Kicsit Urban legend-nek tűnik ez a szöveg, én nem szeretem misztifikálni a nőket, a férfiak lebecsülése meg mindig gyanús, akár férfi, akár nő szájából hangzik el (klaviatúráján pöntyögődik be). Valójában mindannyian rettentő izgalmasak vagyunk, tele csodával, örömmel. Ez így van akkor is, ha csakugyan látsz unatkozó és unalmas férfiakat, igen, ez lett belőlük, de nem így kezdték, hanem nyitott szemű, kitárulkozó, végtelenül okos kisgyerekként.
Amit a férfiakról tudni kell az nem sok
a nő már sokkal titokzatosabb
hogy mit tesz és hogy miért teszi azt
az mindig olyan érdekes tud lenni
mert nem következik az semmiből
a következetességet kizárja
nem mondanám hogy végérvényesen
sem azt hogy benne pusztán csak szeszély
amit tesz és az is mit nem de mégis
valahogy ezt a fene se érti
a nőbe mindez érdekes tud lenni
a férfiakban ez mindig unalmas.
"Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk."
Ezt a verset inkább aktualitása miatt idézném be... mitsem azért mert tetszik... az Őszi kérdés
viszont nagy kedvencem. :))
Öreg fák M.L. 1930
Az Ősz, a szőrös szívű végrehajtó,
beszedte már a bús adót a földtől:
rezgő nyárfákról ezüst pénz szedett,
fehér nyírfákról arany pénzt szedett,
nagyságos tallért napraforgó szárról,
a szőlődombon színes szőlőgyöngyöt.
A pezsgő mustból áldomást ivott,
duhaj máglyát rakott a krumpliszárból,
aztán leült ez kertben a sövényre.
Öreg házaspár reszketeg kezekkel
fűrészelte a vénhedt körtefát.
A fa kidőlt. A többi fák felsírtak,
mint emberek, ha egyikük kidőlött.
Halálos csend lett, csak egy szomszédkertben
harkály kopácsolt, odút vájt a fába,
mint lelkünkben a csákány-csőrű gondok.
A két öreg leült a fára mélán,
a verítékük hullt és hullt a könnyük.
A férfi szólt: apám ültette még
szegényt, épp akkor, mikor egybekeltünk.
Jól szolgált, Volt virágja és gyümölcse,
de napról napra múlott, mint az ember,
év véle múlt virágja és gyümölcse.
Az asszony szólt: olyan, mint mink vagyunk,
nézd mennyi odva, görcse, forradása,
és olyan, mint az öreg ember lelke,
mint szúk és búk és harkály csőrű gondok
odvasra vájtak, s bagoly kuvikol
az odvakból az úton elmenőre.
Ne sírj öreg, fájánál még melegszünk
e télen aztán elmegyünk utána.
Az Ősz kacagni kezdett, mint vércse,
aztán elindult, varjúraj kísérte,
a szomszéd-kertben harkály kopogott,
mint lelkünkön a csákány-csőrű gondok...
A HVG sajnos csak délután jut el hozzám, akkor nyit a könyvtárunk.
Addig még egy szép (ronda) Petri vers.
Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére
Felfordult a ferdeajkú vén trotty,
az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni.
Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr,
Kelet-Európa csődtömeggondnokai,
latolgatják, hogy lesz-e borravaló.
Szuszognak, piszmognak a koszorúkkal.
Fülelnek: tán már lövik is az üdvöt.
Mindenesetre: halott.
Nem veszi elő többé
a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit.
Van egy erdekes cikk Kertesz Imrerol a mostani HVGben. Tobbek kozott arrol is szol hogyan utasitottak vissza a Sorstalansagot mikor ki akarta adatni, azzal hogy irodalmilag gyenge...
Meg arrol hogy miert nem ismert o Magyarorszagon.
Talan most vegre az lesz.
Szerintem abban tévedsz, hogy a téma kapta a díjat. Nem, a díjat egy nagyszerű író kapta, aki - ha érthető így: nem a Shoáról írt, hanem a saját életéről, amelyben nem tudta kikerülni azt, hogy tudatosan meg akarják ölni. Persze lehet, hogy a láger nélkül Kertészből nem lett volna író (Primo Léviből szinte biztosan nem), hogy mennyiben lett volna más az élete, arra kis részben a "Kaddis egy meg nem született gyermekért" válaszol, de érdemes elolvasni a "Holokauszt, mint kultúra" c. esszéjét is.
Kb. nulla értelme van összemérni élő(?)súlyra, hogy Hitler, Sztálin, Mao, Pol-Pot, vagy épp a japánok irtottak ki több ermbert; ez persze nem homályosítja el a Shoa egyediségét.
Na nehogyma ezen osszevesszunk :)
Olvasd el pl. a Politika es irodalom cimu cikket a mai Magyar Nemzetben (MTI hir). www.mno.hu
Szerintem szegyellhetik magukat.
de azért a japánok mandzsúriai hadjáratáról írt regényért nem hiszem, hogy Nobelt adnának. ott ugyanis lényegesen nagyobb méretű öldöklés folyt, mint a 3. bir.-ban
Az előző rejtvény megfejtése: a szerző Szilágyi Domokos. Újabb, talán egyszerűbb következik.
Egy őszi levélre
Zörögve, veckelődve
honnan hová törekszel-
mintha egy üvegpatkány
vonná vemhes, törékeny
hasát az úton át, te
kallódó levélasszony?
A szerzőnek egy jóval ismertebb versét is ideírom, amelyből nem kisebb személyiség idézett a Parlamentben, mint dr. Torgyán. Nem értette, hogy az ilyen költők hogy kaphatnak Kossuth-díjat.
