"Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt - késsel a torkán - egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…"
(Théophile Delcassé, egykori francia külügyminiszter)
Ezek a Károlyiak már-már betegesen vonzódnak a franciákhoz.
Az erdélyi magyarságnak pedig a románokhoz hasonlóan lépnie kellene a saját ügyében, érdekében (elszakadás, önállósodás), ha valóban akarnak valamit és ez a valami nem a Romániánál való maradás. Az ottani Magyar Nemzeti Tanács már megvan, akkor mire várnak még???
"Károlyi Mihály kormánya mindenkit támogat velünk szemben. Ma hogy szolgálaton voltam a Keleti pályaudvaron, lázasan különvonatokat állítottak össze. Gyulafehérvárott az izgatók oláh nemzetgyűlést hívnak össze, mely - úgy hírlik - önhatalmúlag ki fogja mondani Erdély és sok magyar vármegye elszakadását. A magyar kormány pedig a gyűlésre utazók kényelmére különvonatokat ajánl fel..." írja Tornay Cecile a Bujdosókönyvben 1918. november 28-áról. A különvonatok kimentek, de a székelyföldi magyaroknak még egy talicska sem jutott arra a célra, hogy ők is ott tudjanak lenni Gyulafehérváron. Télvíz idején csak a románok vettek részt azon a bizonyos december 1-jei nagygyűlésen, ahol valóban kimondták Erdély elszakítását. Mamár december 1-je a románok nemzeti ünnepe...
Érdekességként megemlítjük, hogy Károlyi Mihály jelenlegi utóda a franciaországi nagyköveti székben az unokaöccse, Károlyi György, és a Vatikánban egy magyarul nem is beszélő Habsburg lett a nagykövetünk.
Amiről te beszélsz, az 1917-es szaloniki perben a szerb hatóságok fogták perbe Apis-t és társait azzal a váddal, hogy merényletet terveztek Sándor régensherceg ellen. Az egész megint csalk Pasic műve volt, aki így akart megszabadulni a kellemetlenné váló Apistól.
Nem volt egykutya, ugyanis a Mlada Bosna egységes délszláv államot akart, s nem Nagy-Szerbiát.
A terrorizmus szempontából egyformák voltak. Mindkét terrorszervezet az OMM lerombolásában, elpusztításában látta tervei megvalósulását.
"Az Ifjú Bosznia (Mlada Bosna, Млада Босна) politikai-forradalmi-nemzeti ifjúsági szervezet, amely a Fekete Kéz (Crna Ruka), szerbiai titkos szervezet segítségével szervezte meg a trónörökös Ferenc Ferdinánd elleni merényletet. Erre Szarajevóban került sor, 1914. június 28-án. A merényletben Chotek Zsófia, a trónörökös felesége is életét vesztette. A szarajevói merénylet lett az egyik kiváltó oka első világháborúnak."
Nem volt egykutya, ugyanis a Mlada Bosna egységes délszláv államot akart, s nem Nagy-Szerbiát. Jellemző, hogy tagjai között bosnyákok, szerbek és horvátok is voltak. A leghíresebb tagja (Princip után) Ivo Andric későbbi Nobel-díjas költő volt.
Jó, nem tudtam pontosan, de a "Mlada Bosna" is egy terrorszervezet volt, és szoros kapcsolatok fűzték a "Fekete Kéz"'-hez. Tehát egykutya volt mindkettő...
Gavrilo Princip boszniai szerb származású terrorista volt, aki tagja volt a "Fekete Kéz" nevő szerb terrorista szervezetnek, amely orosz támogatással működött. Célja pedig az OMM bomlasztása és szétverése volt, tehát tagjai tettei és a szervezet működése egyértelműen állambiztonsági kockázat volt az OMM számára.
Ennek semmi jelentősége abból a szempontból, hogy a szerb állam érintett volt a merényletben.
A merényletet a szerb katonai hírszerzés vezetője tervezte meg, a merénylőket szerb állami fegyverraktárból látták el fegyverekkel, a merénylők szerb katonatisztektől kaptak kiképzést, a merénylőket a szerb határőrség juttatta Boszniába és a merényletről jó előre tudott a szerb miniszterelnök.
Ezek után persze hajtogathatod, hogy Szerbiának nem volt köze a merénylethez, mert Princip a Monarchia állampolgára volt, csak ezzel kiröhögteted magad.
