Kedves Marv, igen, szerencsére van energiám. Dehát ez semmi másnak nem köszönhető, mint hogy ezen kívül már 3 hosszútávú kapcsolatom ment tönkre (3, 4, es 5 év együttlét után). Ennyi negatív tapasztalat után pedig az ember automatikusan kiépít egy jó kis védekező/túlélő mechanizmust.
Másrészt ennyi csalódás kellett, hogy rájöjjek: természetesen nagyon fontos, hogy legyen társam - de ez nem azt jelenti, hogy a társam az életem értelme. Remélem, jól fogalmaztam, és érthető a különbség :)
Egyébként pedig nem akarom az exemet mentegetni, de nem érzem úgy, hogy átvágott volna. Akkor éreznem úgy, ha
1. megcsalt volna;
2. évek múlva, esetleg több gyerek után mondja ugyanezt.
Tehát valahol örülök az őszinteségének, mert lehetett volna rosszabb is.
Jókedvet, optimizmust, energiát pedig leginkább a külvilágból lehet meríteni. Menj barátok közé, szórakozni, sportolni, bármit, csak foglald el magad!
Egy dolgot tanultam meg nagyon jól: nem szabad a múlton merengeni, a jövőbe kell nézni!
Próbálj meg tudatosan így gondolkodni, és meglásd, egy-két héten belül a lelked is elhiszi mindezt, és sokkal jobban fogod magad érezni! :)
(Remélem, nem haragszol meg, hogy tanácsot adok... :))
Egy kicsit irigykedem rád, mert a soraiból azt látom, hogy rengeteg energiád van.
Engem most hívott fel a voltkedves, csak úgy, megkérdezni, hogy mi történik velem mostanság. A legszívesebben megmondanám neki, hogy semmi nem történik velem, sehol egy ffi a láthatáron, és egyáltalán, úgy érzem, hogy teljesen ketté tört az életem...stb, stb, stb.
Persze, ezt azért nem zúdítom a nyakába, mert
ezt úgyis tudja,
úgysem tud rajta változtatni
nem érzem, hogy barátok lennénk.
Abban meg teljesen igazad van, hogy egy félelemel teli srácban (aki ráadásul még jól át is vágott) nagyon nehéz újra bízni, hinni. Pláne rábízni egy, két, akár több új életet...
Bagojj, így is történt, döntöttem én :) Ahogy írtam, tegnapelőtt beültünk beszélgetni. Sok mindenről szó esett, aztán ő hozta fel a kapcsolatunkat, miszerint még mindig nem tudott dönteni, szerinte még 1-2 hónapra szüksége van. Na nekem sem kellett több. Vettem egy nagy levegőt, és megmondtam neki a magamét: egy hónapja szakítottunk, azóta nem volt képes dönteni, hogy mit is akar, akkor majd én eldöntöm. Maradjunk annyiban, hogy végérvényesen vége, nem vagyok hajlandó tovább bohóckodni. Maradjon csak a barátság.
Ezt persze előtte jól átgondoltam, és két fő oka volt ennek a döntésemnek. Egyrészt, egy ennyire bizonytalan emberre nem tudom a jövőmet építeni, mert akkor akármilyen problémát hoz az élet, mindig egyedül kellene megoldanom. Másrészt, az elmúlt egy hónapban egyre kevésbé érdekelt, mint férfi. Persze, fel tudtam volna magamban szítani a lángot, de nem akartam azt, hogy egyoldalú legyen esetleg a dolog.
Hát, látnotok kellett volna a tekintetét, simán kiolvasható volt belőle az "ezt jól elcsesztem" kifejezés :) Tegnap, amikor a barátainkkal találkoztunk, végig elég morcos és rosszkedvű volt. Talán most fog eljutni igazán a tudatáig, hogy már nem vagyok, és milyen érzés, ha állandóan csak a négy fal várja otthon.
