Ebben is van valami igazság, de akkor gondolj bele azokba, akik közvetve felelősek az életedért (pl:orvos,mozdonyvezető stb.). Akkor ez alapján nekik kb. duplaannyi járna, mint annak aki csak közvetve felelős.
Ja, még valami eszembe jutott, ha a T. miniszter Úr zsíros állásra vágyik, akkor menjen nyugodtan a versenyszférába, akkor talán olyan emberek kerülnek oda, akik nem azzal kezdik, hogy "jó lenne a pozíciónak megfelelő életnívót biztosítani".
Hát ahhoz,hogy elejét vegyük a korrupciónak ez kevés...
A nagy bizniszekbe úgyis nagy cégek szállnak be, nekik meg oly mindegy h. 400e-re v. 800e-re ígérnek rá.
Ezzel megint csak az egyszeri ember agyát b***ák fel.
Mondja azt nekem valaki hogy nem tud megélni havi 400e-ből, főleg úgy hogy közben térítik a költségeit, ingyen utazik a tömegközlekedésben, de ez lényegtelen mert hát ott van a szolgálati kocsi sofőrrel, meg még ott az ingyé' lakás is.
Ezek alapján kb. 100e-t költhet el havonta...
Magyarul a többi pénzen vagy az extra költekezésüket finanszírozzuk, vagy a majdani szőlőhegyet, Rózsadombot stb.
Érdekes az én fizetésem ugyanúgy a költségvetésből jön, mégsem így gondolok rá, na meg a T. képviselő urak sem.
Elég sok időt töltöttem ún. nyugati országokban. Az a helyzet, hogy egyikben sem találtam akkora jövedelmi különbségeket, mint kis hazámban. Németországban, Hollandiában, Dániában is jól keresenek a miniszterek és egyéb kormánytagok, de nem akkora különbség egy tanár és a miniszter jövedelme között, mint itt, arról nem is beszélve, hogy egy meglehetősen magas életszínvonal mellett kevésbé durva a jövedelmkülönbség, mint olyan helyzetben, amikor az egyik jómóbban él, míg a másik gyakorlatilag nyomorog.
Azt azt hiszem elfelejted, hogy kis hazánkban ha egy gyár csődbe megy - erre azért már volt példa - akkor az n*1000 ember életéért felelős gyárigazgató az aki biztos, hogy megkapja a végkielégítést, és eszébe se jut saját vagyonával felelni az esetleges hibás döntésekért. Másrészt meg egy villanyszerelőnek, aki karban tart egy kerületet ellátó trafóházat szintén kurva sok pénzt kéne adni, mert ha ellinkeli a munkát, akkor adott esetben 200 ezer ember marad áram nélkül mondjuk fél hétig.
paraszt dolognak tartom továbbra is ezt az emelés dolgot.
Nem tartom etalonnak a Népszabit sem, de a MN nem híreket közöl, hanem szinte csak kommentárokat, amelyekben a valóstól igencsak eltérő színben tűnik fel minden.
Rövidebben is írhattam volna: az MN sokat hazudik.
Amit írtál az olvasótáboráról, az sajnos igaz. Dehát egyetemi tanár is lehet hülye, másrészt, szerintem csak a totótippek miatt veszik, vagy esetleg gyújtósnak... bár annak egy ideje már drága.
de ahogy a ténykedésedet figyelem, nem lepett meg.
Többeknek:
ha a versenyszférában a vezető beosztáshoz tartozik egy bizonyos életminőség, hogy a delikvensek a lehető legjobb döntéseket hozzák, akkor ez miért ne lenne igaz a kormányzati szférára? (pl. hogy ne kelljen a nyugdíjasoknak kukázniuk)
Egyszerűsített (és talán egy kisé demagóg, de legalább belejövünk) példa:
A gyárigazgató nx1000 család életéért felelős (közvetve), akkor a kormány az mennyiért is?
És ez biza független attól, hogy ki kinek szurkol (szvsz a polfórum már erről szól, sajnos)
Teljesen egyetértek. Én még olyan pénzéhes embert nem láttam, aki azt mondta volna, hogy na nem kérek többet, engem különben sem lehet megvenni, mert van jó magas fizetésem. Arra az állásra/tisztségre, ahol kiugróan magasak a bérek, nagy valószínűséggel olyan emberek fognak rástartolni, akiknek fontos, nagyon fontos a pénz. Úgyhogy a korrupcióellenesség csak duma, de semmi alapja nincs. Undorító, mocskos dolog ez az egész.
