az itt beidézett mondatomból a gyerek számára annyit lehet leszűrni, hogy "kislányom, hallgass mindenben az anyura!". ez - távollétemben - épp megfelelő közlekedési irányelv. :)
a gyerekülés azért tökmás, mert köztudott, hogy nélküle a gyereknek esélye sincs balesetkor, számtalan híradás szól erről.
a pirosra itt pont ugyanazt tudom mondani, amit korábban Fuji elmondott. én sem vagyok öngyilkos hajlamú, de még csak állat se. Tudok figyelni az autóvezetőkre is, és hidd el, hogy nem szeretem ijesztegetni őket.
"Vajon fizetni ki fog nekem?" A kötelező biztosítás, ha nem te vagy a vétkes, és autóval közlekedtél. Ha kerékpárral, akkor a kollégának kell fizetnie...
Ne haragudj, de jól vagy?! Ha egy kerékpáros lezúzza a bringámat, vagy a kocsimat, akkor miféle kötelező biztosításról beszélsz? Mióta kell a kerépárra kötelezőt kötni? Az én kötelezőm azt fedezi, ha az _én_ hibámból történik baleset! Jézusom...
Az álszentséget hagyjuk. Nem kell a kerékpárosnak komolyan megsérülnie ahhoz, hogy igen tetemes kárt okozzon akár egy autóban akár egy másik kerékpárban. Az én kerekeim pl. párban 300EUR-ba kerültek. Ha csak az egyik is véglegesen gallyra meg, az is közel 40 ezer forint. Ha behorpad mondjuk a géptető a kocsin akkor az fényezéssel együtt kb. 60e.
A kerékpárost (ha nem kell mentő) valszeg bevinném a kórházba is, hogy minél előbb ellássák az esetleges sebeit, és jó kezekbe kerüljön. De ettől függetlenül kőkeményen bevasalom rajta a káromat.
Az egyirányúról... Hadd kérdezzem meg: vezetsz autót? Mi a szabály az egyirányúban történő közlekedésre? Egyirányúból honnan kell balra fordulni?
A legnagyobb gond, hogy az autós (bár nem kellene ebből is autóellenes vitát generálni) nem számít az egyirányúban szembejövő járműre. Legfeljebb 22-06 óráig a kukás mehet be, máskor még a megkülönböztetőt használó autók _sem_!
Te is csodálkoznál utólag a felhő szélén ülve, hogy amikor kilépsz a zebrára egy kétsávos úton, elnézel először balra - eközben jobbról jön a pótos Liaz.
A kerékpár akkor (és csak akkor) mehet be ellenirányból, ha erre a tábla lehetőséget ad (az utca másik végén is van tábla, ami erre figyelmezteti az autósokat), és az úttest helyes irány szerinti bal oldalán külön sáv van felfestve (általában kettős záróvonallal).
hát, teljesen átforgatni derékszögűbe valszeg tényleg nem fog senki, de befolyásolható vagyok.
ma elhatároztam, hogy ahol túlzottan feltűnő, demoralizáló látványt jelentenék a kis bicómmal a nagy (üres! :) betonplacc közepén (pl bajcsy-andrássy X) ott nem szabálytalankodok többet.
a tapasztalatlan kerékpáros meg szerintem se szabálytalankodjon! iyen eccerű. (az is fürödhet, aki nem tud úszni, csak ne menjen a mélyvízbe!)
többen írtátok, hogy provokáció, ezt nem értem, hogy értitek. részben talán igen. Meglepett, hogy ennek a threadnek az elején, minden vita nélkül le lett fixálva, hogy mi kultúra, mi nem az, és állítom, hogy a kresszes pont miatt a rendszeres biciklizők (bp, hétköznap) 3/4e bekerült a paraszt kategóriába. Másrészt ezzel az egy ponttal a bringázás legtöbb előnyét elvettétek, miközben a hátrányai megmaradtak. Ezért írtam, és megnyugodva látom, hogy megoszlanak a vélemények.
abban az értelemben viszont nem provokálok, hogy egyáltalán nem valami kezdő szociológus vagyok, aki a diplomájához csinálja az esettanulmányt... egyáltalán nem öncélom felháborodott hozzászólásokat kiváltani és ezen vihogni. (télleg nem értem...)
nézzétek meg, nagyon rulla. aztán osszátok el tízzel. na, kb ennyire vagyok merész én.