Hogy aztán észhez tér-e, az a jövő titka. Én mindenesetre tényleg végeztem, és természetesen mások társaságát is keresem. Nyílt vagyok, optimista és jókedvű, úgyhogy remélem, jó dolgok is fognak velem történni :)
De én nem reménykedem ebben, én ezt a dolgot most lezártam.
Nagyon keményen és sok mindent le kell tennie az asztalra, hogy én még egyszer bízni tudjak benne. Vagy úgy is mondhatjuk, hogy ha akar valamit, akkor meg kell küzdenie értem. Nekem férfi kell, nem egy félős kiskamasz, aki megijed a saját árnyékától! :)
Szép történet. Az, hogy ilyen intenzíven tartjátok a kapcsolatot, abba benne van az, hogy akár még össze is házasodtok.
Egy barátnőm mesélte, hogy egy közös ismerősünk így ment férjhez: a harmincegynéhány éves lány már pár éve járt a sráccal, amikor is a fiúnak végre saját lakása lett. Kulcsot nem kapott tőle, sőt, amikor a lány rá is kérdezett arra, hogy mikor lesz kulcsa, a srác kereksperec megmondta neki, hogy erről szó sem lehet. És végül azt is közölte vele, hogy nem fogja feleségül venni, hogyan is képzelhette azt, hogy ő majd leköti magát! Nem, nem, ő élvezni akarja még az életet.
A leányzó nem csinált balhét, felnőtt nő módjára elfogadta a döntést.
De persze együtt jártak el szórakozni, kajálni, közös barátok miatt közös programokra, moziba.
A vége? A srác oltár elé vezette leendő gyermeke anyukáját.
Bár már régen szóltál írtál magadról, én újoncként csak most olvastam a történetedet. Remélem, azóta sokkal jobban érzed már magad :)
Amiért írok, az azért van, mert ugyanabban a cipőben járunk, mintha csak a saját életemet olvastam volna... (Előre is bocsánat mindenkitől, kicsit hosszú lesz :))
Én az exemmel közel 2 évig voltam együtt. Minden szép és jó volt, mondhatnám, tökéletes, tervezgettük a jövőt (közösen újítottuk fel a lakását, jövőre kertesház-vételbe akartunk belefogni, stb.). Éppen hozzá költöztem volna, amikor a költözés előtti napon előállt azzal, hogy nagyon szeret, mint embert, ilyen értékes és tartalmas kapcsolata sosem volt, de úgy érzi, elmúlt a szerelem, leült a kapcsolatunk, és nem érez motivációt arra, hogy folytassa velem a dolgot.
Gondolhatod, én is eléggé paff lettem. Nagyon kulturáltan átbeszélgettünk egy egész éjszakát, amikor is kifejtettem neki, hogy azért gondolkozzon már, 2 év után senki nem lángol már... Azon kívül, egy kapcsolaton két embernek kell dolgoznia, tehát ha valami neki nem volt jó, miért nem tett érte, miért nem szólt? Miért csak az lett volna természetes, hogy én szítsam fel benne a lángot? Aztán persze én is rögtön arra gondoltam, hogy van valaki más a láthatáron. De nincs, nem is volt. Magyarul és röviden: egyszerűen megijedt attól, hogy túl jól működik a kapcsolatunk, és neki előbb-utóbb tényleg lépnie kell, ez már tényleg "kötöttség". Na de kérem, 31 éves fejjel, egy amúgy családcentrikus férfi ne ijedezzen ilyesmin...
Mindez egy hónapja történt, én persze elfogadtam a döntését, nem tehettem mást. Igen ám, csakhogy nekünk van közös cégünk, ráadásul a főállású munkahelyünk is egymás mellett van, rengeteg közös barátunk van, úgyhogy megállapodtunk, hogy barátok maradunk. Természetesen én arra gondoltam, hogy 2-3 hetente találkozunk legfeljebb, és ennyi. Ehhez képest azóta is minden nap együtt ebédelünk, hetente legalább kétszer beülünk valahova beszélgetni, együtt járunk szórakozni. És természetesen nem mondhatom, hogy tisztán csak barátság van köztünk, szikrázik a levegő, ha együtt vagyunk. Pár napja rá is kérdeztem, hogy meddig akarja ezt így csinálni, nekem ez így nem jó, mert nem tudom lezárni magamban az ügyet végleg, és semmit nem utálok jobban, mint a bizonytalanságot. Mondtam neki, hogy engedjen el, ha már így döntött. Erre ő, hogy nem tudja azt mondani egyértelműen, hogy nem érdeklem, nagyon is vonzom, intellektuálisan/lelkileg/testileg. De adjak neki még pár hetet, hogy el tudja dönteni, milyen érzelmek is kötik hozzám valójában.
