ismertségért már nem kell ilyesmit elvállalnom, az már megvan. Az ismeretségért én már letettem valamit az asztalra, s nem azt, hogy levetkőztem, és nem azt filmezték, hogy hogyan tusolok, vagy főzőcskézek.
Látom, büszke vagy arra, amit elértél.
Bizony. Mindenképpen azért harcolok, hogy az eszmei értékek, és az emberek jósága közel kerüljön hozzám. Ezért van az is, hogy én valahol Erdélyért harcolok, s minden egyes interjúban büszke vagyok erre, mert azt hiszem, hogy kellenek olyan emberek, akik kitartanak a jó mellett, s próbálnak valami jobbat tenni. A pályafutásom nem egy cél, hanem egy út. Akkor, amikor valaki már ismert ember, sokkal könnyebb segíteni, és harcolni az emberiségért. Szeretném majd a jogi egyetemet is elvégezni, hogy a gyerekek és a nők jogaiért is harcolhassak. Azért is kell nekem a világszintű ismertség, mert világszintű dolgokat szeretnék tenni.
Talán éppen otthon, Székelyföldön lenne a legnagyobb szükség a segítségedre, s valóban komoly támaszra lelhetnek benned, ha közben sikerül világhírnévre is szert tenned.
Tulajdonképpen már most is segítem az otthoniakat. Nemrégiben voltam ismét az erdélyi szépségkirálynő-választáson, ahol óriási szeretettel fogadtak, s nagyon sokan a segítségemet kérték, köztük politikusok is. Lesz most egy új erdélyi modell-ügynökség, amelyhez szintén a támogatásomat kérték, s én szívesen segítek is nekik. Egész eddigi életemben szembe kellett néznem azzal, hogy erdélyiként kevesebb esélyem van, mint másoknak. Nekem egy egyszerű tb-kártya megszerzése is gondot jelent, mert nem abban az országban élek, ahol születtem, és az emberek nem úgy gondolkodnak, ahogy kellene. Ezért van, hogy sokkal több erő van bennem ahhoz, hogy tegyek valamit másokért is, s ne csak magamért.
Toroczkai László
2004.01.31
