Őszinte leszek, a Te megjelenésedet ezzel kapcsolatban kimondottan vártam, és örülök neki !
A játékvezető hölggyel kapcsolatban pedig, ha tényleg arra gondolt, amit idéztél, akkor végképp nem tudom , hogy abban mi volt számára a bicskanyitogató? Teljesen normális, ha elvárom azt, hogy egy ember ne éljen vissza a sikeres kromoszómáival, mert én mindössze erre gondoltam.
Azt meg végképp jegyezzétek meg, hogy két dologért tenni lehet, ez pedig az anyagiak és a műveltség, a kromoszómák azok amik adottak. Vagyis , ha nincsen "rohadjon meg mert szép vagy jóképű", akkor nincsen "rohadjon meg a gazdag" és nincsen "okostojás" sem. Ezt Édesapám nagyon jól elmondta nekem, és mennyire igaza volt , ebbe bele sem lehet kötni.
Clark miért lenne lepattanóban extra? Eddigi számai 5,7,3,1,4. Ez kereken 4-es átlag. Igaz, hogy ezt 20 perc alatt hozta, de ez szerintem akkor sem extra, hanem egy elfogadható kategória.
A különbségnek a jelentőségét mindig az határozza meg, ha volt már történelmi tragédia valamiből. Én úgy tudom, hogy fociszurkolókkal és gyári munkásokkal szemben ilyen még nem történt. De hogy valaki ezt ne értse meg, ahhoz azért nagyon gyenge elme kell. Inkább talán nem akarod megérteni. Amúgy nekem nem a fociszurkolókkal van gondom, hanem közülük azokkal, akik rasszista irányba haladnak. A gyári munkásokkal meg az égvilágon semmi, sőt kimondottan kedvelem őket, a többsége sokkal normálisabb, mint a magukat megjátszó emberek.
Tóth Cecíliáról mégis milyen irományom volt, ami számodra bicskanyitogató? Tudod egyáltalán mit írtam? Mert emlékeim szerint valami olyat, hogy képernyőn keresztül úgy tűnt nőtt kicsit a popsi, de még így is nagyon jónak tűnik. Ebbe sikerült belekötnöd?
Szeretném, ha a napokban elém állnál, én is tudni szeretném ki vagy !
Szép estét! Nem nagyon jelentkeztem itt az első pár fordulóba mert mindenki várta a légióst én azt kértem tőletek hogy legyetek türelemmel nézzük meg mit tudnak a magyarjaink és mondhatom nem kell egyenlőre légiós szerintem! Somogyitól sokat vártam de nem gondoltam h ilyen szinten tud védekezni le a kalappal előtte! Zozóra szavak nincsenek magyar bajnokság legjobb játékosa toronymagasan,Golomán is rendbe van Benke ezzel a kicsi stílus váltása eddig nem rossz de néha vannak túl vállalásai de eddig belefért! Clark vedekezesbe vállalható lepattanóba extra támadasba kevés! Szombaton akár miis lehet nem szabad ugy menni hogy simán nyerünk sokat kivett azért belőlünk a Szerdai meccs,bár egy körmendi ismerősöm szerint a csapatuk busza éjfél után érkezett haza és az edző bejelentette hogy reggel 6 kor edzés van amit információim szerint meg is tartott,ugyhogy talán ők nem lesznek pihentebbek mint mi. Bízom a hasonló folytatásba mindenki menjen Körmendre nagy az érdeklődés a meccs után ugyhogy attól nem félek hogy maradna jegy. Néző szám nem rossz drapik is tetszetek kicsit több szidást várok körmenden😜
A szombati meccsel vigyáznunk kell, mert nem lesz sétagalopp. Mi egy óriási győzelemből érkezünk (ami könnyen elkényelmesít), ők meg egy nagy bukóból (ami után bőven lesz extra motiváció).
