Ja, ezek a foltok elég nagyok voltak, az állat oldalának (a két egyoldali láb közötti résznek) legalább a 60-70%-át rlfoglalták, úgyhogy eléggé feltűnőek és nagyok voltak már a legelején is. Szerintem valami enyhébb fertőzés lehetett, amit a tojásrakás előtt "feltuningolt" nőstényem simán leküzdött, de a legyengült és rosszalkodó veséjű hím megsínylett rendesen...
Nos, most van időm írni megint... a gekkót felboncolta az állatorvos úr, és kiderült, hogy jóval idősebb volt, mint azt gondoltam volna, tehát legalább olyan 8-9 éves körüli (ez a madagaszkáriak várható élettartamának felső határa). Kiderült, hogy a veséje már kb. a normális kétszeresére meg volt duzzadva... mivel a gyíkok (gekkók) nem folyékony állapotban választják ki a vizeletet, hanem a kristályok közvetlenül szilárd formában válnak ki a vesékben, egy idő után, mikor már a vesék elöregszenek, nem képesek normálisan ellátni a feladatukat és elkezdenek felhalmozódni bennük a kristályok, ezzel párhuzamosan kezd "megmérgeződni" az állat, felszaporodik benne a sok méreganyag, ez okozhat ízületi gyulladást is (az én gekkómnak is meg volt duzzadva kissé az egyik térde) és végül halálhoz vezet. Igazából azért volt csak ilyen "hirtelen" az elpusztulása, mert a "mérgezett", kiéhezett állapotára (jó ideje nem evett már) nem volt jó hatással a szállítás, injekció okozta stressz, de valószínűleg így is max. 1-2 héten belül elhullott volna... :-( Öreg volt, ez a szomorú tény.
Hogy valami vidámabb is legyen: az állatorvosnál volt 2 db fiatal hím madagaszkári, (volt 3 is, de egyet már eladott), amelyek már elkezdték egymást gyepálni... így aztán kaptam az alkalmon és elhoztam tőle az egyiket :-)
Ezek a fekete foltok mekkorák? Mert a kaméleonomon is van egy nagyon kicsike az állán. Párom először azthitte h kilyukadt ott az állatnak, de megnéztük közelebbről és a bőrén van a kis fekete folt. UV hiány sajnos a kaminál van, mert pici terráriumot kaptam hozzá és az égőt csak belülre lehet tenni, úgy csinálták meg a foglalatot, s nemakarom megégetni az állatot. De már tervbe van véve a nagy hálós terrárium készítése a számára. Meg ismerősömtől kapok majd ilyen álványos akármit amibe lehet csavarni majd az UVB-s égőt, és úgy meszebb lesz az állattól.
Kiváncsi vagyok, h mitmondanak, majd h miben halt meg a gekkód. Írd majd meg légyszi!!
Köszi a részvevő szavakat... a gekkót lehűtöttem, holnap viszem boncolásra, hogy kiderüljön, ténylegesen mi okozta a halálát. Lehet, hogy sikerül baktériumtenyésztést is végezni, mivel ha a titokzatos betegség okozta, a nőstény gekkó is veszélyben lehet és mielőbb kezelni kell. A kisebbik gyerek eléggé el van kenődve, de mondjuk ő még a grillcsirkét is megsiratja :-) csak nekik most ez tényleg közvetlen "családtag" volt ( a dédapjukat meg se mertem mondani nekik, annyira nem ismerték közelről).
Lehet, hogy meg lehetett volna menteni, ha valamivel korábban viszem orvoshoz, de az is lehet, hogy (valószínűen) idős kora miatt viselte rosszul a stresszt, amit az injekciók és az utazás okozott neki. A lefogyásban egyértelműen a furcsa "feketedős" betegség volt a kiinduló ok, hasonlóról csak a zöld gyíkkal (Lacerta bilineata) kapcsolatban olvastam (mondjuk ott halálosnak írják, a nőstényem pedig simán túlélte):
"Lacerta lizards can develop a fatal skin condition referred to as "black cancer." Black spots form on their skin and grow, eventually killing the animal. This disease is more likely to afflict indoor Lacertas. It can be protected against by providing the lizard with adequate levels of UVB."
