Kedves Fórumozók!
Bevallom, röstellem magam egy kicsit (talán nem is csak kicsit), hisz elhanyagoltam azt a topikot, amelyet hozzám közelálló, szívemnek kedves olvasótársak nyitottak és gondoztak hónapokon át, mondván, hogy alkalmasnak tartanak a civil értékek, érdekek államelnöki képviseletére. Megtisztelőnek éreztem ezt a gesztust, s mindeddig igyekeztem is a magam módján, a tőlem telhető legnagyobb energiával megszolgálni bizalmatokat.
Ám időközben változott a helyzet. Olyan hozzászólások jelentek meg a rovatban, amelyekre nem szívese reflektálok. Nem érzem magamhoz közelinek egyes hozzászólások hangnemét, de olykor a tartalmát sem. Mégis úgy döntöttem (némi hezitálás után), hogy jelentkezem, ugyanis nem szeretném, ha miattam (távolmaradásom miatt) tovább durvulna a vita. Magyarán: rajtam ne múljék.
Három dologról kívánok néhány szót szólni.
Mindenek előtt az elhatárolódásról.
Nagyon nem akarom, hogy félreértés legyen, ezért rögtön az elején egyértelműen leszögezem: nem fogok elhatárolódni senkitől! És főleg nem határolódom el azoktól az emberektől, akik szeretnek. Ezt részint személyes, részint társadalmi jellegű indokokkal magyarázom.
Nem vagyok hajlandó elhatárolódni attól az olvasótársamtól, aki védelmébe vett az ellenem folytatott durva kampánnyal, éles kirohanásokkal szemben. Hogy picit sutára sikeredett valamely hozzászólása? Lehet. Ez mégsem elegendő ok arra, hogy hátat fordítsak egy olyan embernek, aki a pártomra állt, segítő kezet nyújtott. Ez nálam morális kérdés, s ami a személyes vonatkozása a dolognak. Ám, aminek már társadalmi vonzata is lehet: többször, nyilvánosan is vállaltam zsidó származásomat. Talán hiba volt, de megtörtént, már nem lehet rajta változtatni, vagyis a helyzetet tényként kezelem. Mint ahogy ténynek tekintem a fokozódó antiszemita hangulatot is. Tehát, ha engem támadnak (objektíve), akkor, tetszik, nem tetszik, mint zsidót is támadnak, és ha, mint zsidót (is) védelmébe vesz valaki, akkor attól az embertől nem határolódhatok el, mivel az nem csupán rossz érzést keltene bennem (szubjektíve), hanem hiba volna, megkockáztatom: politikai hiba volna (objektíve). Azt hiszem, nem vagyunk olyan sokan (ti. 60 évvel ezelőtt igencsak megritkítottak bennünket), hogy csak úgy, minden további nélkül, szíre-szóra elhatárolódgassunk egymástól.
Tudjátok jól, legalábbis akik ismernek, tudják, hogy helytelenítem az anti-antiszemita hisztériát, most mégsem vagyok hajlandó, politikai megfontolásból sem vagyok hajlandó elhatárolódni azoktól az emberektől, akik konfliktust is vállalva, veszekedést is vállalva a pártomat fogták.
Másodjára Ein Gespenstnek.
Ő több ízben utalt rá, sőt kerek-perec kimondta, hogy szerinte én nem tudok írni. Most mégis a megszólalásomat sürgeti. Vajon miért? Vajon nem tudja, hogy a tanulás (például Ein Gespenst magvas, stilisztikailag magosan szárnyaló hozzászólásainak tanulmányozása, az ő irdatlan tudásának átsajátítása) időigényes tevékenység? Lehetne hozzám kissé türelmesebb, hiszen épp őt tisztelem azzal, hogy csak akkor válaszolok fölvetéseire, amikor már én is megtanultam írni, legalább olyan jól elsajátítottam a fogalmazás fortélyait, mint a nagy Ein Gespenst maga. Illetve legyünk szerényebbek, azt a nívót én soha el nem érhetem, olyan jól soha nem fogok stilizálni, olyan perfekt soha nem lesz a helyesírásom, mint kritikusomé, ám mégis, szeretnék kihívómnak legalább az árnyékához méltónak mutatkozni. Amihez viszont időre van szükségem.