Veszélyes csapat a Körmend, de palánk alatt annyival masszívabbak vagyunk, hogy nem kérdés, hogy győznünk kell!
De furcsa megint ezt olvasni 1-2 nappal a Tóth Cecíliáról írt bicskanyitogatóan szexista irományod után…
Az a baj, hogy már megint egy ember véleménnyilvánítását követően elvárod, hogy mindenki beleálljon a vallásháborúdba, miután te amúgy folyamatosan általánosítasz és kinyilatkoztatod a felsőbbrendűségedet különböző társadalmi csoportokkal szemben.
Miben különbözik az, ha valaki az izraelieket nem szereti, mint ha a fociszurkolókat? Miért más a romákat lenézni, mint a gyári munkásokat? Az én szememben ugyan olyan általánosítás mindegyik…
Nem értek egyet az általad kifogásolt mondattal én sem, de el tudom fogadni, hogy egy-egy ember más véleményen van. Ha nyílt gyűlölködést látnék, az ellen felemelném a szavam. De nem látok intézményesülni ilyen véleményeket a Falco meccseken.
Emellett eléggé hiteltelenné teszi az önjelölt erkölcsrendőr szereped az a tény, hogy ezen a fórumon senkitől annyi uszítást, gyűlölködést, lenézést és konfliktusgenerálást nem olvastam, mint tőled!
Foglalkozzunk a kosárlabdával, és ne generáld a feszkót! Épp elég az a 3-4 troll, aki ideszokott…
Na, de térjünk vissza a kosárlabdához. A tegnapi mérkőzés után még inkább sajnálja az ember, hogy mindössze három hazai BL csoportmérkőzés lesz az idei szezonban is. Nyilván most már jó esélyünk van egy negyedik (és akár ötödik) hazai meccsre is, de ebből szerintem elnéznénk jóval többet, akár úgy is, ahogyan az Euroliga lebonyolítása történik. Persze vissza kell csöppenni a hazai bajnokságba, hiszen ott is vár ránk pár jobbnak ígérkező rangadó. Kíváncsi leszek szombaton a csapat mennyire tud átállni majd erre a feladatra, de ha sikerrel vennék a fiúk a soron következő akadályt is, akkor egészen biztosan 7:0-val kezdenénk a bajnokságot. Természetesen, ahogy tegnap is írtam egyáltalán nem lenne számomra probléma egy sikertelen szombat, és egy 6:1-es nyitány is nagyon rendben lenne.
Pár érdekesség eddig a bajnokságot illetően: A Paks két hosszabbításos meccset is elbukott már, a Szolnok mindkét hazai mérkőzését (két erős ellenfél ellen) egy ponttal nyerte meg, míg a Szeged éppen ellenkezőleg, vagyis két egypontos vereséggel rajtoltak idén.
Azzal nincsen gond, ha egy román, izraeli, észt bírót kritika ér, ha szarul fúj, a baj azzal van, amikor valaki ide leírja, hogy a román és izraeli játékvezetők a származásuk miatt csaltak politikai okból ezen a meccsen. A még nagyobb baj pedig az, hogy senki nem írta meg annak a beteg elmének, hogy miért ír ilyen egyértelműen provokáló - minden alapot nélkülöző - megjegyzést. Engem az érdekelne, hogy a magyar miért nem képes még mindig az ilyen ellen felszólalni? Meddig kell élnem, hogy ezt megérjem? És mit kéne tennem azért, hogy ez úgy változzon, ahogy én azt elvárom?
Nekem az Édesanyám erdélyi származású, még sincsen gondom a románokkal. Kergettek meg már romák engem gyerekkoromban, sírva rohantam be egy húsáruházba, még sincsen gondom a romákkal, csak azzal , aki rossz hozzám (ha roma, ha nem roma). Tessék ugyanígy élni, ahogyan én is teszem !
