AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Az persze nem elképzelhető, hogy valamelyik alattvaló nem ért egyet a torcsival, igaz? Biztosan valami troll mínuszol, mert itt senkinek nincs eltérő véleménye a fősodrattól.
Ha már így sorrakerült, és nekem meg még eddig kimaradt, sebtiben bepótoltam. Hát, olyan nagyon sokat nem vesztettem volna, ha nem pótlom. Ennek azért már megkopott az egykor minden bizonnyal megérdemelt fénye, a haditechnika nagyméretű felvonultatásán meg a bombasztikus pirotechnikán kívül őrületes izgalmakat nem tud felmutatni a forgatókönyv. Aránylag korrekt német katona ábrázolást mondjuk tud, és az amerikai filmesek voltak annyira tisztességesek, hogy legalább egy angol színészt tettek meg fő-németnek, Robert Shaw meg él is az alkalommal, és lazán el is lopja a shaw-t... izé, show-t, mert az ő karaktere legalább teret hagy a színészkedésnek. A többiek meg csak úgy ott vannak, még Fonda is leginkább unatkozik, Bronson a szokásos, Robert Ryan rutin-előtanulmányt folytat a Piszkos tizenkettő tábornokához, ahogy Savalas is a Kelly hősei Bazi Joe-jához. És hát az összes meghaló katonát gyaníthatóan az Alsómocsoládi színjátszó szakkör vezetője tanította be a meghalás helyes technikájára, rettenet, amit a statiszták művelnek. Olyan hármas fölé-re osztályoznám.
(Utolsó közös jelenetükben Fonda azt mondja Bronsonnak: "Hamarosan találkozunk!" Nos, ebben a filmben aztán már nem, de 3 évvel később egy másikban bizony találkoznak :))
Asszem az egyik agyfék troll mínuszolgathat időnként. Főleg ha úgy érzi sikerülhet másra hárítania a dolgot és esetleg valami viszályt tud kelteni vele.
Szégyenszemre a youtube-on. Viszont ismerve a pl börtön körülmények közti filléres elkészítési módot, ez az aspektus ebben az esetben semmit nem von le.:)
Érdekes ez, mi például nagyon tudtuk értékelni ugye a Meliorát. Thorcsy már jóval kevésbé, Latzi meg egyenesen ki nem állhatta a zenekart egészen az uccsó albumig. És lásd csodát nekik tényleg az jött be leginkább, amit mi már simán elengedtünk.
Úgy NFR, hogy meg sem hallgattam, a hír elolvasása óta mégis ez kering a fejemben, próbálgatom lecsapni, hogy végre elhallgasson, de sosem találom el. Elképesztően zseniális az utolsó Ghost, ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni.
Június 20-án és 22-én a Ghost együttes különleges alkotását láthatják a hazai nézők, ami nem csupán egy átlagos koncertfelvétel prezentálása, hanem a banda Chapters webizódjaiban követhető történetének is része, ezzel egyfajta narratív sztorikeretet adva a Rite Here Rite Now-nak. A felvételek gerincét a Los Angeles-i Kia Forumban tartott két tavalyi előadás adja, tehát a Grammy-díjas zenekar rajongói az amerikai Re-Imperatour turné dalfelhozatalával találkozhatnak majd a nagyvásznon, mely tartalmaz tételeket a Ghost mind az öt nagylemezéről. És persze, ahogy azt kell, harmadik szálként soha nem látott kulisszák mögötti képsorok is várják a nézőket. A fanoknak szinte kötelező lesz átélni a kedvencük által nyújtott élményt, melyre a Rite Here Rite Now minden téren ideális!
A kétestés LA-i finálét több mint kéttucat másik város előzte meg a tavalyi Re-Imperatour naptárában. A film zenei anyaga külön albumon is elérhető lesz, ha netán a moziban megtetszett volna valamelyik klasszikus élőverziója. Az együttesen kívül a rendező az az Alex Ross Perry, aki a többek között a Stranger Things-ből ismert Maya Hawke idei videoklipjeit dirigálta, de forgatókönyvírói tapasztalata is van a Disney élőszereplős Micimackó továbbgondolása, a Barátom, Róbert Gida által. A Ghosttal való együttműködése remek bizonyíték arra, milyen eltérő műfajokban képes alkotni.
Az egyedi jelmezes kinézetükről nevezetes, lényegében „színházi rockbandaként” fellépő svéd formáció filmje közel két és félórás, azonban csak eredeti nyelven, felirat nélkül érkezik. A laikusok számára leginkább a zene marad, ugyanis a színpadi előadások összefüggő történetfolyama 2006-ig datálható vissza, hisz minden új album/turné ciklusában a vokalista eljátszott karakterének egy másik inkarnációjával tér vissza. Az egyedi látásmód hozzájárul az átütő sikerekhez, a cselekmény találgatása pedig örök beszédtéma mind a szaksajtó, mind a rajongók körében.