Harmadjára a cikkemről.
Számomra teljesen nyilvánvaló: az a publicista, akiben nem jezsuita, jakobinus, sztálini, savonarolai, nagymacsó akaratok dühöngnek, hanem csak amolyan icike-picike női, liberális aufklérizmus mocorog, az a publicista nem a feltétlen elfogadás, elfogadtatás, hanem elsősorban a gondolkodtatás igényével írja, közli valamely cikkét. Azt szeretné, hogy gondolkozzanak, meditáljanak sorain az olvasók, vitatkozzanak rajta, horribile dictu haragudjanak rá, ütközzenek meg egymással a különféle álláspontok, nézetek, megítélések. Mármost szerintem nem kell föltétlenül részt vennie a szerzőnek saját cikke megvitatásában, sőt talán nem is volna túl ízléses dolog. Ezért döntöttem úgy, hogy ezúttal távol maradok az eszmecserétől. És ennek természetesen vállalom minden (elsősorban morális) ódiumát.
***
Tehát nagyjából így néz ki egy decens, kulturált, ugyanakkor a támadót elegáns, de metsző gúnnyal illető replika. Mondjuk, egy államelnöki várományos, szikrázó intellektus tollából, s mondjuk, a lapítás, illetve a kicsike nyüszítés helyett fogalmazva.
TeniszKing "tori a labdat" rendesen, plane amikor nincs semmilyen magyarazata a ... "de annyi mocsok, annyi hipokrízis gyülemlett föl ebben az országban" ... hiresen nevezetes kiszolasara.
Magyarazat helyett Babarczyt uti-vagja (mas szemeben a szalkat, magaeban a gerndat sem...)
Most ahhoz érzek magamban erőt, hogy röviden összefoglaljam:
- Ein Gespenstnek igaza van abban, hogy a szavazók többsége nem olvassa el a programot, ha van -- az EU alkománytervezetet úgy szavazták le (erre vonatkozó kutatások voltak), hogy a NEM-mel szavazók nagy része nem olvasta, noha a kezükbe nyomták. A kérdésed viszont szerintem nem hülyeség, mert az egy valódi kérdés, hogy mennyire irracionálisan vagy érzelmi alapon választanak a választók.
- Azt hiszem, a választók nem irracionálisak, ha szlogenre vagy személyiségre és nem programra szavaznak. Valójában ugyanis a választások többsége esetében akkor sem tudnak meg sokkal többet a politikai erőkről, ha elolvasnak egy programot (mondjuk Gyurcsány most megjelent könyvét). Még a szakértők sem tudnak megegyezni abban, hogy melyik javasolt policy milyen következményekkel jár, miért tudná ezt megítélni a választó? Én sem tudom megítélni. Ahhoz, hogy a politikai programokat racionálisan tudjuk összehasonlítani, folyamatos és magas szintű, politikailag elfogulatlan vitákra volna szükség a sajtóban. Tekintsünk most el attól, hogy milyen realitása van ennek a magyar médiában -- ha volnának ilyen viták, ezeket a választó nem olvasná el/nézné meg/hallgatná meg, mivel nincs ilyesmire ideje, nem feltétlenül értene bennük minden szakkifejezést, és meló után túl fáradt az okoskodáshoz.
Ennyiben becsületesebb egy érzelmi szlogent lobogtatni, amiből arra következtethetünk, hogy milyen "hangulatú" lesz a kormányzás -- a "bátorság" vagy a "biztonság" ugyan a világon nem mond semmit, de nem is árt --, mint szakpolitikai és valóban társadalmi jelentőségű kérdéseket demagóg módon tálalni (ahogy a decemberi népszavazáson tette mindkét nagy politikai erő). Aztán pedig jól leszavazhatjuk a kormányt, ha nem tetszett, amit csinált, vagy túl nagy arcot növesztett -- eddig ez volt a magyar választók gyakorlata.