Na nehogymá azér kapjon valaki szemérmetlenül sok pénzt, hogy ne lehessen megvesztegetni. Aki hajlamos rá, azt úgy is meg lehet kenni, az emberek egy részének az Isten pénze se lenne elég. Szerintem egyébként fel kellene háborodniuk, hogy egyáltalán megvádolja őket valaki,hogy esetleg korrumpálhatóak. Másrészt én már fel is háborodtam, helyettük is, hogy mi az anyjukér emelgetik a fizetésük, duplájára ? Mivan? miniszterelnök bajtárs mér kap annyit egy hónapba mint a kerületi munkaközösségvezető+osztályfőnök+könyvtáros mamám közel egy év alatt?? vagy 20* annyit mint egy ápolónő?
És amikor azt magyarázzák, hogy egy miniszter fizetése nem lehet alacsonyabb mint egy osztályvezetőé, akkor nem gondolkodnak el azon, hogy esetleg az osztályvezető fizetése kicsit magas????
Szerintem B@sszák meg!
mocskok
üdv
Így sem kényszerülnek, ebben azért megállapodhatunk. Viszont az orvosok, tanárok igen... (De ez tényleg demagógia.)
Ilyen szinten már mindegy, hogy mennyire keresnek sokat, itt kellene működnie mint korrupcióellenes védőblokádnak az emlegetett hivatástudatnak.
És még valami... Tényleg nem kell annyira túllihegni a képviselők befolyását. Jó, jó, vannak jó kis bizottságok, de azért a legtöbb képviselő nem olyan nagy hal. Akkor inkább a bíráknál, ügyészeknél fontos ez.
Nem. Azért kapjanak tisztességes fizetést, hogyha bármi mást elfogadnak jogalapom legyen farbarúgni õket.Amilyen barom vagyok még jogot is adnék erre, s nem csak 4 évente. Aki mást mond azt szerintem lenézi a magyar választópolgárokat. Igaz én csak egy barom vagyok.
Azért emelem a fizetést, hogy ne legyenek befolyásolhatók? Demagógia! Ha ezen múlik a dolog, kapjanak az orvosok, a pedagógusok kétszer ennyit, az fontosabb. Nem beszélve a buszvezetőkről...:)
Nehogy már ezen múljon a rend!
Van orvosi, tanári, papi HIVATÁS, érdekes, miért nincs miniszteri, államtitkári hivatás a magyar nyelvben? Csak "miniszteri fizetés" minőségjelzős kapcsolat...És amíg nem bővül a nyelv, addig kár okoskodni.
Fizetést pedig nem a korrupció miatt kell emelni, hanem hogy tükrözze a társadalmi megbecsültséget, tudod, mint a tanároknál...
Nem olvastam végig a topicot, sz'al ha volt már ilyen vélemény, akkor látatlanban csatlakozom hozzá:
Szerintem nagyon helyes a döntés, kőkeményen meg kell fizetni a felelős embereket, mint1 ezzel elvenni a kedvüket a korrumpálódástól. Igaz, keményebb, szigorúbb vizsgálatok is kellenének, akkor lenne a nagy fizetésnek igazán visszatartó ereje.
neha -- csak hogy felrevezessem vitapartnereimet -- komolyan azt irom, amit gondolok. peldaul a jelen esetben.
a kepviselok es kormanytagok javadalmazasara forditott osszeg a nemzeti ossztermek 0.1%-a korul van. ennel sokkalta nagyobb kart tudnak csinalni, ha (dijazas elleneben) egy ceg vagy cegcsoport erdekeit kepviselik a nemzetgazdasag erdekeivel szemben.
gazdasagi lapok rendszeresen utalnak is erre, de ha figyelsz, a ktgvetesi vitaban benyujtando modosito inditvanyok nemelyike alol is kilog a lolab.
"Az Országgyűlés keddi ülésén nagy többséggel elfogadta a családok támogatásáról szóló törvény módosítását. Így a családi pótlék szeptemberig visszamenőleg egységesen húsz százalékkal emelkedik."
JÁÁJ Viktátor! Jááj ez is Orbán miatt van! Jááj hány lélegeztetőgépet lehetne ezen venni! Jááj rozsdásodik a vízcső a barcikai kórházban! Jááj az Orbánék állandóan lopnak! Jááj majd mi komonisták meghirdetjük az üvegzseb programot!
Jááj már jön is a Gusztos Pöpi a Lop Start táblával!
Annyira lehetett tudni! És most jönnek az önkormányzati képviselők, polgármesterek... Van itt pénz, mit sír a szájuk!
És ráadásul ezt már meg se ígérték, és mégis! Ez aztán a 100 nap! a második már túltesz az első száznapos terven.