Nagyon impozánsak ezek a fák ... fajták . Azt hiszem az általam mutatott Toscana ( ? ) lehet az általad sárgának mondott fajta . Azért kérdőjeleztem meg a Toscanat , mert az egyik legnagyobb barackos adatbankban nem találtam ilyen nevezetűt ... persze attól még lehet .
Tegnap hoztam haza a Fairlaneből , most igazán finom , még a héten eszünk belőle aztán majd jövőre .
Ezek azok az olasz fajták, amelyekről korábban írtam, de van magyar "parasztbarackban" is november elején(!) érő fajta az elérhetőségi körömben. A nagyon sötétlila húsú barackok nemrégiben értek el.
Az Október szépét nem ismerem, viszont vannak olyan őszibarackok, amelyek csak most kezdenek érni. A pirosból már lehet szemezgetni, a sárgának kell még 10 nap, két hét.
Biztos létezik . Ilyenkor a leveleit le kell permetezni fagyállóval , hogy ne fagyjanak meg , a gyümölcsét meg be kell injekciózni kisüsti házipálinkával , hogy az is bírja a téli klímát ..... ugye a pálinka fagyálló : ) .
Szóval nem kell mindent bevenni . Érett gyümölcs nem bír ki .... nem bírhat ki ilyen fagyot , vagy ha kibírja akkor ott komoly gondok lehetnek a beltartalmát illetőleg .
Amúgy ha mostanában érik akkor semmi szüksége , hogy fagyálló legyen ,általában nincs - 5 fok október elején .
Sziasztok őszibarack-szakértők! Hallott már valaki közületek az 'Október szépe' nevű kopasz barackról? Ez egy új rezisztens fajta, mostanában érik és állítólag a gyümölcse -5 °C-ot is kibír a fán. Létezik ilyen?
Csak az őszibarack és abból is a nem totál átlagosak, mert gondolom a redhaven, champion és társai alap. Inkább a koraiak a springcrest, springtime és testvérei (esetleg starcrest?), ill. ha ezek érési idejében vmi újabb korszerűbb van. Sztem ha lesz végre egy kis eső akkor ki tudják termelni a csemetéket; nekik is az az érdekük, hogy minél hosszabb legyen az árudai szezon. Majd figyeljük, hogy mi újság feléjük.
Hát levélben kaptam,de ha leírod melyik fajok érdekelnek,megírom a listát.Azért jó lenne,ha még októberben elkezdenék,mert az ismerősömék a hó végéig lesznek ott,ha nem nyitnak addig,akkor megint ugrik az a néhány fajta,amit tőlük akartam beszerezni :(
Sziasztok, Ati, ha jól emlékszem írtad, hogy kaptál fajtalistát Karancsiéktól, ha elektronikusan megvan - át tudnád küldeni a fórumban megadott címemre? (hálás köszi) Egyébként hallottuk egy ismerőstől aki járt feléjük, áll. a hónap vége előtt!! nem lesz gyümölcsfacsemete árusítás.... (talán nem nagyon bírják kiszedni a jó nagy szárazság miatt??)
Marcali színes húsuak:ez kesernyés inkább alanynak lesz jóez viszont jó ízű.Talán gondozva,metszve nagyobb is lehet.Érdekességnek megteszi,meg ilyenkor más nekem már amúgy sincs/mármint barackból/
Ha találsz Pécsen valami érdemest,légyszíves jelezd,mert egy ismerősöm/aki tavasszal is hozott Karancsiéktól fát és most is igérte/,okt végéig ott lesz Pécsen-ott is van lakása és hoz nekem ami kell.
Igen ... a Starcrest a legkorábbi beszerezhető fajta , viszont én körülnéznék , hogy az olaszoknál garmadával lavő igen korai új fajtákból mit lehetne beszerezni . Csináltak vagy 30 db primerose-t ami a Springtime-mal egyszerre érő ...talán kicsit előbb ... viszont jobb minőségű , nagyobb , nem repedős magvú . A Mariska már nem nevezhető korainak , semmiképp az a középkorai éréscsoprtba tartozik ( igen korai , korai , középkorai , középérés ...... és így visszafelé , sőt vannak ezekbe nem sorolhatók is , persze nem nálunk ) .
Meg kell említeni ide a maycrest , springcrest fajtákat , a nálam már termő Genadix 4-et , és a jövőre bemutatkozó Red Robint , amik korai fehérek . Az általad mutatott Mannon is jól néz ki , ha találok belőle veszek is pár darabot .
Amúgy a tavasszal mutatott fám aminek nem tudom a nevét ( Dixireddel együtt érő fehér ) valószínűleg a Piroska lesz , mondjuk pirosnak nem nevezhető , ezért van némi kétség még ez ügyben , de azért ezeknél már léteznek lényegesen jobb fajták is . Idén mutatta termését a Glória Red ami a Dixiered érésideje ...kicsit előbb ... és bizony a Dixi messze elmarad minőségben ez a fajta mögött .