Én aztgondolom lehetett volna ez a játékvezetői csapat girbaltár-san marino-vatican city összeállítású is, akkor is felháborítónak lett volna kikiálltva a tegnap teljesítményük. Engem nem érdekel, hogy ki hova valósi, vagy milyen származású/vallású, hülyén fújtak ez ami tény. Volt közte Román Izralei meg Észt. Ez is tény. Most ők kapták meg a negatív kritikákat szerintem is jogosan, ha a Treviso elleni hazai BL meccset más nációk bírói fújják hasonlóan részrehajlóan a Falco ellen őket is megfogják kapni ezeket a negatív jelzőket!
A korábbi állításom a CB-vel kapcsolatban pedig fenntartom és 100%-ig biztos is vagyok benne.
Crazy Basket most merre vagy? Miért hallgatsz? Netán te is nyomtál rá egy pluszt? A múltkor hülyének néztél , amikor azt írtad, hogy a Kárpátia Brigádot nem zavarná egy Dávid-csillagos póló, de most egy ugyanazt a politikai oldalt képviselő barom azt állítja, hogy azért csalt egy bíró , mert izraeli . Hogy-hogy senki nem emelte fel ez ellen a szavát itt? Ez egyetértést jelent? És egy izraeli bírónak miért lenne érdeke csalni egy magyar csapat ellen? Mondjuk azt sem értem, hogy egy románnak miért lenne ez érdeke. Kitől várhatom itt, hogy keményen felszólaljon ez ellen?
Ok:-) mikor jossz újra? Tudjuk nem erdekellek de mindig írsz és jól esik… nem mondtam hogy siker amit én elértem azt mondtam erd el a felet és azt fogod csinálni amit szeretsz, ez a siker nem a cégek száma… az csak munka na majd gyere szombat este… csak irj egyszer a kosarrol is
Ezek alapján lófaszt sem értél el, de ha így is lenne egy vitában ez érv bazd meg? Ez mindent elmond rólad. Játszol velem, mint macska az egérrel?? Istenem ez tényleg kezd elmenni humorosba. Egy másik földid már előadta, hogy ő mennyire sikeres és neki ne mondjon senki semmit, ez ott felétek valami fertőzés lehet.
És jössz ilyennel, hogy te mennyire sikeres vagy? Ha ez így lenne akkor nem itt élnéd az életed.
Első kerdesre a valaszom: nem én hisztizek itt hanem Te toporzekolsz itt úgy kb minden meccs után amit nem is lattal. Ismétlem sokadszor valaszolj a dolgokra majd egyszer és ne tatazz, plusz a masodik kerdesre a valasz majd felepitesz 4 ceget amiket eladsz meg lesz családod unokakkal akkor ugyanolyan nyugodt oregkorod lehet mint Nekem, de az is lehet hogy 25 éves vagyok és tozsdezem ki tudja. Ne érdeklődj az ilyenek után mert az igazat ugysem fogod megtudni legyen elég annyi hogy jatszom Veled mint macska az egerrel Te meg nyomozgatsz és tatazol:-) Na majd Körmend meccs után gyere megint szemelyeskedni…
Tovabbra sem érti senki mit keresel itt, csinalj egy Olaj fórumot aztán meglátjuk hányan megyünk oda
1. Ha ennyire leszarod miért hisztizel toporzékolva folyamatosan, miért ugrassz mindenre?
2. Mit értél el amire olyan marha büszke vagy és miből gondolod, hogy én nem ugrom meg ezt? Vagy ha neked az az eredmény hogy nap, mint nap hülyét csinálsz magadból a fórumon akkor rendben, igazad van.
Román meg izraeli (és egy észt) bíróktól mégis mit akartunk? :) Simán csaltak egész meccsen, de főleg az utolsó 2 percben, nyilvánvalóan politikai okokból, kár is ezt ragozni.
Nyertünk, és ez nagy diadal volt, és kurvára leszarom, hogy ez kiket hogy érint :)
Viszont ... a beléptetés katasztrófális!
