Imuranról mi a véleményetek, tapasztalatotok? Nem gyengíti le túlzottan az embert? 7 éves gyerekemnél tervezi az orvos majd elindítani. Számíthatok rá, hogy többet betegeskedik itthon, mint amennyit suliba jár??
Erős szívdobogás, kipirulás szinte azonnal, idővel zsíros arc, pattanások és ingerlékenység, és ha még hosszabb a kezelés: szép gömbölyű, holdvilág arc és alak.
Függ a dózisok mértékétől, a kezelés hosszáról, a beteg állapotától, súlyától, korától stb.
A banánban kálium van, a Medrol pedig úgy tudom azt kivonja a szervezetből. Lányomnak írtak mellé pár vitamint, köztük káliumot is. Az orvosunk azt javasolta a glutént kerüljük.
Nekem volt ami azonnal (kézremegés, türelmetlenség), volt ami később (fogak romlása). A dózis csökkentésével ezek csökkentek, majd elmúltak. (kivéve a türelmetlenség) Kaptam mellé folsavat is. Meg valamiért megszerettem a banánt. Napi legalább kettőt hármat megettem a kúra alatt. Fura. :)
Próbáljátok kitapasztalni mi az amitől nincs rosszul. Vezessetek róla naplót. Puffasztó-zsíros-fűszeres ételeket nem árt kerülni. És a gyümölcsöket is. Kivéve alma (hámozva, lereszelve) és banán.
Jobbulást a lánynak és ne stresszeljetek. Az nem segít.
Aki Medrolt kapott ahhoz lenne kérdésem: mennyi idő után jelentkeztek mellékhatások? Lányom ma harmadik napja kapja, egyenlőre nem vettem észre semmit, azon kívül, hogy ez az első dolog a kezelésében, amitől jobban van.
Hű,neked is a gyereked beteg? A doktornő azt mondta,ez általában segít,de itt is vannak kivételek persze. És sajnos tényleg csak akkor hat,ha mást nem eszik mellé.
Az,hogy másnak segít,nem jelent semmit. A fb-on az Alternatív Crohn diéta csoportot ajánlom, keresd fel őket,ott biztosan többen válaszolnak, 871 tagja van már.
Köszi, kitartásból nincs hiány szerencsére, de valahogy nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez tényleg használ. Bár még nem telt el elegendő idő, hogy kiderüljön. Azért remélem nem hiába "kínzom" a gyerekemet ilyen drasztikus diétával. Ez a mai lesz a negyedik nap, hogy csak ezen él, előtte már fokozatosan étkezés mellett adtam neki. Azt látom hogy valamivel energikusabb, de a hasfájások és székletürítések száma nem változott egyenlőre. Ilyen téren nem tudom mikor számíthatok javulásra, így akinek van tapasztalata ebben, örülök ha megosztjátok velem.
Nem tudom, mi két nap után feladtuk. Tagja vagyok egy fb csoportnak, ők egy diétát követnek. Azt mondják, már a diétánál is 2 hét múlva érezhető a hatás,csökkennek a tünetek.
Szia. A kisbabák csak anyatejet isznak,vagy tápszert,még sincs tőle hasmenésük. A tápszer éppen hogy megnyugtatja a bélfalat,nem irritálja semmi, ettől tud regenerálódni, úgyhogy emiatt ne aggódj.
Üdv. Van köztetek aki megcsinálta a 8 hetes kizárólagos tápszer kúrát? Arra lennék kíváncsi, hogy mennyi idő után, hogyan mutatkozott ennek hatásossága. Ha csak folyadékot fogyaszt az ember, akkor nem lesz még hígabb a széklete?
Leirnam a tüneteket mert kíváncsi vagyok másnak is hasonlóak e.
Közel egy éve klosztridium fertőzésem volt azóta nem tudok helyrejönni. Már kétszer volt vastagbél és gyomortukrozesem is de nem találtak semmit egy kis gyulladást leszámítva a vastag és vekonybel között. Crohnra gyanakodtak de a szövettani negatív lett. Erre pentasat szedek. Sajnos az epemben van egy 7mm és polyp így most erre gyanakodnak a dokik.
A tüneteim, gyengeség, remeges ha felallok, Jobb oldali fájdalom , főleg a borda alatt, ami már kisugarzik egész fel a mellemig, és hátra a lapockaig. Már a hátam is fáj lent. A hasAm puffadt jobb oldalt állandóan kuruttyol. Főleg ha fekszem. Szekletem lágy de csak napi egyszer van, felkelés után. Nem véres, és nem is igazi hasmenes. Sok szelem van. Étkezni nagyon dietasan érkezem. Semmi zsíros fűszeres csípős.ja néha az állatok is zsibbad, és a térdem is fáj. Van vagy volt valakinek ilyen problémája? Epe okozhat ilyet? Nemsokára lesz egy epe elfolyas vizsgálat.
Bevallom nektek őszintén, hogy én nagyon nem vagyok otthon ebben a témában és nem is tudom pontosan, hogy mivel jár ez a betegség. Véletlenül akadtam erre a fórumra és ahogy bele- bele olvastam a posztokba, gondoltam, hogy nem veszitek rossz néven, ha írok. Barátnőm anyukája crohn beteg és a gyógyszerek mellett ő doublex-et szed, amire azt mondta, hogy ugyan drága, de nagyon sokat segít neki. Nem tudom, hogy az pontosan mi és miért segített, de ha valakit érdekel megpróbálok utána járni, hogy mi is az valójában és miért segített neki.