Lassan el kezdek nézelődni én is , hogy mit lehet kapni és ehhez alakítom a régiek kivágását is .
És melyek azok a nagyon korai /őszi/ fajták,amit érdemes lenne ültetni...persze én ezekkel is csak 1-2 db-os tételben számolok,de tényleg nekem igazán korai nincs is,a legkorábbi a Manon és a Mariska.
Hát nálad persze más a helyzet.Itt már max pennys barack van /akinek az is jó hát vegye-egye/ én el tudnám sózni a későit is persze kisebb léptékben mint te.Nálam is valszeg a Michelini és a Padana lesz a legkésőbbi,ill az idén talán tudok szerezni Fayette-t /több faiskolásnál is lesz...pl Karancsiéknál is/ Jut eszembe,hol érdemes még Pécsen újdonságokért körülnénzni ?Én ettem saját kb 1 hónapos ,hűtött Cresthavent...hát meg lehetett enni,de már nem az igazi. Én csak akkor ültetek új kajszit,ha az őszibeszerzésem nem sikerül.Úgy néz ki,hogy az őszibarackra érdemesebb ráállnom.Annyi dícséretet kaptam,hogy érdemesnek tartom ezzel foglalkozni jobban,a többi rovására.Főleg,hogy az alma-körte,amit most próbálok elnyomni elég macerás/még jó,hogy ezek nem olyan romlékonyak/.A meggyfáimat meg ki lehetne vágni,mert sok értelme nincs,de még meglátom-mondjuk az vadító,hogy venni nem veszik,vagy fillérekért,aszalványként meg a leg/!/drágább.
A Close-ről nem raktam fel fotót ...lekéstem . Jobb a színeződése , cirmos , és ami a nagy különbség , hogy az magvaválló a Fairlane meg nem . Ugye ennek vagy asaját fogyasztásnál vagy saját vevőkörnél van lényage , nem szeretik a vevők a maghoz kötött barackot ... ki tudja miért . A Toscanat amúgy nem is ajánlom , mert , igaz csak 1 fám van , a tapasztalatom az , hogy eleve kevés köt rajt , egy része már kis barack formájában lepotyog , és van agy jó rész , ami lemarad a többitől és apró lesz , annak ellenére , hogy nem volt sok a fán . Összehasonlításképp a többi 3. nyaras fán volt 15-20 kiló termés ezen ez a 3 értelmes szem ...tehát a termelékenysége .....khmmm...szar . Szóval ne bánd , hogy nem küldtem szemzőgallyat ... ebből .
A tervek ??? Egy kb 100 db-os szakaszt valószínűleg kicserélek , ebben nagyon vegyesen vannak fák , nehézkes a szedés , permetezés . Hogy milyet tegyek , egyelőre még képlékeny . Eddig úgy volt , hogy nagyon kései fajtákat , de az idei szezonvég kissé elbizonytalanított , mivel szinte eladhatatlanok voltak a késői fajták , a gyenge kereslet miatt , meg a hűtött tömegbarackok miatt is .... tegnap még a piacon láttam hűtött Cresthaven-t ... na az vajon milyen ízű lehet ???? Így nagyon gondolkodom a nagyon korai fajtákon , és esetleg nagyban értékesítem , árban még mindig jobban jövök ki , mert a nyár elején még 250- 300-ért simán el tudtam volna adni egyben a korai fajtákat , mivel ezekből nagyüzemi termelés nincs . A későieknek meg mint írtam a hűtős barack annyira leveri az árát , hogy csak bagóért lehet eladni , és nem beszélve arról , hogy arra mennyivel több pl . a permetezési költség .
Kajszi telepítés még áll , de csak pótlás szinten , több okból is lemondtam a nagyobb telepítésről ... kb 30 kajszit akarok ültetni , és csak nagyon korai érésűeket Orange Red előttieket , utána megölik a kajszi árát is .
A Close-ről raktál már fel képet/nem emlékszem/,milyen a tapasztalat...csak akkor szerzek be,ha érdemes.Sztem ez a kettő sem lenne problémás legalább is nálam és persze csak 1-2 fás tételben...tettem fel tesztkérdést a barack vevőimnek...és visszakérdeztek : Miért,van ? - Nincs,de 1-2 év múlva...Persze a Toscana-t elég macerás lesz beszereznem...khm. Te mit tervezel az idei telepítési időszakra:bővítés,új fajták stb.A korszerű alanyú kajszi telepítés még áll ?Szóval érdekel minden...Ja igen: lefújod még vmivel a barackost ?
