A tegnapi szlovák ellenfelek után most jöhet két cseh lány. Zsófi több mint száz hellyel előrébb van rangsorolva mint Vancurova, talán nem lehet nagy kihívás a számára viszont Aleksandrának komoly ellenfele lesz a top100-as Borecka személyében.
Érdekességként elmondom, hogy Susányi Zsófi nyert hódmezővásárhelyen egy swissgroup sorozatba tartozó tornán. Itt vannak az eredményei:
első kör:
Kovács Adrien ellen 60 61
második kör:
Nagy Judit ellen 62 62
elődöntő:
Kovács Kriszta ellen 63 63
döntő:
Pump Luca ellen 64 61
Ebből kikövetkeztethetjük, hogy a 3. legjobb magyar junior versenyző már most hol tarthat a felnőtt mezőnyben (Kovács Kriszta és Nagy Judit is a hetetkben jöttek haza ITF versenyekről, nem rossz eredményekkel) és még van bőven ideje fejlődni Zsófinak.
Persze, tudom nem szabad maximalistának lenni, van egy top20-as Szávay Ágink, elégedjünk meg vele, de utána egy nagy szünet, és csak utána jön a többi magyar teniszező.
"nagy szünet" - ajánlom nézd meg pl a szerbeket, nekik a két top játékos után mekkora szünet van? Vagy akár a hollandokat. És így tovább... persze lehetne, legyen jobb, de azért a világ országai viszonylatban annyira nem elkeserítő a helyzet.
Nagyon-nagyon kell már a magyar női teniszbe a Babos-Jani-Susányi-Szávay utánpótlás, ugyanis (Szávay Ági persze kivétel) a múlt évekhez képest persze jobb, de nagyon alacsony ponton van megint a női tenisz. Talán Czinknek és Kaprosnak lehet pár jobb hullámja, amikor előrébb tud jutni, de más magyar játékosról (Ági még mindig kivétel) nem tudom elképzelni. Persze, tudom nem szabad maximalistának lenni, van egy top20-as Szávay Ágink, elégedjünk meg vele, de utána egy nagy szünet, és csak utána jön a többi magyar teniszező. Ha jól olvastam, Jani már majdnem biztosan de Babosék is lehet kapnak szk-t budapesten az egyik ITF tornán, remélem tényleg be tudják bizonyítani hogy mire képesek.
Tavaly amikor megnyerteaz OB-t akkor írta róla a NS hogy élete formájában volt. Asszem akkor került be a top150-be is. Na most visszajött a régi közepes forma, és ha ez nem fog változni hamar ki fog csúszni a top200-ból.
Family Circle Cup Charleston, SC-USA April 14-20, 2008 $1,340,000
Tuesday, April 15, 2008
Singles - Second Round
(10) Agnes Szavay (HUN) d. Ai Sugiyama (JPN) 75 36 64
Singles - First Round Edina Gallovits (ROU) d. Meghann Shaughnessy (USA) 63 30 ret. (left knee injury)
Doubles - First Round (5) Safina/Szavay (RUS/HUN) d. (WC) Glatch/Lepchenko (USA/USA) 61 36 103
Wednesday, April 16, 2008
Althea Gibson (from 10.00hrs) 1. Govortsova vs. Schnyder 2. Sun vs. Azarenka 3. A.Radwanska vs. Gallovits 4. Azarenka/Vesnina vs. Cirstea/Morita 5. Gallovits/Govortsova vs. Medina Garrigues/Ruano Pascual
Court 4 (from 11.00hrs) 1. Peschke/Stubbs vs. Iijima/Yonemura 2. Zahlavova Strycova vs. Srebotnik (NB 13.00hrs) 3. Czink/Scheepers vs. Dulko/Salerni (NB 14.00hrs)