Mondjuk nálam az UV-hiány nem jellemző, úgyhogy tényleg kíváncsi vagyok a boncolás eredményére...
Köszi a jókívánságot, de sajnos mire ismét hazaértem, elpusztult szegény gekkó... :-(((
...amikor pár órája néztem, egészen szürke-sötétzöld volt, és a földön feküdt. Kivettem, és nem is ellenkezett, a szájába tettem egy kis vizet meg mézet, hogy legyen valami energiája, azt lenyalogatta. Feltettem napozni a pecsétvisz-gombára, és lassan visszatért a szép zöld/narancs színe, látszott, hogy kezd magához térni. Erre mikor hazajövök a gyerekekkel, látjuk, hogy teljesen beesett a szeme és egyáltalán nem mozog, nem reagál semmire... :-((((( mostanra egészen megmerevedtek a végtagjai, de a színe furcsa módon nem változott semmit...
Most szomorú vagyok rendesen, imádott nagyapám is múlt héten ment el közülünk... erre most egy újabb haláleset, és az öreg halála is mostanra kezdett megütni, eddig valahogy el se hittem :-((((
Mondjuk a gekkó szerintem már eléggé idős volt, mert amikor megvettem, ezelőtt 4 évvel, már akkor is szép nagy, felnőtt állat volt, és a Phelsumák olyan 7-8 évig élnek, ha jól tudom. Ettől azonban még ugyanolyan rossz érzés :-(((((
Sajnálom a kaméleonodat is... :-( jobbulást neki! Ha eszik, akkor az jó jel, legalább még nem étvágytalan. Én Sera Reptilin-t csepegtetek neki (mindenféle vitaminok vannak benne A-tól P-ig), hátha jobb étvágya lesz.
Hmm, ne is mondd a betegeskedést..:( Nálam a kaméleon betegeskedik:(( Egyik nap reggeltől késő délutánig látszott h a bőre alatt mozognak az izmai még álló helyzetben is..most meg két napja elég sokat lemegy a talajra, s ez nemjó jel!:( Szerencsére enni eszik, Ő is benyomatott tegnap egy pajort, meg ma evett tücsköket is. Ezerrel vitaminozom az eleségállatait, és végre betudtam szerezni Calcimusc ampullát, azt ajánlották h abból adjak Neki 6-10cseppet naponta vagy 2hétig. S h talán így felépül. Egy fekete folt lett az Ő "állán" is, nemtudom h mitől van:( Tegnap vettem észre. Jó jel viszont h két napja nemláttam h remegett volna. De marhára zavar h sokat van a talajon. A Calcimuscozás sem egy egyszerű művelet, mivel félős, sziszeg meg nyitja a szájtá, néha kapna a cseppentőre, de legalább ekkora hatalmas szájat el sem lehetne téveszteni cseppentésileg..nagyon máshova nem is tudok cseppenteni, akkora ilyenkor a szája.:)
A Madagaszkáridnak esetleg nemlenne jó a Calcimusc?
A pajort nálam is zabálják, bár ma két kis májusi cserebogarat csíptek el a gyerekek az óvoda udvarán és azt adtuk a leopárdoknak. Meg is rágták őket egyből :-)
Rosszabb hír, hogy a madagaszkári hímem betegeskedik, valami feketés-sötét folt tűnt fel az oldalán, ami ugyan már egy ideje csökken és halványul, de az állatka nem eszik, mostanra alig tapad a lába szegénynek és jól le is fogyott... :-( Ma elvittem dokihoz, kapott vitamin- és antibiotikum-injekciókat, most reménykedni kell, hogy visszatér az étvágya. Érdekes, hogy korábban a nőstényen is kijöttek ilyen foltok, először azt hittem, hogy megégette magát (először az állatdoki is azt hitte, de nem találtam olyan pontot a terkóban, ahol ilyen megeshetett volna... ráadásul ennyi év alatt nem most égették volna meg magukat először...). A nőstény viszonylag hamar rendbejött, bár ő is böjtölt egy kicsit, de mivel őt úgyis "tuningoltam" a tojásrakásra készülve, valahogyan leküzdötte minimális súlyvesztéssel. A hím szegény hótt stresszes lett a két injekciótól meg az utazástól, tiszta sötétzöld-szürke színt öltött magára, és a lába sem tapad most, úgyhogy szegény a földön alszik... :-( Remélem, jobban lesz hét végére, addig próbálok némi mézes vitamint belegyömöszölni.