(ha nem néznétek meg, ez nagyjából annyit tesz, hogy túl körülményes vagyok. Nem is tudtam, hogy pl a pirosba lehet forgalommal szemben is menni, kocsikba belekapaszkodni... :))
Részemről annak tekinted aminek szeretnéd. Én egy szimpla véleménynyílvánításnak szántam. :-)
Arról meg, hogy az időveszteséget gyorshajtással próbáljuk pótolni, csak annyit, hogy időben el kell indulni (pl.)
Kivi: "Vajon fizetni ki fog nekem?" A kötelező biztosítás, ha nem te vagy a vétkes, és autóval közlekedtél. Ha kerékpárral, akkor a kollégának kell fizetnie...
Egyébként ilyen kérdések foglalkoztatnak, amikor valaki ott fekszik, esetleg holtan:-(
Lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de ha én ütök el úgy valakit, hogy nem én vagyok a hibás, és az illető meghal, akkor nem fog kísérteni a történet egy egész életen át. Egy-két évig lehet.
Psychedelicatessen: Még nem hallottam ilyen történeteket, de biztos sok ilyen előfordul. De az ezekből következő egyéb kellemetlenségekről nem mi tehetünk.
-Dingo-: Lehet, hogy igazad van, de szerintem az általam használt szó is elterjedt, bár lehet, hogy rossz. Mindenesetre a megjegyzésedet provokációnak tekintem:-)
A záróvonalas példával kapcsolatban: Elismerem, hogy szebb világban élnénk, ha mindenki betartaná az előírásokat. De a záróvonalas példánál előfordulhat, hogy valakinek elfogy a türelme, és elkezd előzgetni (a záróvonal ellenére). Szerintem sokkal kevésbé veszélyes minimális mértékben megszegni a szabályokat (l. záróvonal) ebben az esetben. Továbbá az is előfordulhat, hogy azt a veszteséget, amit így hoztak össze, az autósok később nagyobb sebességgel próbálják behozni. Tessék választani: melyik a jobb?
A KRESZ rugalmas kezelésével kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy egyikünk sem akar öngyilkos lenni! Nem kell egyből végletekben gondolkodni. Nem az M7-en akarunk a belső sávban szembe biciklizni! Mérlegeljük a kockázatokat és az alapján döntünk, hogy megéri-e megszegni az adott szabályt. Legfeljebb fellök egy autó. Agyrázkódást kap az ember, eltörik egy-két csontja, de néhány hónap múlva ismét lehet szabálytalankodni...
Azt azonban mindenképpen hasznosnak látom, ha bizonyos szituációkat megbeszélünk. És nem hurrogjuk le egymást úton-útfélen:-)
Egy ilyen: Gyrk említette az egyirányú utcába a tiltott oldalról való bebiciklizés veszélyeit. Én ehhez fűzöm hozzá, hogy az úton átmenő gyalogosok esetleg nem számítatnak abból az irányból járműre.
De: én úgy tudom, tervben van, hogy bizonyos körülmények között lehetővé teszik a behajtást a kerékpárosok részére.
Félreértéesek elkerülése végett: A baleset leírását nem analógiának szántam, pusztán az emberi test védtelensége és a baj bekövetkeztekor érzett tehetetlenség érzékeltetése céljából tettem.
No, akkor aki "túlzottnak" érzi a korábbi véleményemet:
Láttam embert egy autóroncsban, amikor 7 (hét!) tűzoltóautónyi tűzoltó + 2 v. 3 rohammentőre való mentős, orvos próbálta több, mint 3 órán át menteni az életét, kiszabadítani a roncsból. A vétkes vezetőnek semmi komoly baja nem történt, csak éppen elbambult miközben zenét hallgatott és nem állt meg a STOP táblánál, így rálökte a védett útvonalon haladó, megkülönböztető jelzéseit haszáló rendőrautót egy ház sarkára. Az egyik rendőr örökre nyomorék lett, a másik pedig meghalt.