- A PR-dogma szerintem (és az általam ismert kutatások szerint) részben igaz. Nem igaz, hogy mindent le lehet nyomni az emberek torkán egy jó kampánnyal. Ha világos, hogy mi a tétje egy választásnak, például az emberek nagyon elégedetlenek, világosan érzékelnek jól megragadható problémákat a mindennapi életükben, és határozottan eltérő programokat kínálnak nekik, amelyekből kiderül, hogy ezekkel a problémákkal tud-e valamit kezdeni a szavazatukra ácsingózó erő, akkor a programok szerepe felértékelődik. Magyarországon viszont a politikai erők mozgástere kicsi, az elégedetlenség pedig inkább diffúz és általános, úgyhogy egyáltalán nem világos, mi a tétje a választásnak. (Ha autót veszel, akkor szerintem nem a hirdetésszövegekre támaszkodsz, hanem megnézel néhány szaklapot és megkérdezel néhány hozzáértőt -- mert elég nagy a tét ahhoz, hogy a PR bullshitet semlegesítse. Ha viszont az autók mindenben egyformák, vagy majdnem, akkor az fogja eldönteni, hogy melyiket veszed, hogy melyik szimpatikus, melyiket találod szexinek vagy az egyéniségedhez illőnek.)
- Igaz viszont az, hogy világszerte egyre inkább személyiségekről szólnak a választások, akikkel rokonszenvezik vagy nem rokonszenvezik a választó. Én ezt sem tartom irracionálisnak a választók részéről (ha személyiségre szavazunk, akkor legalább tudjuk, hogy mire szavazunk -- persze az is látszat, de legalább látszik --, ha ígéretre, akkor sokkal kevésbé). Viszont őszintén (zsigerből -- nem racionálisan) utálom, mert a sztárcsináló gépek olyan politikai lojalitás felépítésére törekednek, amely szerintem ártalmas.
- Én a fentiek ellenére nagy híve vagyok annak, hogy követeljük a politikai erőkön a programot, nem azért, mert akkor a választók racionálisabban vagy megalapozottabban tudnak dönteni (bár egyes esetekben ez is igaz lehet), hanem azért, mert ez követelmények elé állítja a politikai elitünket. Például kénytelenek gondolkodni arról, hogy milyen állapotban van az ország, milyen lehetséges policy-készlet áll rendelkezésünkre, és mit lehet ebből megcsinálni egy négyéves ciklusban, illetve mi az, amit nem lehet egy négyéves ciklusban megoldani, és ezért ki kell egyezni a politikai ellenfelekkel.
böhéme - héber eredetû. A bibliai nyelvben azonban a behémá (= barom) csupán a nagytestû, négylábú állatot jelenti, míg a jiddisben a böhéme szót jóval kedvesebb megfogalmazásban, mondhatni bizalmasan, szinte kizárólag az ugyancsak nagytestû, ám határozottan gyengébb képességû embertársainkra alkalmazzák. Így a böhéme jiddis szó pontos fordítása inkább tuskó, bunkó, fajankó jelentéssel bír.
Hát éppenséggel nekem lett volna egy kérdésem hozzád ( #834 ). Persze jól elveszett a nagy betűrengetegben. Pedig azóta -az EuroStat jóvoltából- különösen aktuálissá lett az utolsó mondatban szereplő kérdés.
Nincs két azonegy szöveg. Attól, hogy idézőjelbe teszed az 'azonegy' kifwejezést, még nem fogja azt jelenteni, hogy 'hasonló tartalmú': azt jelenti, hogy egyazon, egyugyanazon, ugyanaz. A szóbanforgó szövegben pedig itt áll, hogy "nem gondolom komolyan", tessék:
A "nadrágosozás" meg a "genetikailag kódolt intellektus" természetesen a bosszantásodra szolgál, /.../ természetesen nem gondolom komolyan, vagy nem így, de hát valami mulatsággal én is hadd szolgáljak, ha már te annyiszor megnevettetsz."