Próbálkozni lehet,de sok értelme nincs.Ha finom barackot akarsz enni és nem akarsz éveket várni,menj biztosra,ültess oltványt.A mag amúgyi is hajlamos az elfekvésre és csak 2 év múlva kel ki/én alanynak szoktam vetni és ez a tapasztalatom/
Szeretnék őszibarackot elültetni magról. Szerintetek próbálkozhatok e vele vagy inkább felejtsem el? Illetve ha lehet, akkor hogyan csináljam? tudna valaki segíteni?
Azt hiszem , egyik sem lesz a kedvencem , mivel ilyenkorra a kereslet egyenlő a 0 ( nulla ) - val és mivel a küllemük sem az amire rácsodálkozik a vevő , szinte eladhatatlan . Így a Close , Calred -nél megállok az érésidőben .
Persze maradnak a kertben érdekességképp , de nem telepítek belőlük .
Ha visszagondolok , hogy mikor kezdtem az idei szezont , jun 8 , és most szept 28 van , akkor ... ha jól számolom 110 napig volt barackom . Na ez az amit semmi más gyümölcs nem tud , hogy ilyen hosszú legyen a szezonja , természetesen tárolás nélkül .
A Bosc utóérő,ha a fán hagyod akkor is beérik ,de nem lesz sokáig eltartható.Már szedheted,a környékünkön a nagyok már javában szedik...a hét végén én is.Száraz,hűvös helyen tartsd.
sziasztok! elnézést, hogy ide írok, de nem találtam más körtével kapcsolatos fórumot! tudna valaki segíteni, hogy a Bosch kobak körtét mikor kell leszedni? a fán kell megérnie, vagy előbb kell leszedni és a pincében megérnie? (akkor nem lesz ráncos? ) előre is köszi a választ mindenkinek!
Ma kaptam a Karancsiéktól fajtalistát.Hát egy kicsit csalódtam...nem túl sok újdonság volt rajta.Talán a Rich Lady/ Lich Ladyként szerepelt,de gondolom csak elírták.../ből és a Fayetteből hozatok.Riched van ugye ?Jövőre néhány kiválasztott fajtából több lesz,mert ha csak 1-2 fa van 1-1 fajtából nem tudok annyit bevinni eladásra,amennyire igény lenne.A nyerők egyenlőre:Cresthaven,Suncrest,Maria Bianca és talán a Padana.A kopaszokat viszont nem eröltetem,nem megy annyira.
Ma kaptam Karancsiéktól fajtalistát....hát én kicsit többre számítottam.Igazból őbarackból nem sok újdonságot találtam,talán a Rich Lady /feltételezem a Lich Lady ez akart lenni,csak elírták/-ből és-ha máshonnan nem sikerül-a Fayetteből hozatok.Kopaszt nem igazán akarok ültetni,a szőrösök a nyerők.Valószínüleg átalakítom az elképzeléseimet a telepítésekkel kapcsolatban a jövőt illetőleg.Néhány fajtából/ amelyek eddig a legjobban beváltak/ többet fogok ültetni,hogy a növekvő igényeket ki tudjam szolgálni.Valszeg ezek saját gyártmányok lesznek,az idei szemzéseim nagy része is ezt tükrözi.Jelenleg a Cresthaven,Suncrest,Maria Bianca és Padana 4es tünik a befutónak.
Ma kaptam Karancsiéktól fajtalistát....hát én kicsit többre számítottam.Igazból őbarackból nem sok újdonságot találtam,talán a Rich Lady /feltételezem a Lich Lady ez akart lenni,csak elírták/-ből és-ha máshonnan nem sikerül-a Fayetteből hozatok.Kopaszt nem igazán akarok ültetni,a szőrösök a nyerők.Valószínüleg átalakítom az elképzeléseimet a telepítésekkel kapcsolatban a jövőt illetőleg.Néhány fajtából/ amelyek eddig a legjobban beváltak/ többet fogok ültetni,hogy a növekvő igényeket ki tudjam szolgálni.Valszeg ezek saját gyártmányok lesznek,az idei szemzéseim nagy része is ezt tükrözi.Jelenleg a Cresthaven,Suncrest,Maria Bianca és Padana 4es tünik a befutónak.
Ma kaptam Karancsiéktól fajtalistát....hát én kicsit többre számítottam.Igazból őbarackból nem sok újdonságot találtam,talán a Rich Lady /feltételezem a Lich Lady ez akart lenni,csak elírták/-ből és-ha máshonnan nem sikerül-a Fayetteből hozatok.Kopaszt nem igazán akarok ültetni,a szőrösök a nyerők.Valószínüleg átalakítom az elképzeléseimet a telepítésekkel kapcsolatban a jövőt illetőleg.Néhány fajtából/ amelyek eddig a legjobban beváltak/ többet fogok ültetni,hogy a növekvő igényeket ki tudjam szolgálni.Valszeg ezek saját gyártmányok lesznek,az idei szemzéseim nagy része is ezt tükrözi.Jelenleg a Cresthaven,Suncrest,Maria Bianca és Padana 4es tünik a befutónak.