Sziasztok! Csak azt szeretném megkérdeni milyen gyík fajta ez, mert az unokatesómék rámoltak az udvarukon és a palák átrakásánál egy ilyen óriási gyík kb.30-40cm hosszú volt a palák között. Létezik, hogy nálunk a szabadban ilyen nagy gyík van? Még nem láttunk soha ilyet vagy valakitől elszökött. Egyébként fujtatott és támadó állást vett fel, utánna elment.
szia! elöbb megkérdezem az itteni kereskedésekben,hátha van. a skála melletiben szoktam vásárolni, de ott még nem láttam csótányt. Emlitettél még egyet,de nem emlékszem hol van, merre találom?
Kisállatkereskedésben, meg hüllőmániásoknál.:) Amit asszem ezelőtt nem írtam, még azért is jobbak a csótik, mint a tücsik, mert jobb a tápértékük, mivel mindenevők. De Amcsi csótival lehet nemmerek többet próbálkozni, főleg ha majd ízlik a gekkónak a pettyes is. Marha nehezen kaptam el mikor meglógott. Először nemis láttam h hol van, ráadásul piszok gyors és vhogy csúszik is a vékony "páncélja"(A kaméleonom sem tudta felkapni, pedig minden mást simán kilő.:) ). Végül úgy csíptem el, h rászorítottam egy papírlapot s úgy lefogtam, majd csipesszel kiszedtem.:)
Közben már voltam a tücskökért! S tényleg szépen kerekedik a csajszi gekkid!:)
Amit adtál vörös csóti, hát úgylátom h a gekkó bármennyit felfalna belőle, a Kaminak viszont nemjön be.:) Lehet tudok szerezni pettyes(v pöttyös?:) )csótányt. Állítólag aztis nagyon szeretik a gekkók és ha egy meglép akkor nemkell tartani az egész lakást elárasztó csótánysereglettől, mert ezek trópusiak. Viszont a vörösből ami egyébként Amerikai csótány, abból állítólag ha egy elszabadul, akkor rövid időn belül százasával lepik el a házat és környékét.. Nálam egy meglépett, épphogycsak elbírtam kapni.
A pettyest meg könnyen és olcsón lehet viszonylag kishelyen szaporítani!:) S nincs hangzavar sem, bár én kifejezetten szeretem a barnatücskök zenéjét.:)
Akkor nem felejted el, hogy 8-án hozom a tücsiket és reményeim szerint a viaszmolyokat is! Este jöhetsz majd értük!!!
Ja: az idén is lesz tojglink! :-D
A két fiatal gekinket sikerült meglesnünk 2 héttel ezelőtt. Már kerekedik az oldala a nőstinek. Az apuka a nálunk született hím. Elég korán kezdte, mert még csak 9 hónapos.
A beteg gekink eszi a vörös csótányt, de csak 1 db-ot szabad neki egyszerre adni mert, ha többet kap akkor visszaöklendezi.
Nemis azért kérdezték tőle az UV-t hanem azért, mert az UV-től élénkebb lesz a színük. Egyébként oké, h eléldegélnek UV nélkül a hüllők, de ez nemjelenti azt h jó is így Nekik. A természetben is éri Őket az UV, még az éjjeliket is, persze Őket kisebb mennyiségben.(s fontos szerepet játszik az UV a vitaminok beépülésében is!) Jóformán az összes hüllőre elmondható, h ha egészséges akkor élénkebb a színe, ha viszont beteg v nemérzi jól magát akkor besötétül, a színe halványabb lesz. Egy UV égő már igazán nem egy nagy beruházás, 2000Ft-tól már lehet kapni.