Az 'agyamat eldobom', 'dobom az agyam' tényleg jópofa, lezseres rizsák, de ha a te szövegedben olvashatók, akkor nekem a Nagyítás teniszezős jelenete jut eszembe róluk....
A "bomlott értelmetlenséggel" meg mi bajod? Természetesen korrekt, nem kigyomlálandó fordulat, hibátlan, pillanatszülte és eredeti. Vélem, hogy azért nem illik bele a nevelői bakafántodba, mert kétszintű a jelentésszerkezete, belső utalást tartalmaz, játék az igenévi szemlélet idejével.
Lehajolok hozzád, megitatlak, megmagyarázom: te, nevelőm, nyilván a "bomlott értelmet" várod eél, mint kanonizált kifejezést az adott szövegkörnyezetben. Én meg újítottam, nem tudatosan persze, de utólag jól átláthatóan. A "bomlott értelem", ha igenévként érzékeljük a "bomlott"-at, akkor egy befejezett eseményre utalna, amely eseménynek 'alanya' az esemény bekövetkeztekor nem az értelmetlenség, hanem az 'értelem', hisz az bomlik értelmetlenséggé. Ha viszont jelzőként érzékeljük, akkor nyilvánvaló, hogy a jelzős szintagma alapszava igazából nem az 'értelem', hanem az 'értelmetlenség', hiszen az értelmetlenség a jelenség, amelyet - mondjuk, a te polémikus írásaid alaptónusaként - tapasztalunk, nem pedig az 'értelem', mert azt meg sajnos - legalábbis polémikus-irónikus megjegyzésem szerint - bizony nem.
nem tudom, honnan veszed a merevagyú és értelmetlen és igazolhatatlan meggyőződéseidet stiláris ügyekben.
Egy parafrázis miért ne lehetne egyben élc is? Sőt, igen gyakran az. Az "Így írtok ti" például egészében véve élcelődő parafrázis. Az élcelődő parafrázisra van egy saját műfaji meghatározás is, a karikatúra. A karikatúra élcelődhet a parafrazeált figurán, de élcelődhet a parafrázis segítségével máson is, sőt, egyszerre a célba vett szerzőn és valamely tőle független visszásságon. Lehet úgy parafrazeálni, hogy a mintául vett alkotást és szerzőjét magát nem tesszük gúny tárgyává, és egyáltalán, a nyelv igen sok mindenfélére jó, például szituációs nyelvi játékokra, invektívákra, szenvedélyes vagy hűvös közlésre, feltárulkozásra, gúnyra, élcre, oktatásra és voltaképp igen gyakran ezek és még ezerszer ennyi körülírással vagy definícióval kifejezhető funkció kibogozhatatlan sokaságának ellátására.
"LUCIFER Törvény a szokás itt, Hogy harminc éven túl e lángeszek Tömény sósavba tétetnek, ecettel És ünnepélyesen felvéve a "Vén trotli" címet, nyugalomba mennek, Ezeknek volnék én is egyike.
ÁDÁM Minő csodás! De mondd, ki e fiú, Kit ott vállára ültet pár csavargó S ki hetyke daccal dőre bort iszik S fejére önti e hevült fiúknak, Kik ordítozva fogják lábait?
LUCIFER Nem ismered? E kornak igrice, Duhaj fiú, de halljuk, mit beszél."
Íme, az élcelő parafrázis.
Meg persze, az enyém is az volt. És mivel nem bíztam ítéletedben, s miképp ktűnt, helyesen, még oda is írtam mögé, hogy "nem gondolom kom olyan", hiszen ismerem betűhözragadtságodat.
(Egyébként meg bárki összehasonlíthatja a mondatot, amit én írtam, meg azt, amivé herélted: a tiéd unalmas, nem létező szbályok gúzsába kötött, sótlan, nem való egy valamelyest szenvedélyes és gúnyos polémiába, míg az enyém, a műfaj megengedte és előírta színvonalon, igen.)