Nagyszerű...
Persze, nem csak róla szól a dolog. Ha előállna azzal, hogy kezdjük újra, nem tudom, mit válaszolnék neki. Egyre kevésbé érdekel, mint férfi, de természetesen nem tudok az elmúlt 2 éven csak úgy átlépni, természetesen kötődöm hozzá. Azt is tudom, hogy azért vacilál ennyit, mert tisztában van azzal, hogy most bárhogy dönt, egy életre hozza meg a döntését, hiszen nem vagyunk már tinik, ráadásul tényleg minden szinten nagyon jó volt a kapcsolatunk.
Hát így állunk most. Ma is találkozni fogunk kettesben, holnap barátainkkal közösen, szombatra meg szervez valami meglepi-programot. Erre varrjatok gombot... :)
Mesterem, nálam minden a legnagyobb rendben, most jöttem meg egy külföldi útról, ahova magammal vittem 4x embert (a létszám menetközben változó volt, több indexes olvtárs is jelen volt). Így aztán - no meg egy kellemes telefonbeszélgetés után - lelki nyugalom és béke honol. A komlószármazékokat különböző német termékek formájában begyűjtöttem és természetesen orálisan magamba is fogom injektálni. :) Mellesleg van még itthon egy kis pálesz is! :)
És én hülye, belekukkantottam abba trágya műsorba... de hogy minek?! Hogy konstatáljam: friss, fiatal lánykáké a jövő!
A kapcsolatokat sokan sokkal egyszerűbben fogják fel, mint ahogy kellene. Civilizációs ártalom. Könnyebb lecserélni a régit, és váltani; egyszerűbb elmenekülni és megszabadulni az érzelmektől, mint megosztani és feldolgozni őket.
De ha férjhez mennék, feltétlenül jelentem. Annak ellenére, hogy szerény meglátásom szerint erre még jó pár évig nem fog sor kerülni.
Tudja, Kedves Koléga Úr, az semmit nem jelent, hogy közös kezdeményezéssel. Azaz attól még ugyanolyan szar tud lenni. Nyugtassa magát komlószármazékkal és gondoljon egy szebb, fényesebb jövőre.
Marv! Egyideje már nem írtál helyzetjelentést...azért van mert jól alakulnak a dolgaid?? (remélem igen) Mindenesetre tudasd velünk ha mégis férjhez mennél! :-))
all.
Helyzetjelentés: hat napja nem hívott. Terv: mától nem küldök neki vicces e-maileket. Egyébként is, két hónap alatt eljutottam addig az elhatározásig, hogy férjhez nem fogok menni. Sőt, még élettársi kapcsolatot sem akarok. Egyszerűen elszörnyedek, ha arra gondolok, hogy egy levegőt szívjak valakivel, aki nem a születésem-születése pillanatától van egy fedél alatt velem... Brrr!
Nem tudom mi és hogy jó, de az én "módszerem", hogy ha szeretnék gyors meglepit okozni, vagy csak a másikat felvidítani, akkor írok pár sort, küldök valami érdekeset ("Bohóságok"), de a lényeges, maradandóságként szánt dolgokat - ha csak lehet - levélként (fizkilag, papíron) adom át, személyesen.
Mert ezt így "illik", más a hatása.
DE: Ha az idő rendkivül fontos (most vagy soha) és a fizikai kapcsolat lehetetlen, vagy késedelmet okoz, akkor akár szerelmi vallomást is emailban küldenék. (Félig meddig volt is ilyen alkalom).