Az egyik legjobb prog. power banda. Közérthető és fülbemászó dallamokkal operál. Jó, kissé fellángol itt-ott a pátosz, de azért nem viszik túlzásba. Ugyanígy a hoki faktor is épp kedvemre való, szóval tekerik ők is itt-ott, de azért nem egy DT szint, ahol mindent úgy kell kihámozni, hogy a végére mindig belefáradok. 100/87.
Bobby Beausoleil and The Freedom Orchestra – Lucifer Rising (1980)
Totálisan nekem való tétel érkezett mára. Eme hibátlan, ódon ősi psyhedelic space kinyilatkoztatás aranymetszete keresztülragyogta a mai szürkés reggelt. Maga a parádés zenei scene amit maximális elővezet itt a jó Bobby Beausoleil, csak egy dolog. A kultikus legenda melyről itt szó van, az meg egy másik. Kivételesen citáljuk ide kicsit az utóbbit. Oldalak ezreit lehetne megtölteni milyen metszéspontban is létezik ez az album vagyis hát tulajdonképpen soundtrack a misztika éteri hullámain, de csak nagyon vázlatosan had helyezzek el itt néhány útjelző bólyát kronológiai sorrendben. Szóval Aleister Crowley 1904-ben nászútra megy Egyiptomba, ahol is lejegyzi a Törvény könyvét. Várkonyi Nándor 1940-ben Magyaroszágon kiadja a Sziriat oszlopai első változatát. 1960-ban két francia Pauwels és Bergier összefoglalja az addigiakat a Mágus hajnala című művükben. 1968-ban megjelenik Eric Von Daniken első könyve a Jövő emlékei. És 1972-ben készíti el Kenneth Anger ama bizonyos kultikus filmjét aminek ugyanez a címe és amelyben pl Jimmy Page is közreműködik. A film soundtrack meg jóval később jött ki, mint fent látszik 1980-ban. Ekkor 44 perc zene érkezett a 29 perces filmhez. De egy 2004-es kiadás már 102 percet tartalmazott....
(Bocs, így leírva ingerültnek tűnhet a visszakérdezés, és egyébként az is, mert ma egész nap egy értetlen embernek igyekeztem elmagyarázni nyilvánvaló dolgokat. Természetesen nem neked szól a dolog.)
Mit nem értesz? Annak idején hónapokig küzdöttem például azért, hogy beszerezzem valahogy valahol az Into The Everflow-t a Psychotic Waltztól. Miután végre sikerült, büszkélkedhettem vele, hogy nekem az megvan. Ma meg már az egész világon mindenkinek megvan.
Arra jöttem rá, hogy nem nagyon szeretem Russell Allen stílusát. Legalábbis azt, amikor rekesztve, „panterásan” énekel. Akkor valahogy úgy képzelem, hogy áll befeszítve, mint Halford a Fight első promofotóin, és irtó keménynek képzeli magát. Közben meg ha a lágyabb hangfekvésében énekel, sokkal kifejezőbb, érzelemgazdagabb tud lenni. Na most ha a Symphony X groove metal zenekar lenne, nem is volna ezzel akkora probléma, de ehhez a neoklasszikus-progresszív parádéhoz nem illik ennyit és ennyire bicepszezni. Legalábbis szerintem. Mindemellett a zenével sem vagyok százszázalékosan kibékülve, abban is túl sok a szaggatós riff, a betonozás, meg sokszor a dalok kiteljesedésének akadályát érzem a témahalmozásban, a szertelen gitárszólózgatásban, a bugyborászós szintifutamhegyekben. Már a lemez közepénél zúgott a fejem. Igaz, csak egyszer ment végig, biztos, hogy több hallgatásra több minden rögzülne, na de a fostosReal-Dortmundot sem fogom még egyszer megnézni :( 10/6 és 7 között hullámzik, többnyire inkább az előbbihez közelebb.
Belegondoltatok, hogy már ennek a szófordulatnak sincs semmi értelme, hogy "nekem is az van"? A hétvégén beszélgettem a kölykökkel a Cannibal Corpse-ok borítóiról, valahogy kiszaladt a számon, hogy nekem egyik CC-lemez sincs meg, és csak bámultak rám, és pár másodperc múlva esett le, hogy azért nem értik, mert nekik a világon minden megvan a telefonjaikon.
(Közben szorgosan küzdök a Symphony X-szel. A hosszabb verzióval!)
Amúgy ebből van szimpla és dupla cd-s kiadás is, a dupla 83 perc (nekem is az van), hallgasd meg a szimplát, az 20 perccel rövidebb. Vagy csak simán ugord át.
