Inkább az erdő lehetne erre példa, ahol a tulajdonosnak elő van írva, hogy mikor kell telepíteni, mikor lehet kitermelni, de attól az még az ő magántulajdona
Eladhatja, megterhelheti telepítés előtt, vagy után is.
Megosztathatja, és mondhatja , hogy ezt a részt kivonom a termelésből.
Megteheti, hogy nem telepít.
Ha hitelt vett fel rá, megbüntetik, de nem vehetik el tőle, mert a magántulajdona.
Nézd, egy katasztrófa esetén megtehetik, hogy kitelepítenek a saját házamból, de ez csak a birtoklásomat, a használatomat korlátozza, mert még a kitelepítés alatt is eladhatom a házam.
Az általad hozott erdős példánál is csak a művelés módját ( használatot) korlátozzák.
Például az autód (ha van) nem a te tulajdonod, mert használata közben rengeteg dologban korlátozva vagy. Pl. alapesetben repülni sem tudsz vele. Arról nem is beszélve, hogy az autó rendeltetésszerű használata közben köteles vagy betartani a hatályos KRESZt.
:)
Inkább az erdő lehetne erre példa, ahol a tulajdonosnak elő van írva, hogy mikor kell telepíteni, mikor lehet kitermelni, de attól az még az ő magántulajdona.
Másrészt, a fizetésről ugyan nem rendelkezhetsz szabadon, mert az kötelező, de a már befizetett összegről igen - -az tehát magántulajdon, legalábbis a törvény és a megkötött szerződés szerint.
Ahogy én ismerem a manyup szabályokat ez nem így van.
Nem tehetem meg, hogy minden év decemberében kiveszem.
Az sem, hogy kiveszek belőle valamenniyt.
Nem ajánlhatom fel fedezetül egy kölcsönhöz, nem terhelhetem meg.
Másrészt, a fizetésről ugyan nem rendelkezhetsz szabadon, mert az kötelező, de a már befizetett összegről igen - -az tehát magántulajdon, legalábbis a törvény és a megkötött szerződés szerint.
Ha ez nem elég, akkor semmiylen törvény nincs Mo-on.
Félreértetted - szerintem. Rogán ugyanis azt fejtegette egy rádióinterjúban, hogy a magánnyugdíjpénztárakban a tag számláján lévő pénz nem tekinthető magántulajdonnak, ugyanis annak használatában az illető korlátozva van. Vagyis Rogán szerint a magántulajdonnak az a kritériuma, hogy a tulajdonos minden korlát nélkül rendelkezzen vele.
Ez pedig nyilván ellentmond a józan észnek - és a törvénynek is.
Nem hallottam az interjút, így abból következtetek amit leírtál.
A tulajdonjognak a hatályos jogunk szerint ma még 3 eleme van.
A használat, a hasznok szedésének joga,
a birtoklás joga és
a rendelkezési jog.
Az első kettő korlátozható, a rendelkezési jog viszont nem.
Ha a rendelkezési jogot korlátozni lehet, akkor nem beszélhetünk magántulajdonról.
Egyik olvtárs említette a haszonélvezeti jogot.
Haszonélvezetnél a tulaj birtoklása és használata korlátozott, a rendelkezési joga nem.
Ugyanis eladhatja a haszonélvezettel terhelt ingatlant, megterhelheti azt, azaz rendelkezhet vele.
Az egyszerűség kedvéért hasonlítsuk össze az önkéntes magánnyugdíjjal, a manyupot.
Önkémntesnél mondhatom azt, hogy holnaptól nem fizetem, hogy azonnal megszüntetem, hogy kiveszem a hozadékot, vagy azzal együtt az egészet.
Jó, hogy a jelenlegi szabályozás szerint csak a felét kapom meg, mert tán 36%-os adót kell fizetni utána, de a rendelkezési jogom nincs korlátozva.
Mindez megtehető a manyup befizetésekkel?
Mert ha nem, akkor bizony a rendelkezési jog korlátozott,és bocs, de nincs tulajdon.
Viszont: még mindig nem fér a fejembe ez a végleges távozás, majd újra előkerülés. Egészen pontosan benézés, de ez a pontosítás a lényegen nem változtat. Eddig a történelemben egyetlen ilyen esetről van (lehet) tudomásunk, de az sem minden kétséget kizáróan bizonyított. Ennek ellenére ezen a korábbi – sokak által vitatott – végleges távozás utáni „benézésen” egy világvallás alapszik. Most viszont egy hitelesen dokumentáltfeltámadással van dolgunk. Beláthatatlan következményekkel. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy minden látszat ellenére lehetséges, hogy férfi az újrabenéző. De legalábbis bizonytalan nemi identitású – a saját bevallása alapján.