A mozgósítás két fokozatban ment végbe. Az első volt az ún. részleges mozgósítás, amelyet a Szerbiának küldött osztrák-magyar jegyzékre adott nem kielégítő válasz nyomán Ferenc József 1914. július 25-én késő este rendelt el Szerbia és szövetségese, Montenegró ellen.
A szarajevói merénylet és az azt követő hetek izgalmai nyomán sokak által várva várt hír rég nem látott lelkesedést váltott ki az emberekből. Szinte mindenki egyetértett abban, hogy a trónörökös elleni merénylettel Szerbia olyan mértékben provokálta a Monarchiát, hogy ellene a katonai fellépés is indokolt.
A korabeli néphangulatról így számolt be a Budapesti Hírlap 1914. július 26-i száma: „Mikor e sorokat írjuk, a főváros utcáin lelkesen ünneplő néptömeg hullámzik. A kora délutántól esti hét óráig gyakran változó s a békés megoldást variáló híreket a közönség meglehetősen fanyar kedvvel fogadta, míg a háborút jelentő hírekre hatalmas éljenriadal tört ki." A tereken, rögtönzött emelvényeken alkalmi szónokok hirdették a háború nagyszerűségét, és éljenezve követelték a „kutya Szerbia" mielőbbi megbüntetését.
Az egész országon a háborús lelkesedés lett úrrá. A Székesfehérvári Friss Újság 1914. július 28-án, kedden arról számol be, hogy a kaszárnyákba nem férnek el a behívottak, sokan magánházakba szorultak. Akik nem tudtak fedél alá kerülni, azok kint aludtak a tereken, parkokban. A város már az előző napon zászlódíszbe öltözött, mutatva, hogy „a veszedelem pillanatában együtt érez a nemzet fölkent királyával." Az emberek túlnyomó többsége úgy gondolta, hogy a háborús kaland csak néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig fog tartani, és a csapatok hamarosan - győztesen - hazatérnek. A háborút támogató hangulat akkor sem változott, amikor az oroszországi mozgósítás hírére, július 31-én elrendelték az általános mozgósítást is a Monarchiában. Ekkor újabb százezrek indultak útnak alakulataikhoz.
Persze. Hiszen az nem számít provokációnak, hogy a merényletet az a Dragutin Dimitirjevic (ismertebb nevén Apis) tervezte meg, aki túl azon, hogy a Feket Kéz vezetője volt, a szerb állami katonai hírszerzés főnöke is volt. (És ő volt az aki, főszerepet játszott az Obrenovic dinasztia legyilkolásában 1903-ban.)
Nyilván az sem számít provokációnak, hogy a merénylőket, Principet és társait a kragujevaci Szerb Állami Fegyverraktárból látták el fegyverekkel, 4 forgópisztollyal, és 6 kisebb bombával.
Nyilván az sem meríti ki a provokáció fogalmát, hogy a merénylőknek, Principnek és társainak az a Voja Tankosic tartott lőkiképzést, aki egyébként Apis közvetlen beosztottja volt a szerb állami katonai hírszerzésben.
És természetesen az sem meríti ki a provokáció fogalmát, hogy a merénylők és Apis között az a Milan Ciganovic szerb állami alkalmazott tartotta a kapcsolatot, aki egyébként a szerb miniszterelnök, Pasic boszniai ügynöke volt.
És persze az sem számít provokációnak, hogy maga Pasic már június elején a szerb kormány tudomására hozta, hogy merénylet készül FF ellen.
És, ugye az sem provokáció, hogy a merénylők a szerb határőrség segítségével tudtak észrevétlenül bejutni Boszniába.
Mondd, nem kínos, hogy folyton a tények ellen küzdesz?
A háborút nem az robbantja ki mindig, aki hadat üzen, hanem az, aki provokál.
A provokatőr pedig esetünkben Szerbia volt, akit az oroszok támogattal. Tehát ebből a történelmi tényből józan paraszti ésszel azt a logikus következtetést lehet levonni, hogy az I.Vh. kirobbantói Oroszország és Szerbia voltak...
1914. július 28-án üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, miután a belgrádi kormány és I. Péter király (ur. 1903-1921) elutasította az öt nappal korábbi bécsi ultimátumot. A hadüzenet mozgásba hozta a szemben álló európai katonai szövetségeket, ezáltal néhány napon belül világméretű háború robbant ki, mely négy év alatt romba döntötte Európát.
