A Keresztanyu 2021-ben bemutatásra kerülő televíziós vígjátéksorozat, melyet a Drága örökösök alkotói készítenek és 2021 januárjában fogják bemutatni az RTL Klubon.
Hát, a csirkének kábé semmi se kell és bármikor stornózható az állomány. Az a titok, hogy nem szabad agyonzsúfolni és legyen területük sétálni. No és tilos nevet adni nekik... Úgy kell eleve nevelni az álloményt, hogy 2-3 naponta néznek rá, a tojást pedig kívülről ki lehessen szedni a tojatóból és önenetősdire-önitatósdira kell berendezkedni.
Annyira nekem sem tűnt föl, hogy ezek hiányoznak, már faluhelyen sem általános annyira a baromfi és egyéb háziállatok tartása. Saját tapasztalat, hogy a balatoni kistelepülésen, ahová nyaranta le szoktunk járni, az őslakosok udvarában sem nagyon látni pl. kapirgáló csirkét, legföljebb kutyát vagy macskát. Egyéb háziállat pedig még ritkább. Nyilván vannak ellenpéldák is, de aki naponta dolgozni jár, az nem is nagyon tudná ellátni az állatokat, hacsak nem kifejezetten ez adja a megélhetését, vagy nyugdíjas, és otthon tartózkodik.
"Hernádi viszont szórakoztatóan jeleníti meg Ludmilla karakterét" - igen, tenyérbemászó és ezt tudja magáról, itt milyen győztesen mosolyog a papra mikor megjöttek a rendőrök, felülkerekedtem, látja? (Mr. Bean jutott eszembe.)
Jóska karakterét mostanában kicsit sajnálom, a polgi és Ludmilla is lényegében terrorizálja (olyan dolgokkal, amik csak nekik állnak érdekükben, nem Jóskának, de ő a végrehajtó), Timike pedig megcsalja. Nem csoda, ha néha idegbeteg (bár a mostani megcsalásról még nem is tud). Az is elég abszurd, hogy a kiropraktőri kezelést is hol Ludmilla, hol a polgi miatt kell abbahagynia. Néha úgy vagyok vele, az ég szerelmére, legalább egyszer állna már a sarkára! :) A való életben ilyen helyzetek után már nem is nagyon maradna páciense.
Jó mindegyik, de egyszerűen sokat vannak képernyőn amikor képernyőn vannak, mert akit berángatnak azokkal forgatnak egy rakat jelenetet csak. Nincsenek vágóképek, nincsenek már szaladgáló kutyák, a csirke sincs, a tehénke sincs, busz sincs, nincs "élet" e falu bármennyire is erőltetik a nyüzsgést a kamutömeggel, egyszerűen egy élettelen süketség.
Jó, Németh Kristóf esetében egyetértek, ő elég sokat ripacskodik. Hernádi viszont szórakoztatóan jeleníti meg Ludmilla karakterét, csak ez a karakter egy idő után fárasztóan egysíkú, mindig az a lehengerlő nyomulás és házisárkánykodás. Kicsit olyan, mint Clau a BK-ból, időnkénti Magdi anyusos beütéssel. :) A másik, aki hssoblóan elviselhetetlen, az Viki, bár még az ő karakterét is jobban árnyalják.
Giorgiobol, a gáláns lovagból most kibukott a gengszter... De tőle is csak Mariann tud bexarni... Már hogy menne a rendőrségre pont ő, mikor körözik, de legalább megtudtuk, hogy az olaszoknál még jobban, és lehet, hogy nem csak a rendőrök...
Róza mamáról meg mik derülnek ki, ezek szerint ő elsősorban nem is csempész, hanem a felsőfokú bűnügyi elhárításnak dolgozik, az államtitkárral együtt, ha jól értettem..
Szegény Oleg, most nyakig van a xarban, Sukorov, akinek már csak az egyre undokabb Viki maradt (továbbra se értem, hogy Gina mért nem csatlakozik hozzájuk), jól bekeményített.. Azért történt egy-két dolog a tegnapi részben, én nem bánom, hogy most nem csak a hülyeségről szólt az egész...
