Ha kihajtott és el is pusztult, akkor az azért volt, mert idő előtt hajott ki. Maga az ág hajtott, de nem az alany miatt. Legalábbis a könyvben ez van írva.
Ez jó, ha -15-ig bírja, akkor az erkélyen már van esélye. :)
Az ötlet ez lesz: magról vetek pisztáciát, ha megerősödik hozzánövesztem az alanyhoz. De úgy, hogy a magonc gyökere marad. Ha összefort, akkor a magonc alját, és az alany tetejét vágom le. Így biztonságosabbnak tűnik. Igazából ezt a módszert pont fordítva szokták használni, de így is jó lesz. :)
Igen télen kell megszedni, én ilyentájt szedtem, és meghajtattam az alanyt, viszont nem volt túl jól teletetve az alany, csak 15 fokon, igy sztem legyengült mert oltás után az is eléggé bekrepált:)) A pisztácia kihajtott elég erőteljesen, de egy hét után annyi volt.
A virágzásról leírt dolgot nem tudom, lehet, én nem ültettem ki a sajátomat, de páran kiültették (fagytűrős topic), és nem lett semmi baja, elvileg -15 fokig simán bírja az előnevelt növény, én még -20-at is olvastam. Egyik topicosnak a múlt telet is átvészelte, úgy tudom. Minden esetre nem voltam annyira bátor, mivel mindenképp szeretnék ráoltani, igy inkább nem teszteltem.:)
Na! :) Kíváncsi vagyok. :) Azt tudom, hogy sok termős van és kevés porzó. Az ötletem az oltással kapcs. az, hogy ez azért lombhullató, így szerintem úgy kéne, mint a többinél. Szóval az ágat tél végén megszedni, hogy nyugalomba legyen, az alany amikor hajt, akkor ráoltani. Gondolom ennél is két növekedési szakasz van, azokat kell figyelni oltás szempontjából. Azt írják, hogy nagyon sokáig fagyban kell lennie a virághoz. De a hidegtűrése kb. milyen lehet?
Igen próbáltam, de nekem végül nem maradt meg kihajtás után. De tökéletesen lehet rá oltani, a Füvészkerti is cserszömörcén van. Ami nehezebb hogy teremjen, mivel nehéz termőset és porzósat(főleg ezt) beszerezni, ezeket kell egy fára feloltani. Az a tuti:) De erre is van már tervem:))
Köszi. :) Most, hogy eszembe jutott, arra gondoltam szeretnék pisztáciát. A cserszömörcét nem nehéz beszerezni, ágat is talán sikerül szerezni, de a neten semmit nem találtam az oltásról. Arról se, hogy a cserszömörcére lehet oltani, azt is itt az indexen olvastam csak. Azért gondolom valaki csak kipróbálta. :)
Igen oda tartozik, vigyázni is kell mikor az ember babrál a növénnyel, mert a nedve túlérzékenységet válthat ki.
Úgy tudom a kesut nemigen oltják, magról szaporítják, igen korán terem, és nem lesz rossz minősége a termésnek, hisz csak egy csonthéjas termés és felette egy húsos áltermés van.
Ettől független lehet oltani közeli rokonokra, de nem biztos hogy érdemes.
Az tök jó. Egy ismerösöm vette észre, hogy a kesúdió is a szömörcefélékhez tartozik. Ahogy a cserszömörcére lehet oltani pisztáciát, úgy akkor elméletileg a kesút is lehetne, nem? Mondjuk attól még ugyan úgy vigyázni kéne rá, max abban lenne jobb, hogy könnyebben lehetne több növényt előállítani. :) A kesú magról nem viszi tovább az anyanövény tulajdonságát, szóval a termés is kérdéses.
Sztem év elején, tehát már most is, bár én májusban rendeltem általában.(de lehet van olyan trópusi rész ahol folyamatoan terem)
A német magküldőknél, és az Ebayen is jó volt a mag. Érdemes azért rákérdezni, ha 2-4 hétnél nem mondanak többet a szürettől eltelt időre akkor tuti jó, de még 2-3 hónapig is sikerrel lehet próbálkozni. Ugyanis kiszárítva, megfelelő körülmények közt a mag akár több hónapig is csiraképes. Tehát ebben nem hasonlít az általános trópusi gyümikre.
Valakinek van tapasztalata a chempedak mag csíráztatásával? Január 20.-án ültettem, a két mag közül egyik egész jól a másik kicsit van ketté repedve, a magok be vannak zöldülve, és a hét elején még egyiket óvatosan kiszedve már 5cm-es gyökere volt. Ami nekem gyanús, hogy semmi hajtás nincs. A mag teljesen avokádó szerű. Én vagyok türelmetlen, vagy már kéne hajtania?
Ecuadorból:herrania balaensis; browneopsis ucayalina és eugenia uvalha (e. pyriformis)
Indonéziából(Java): artocarpus camansi
Az ecuadori küldemény precíz, kiváló minőségű volt, az indonéz félig már meg rohadt. (nedves rongyokba voltak tekerve.). Hideg, nyirkos és hosszú szállítási idő=pusztulás.