Aláírom, hogy mostanában nem olyan könnyű ott játszani a fiúknak, de ha jól emlékszem nyertünk ott az utóbbi két-három évben. Szombaton hatkor lesz a meccs.
kaposvari! Teljesen igazad van, de sajnos a csapatnak Pápa-fóbiája van és ezt nem tudja levetkőzni, ami a meccsen nagy hátrány. Valamint Pápán játszanunk nem könnyü, mert a tavaly őszi óvás miatt nem szeretnek minket ott, ezért gondolom nem a legbarátságosabb a hangulat és persze ezen ügy kapcsán a bírók sem minket segítenek. Na ennyit a múltról. Most szombaton a fradi ellen megmutathatjuk mit tudunk. Nem tudjátok pontos hány órakor kezdődik a meccs?
Különösen fájó egy olyan csapattól kikapni, amelyiknek helye sem lenne az első osztályban, de nekem a pápai meccs azt bizonyította, amit már a másodosztályban is hangoztattunk, azaz, hogy a csapat hajlamos nem felszívni magát a névben kevésbé erős ellenfelekkel szemben. Remélem ebből az következik, hogy a hétvégén a Fradinak megszakad a száz százalékos, sőt reméljük a veretlenségi sorozata is. Persze ehhez óriási bravúr kellene, teszem hozzá. Kíváncsi vagyo, hogy szervezi meg a védelmet Mező Tomi hiányában Pruki, én betenném Kovát már a kezdőbe, de ő tudja jobban. És reméljük Jovánczai is meggyógyul a hétvégére.
Tamásiban jótékonysági mérkőzésen lépett pályára a NABI-Kaposvári Rákóczi FC csapata. A somogyiak a helyi NB III-as együttessel játszottak, s a találkozó teljes bevételét a nemrégiben elhunyt Tóth Gyula családjának ajánlották fel.
Jótékonysági labdarúgó-mérkőzés:
Tamási SE–NABI Kaposvári Rákóczi FC 1–3 (0–3)
Tamási, 500 néző. V.: Tóth L.
NABI Kaposvári Rákóczi FC: Szűcs – Finta, Zahorecz, Kovácsevics – Farkas, Andruskó, Nagypál, Tóth B., Kardos – Zsolnai, Oláh. Cserék: Halmos, Laki, Máté, Galgóczi, Huzmi. Vezetőedző: Prukner László.
A bajnoki szünetet kihasználva jótékony célú mérkőzésen vett részt tegnap a NABI-Kaposvári Rákóczi együttese. Prukner László csapata Tamásiban lépett pályára, és a meccs teljes bevételét, közel 400 ezer forintot, a közelmúltban elhunyt egykori helyi játékos, Tóth Gyula családjának adományozták. Az elhunyt korábban együtt futballozott a kaposváriak technikai vezetőjével, Meksz Gyulával.
Tavaly ők vertek ki minket a Kupából. Azóta mindkét csapat ugrott felfelé egy osztályt, szóval ugyanolyan égő volna most kikapni tőlük, mint akkor volt. De páros években több fordulót szoktunk menni a Kupában, úgyhogy bizakodjunk! Ennek ellenére a Fradi elleni bajnoki sikerért akár be is áldoznám a Kupát!
No, előkerültem, bár a rohadt szúnyogok a vérem felét kiszívták :-(
Elolvastam, ami itt az Újpest meccset követően leírásra került, boldog nemigen lettem tőle. A WW jobban tenné, ha a 30 főnyi "erejét" inkább a Rákóczi buzdítására fordítaná, az ellenfél szidalmazásával minden tábor csak önmagát minősíti (le).
Azon azért kicsit csodálkozom, hogy nem éppen újonc újpesti DK-tagok sok év fórumozás után hogy lehetnek annyira (hogy is fogalmazzam?) naívak, hogy a meccsen őket ért kétségtelenül primitív inzultusokért ennek az alig egy éve nyílt topik, hozzászólásaik alapján jól láthatóan nem az ellenfél szidásában örömét lelő beíróitól kérnek magyarázatot, vagy teszik őket kollektíve felelőssé. Ha egy zöldfülű tenné ezt, azt talán még megérteném, de "rutinosabb" fórumozóktól meglehetősen sajnálatos ilyet tapasztalni.
Különben meg, sajnos, úgyis mindegy!
Pápán még nem lehetetlen, hogy ott leszek, de biztos nem a busszal megyek, hanem Pestről.
Elismerhető nem könnyű egy alapvetően védekező felfogású csapat ellen focizni, abban igazad van, hogy az ilyen csapatok ellen csakis a technikás és a valamivel kreatívabb játékosokat felvonultató csapat lehet igazán eredményes, ha úgy nézzük nálatok a középpályások közül Farkas és (főleg) Erős egyértelműen nem tartozik ezen típusú játékosok közé, inkább a védekezés-labdaszerzés a fő feladatuk, Simek pedig a második félidőben passzívabbá vált/jobban figyeltünk rá ezen a meccsen. A két kreatívabb játékos közül pedig csak Tóth játszott jól. Biztosan felmerülő kérdés, hogy nem volt-e túlságosan is biztonsági az Újpest játéka, 4 védő és 2 védekező kp mellett csak 1 csatár (és most az is hozzájött, ami ilyenkor előfordul, az az 1, Rajczi nagyon gyenge napot fogott ki) - persze kérdés az is, ha a meccs előtt elemezni kellett Mészölyéknek a Rákóczi játékát, melyik meccsből indultak ki, mert, ha a múltheti soproni meccsből, akkor egyértelműen támadóbban is lehetett volna felállni, de a nyitóforduló, Vasas elleni meccsből, akkor viszont igen is érthető volt a biztonságibb felállás. Mindenestre sajnos valóban jellemzője a magyar csapatoknak a roppant gyenge helyzetkihasználás, ilyenkor hatalmas gond a kevés helyzet. Ami a bedarálást illeti a szombati meccsen is előjött a helyzet, amikor úgy tűnt főleg a második félidő derekán, hogy kidomborodik az erőfölény, de -szerencsére- elég tehetetlenek voltatok a kapu előtt ekkor is. Mindehhez hozzátartozik az is persze, hogy a Rákóczi fegyelmezetten játszott és a védekezésünk egy-két apró figyelmetlenséget kivéve hibátlan volt.
Hát a pár ezret egy kicsit túlzásnak tartom. Másrészt nem azt írtam, hogy te bélyegeztél. Három topicba olvastam erről a témáról és azokban többen az egész kaposvári tábort minősítik.