A vétkes vezető NEM SZÁNDÉKOSAN szabálytalankodott "csak" elnézett egy stoptáblát.
És ez csak az egyik a durvább esetek közül amik a környezetemben történtek, hasonló emberek miatt.
Ez a fiatalember viszont SZÁNDÉKOSAN szeg szabályokat és még meg is próbálja megmagyarázni, hogy ez a helyes és követendő. Az ilyeneknek csak egy szimpatikus villanyoszlopot tudok kívánni.
Gondoljatok bele abba, hogy ha valaki Nektek fontos ember egy ehhez hasonló felfogású humanoid miatt sérül meg, akkor mit lesz a véleményetek arról aki okozója volt a történteknek? Akkor is ilyen "de vagány vagy öcsém" lesz a hozzáállásotok?
Sajnálatos módon a rendőrök nem veszik elég komolyan a dolgukat, sokkal több bringást és gyalogost kellene megbüntetni, a gépjárművel közlekedő - szabályokat semmibe vevő tömegekről nem is beszélve...
hehehe! Kivi mint agresszív... muhaha!
Nézd, az, hogy a kreszben rengeteg baromság van, abban van valami. De (mindíg ez a fránya "de"), vagy mindenki betartja és mindenkinek jó lesz. Vagy mindenki olyan "rugalmasan alkalmazza" mint Te, és ilyen állapotok alakulnak ki. Na melyik a jobb szerinted?
Ez ilyen egyszerű! És ha már a záróvonalat említetted, (vagy valaki más, ha nem Te akkor bocsi :-) ). Bár roppantmód gyűlölöm a "bezzeg nyugaton" érvelést, de nem egy embertől hallottam, hogy pl. németországban igenis képesek kivárni az autósok azt a pillanatot amikor !biztonságosan! és !szabályosan! meg tudják előzni a bringást...
Alapvetően összemosol két teljesen különböző kérdést. Az egyik az, hogy veled szemben egy másik közlekedő fél (autós, gyalogos, másik kerékpáros) szabálytalan, ezáltal veszélybe sodor.
A másik, hogy te önhatalmúlag felülbírálod a szabályokat, mert úgy ítéled meg hogy (a te szemszögedből) ez jó döntés, senkinek sem ártasz vele.
Ne keverjük össze a kettőt, mert bár hagulatkeltésnek jó lenne, de komolytalanná teszi a vitát.
"Nem hiszem, hogy ugyanolyan elbírálás alá esne az, ha valaki a másik kocsijának a színezését teszi kockára, vagy az életét..."
Téves. Ha a te hibádból elcsapnak, azzal nemcsak a kocsi színezését teszed tönkre, hanem jó eséllyel a fickó életét is. Bírósági ügy, elveszti a munkáját stb. biztos hallottál már ilyen sztorikat. Nem beszélve a lelki oldaláról, főleg, ha komolyabb bajod is esik.
Épp ezért tévedés az is, hogy a bukó viselése saját felelősségre megy.
A Kresz-t mint olyant senki nem tekinti szentírásnak, tudjuk. De az ennyire nyilvánvaló figyelmen kívül hagyása, már véleményem szerint több mint egyszerű rugalmas szabálykezelés.
Utalva az általad említett kisiskolásokra (bevallom, én nem rájuk céloztam) idézek neked nissimtől:
a az anyuka rángatja pirosba a lányát. el is gondolkodtam, és arra a következtetésre jutottam, hogy ha az az anyuka a legféltettebb kincsét viszi valahova, akkor ott nincsen semmilyen veszély!
Ezt így odaadnád a gyerekednek, hogy tessék, ezek szerint közlekedj? Azok a szülők, akik csesznek bekötni az autóban a gyereket, a kicsiket pedig nem teszik gyerekülésbe, azok is nyilván tudják, hogy nincs semmiféle veszély, igaz? Hisz ha lenne veszély akkor másképp tennének... Tényleg ez volna a helyes?