Egyrészt ... ez a biztonsági személyzet alkalmatlan, egyszerűen kevesen vannak, másik biztonsági cégektől kunyerálnak embereket.
Vicc, hogy egy ilyenre kellett leváltani az előzőt.
Másrészt pedig, a szurkolók döntő többsége (szerintem olyan 80-90%-a) a középső kapun tud bejönni, a 2 szélső meg árválkodik, néha belibben rajta pár ember.
Itt az esős időszak, jön a tél ... tök fasza lesz kint álldogálni :) Engem nem érint, mindig nagyon időben bent vagyok, tegnap is bentről néztem mi a helyzet a beléptetéssel.
Alapvetően nem lepődne meg ezen senki, de szerintem is másról van szó. Tatabánya, Szeged, mind ellenzéki városok, utóbbi nagyon régóta és mégis eltartanak többek között top kézicsapatokat. A MOL épp most vándorolt egyiktől a másikhoz, mint szponzor. Úgyhogy a támogatók keresésénél, vagy inkább hiányánál sem lehet feltétlenül az ellenzéki város szereppel takarózni, nyilván nem mindegy a klubvezető, vagy tulajdonos személye sem. A közvetítést illetően sokkal inkább gondolom, hogy a háttérben az MKOSZ és annak súlytalansága, vagy épp a mindigo-s mutyi áll. Hogy ezt miként tolják le a kormányzat torkán, mikor kirakatba kell tenni a legkisebb sportsikert is, az egy nagyon jó kérdés.
Megint Te hisztizel csak jelzem es szemelyeskedsz de gyengén
Mar mondtam sokszor, felet Érd el mint én és lesz idod forumozni barmikor ez az egyik resze
Én nem beszéltem a fujasrol semmit jött egy troll arról beszélve hogy nem volt fujas a vendégeknek csak el vagyunk kenyeztetve
Hidd el mi ezt tudjuk csak azért voltunk Silver csapat sokáig mert az elodontoBen csaltak mindig aztán utana a bajnoki címeink serulesek ill hisztik valamint a bírók miatt lettek
aztan Benczúr azért fújt nekünk a multkor mert a benzinkut, aztán Perl csak itthon harcol ki faultokat, Váradi csak faultol ja és az Aek most már nem is olyan jo
Tudjuk, halljuk ezt évek óta és hidd el leszarjuk de egy dolgot magyarazzon el bárki mi az Isten visz barkit arra hogy egy tegnapi győzelem után azon kívül hogy gratulál itt okoskodjon fujasrol bármiről úgy hogy a meccset sem látta…
Nem zavarja az ilyeneket az sem hogy aki ert hozza az is azt mondja hogy nincs igazuk de csak hajtják és hidd el senkitől nem vágyunk elismeresre le se szarjuk mit beszeltek csak ne gyertek ide ha meg nincs igazatok nem kell személyeskedni mert az én korommal viccelhetsz de lehet hogy 25 éves vagyok és csak röhögök rajtad ahogy tatazol,
Szrecskonal amikor az alba ellen dontoztunk mindenki lathatta milyen fujast kaptunk Fehervaron.
Tavaly az alapszakasz beli Szolnok elleni hazai meccsen merkozest befolyasolo tevedessel sulytottak minket.
A donto elso szolnoki meccsen mindenki lathatta milyen fujast kaptunk a vegjatekban.
Es akkor azon megy a vita, hogy Zozonak odautnek vagy sem? Komolyan nem ertem ezt a gondolatmenetet.
De talan ez valahol psziches is mert anno amikor az alba volt toppon mindenki arrol beszelt, hogy a birok toljak oket aztan ez volt a Szolnokkal is most meg velunk.
De amikor a tv lead egy meccset es tobbszori ismetles utan is van aki a hulyeseget is meg akarja magyarazni na az mar szanalmas.