Apokrif
Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább - - -
- - -"Megint Isten?"
- - - "Az hát, megint."
Sóhajt, nagyot húz, és legyint:
- - - "Különben,
múltkor kivertem a huppot.
Ha az orrom előtt dugtok!
- - - de így megmondtam a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgyis szól mint a földrengés
mindig az a rohadt ágy,
közben - de komolyan! - ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!"
Saliko, igazad van. Nem is recenziónak szántam... Amit írtam nem a konkrét műre vonatkozik, hisz valóban nem olvastam (de mindeképpen el fogom olvasni). De félek, hogy a mű elolvasása után sem változik véleményem... én általánosságban írtam, amit írtam.
Offtopic példaként:Becsülöm azt a magyar filmest(Pálfi György), aki a most hódító útjára induló Hukkle-t megalkotta. A semmiből valamit csinálni... tényleg valami.
Egy világméretű tragédiából valamit csinálni... na az is valami
Egyébként alig várom, hogy végre elolvashassam a könyvet, hisz ez lenne a minimum. Abban pedig már csak bízhatok, hogy kötelező olvasmány lesz egyszer minden középiskolában!
Mirage!
Kertész Imre művében az a nagyszerű, hogy a lehető legátlagosabb ember szemszögéből mondja el a Shoa irracionalitását. Van egy tizenhárom éves fiú, aki csókolózni tanul, járna iskolába, kihagyná a történelmet az életéből, de nem lehet. Nem Kovács Bélának hívják, és nem lakatos, egyébként megfelel az általad elvárt képnek. A történelem nagy mészárlásai, embertelenségei pedig épp azt teszik lehetetlenné, hogy valaki Kovács Béla legyen, akkor csak egy (tetovált) szám, egy kivégzendő, kitelepítendő zsidó, magyar, szlovák, német, orosz, stb.
Szóval érdemes elolvasni a könyvet recenzió előtt.
Nem mintha csökkentené a megérdemelt elismerés értékét, de ha jól hallottam 'HOLOCAUST témában írt művéért kapta... mit mondjak hálás téma... ha film lesz belőle, akkor talán még OSCAR-t is kaphat... vki...
Az élet apró jelentéktelen dolgairól maradandót és érdeklődésre számot tartót írni... na igen, ez már nehéz... Vagy alkotni egy új világot... néhány száz oldalba belesűríteni, hogy több millió ember fejében szülessen újjá… ez sem egyszerű
(Tolkien)
Csernobil, Holocaust, Szudéta vidék, Észak-Vietnámi riportkönyv... már a téma fél siker... nem de bár?!
Kovács Béla lakatos életét ha vki úgy tudja ábrázolni, hogy egy igazi, valóban multikulturális környezetben is megállja a helyét, akkor emberünk tényleg tud valamit.
Ez senkit nem hoz lázba??? Na mindegy. Azért ünneplésképpen bemásolok ide egy verset.
Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dal
Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vigan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegeimnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.
Saliko feladványát passzolom... Nem 'tom!
Inkább folytatom a Mécs sorozatot;
ez is egy a túra közbeni monológjaim
közül.
Rohanás a tavaszban M.L. 1925
Ki tudja mióta? Talán ezer éve
fut a Sors autója az Éjbe velem...
Pár perc csupán, hogy a fényre kiérve
látok, s a csodák özönét figyelem:
most ébred a föld, a halálszagú táj,
sietni, sietni, sietni muszáj!
Hurrá, rohanunk, maradoznak az ormok,
maradoznak a völgyek, a várak, a múlt,
látok patakot, hidakat, suta tornyot,
pár perc: s feledés buta fátyola hullt
le mögém... Autóm ragyogón tova száll,
sietni, sietni, sietni muszáj!
Rohanunk, a Tavasz magasul fel az űrben,
dirigál csuda-botja: kifeslik a lomb,
dirigál: s a paraszt a dohos szagú szűrben
kikocog s veteget... Már zöldül a domb...
Dirigál: jön a szál s a vetésbe kuszál,
sietni, sietni, sietni muszáj!
Rohanunk falun át, hol a gyermek a sárban
játszik... Lakodalmasok éneke jő.
Kotló a tojásokon ül a kosárban.
- A Tavasz dirigál: s a gyerek, csibe nő,
pár perc: S öreges a pihés, pici szárny:
sietni, sietni, sietni muszáj!
Pár pillanat: és a menyecske örömmel
új életet etet a melle haván.
Fakadoznak a fákon szirmok özönnel,
jó volna megállni, leszállni talán,
szirmot simogatni... Hiába, ha fáj:
sietni, sietni, sietni muszáj!
Rohanunk, ragadó autóm tovavágtat,
felvillan egy emberi arc s tova vész...
Már hull a szirom... huzogatja a fákat
a gyümölcs... a mezőn a kalász feje kész...
Könyörülj autóm Vezetője, megállj!
- Sietni, sietni , sietni muszáj!
Rohanunk, fejemen felhőzik a gondom,
aratók dalait dudorássza a szél.
Kifutunk a Tavaszból! Túlnan a dombon
ott leskel a Nyár, meg az ősz, meg a Tél:
Te szörnyű sofőr, pár percre megállj!
- Sietni, sietni, sietni muszáj!
Rohanunk pihenéstelenül dübörögve,
öklömmel ütöm a Titok-vezetőt:
míg hátratekint vigyorogva, röhögve
a Halál... nevetése lidérc, temetők
szaga rajta, hadarva susogja a száj:
sietni, sietni, sietni muszáj!