Nekem Jóska kettős személyiség. Egyrészt egy normális, értelmes vállalkozó, aki felépítette a saját birodalmát és Makkosszállás nem csak a leggazdagabb, de egyik legkedveltebb embere is lett. Időnként viszont kitör belőle - Subicz a DÖ-ből... Ahogy pl. az embereit treníroztatta, azt a DÖ-s focista kiképzésből vették át... Ehhez képest pl. Lajos egy sokkal koherensebb ide készült személyiség...
De üzleti kapcsolatuk lehetett korábban, és a főrendőrparancsnokságúr becsempészett valamit. Majd ezen ismertség következtében lett később láv sztori a nemtudomhogyan.
"a karikatúra mivoltuk nem a színészek hibája, inkább az íróké."
Nyilván az íróké is és a rendezőjé is, de azért rendesen hozzáteszik a magukét a színészek is, amikor szétripacskodják a karaktert - erre legjobb példa talán Németh K.
Érdekes, azt mondta Giorgio, hogy Olaszországba nem mehet haza, mert ott kicsinálnák, de ezek szerint a makosszállási Keresztanyutól nem nagyon tart, ha az ő fenyegetése ellenére simán visszamegy Makkosszállásra, sőt, még ő fenyegeti meg a Keresztanyu lányát.
Nem tudom, ez hogy fordulhat elő, hiszen Laura azt írta a tasakra, hogy Tomasevics Zoltán "Damil". Igaz, a listára már nem írta a "Damil" nevet, tehát ott lehet a nyitja a dolognak.
Bárány Jóskát nagyon nem tudom többnek látni, mint egy karikatúrának, ahogy Ludmillát is, túl egysíkúak. A Bárány családból Timike meg Zozó viszont kicsit összetettebb karakterek.
Abban mi lesz a poén, ha összekeverik Damil meg Tivi vérét? Tivi úgysem fogja azt hinni, hogy ò az apa, mert Tatyika azelőtt született, hogy összejött volna Ginával.
Ez egészen biztosan meg lesz lépve. jópár adásidőt ki fog tölteni. A nagy poén majd az lesz, ha kiderül, hogy Bárány Jóska Tatyika apja. Ugye... "de miért is olyan fontos Krisztának Damil vére?" és átvedlett vérszagot fogó farkassá.
Láttunk már olyat Barbáriumban, hogy valaki önmaga csapdájába esett a DNS labor árnyékában.
Ami Krisztát illeti, neki nem Igor mondhatta, hogy Damil lehet Tatyika vér szerinti apja? Igaz, még Gina sem volt biztos ebben, de Damil neve volt a kulcstartón.
Gina lehet, sőt valószínű, hogy Damilnak is megvolt, de rajta kívül a fél közönségnek is, szóval ez nem jelent semmit.. Én is úgy érzem, hogy Damilra van kihegyezve az egész, sőt azt a poént se fogják kihagyni, hogy a Zozóval édelgő kis Laura szépen összecseréli a két Tomasevics vérét... Lehet, hogy Tivadar meg jól beleéli magát az apaságba, de nem arról volt szó, hogy Gina csak évekkel később ismerte meg a rendőrfőnököt mikor már rég túl volt a gyerekmizérián, ráadásul úgy, mint egy megbízható, komoly embert, akivel új életet kezdhet, nem mint egykori vendégét...
Szerintem mindezzel a kis magyar valóságot akarják parodizálni, ahol ugye képzettség nélkül és mikroszkopikus szakmai tapasztalattal, viszont jó hátszéllel lehet valaki óriáscég vezetője, sőt államtitkár vagy miniszter is. No de azért Mikolát rendőrnek berakni azon a háttéren is durva, hogy Sótonyi a mutyizás és korrupció élő szobra.
Ami Krisztát illeti, neki nem Igor mondhatta, hogy Damil lehet Tatyika vér szerinti apja? Igaz, még Gina sem volt biztos ebben, de Damil neve volt a kulcstartón.