Crohnra - ha aktív, és rossz az állapota a betegnek - szteroidokat, valamint Klion, Ciprobay-t szoktak felírni, esetlegesen direkt módon Remicade infúzió kezelés jön szóba.
Ha stabilabb, nem akut gyulladásos az állapot, akkor állandó szedésre vmiféle gyulladásgátlót (általában szaliciles dolgokat, pl. Claversal, Salazoporyn) ill. immunszupresszánst (Immuran) szoktak szedetni, különböző vitamin vagy nyomelem kiegészítéssel (B12 injekció, vas, folsav) szükség szerint.
Műtét: kettőn vagyok túl, 26 év alatt, mióta ismerté vált a crohnom.
Élek, dolgozom, kisebb korlátozásokkal, mint pl. az állandó gyógyszerszedés, minimális alkohol, a fűszeres ill. nehezen emészthető, ill. felfújós, puffasztó és aprómagvas ételeket kihagyom, és nem leszek már élsportoló.
Ennyi.
Megtanultam hogy mindent túl lehet élni....amíg van bél az emberben.
Próbáld meg Te is.
Ja és egy jó gasztroenterológust, valamint ha vágni kell, akkor egy jó bélsebészt kell keríteni.
Régen dr. Lestár Béla volt a legjobb sebész ezen a területen, (Budapest, HM II. tephely, volt MÁV kórház), de sztem nyugdíjas már. Érdemes rákérdezni hogy ismerik-e, vagy tudnak-e valakit ajánlani, aki a tanítványa volt.
Gondold végig miért nem érhető el a videó? Miért kell rögtön lecsapni egy ilyenre, ha igaz lenne, vannak okosabbak,gazdagabbak (kutatók,gyógyszergyárak) akik azonnal magukévá tennék. Egy betegség nem szabad, hogy kiszolgáltatottá tegye beteget. Kell egy egészséges kételkedés!
Sziasztok! Már jó ideje gondolkozom azon hogy írjak egy ilyen fórumba és most szántam el magam igazán rá! 6 éve vagyok chron beteg! Égesz idáig a diéta és a gyógyszerek segítettek, ám az elmúlt 4 hónapom meglehetősen stresszes volt és ennek köszönhetően kiujult a betegség! Váratlanul jött és semmi jót nem hozott magával! Jelenlegi helyzetem elég kilátástalannak tűnik a 7 fekély a beleim melett a sipoly és a folyamatos szűnni nem akaró fájdalom ellenére sem akarom elfogadni hogy az egyetlen lehetőségem a bél eltávolítása lenne számomra! Bevallom férfiasan rettegek ettől az egésztől! És sajnos egyedül maradtam s gondjaimmal! Az orvos antibiotikum kúrát és a gyógyszerek további szedését ajánlotta a műtét helyett de számomra ez sem megvalósítható mert a gyomorfekély nem engedi hogy gyógyszert szedjek! Ha mégis meg próbálom újra és újra ki hányok mindent amit nagy nehezen sikerül meg ennem! Valakinek bármi tanács?
Én két hete tudtam meg, hogy crohn beteg vagyok. Előtte volt még egy clostridium difficile fertőzésem, ami által derült ki a betegségem.
Mikor kórházba kerültem akkor hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését és rendesen volt havi vérzésem, viszont nem kezdtem el újra a szedését mert amúgy is elég gyógyszert tömtek belém a kezelések során.
És eltelt azóta egy hónap és egy hete késik. (Én úgy érzem hogy mindent megtettünk hogy ne legyen baj) .
Ez normális a a crohn esetében? (Olvastam valahol hogy igen, de azért csak idegesít, az orvosom meg szabadságon van)
Üdvözlök mindenkit! Én vastagbél crohn beteg vagyok 15 éve. Fokozatosan ,55 cm-nél egy 5-7 cm-es szakasz annyira beszűkült, hogy már sajnos csak addig tudtak most megtükrözni is. Nem ment át az eszköz ezen a szakaszon. Jelenleg különösebb panaszom nincsen.Tályog,sipoly nincsen. Persze időnként vannak kisebb görcsök és fájások ezen a szakaszon. De elviselhető. Megfelelő diétát próbálom betartani. De most dokim sebészhez irányított. Mert véleménye szerint nagy valószínűséggel el kell távolítani ezt a vastagbél szakaszt. Még mielőtt teljesen el nem záródik egyszer teljesen. Pentasát szedek 6 éve. Imuránt is szedtem 3 évig. 2-3 évente vannak crohnál kisebb nagyobb fellángolások. Ilyenkor antibiotikum, medrolos lökések. Eddig ezekből helyre jöttem mindég. Most kicsit megijedtem. 2 hét múlva megyek sebésszel konzultálni, hogy mikor és hogyan fog műteni. Van, vagy volt már valaki hasonló helyzetbe? Van valakinek tapasztalata,ezzel kapcsolatosan.? Van-e esetleg valami gyógymód arra, hogy ez műtét nélkül is megoldható vagy legalább is, hogy ne záródjon el teljesen. Köszönöm!