Persze lehetséges, hogy túldimenzionálom a dolgot. Az is lehetséges, hogy kellene ide egy úgynevezett szmájli. Vagy mégsem?
Az érdemi kérdésre térve: annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy egy adott helyzetben mi a legcélszerűbb eljárás, szakmai kérdés, nem erkölcsi, erkölcsi csak abban a tekintetben, hogy a megrendelőnek rendelkezésére bocsátottam-e szakmai kompetenciáim teljességét, vagy sem. A megrendelőnek szabad akarata van a tekintetben, hogy alkalmazza-e az általam felvázolt megoldást vagy sem.
A kérdés elől kifaroltál azzal, hogy te vagy a tanácsadó.
Szerintem nincs olyan szakmai munka, ami nélkülözhetné az általános erkölcsi tételeket.
Ha lenne olyan szakma, amely nélkülözhetné és csupán a szakmai etikát vehetné figyelembe,
akkor még a szakmai etikának sem felelne meg a javaslatod, mert van ennél biztosabb és hatékonyabb megoldás, nem véletlenül asszociált nemezis olvtárs a bérgyilkos példára.
Példádból viszont rádöbbentem arra, amit eddig nem értettem, a hitbéli ( egyszerűsítsük vallásira) kérdések beleerőszakolását az Alkotmányba.
a magántulajdon forradalmi kritériuma az, hogy használata nincs korlátozva semmilyen tekintetben.
Téves. Igenis korlátozva van, mégpdig ötletesen sokféle változatban az Állam(ok) által, mi több: olykor az elpusztítását is tűrnöd kell.
Kedves Doppelstangel,
volt egy olyan reményem, hogy a kontextusból talán kiderül, a "forradalmi kritérium" kifejezés alatt a szavazófülkékben lezajlott kétharmados forradalomnak a régi únt ruhával, a római joggal és az alkotmánnyal szakító jogértelmezésében szereplő, Rogán érvelésében pedig explicite kifejezésre juttatott kritériumot értem, nem az enyémet, meg az is, hogy én nem állok ennek a forradalmi jogértelmezésenk a talaján.
És nem is kell ilyen magas szintű állami beavatkozásokig elmenni ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljék, a tulajdonnal való korlátozatlan rendelkezés hiányának kritériuma valójában nem alkalmas arra, hogy a tulajdoni jogviszony sine qua nonjának tekintsük.
Elég ahhoz a jó öreg (özvegyi) haszonélvezet is....
A magánnyugdíjpénztári befizetések kétségtelenül, a nyugdíjpénztári törvény erejénél fogva és az azt megerősítő 2003-as alkotmánybírósági határozat folytán, valamint a jogviszonyt megalapozó nyugdíjpénztári tagi szerződések alapján egyaránt kétségtelenül magántulajdont képeznek. Ezen a felashználkásukra vonatkozó korlátozás semmit nem változtat.
Az általam pellengérre állított rogáni érvelés szerkezete nem különbözik attól, mint ha egy fehér cica láttán azt az állítást tesszük, hogy az nem lehet cica, hiszen nem fekete.
"akkor miért ne lehetne a magánbefektetéseket és megtakarításokat is "korlátozni", a közjó javára?"
Gondolom alkotmányban, törvényekben elő lehet írni, hogy lehet....nincsen is értelme ezen vitázni...de mivel ez felszámolja azt a termelési módot, amelynek a müködésétől valamiféle életfentartás lenne várható....idővel aztán nem lesznek magánbefektetések és megtakaritások és igy jogilag is megoldódik a probléma, hisz nem lesz mit korlátozni....meg az se aki korlátozna....és elérjük azt a közrosszat, ami a közjó lesz....
Befektetni nem kötelező, itt pedig pláne nem, megtakaritani sem kötelező itthon meg pláne nem....ugy bármilyen ezzel kapcsolatos mutatványhoz meg kell szüntetni a pénz szabad áramlását és ajánlott visszatérni a 70 dolláros ellátmányhoz és mivel ennek a biztositása sem korlátlan, nyilván a kiutazásokat is szabályozni szükséges....a gondolatok szabad áramlásáva i s kell valamit kezdeni, ám ezen az uton, ugy tünik nagy lemaradás a jövöben nem várható....