A "csontocska" nos egy élcelődő parafrázis természetesen lehet odavetett csontocska, sovány konc is.
A "csontocskai mivolt" nem a szövegben valósul meg: a szöveg megformálása csak alkalmat ad arra, hogy egy bakafántos kötekedő ráharapjon. A "csontocskai mivoltot" tehát te valósítottad meg a befogadás aktusa által, szolgaian kibontva a hozzád hasonlóan stiláris és morális hazugságocskák között élők számára benne rejlő lehetőségeket.
És a művészetbölcseleti és a "fizikai" megsemmisítés azonosítása természetesen szintén karikatúra volt, játszi visszavágás, arra, hogy élécelő parafrázisomat csontocskaként harapdálod és köpöd újra meg újra vissza, holott hát tudhatod, ha máshonnan nem, hogy még azonegy szövegben megírtam, hogy "nem úgy gondolom", s hogy bosszantásodra szolgál.
Átadom a helyem egy bátor tekipnának, mer este dolgozom,s ki állhatna a helyemre, ha nem egy önmagát tegező bátor ?Csak vagányul !!!Nagy a kihívás,LGY, már használta a felhalmozott tudást én maradtam a himaláján reszkető nyúl.Beleolvasva.
Bármilyen zöccséget alcsútról elfogadunk, ha muszáj, vót már onnan Lévainé ura is, ha a nagy meliorizációs igyekezetben nem bontották el a könnytárt, Babarczynak híják az írástudót.A jövő emlékeinél keresd, majom.
Nekem nagyon szimpatikus az Eszter kisasszony és szívesen olvasnék róla, valamint szívesen küldök neki friss tehéntejet meg bármiféle zöldséget, ha kéri! De úgy látom, itt ti nem róla beszélgettek, hanem valami teljesen másról, amit nem nagyon értek. Tudtok ti eo ipso, expressis verbis meg interiorizál nélkül is írni? Megköszönném!
Ma visszavittem a kölcsonzőbe a bohócruhát.Viseltességén meglepődtek az okosok.Megmondtam hol jártam, kaptam egy teát,meg mézes sütit.Megkíméltek a beszélgetéstől.
Hát én pont azt próbáltam volna előadni, hogy halottak közé feküdve nehéz felmelegedni, mégha az egész tantestület olyan megtisztelő is lehet.B.E.nek meg, hogy Halottak élén fiúk szoktak lovagolni.Mindenkiért hülyén.Szerintem a hiábavalóságnak is van értelme, vagy TÉRFOGATA, úgyhogy csókolom, visszamentem a taxistopikba.
Kedves Laci! Van egy zseniális sejtésem.A gőte óta a kontinentális kultúra kenyérjegy.S hogy ne kelljen szégyelleni anyukának is adunk. Kicsivel többet, mint a bunkóknak.Leküzdve minden undorodat, elfogadod.Csak ehhez értesz.Fedél nélkül.
Kedves ÁJ!Nekem az irl az irányított rend legyent idézi, semmi technológiával való visszaélést nem jelent.Én csak hajtó vagyok, meg is lepett, hogy így megúsztam a demmy johnnal való visszaélést.Ami a bátorsághoz kellett.Aki az én Eszterem,az az enyém.Nem kellesz hozzá.Teszed tönkre, amikor kisajátítod.
Ein Gespenst, kedves, nem kedves, valamilyen, negyedikhenrikimitátor,
egyszerűsítsük le a dolgokat a maguk meztelen csontvázára, sarokba a glaszékesztyűvel. Szófia beszéd, szátyárság, múlj el tőlünk.
Egy nagy mesügener gally vagy, egy böhéme, hogy világos legyen. Tedd a vágólapra.
Megszánlak, lehajolok hozzád, miképp rövid karriered alatt váltott szerkesztőid tették, megitatlak vízzel, de attól még az maradsz, ami. Egy nagy, bánatos mesügener gally.
Ez itt a tényálladék, minek kerülgessem, nem kenyerem.