Nem tikolom el: kíméletlenül megbüntetnék minden kerékpárost aki átmegy a piroson. Ha átmegy a piroson és elütöm, akkor életem végéig azzal a tudattal kell élnem hogy egy embert kicsináltam. És ezen az sem segít, ha tudom hogy ő volt a hibás. Mert hiába volt ő a vétkes, nem érdemelte meg a halált.
De nem biztos hogy meghal, elég ha összetöri a kerékpáromat (mert nem csak autó ütheti el) vagy az autómat. Vajon fizetni ki fog nekem?
Nem akarlak megbántani, de lelki szemeim előtt megjelent a kép, amint a kisiskolások lelkesen olvassák a topicot, hogy most merjenek biciklizni, vagy sem:-) De lehet, hogy egy másik bolygó lakói olvasnak minket. Ettől függetlenül egyetértek a céloddal, csak az oda vezető úttal nem.
Azt azért nem egészen értem, hogy miért tekinted mások eltérő véleményét (amely mellett adott esetben ki is állnak) feltétlenül provokációnak. Remélem ez nem volt provokáció... Még kiderül, hogy krónikus provokatőr vagyok:-)
Egyébként én csak azt nehezményeztem, hogy egy alaposan kigondolt elméletet anélkül, hogy érdemben cáfolnád, egyszerűen marhaságnak titulálod. Ez így nagyon könnyű, de nem fair. (És ezt a topic fiatal, kezdő olvasóinak ajánlom a figyelmébe...)
Gondolj rólam amit akarsz. Mindenesetre rám azt mondani hogy agresszív, az nagyon nagy melléfogás. De mivel nem ismersz, így elnézem neked. Érveim vannak, de ez az egész provokáció nem ér annyit hogy nekiálljak pontról pontra szétcincálni nissim írását. Majd később ha lesz időm akkor írok valamit. De ahogy olvastam a hozzászólását, ő szilárdan hisz az álláspontjában. Nekem pedig nem érdekem hogy őt meggyőzzem, de az igen, hogy ha egy kezdő, tapasztalatlan kerékpáros olvassa a topcit, az legyen tisztában azzal hogy mit kockáztat ha magáévá teszi a nissim által írtakat.
Ha elfogynak az érveid, akkor jó lenne, ha nem vagdalkoznál. Inkább cáfold meg Nissim érveit, ha tudod... A hozzászólásod alapján egy agresszív ember képét mutatod... Egyébként nagyon sok elgondolkodtató dolgot mondott Nissim.
Nagyon álszent dolognak tartom, hogy úgy állítjátok be magatokat - tisztelet a kivételnek - hogy ti sohasem szegtétek meg a KRESZ-t. Ha 50 helyett 50,1-gyel mész, akkor már megtetted.
Egyébként szerintem is sok életidegen elem van a KRESZ-ben, amelynek betartását a rendőrök sem kérik - szerintem - számon... Pl. tilos akárcsak érinteni a záróvonalat. Mégis sok autós megteszi egy előzés alkalmával. Vagy szerintetek - megfelelő oldaltávolság esetén - inkább egy biciklis mögött kellene cammogniuk esetleg 20-25-tel?
Nem hiszem, hogy ugyanolyan elbírálás alá esne az, ha valaki a másik kocsijának a színezését teszi kockára, vagy az életét...
Az igazság az, hogy annyi, de annyi mindenben nem értek veled egyet, hogy az egész mai estém rámenne az indoklásra. Ezt most inkább mellőzném... Az alapelvben gyrk-nak teljesen igaza van: aki nem tartja be a szabályokat, annak semmilyen erkölcsi alapja nincs ezt másokon számonkérni.
Sok mindenben igazad van. És van, ahol tényleg csak a sínek között lehet menni, olyan borzalmas a burkolat; a 17-es vili vonalán én is ott szoktam, ha sehogyan sem tudom elkerülni az egészet.
lehet, hogy marhaság, de szerintem elég erős érveket hoztam a védelmében. ezekkel áll szemben a te egymondatos minősítésed. Még egy meggyőző érvem van: több mint 2 év alatt egyetlen balesetveszélyes helyzetet se okoztam. Csak nem azt mondjátok, hogy mindvégig szerencsém volt?