Félreértetted - szerintem. Rogán ugyanis azt fejtegette egy rádióinterjúban, hogy a magánnyugdíjpénztárakban a tag számláján lévő pénz nem tekinthető magántulajdonnak, ugyanis annak használatában az illető korlátozva van. Vagyis Rogán szerint a magántulajdonnak az a kritériuma, hogy a tulajdonos minden korlát nélkül rendelkezzen vele.
Ez pedig nyilván ellentmond a józan észnek - és a törvénynek is.
1997. évi LXXXII. törvény
a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról
5. §
4) A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona,...
A rogáni definíció alapján magántulajdon, mint olyan nem is létezik.
Például az autód (ha van) nem a te tulajdonod, mert használata közben rengeteg dologban korlátozva vagy. Pl. alapesetben repülni sem tudsz vele. Arról nem is beszélve, hogy az autó rendeltetésszerű használata közben köteles vagy betartani a hatályos KRESZt.
Ugyanezt mondom én is. A tulajdon szent és sérthetetlen, kivéve:
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
....
....
A kivételeket és korlátokat nyilván a jogalkotó határozza meg, ez még egy nyomorult kis önkormányzat is lehet (például megtiltja X kg fölötti súlyú gépjárművek áthaladását a településen, korlátozva ezzel az adott járművek gazdáit tulajdonjoguk használatában) - a kormány és parlament meg pláne.
Ha tehát az ország pénzügyi egyensúlya és nemzetközi fizetőképessége közérdek, és nehéz vitatni, hogy az, hiszen egész életünkre súlyosan kiható kérdés, akkor miért ne lehetne a magánbefektetéseket és megtakarításokat is "korlátozni", a közjó javára?
Elég volt ugy a 80-as évek elejéig hallgatni, hogy az első a közérdek és csak az után jön a magánérdek, amelyik gyakorlatilag annyit tesz, hogy ha az érdekeimet követem, mindig helytelenül cselekszem....a tőkés társadalom a magánérdekektől müködik....és a közérdeket az alkotmány szabályozza, mint a szükségállapot, a rendkivüli állapot és a veszélyhelyzet előirásai tartalmazzák....aztán természetesen előírhatnak törvények más közérdeket is mondjuk az adótörvényekben és a kölcségvetési törvényben....és ezek attól lesznek közérdekek, hogy a parlamenti többség szavazza meg öket....
A közérdek csak akkor keletkezik hangos kiabálással, ha a jogállam már vagy még nem funkcionál....
a magántulajdon forradalmi kritériuma az, hogy használata nincs korlátozva semmilyen tekintetben.
Téves. Igenis korlátozva van, mégpdig ötletesen sokféle változatban az Állam(ok) által, mi több: olykor az elpusztítását is tűrnöd kell.
A kulcsszó: a közérdek (közveszély, rendkívüli helyzet és társaik) vagy más jogos érdeke. A tűzoltónak joga van szétlapítani a kocsidat, ha az akadályozza a rohamkocsi megfelelő leparkolását, midőn egy tízemeletes ház ég. És ez elfogadható, érthető is.
Ebből nagyon sok minden következik, nem csak a manyugosok, hanem mindenki számára, akinek tulajdona van.
Az egyetlen fránya tétel a közérdek meghatározása, kereteinek és terjedelmének megszabása.
Ez a szöveged összegészében véve jó (szerintem). És éppen ezért fölösleges benne (különösen elöl exponálva) a durva kifejezés. Sőt nem „csak” fölösleges, hanem rontja is az irónia hatásfokát, részint azért, mert a „fosó” szó önmagában is durva (paradox módon a „fasz” szónál is durvább), részint azért, mert stílusidegen. Az iróniához csak ritkán, nagyon speciális esetben illeszthető direkt minősítés.
Van erre egy klasszikus példa. Megyesi írja az Élet és Irodalomban, hogy „Mákos egy fasz”, de csak mellékesen jegyzi meg, nem ezzel kezdi a cikket. Hanem leírja a „tényálladékot”, méghozzá szenvtelen tárgyszerűséggel, s nyugodtan teheti, hisz’ Mester Ákos olyan címoldallal jelentette meg nagybecsű hetilapját, amely után csak Magyarországon maradhatott nagybecsű főszerkesztő. Megyesi erről ír a maga sajátos metafizikájával, miközben, mintegy észrevétlenül odaveti: „Mákos egy fasz”. Ami ugye kétféleképpen is érthető. Mondjuk, nem a faszon van a hangsúly, hanem azon, hogy a fasz nem túrós példának okáért, hanem viszont „mákos”.