Nekem speciel azért írt a volt kedves emilt mert névnapom volt, szóval gondolom szerette volna, hogyha aznap megkapom. Különben eléggé praktikus gondolkodású pasi, és ráadásul informatikus :o).
Egyébként egyetértek, valamelyest tényleg személytelen, viszont nagyon praktikus, pl. ha sürgősen választ akarsz kapni a kérdéseidredre, vagy közölni szeretnél valamit, de találkozni nem szeretnél.
Van egy dolog,ami több hozzászólás olvasása közben is felmerűlt bennem.Lehet,hogy csak nekem fúrcsa,de engem meglep,hogy valakinek a párja,volt párja imélt ír és nem pedig levelet.Az imél szerintem gyakran jó megoldás lehet,de itt nem 'személytelen' egy kicsit?
Egyébként örülök,hogy ilyen topicok is vannak.Sok sikert hozzá,és kivánom,hogy oldódjanak meg a problémáitok!
Mind gondolsz mit probalok csinalni? Azert huztam el Szegedre is, hogy kicsit kikapcsolodjak, egyebkent megerte. Egy bulihelyen voltam egeszen idaig, most ultem be egyet netezni. Szerintem egyebkent nem tul sok mindent tudsz az elmult par honapomrol, mert mostanaban forumba nem nagyon szoktam irni...
hosszú idő lesz kiheverni- de jól gondolod: egyre hosszabbak lesznek azok az időszakok, amikor már nem gondolsz rá, vagy nem fáj, ha rá gondolsz. ne siettesd a dolgokat, ne várj azonnali megkönnyebbülést; "kiszeretni" szerintem nem lehet -- felejteni, az idő múlásával megkönnyebbülni viszont igen...
ez személyes tapaszatalat. (nekem kb. 3 hónapot kellett kiheverni nagyon hosszú idő alatt; óriási közhely, de igaz, hogy az ilyen dolgokban az idő az egyetlen, ami segít).
Ketszer osszejottem ugyanazzal a csajjal, eloszor jartunk kozel het honapot (o dobott), utana volt elmeletileg 7 honap szunet, de a kozeledes mar korabban megkezdodott. /eddig meg kepben lehetsz/ Aztan ujra osszejottunk (o is nagyon akarta, ujra belemszeretett), c. egy hettel kevesebb mint egy evet jartunk, ez volt marc. vegen. Azota egyedul vagyok, vannak teruletek amikben sikeresebb vagyok mint korabban, de nincsen baratnom es az idobeosztasom miatt (foleg suliidoben) nem is tudnek eleg idot ra forditani. Az alkalmi kapcsolatok embere meg nem vagyok. Meg nem?!
Eh... igaz... azt hittem szeret, pedig nem. Átvert. Engem és önmagát, és a környezetét is. Vagy szeret(ett), de a feje lágya még nem nőtt be. És ehhez még kell neki pár év.
"Többnyire könnyen vonjuk le a következtetéseket. "
Azokat baromira könnyű levonni. Mármint helytelen következtetéseket.
Általában úgy szokott lenni, hogy "én aztán vártam, hogy valamit lépjen, de nem történt semmi, aztán egyszer csak lelépett". Szóval, az egyik 19, a másik egy híján húsz.
- ah, már nem lángol a lobog a szikrázik a tűz; jajj, ez már egyáltalán nem szerelem; kell az izgalom, a kaland, az újdonság;
- hogyan találhatom mindezt meg? (aha erősen gondolkodom egymagamban egy hónapig); tudom már, dobom a csajt és várom, hogy valaki szembe jöjjön velem az utcán/munkahelyen/internete/stb, akire ha ránézek, fellobbantja a lángot
Röviden, lényegretörően. Könnyen levont következtetés. Tenni akarás? Semmi. Beszéljünk? Semmi. Jelzem, hogy ez vagy az annyira nekem nem jön be, másként kéne? Semmi.