Látod, már eddig ötször írtam le a „fasz” szót (ez volt a hatodik), mégsem durvulok vele. Szerintem ugyanis a fasz (7) sem nem mákos, sem nem túrós. Hanem viszont almás.
Esterházy almás egy fasz (8), én erről írok ezen a fórumon, noha soha nem a direkt fasszal (9) indítok. De még konklúzióként sem föltétlenül rögzítem a kidomborított faszt (10), hanem például neked mondom el indifferens módon (már, ha szabad imádott önmagammal is példálóznom – és hát, ne tagadjuk, a Megyesi is csak ürügy, mintegy mellékes fölvezetés a magam központisága felé).
Ellenpélda. Az alábbi hozzászólásban nem szerepel a „fasz” (11) szó, mégis elképesztően durva a megnyilvánulás, különösen a nagy-hím-fasznak (12) egy kisnő szájában türemkedvén.
Még egy megjegyzés (anélkül természetesen, hogy privát ízlést kívánnék rád erőltetni); adott esetben nyugodtan fogalmazhatsz többes szám első személyben! Megyesi ezt írja: akkor hát mától nem olvassuk a 168 Órát. Jogosult a hiperbola? Jogosult. Mester Ákos valóban undorító lapszámot közölt. Míg te ugyebár „illő” szerénységgel (egyes szám első személyben) fogalmazol: „Nem is tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy egy ilyen mélyenszántó és veretesen megformált gondolatokat fosó nickkel egy levegőt mertem szívni”.
Sok is, kevés is. Sok benne a „gondolatokat fosó nickkel” szóösszetétel. A puszta „nick” már önmagában is leminősít, vagyis ha gondolatokat „fosik” az illető, akkor ne „nick” legyen (durván), hanem pl. „olvasótárs” (neutrálisan), vagy „decens kolléga” (ironikusan). Ugyanakkor kevés a gúny (szerintem), vagyis ha visszafogottabban fogalmazol (különösen bevezetésül), akkor indokolt (mert jóval ütősebb) lehet a többes szám első személy. Például: „Azt hiszem – Gyucsánnyal együtt –, méltatlanok vagyunk az ily veretes kritikára”.
Még a Gyurcsányt is belevetted, noha – és ez is nagyon fontos! – nem derül ki belőle, hogy amúgy drukkolsz-e a Gyurcsánynak, vagy sem. Egyébként ennek soha nem szabad kiderülnie a tárgyi kritikából. Ne az sugározzon a szövegből, hogy védesz (vs. támadsz) valakit, hanem az elemzett, bírált textustárgy legyen a fókuszban! És ezt (szerintem) jól csináltad, s ezért mondtam az imént, hogy alapvetően jó a hozzászólásod, nem derül ki belőle, legalábbis nem direktben, hogy akkor most mi van: drukkolsz a Gyurcsánynak, vagy nem drukkolsz!?
Az is jó (szerintem), hogy nem nevezted meg a nicket. Nem is kell. Részint, mert a senkit miért nevezzük bárminek is (az, hogy ő megnevezi magát, még nem elégséges alap), részint pedig azért, mert ha jó a szöveg, az illető úgy is könyörtelenül magára ismer (ami ugye könyörtelenül meg is történt).
Még egy kritikai megjegyzés, és – ne érts félre! –, nem azért, hogy legitimáljam vele a dicséretet, hanem azért, mert ha megfontolod, később hasznodra válhat. Ezt írod: „Akinek ez eddig nem lett volna világos: ebben a nickben egy komplett Bilderberg-csoport (+ Lőrincze Lajos) veszett el – de nagyon!”.
Hidd el, ha valaki megért téged ebben a dologban, akkor az nagyon én vagyok! Tökéletesen megértem: a „de nagyon” szintagma stilárisan nagyon kikívánkozik az emberből, mégis érdemes volna „lenyesni”, merthogy ez így már (szerintem!!!) túlspilázása az iróniának, sőt én a „komplett” szót is elhagynám, nem szólva arról, hogy itt már indokolatlan (sok) a harmadik személy bevonása, mert – nézd csak meg közelebbről! – egy kicsit le is minősíti az olvasót! Vagyis én a helyedben így írnám: „A harcos fórumozóban egy decens Bilderberg-csoport veszett el. Plusz Lőrince Lajos”.
Míg az utolsó négy mondat hibátlan (szerintem). Alekszander Alekszandrovics Panangin szavaival: mintha csak magam mondtam volna.
Hidd el, pontosan megértettem, hogy az indulat által diktált "lehetőség" ("felvetés") mit jelent.
Pontosan értem, hogy nagyon-nagyon dühös vagy. Rendben. Én is voltam dühös. Ezt azért nézzük el egymásnak. Azt is értem, hogy határozottan törekszel arra, hogy az érzelmi szálak nélkül, a tiszta logika alapján vezess le "lehetőségeket", de korántsem gondolom, hogy ez valóban sikerül (sem Neked, sem másnak.)
TISZTA SZÍVVEL
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.
Ugye, neki sem sikerült? Miért sikerülne Á.J-nek az ami J.A-nak sem ment?
És persze a példád sántít, mert ha rendszer szinten nézzük a dolgot, a kötelező jelleg, és ezáltal az államiból kiemelt összeg természetesen az egész működését borítja fel.
a célszerű eljárások alkalmazásának felelőssége az alkalmazóé, nem azé, aki a célszerűt célszerűnek nevezi, mert annak ez a dolga. Na de mindegy, minek ismételjem, aki képes arra, hogy megértse, az elsőre is megérti, na jó, mondjuk másodikra, e helyett neked egy rogánantali színvonalú érvvel igazolom, elvégre a rómaiakkal a rómaiak által értett nyelven kell beszélni, hogy a helyes eljárás a penetráns szájszag megszellőztetése.
Ugyebár Orbánnak vagy van penetráns szájszaga, vagy nincs. Tekintettel arra, hogy a média hallgat az egyik lehetőségről, mármint arról, hogy van neki, a kiegyensúlyozott tájékoztatás azt kívánja meg, hogy a másik lehetőséget az előzővel azonos terjedelemben tegyük közkinccsé. Ehhez pedig elszánt és fáradságot nem kímélő véleményformálók hadát kell mozgósítanunk, kik így a kiegyensúlyozott igaság és a méltányosan arányos tájékoztatás apostoli küldetésű munkásaivá válnak az Úr szőlejében. A mánnyugdíjpénztári befizetések meg a törvény és az alkotmánybíróság és az alkotmány és a római jog óta zajló jogfejlődés ellenére nem tekintetndők magánulajdonnak, mert a magántulajdon forradalmi kritériuma az, hogy használata nincs korlátozva semmilyen tekintetben. Ez továbbbi problémákat vet fel ugyan, de az most nem baj.
Az én igazi bűnöm valószínűleg az, amit a judaista ízű apokrif példázat vet fel a tálentumokról szólván. Hogy nem tanítom elég állhatatosan a saját maguk által maguknak és másoknak állított nyelvi csapdák és a felszínes, hibás, értéktelen gondolati sztereotípiák következetes és kíméletlen kritikájára kihívással küzdő embertársaimat.
A bérgyilkos-analógiád tökéletesen téves. Általában téves az az eljárás, hogy a magam gondolkodását irrelváns, szerkezetileg tévesen azonosított analógiák hálójába csavarjam. Azt el kell ismerni, hogy mivel az ilyesmik olvasói között nagy valószínűséggel több seggfej van, mint nem, ez az eljárás alkalmas lehet az érdemi viták elkerülésére, tévútra vezetésére - de persze csak azért, mert aki tudja, miképpen lehet a vitát visszterelni eredeti tárgyához, az nem elég intenzíven tanítja a módszert, láds az előbbi bekezdést.
Az érdemi kérdésre térve: annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy egy adott helyzetben mi a legcélszerűbb eljárás, szakmai kérdés, nem erkölcsi, erkölcsi csak abban a tekintetben, hogy a megrendelőnek rendelkezésére bocsátottam-e szakmai kompetenciáim teljességét, vagy sem. A megrendelőnek szabad akarata van a tekintetben, hogy alkalmazza-e az általam felvázolt megoldást vagy sem. Nem én fizetem őt, hogy vétkezzen, ellenkezőleg ő fizet engem azért, hogy a számára feltárjam a lehetőségek azon körét, amelyekből azután a maga felelősségére választhat. Az objektív bűn, már ha a mérlegre helyezendő dolgok teljességének mérlegét tekintjük, bűnről van szó, ami a felvázolt helyzetben egyébként kétséges, csak annyi lehet, hogy megmutattam neki egy olyan választási lehetőséget, ami magától esetléeg nem jutott volna eszébe. Na de ilyesmit az Úr is elkövetett, mindjárt a Paradicsomban...
"egy további általános, ikább steril, mint gyakorlati morális kérdést vet fel: erkölcsösebb-e a disznóságot saját kézzel végrehajtani, mint triszta kézzel körültekintően és a megrendelővel szemben kötelező szakmai tisztességgel ebbe az irányba terelni másokat."
És ugyan mi különbség a saját kézzel végrehajtott, vagy mások manipulálásán, felbujtásán keresztül elkövetett cselekményben?
Valóban azt gondolod, hogy tiszta marad a kezed, ha csak "felbujtóként szakmai tisztességgel"
(micsoda morbid megfogalmazás) terelsz másokat a disznóság irányába?
Végül is a bérgyilkos is csak azt teszi amit "szakmai tisztességgel" kijelöltek számára.
Egy ilyen kérdés valószínűleg megfelelő lehet professzionális politikusok vagy elkötelezett orgánumok véleményformálóinak felvételi vizsgájában alkalmassági kritériumnak.
Aki (Logofet) a maga ízlésére vagy magasabb erkölcsi elvekre hivatkozva utasítja el a lehetőséget, az reménytelen. Ajtót kell neki mutatni.
Aki (Doppelstangel) felveti az ilyen stratégiák alkalmazásának hosszabb távú kedvezőtlen hatását a politikai közegre illetve saját politikai oldalára nézve, annál megvizsgálandó, további, kevésbé abszurd és személyes szagú/ízű, de valójában szándéketikai szempontból semmivel sem kevésbé kifogásolható kérdések kapcsán (mint például az, hogy hajlandó volna-e a nyugdíjpénztári magánvagyon eltulajdonításának kommunikációs megalapozása érdekében a törvényben előírt végkielégítéseket felvevőket pofátlansággal meg erkölcstelenséggel vádolni, és ezen felül egy önkényesen megállapított határon túl őket visszamenőleg kifosztani), hogy valóban azt mérlegelné-e, hogy a választott eszköz visszahat az elérendő célra, vagy csak racionális köntösbe bújtatta a pályaalkalmatlanságát megalapozó finnyás ízlését.
Az sem igazán látszik alkalmasnak (kiski), akinek megtetszik a felvetés frivol groteszksége és cifrázva tódítja azt, mert valójában a "human resources management" gyakorlati pszichológiája szempontjából azt lehet mondani, hogy az ilyen jelölt számára valójában kérdésként merül fel az, hogy a megoldás erkölcsös-e vagy sem, tehát inkább kompenzál, mintsem az erkölcsi megfontolásokon túlemelkedve választ. Aki láthatóan örömét leli az ilyesmiben, az éppúgy individuális ízlésének rendeli alá választásait, mint az, aki finnyásan elutasít. Az igazán alkalmas jelölt az, aki azt az attitűdöt tartja célszerűnek felmutatni, hogy nehéz szívvel, de a megváltoztathatatatlan tények és körülmények parancsában megnyugodva teszi, amit tennie kell, esetleg hangsúlyozza, hogy neki sem öröm, és hogy valójában fájdalmas erkölcsi próbatétel eléé állította a helyzet.
Pindiy nem a politikus vagy véleményformálójelölt szemszögéből adott választ, hanem a megrendelő oldaláról. Ez a válasz pontos: a megrendelő nem foglalkoztathat olyan szakértőt, akit magánízlése vagy kételyei adott esetben megakadályozhatnak abban, hogy a lehetséges megoldások leghatékonyabbjait is felmutassa, függetlenül azok emberi minőségétől.
Magam számára a feltételezett politikaimarketing-szakértő szemszögéből adtam választ: míg személyesen nem vennék részt ilyen tudattartalmak közvetlen terítésében, de ha egy politikai párt fordulna hozzám tanácsért, nem haboznék ilyesmit javasolni, ha valóban múlhatatlanul fontosnak tartanám. Hogy aztán az orromat bedugva rájuk szavaznék-e, ha hallgatnak rám, az már a magánítéleteim ide nem tartozó mozzanataitól, az ország viszonyaitól és az aktuális érdekeimtől függ.
Ez a válasz persze egy további általános, ikább steril, mint gyakorlati morális kérdést vet fel: erkölcsösebb-e a disznóságot saját kézzel végrehajtani, mint triszta kézzel körültekintően és a megrendelővel szemben kötelező szakmai tisztességgel ebbe az irányba terelni másokat. De ennek a megválaszolását azokra hagynám, akik úgy érzik, állást kell foglalniuk az emberiség útját végigkísérő, megoldhatatlan formában megfogalmazott úgynevezett örök kérdésekben.
