Amióta az internetet használom, valamit romlott a helyesírásom.
Nekem is. Ennek több oka lehet:
- kevesebb hagyományos, korrektor által gondosan javított szöveget olvasunk,
- ezzel párhuzamosan jóval több nyers, kozmetikázatlan szöveget,
- de nem lepődnék meg, ha az egészet csak hinnénk, ha csak érzéki cslódás lenne, aminek alapja egyrészt a mindent megszépítő nosztalgia, másrészt hogy a net óta sokkal többet írunk, a sokkal több szövegben pedig nyilván számszakilag sokkal több lesz a hiba, de arányaiben nem. Sőt, nem lepődnék meg, ha most valójában jobb lenne a helyesírásom, mint mondjuk húsz éve, mert most sokkal többet gyakorlom.
Amióta az internetet használom, valamit romlott a helyesírásom. Túl sok "rossz " szöveget olvastam. De ha gondban voltam, akkor felálltam az asztaltól, és gyorsan, gondolkodás nélkül leírtam egy papírra. Ez bevált :) Valószínűleg ehhez a rögzüléshez már fiatalon kell sokat olvasni - ez megvolt. Ma a fiatalok a netes szöveget olvassák, és az ugyebár nem irodalmi nyelv. Azt azért nem gondolom, hogy különösen jó lenne a helyesírásom, csak olyan, amilyennek lennie kell általában.
Egyébként pont ez az általad említett sok különírás jelzi azt, hogy itt változásra van szükség. Vagy például hogy te a különösen jó helyesírásoddal is néha gondban vagy. Az én helyesírásommal sincsen túl sok gond, remélem, de nekem is itt van kézközelben az AkH.
Lehet, hogy zavar (nyilván engem is zavarna sok évig), de most nem egyéni tetszésről van szó. Az általam ismert érvek egyelőre nagy többségükben a különírás mellett szólnak.
Ami bántja a fülemet/szememet, pl. a -ba, -be és -ban, -ben keverése, vagyis elhagyása
Természetesen abba, hogy mi bántja a szemedet és a füledet, nem tudok beleszólni, de azt el tudom mondani, hogy gyakorlatilag minden magyar anyanyelvi beszélő elhagyja több-kevesebb rendszerességgel, a -ban, -ben végéről az -n hangot. Mondom, gyakorlatilag mindneki, tehát nagy valószínűséggel te is. Csak a folyó beszédben - a saját folyó beszédünkben - ez nem szokott tudatosulni, nem vesszük észre. Én például korábban elég sokat rögzítettem a saját beszédemet, és még olyan helyzetekben is, amikor direkt odafigyeltem rá, kétségbeejtően pongyolának tűnt számomra a kiejtésem. A fenti jelenség teljesen normális, és még egyszer mondom, a beszélők egészére jellemző. (Biztos van olyan ember, akire nem, de én még nem találkoztam ilyennel.)
Az ikes ragozás is érdekes, mert az meg eleve torzó maradt, sosem fejlődött ki rendesen, félbeszakadt a kialakulása, és már vagy ezer éve szép csendben bomlik. Miután semmilyen nyelvtani funkciója nincsen, így előbb-utóbb végleg el fog tűnni a nagy részük. Maga az -ik nemhogy eltűnne, de egyre újabb ikes igék születnek. Csak az (eleve csonkán maradt) ikes ragozás többi alakja fog eltűnni.
Úgy döntöttem, hogy a jelnyelv analógiájára ezt is egyben kell írni.
(Sokszor mondtam már, most megismétlem, hogy az akadémiai helyesírás általam áhított reformjának egyik legfőbb területe éppen az egybeírás-különírás lenne. A mai káoszt mindenképpen meg kéne szüntetni, és ha már hozzányúlunk, akkor én a radikális megoldást pártolnám: nagyon kevés és erősen indokolt kivételtől eltekintve írjunk mindent külön! Más nyelvekben működik, komoly értési problémát nemigen okozna, viszont sokkal könnyebb lenne megtanulni. Illetve nem is, mert egyszerű halandó a mai rendszert nem tudja megtanulni. Nem is lehet, mert pont a rendszer hiányzik belőle.)
Nem nyelvhelyességről beszéltem, hanem használatról. A nyelvhelyesség... arról már vitatkoztunk az anyatopikban is eleget. Ha mindkettő alakot használják (pláne ennyien), akkor az csak helyes lehet. Ha a stílusra gondolsz, az persze más kérdés.
Nem tudom ilyen szakszerűen a dolgot, én csak a megérzéseimre hagyatkozom. Feltételezem, hogy a gyakori olvasás lehet az oka.
Egyszer láttam egy kisfilmet, egy afrikai (?) törzsről akik fütty-nyelvet használnak. Nagy távolságokra üzentek így, hegyes-völgyes területen. Valószínűleg nagyon egyszerűen fogalmaznak ilyenkor.
A férfi szó etimológiája egyébként nagyon érdekes, mert gyakorlatilag három darab 'férfi' jelentésű szó összeolvadásából származik. Kezdetben vala a férj szó, mejnek előtagja a fi, fiú szóval azonos, utótagja, az *-er(j) a magyarban csak elhomályosult összetételekben fordul elő (l. ember, magyar). Eredetileg 'Mann' jelentése lehetett, aztán később, amikor kialakult a mai 'Ehemann' jelentés, mögé került még egyszer a fiú szó.
A "férfi"-t én még úgy tanultam, mint kivételt, miszerint egyszerűen dukál neki a -nak. Persze ma már azt mondanám, ha anyanyelvi beszélő így használja, hadd szóljon, de egyszerűen sérti a fülemet a -nek.
Vonatkozó történet, hogy olvasószerkesztő koromban egyszer egy nagy magyar szerző cikke került elém, amelynek első mondatában írva vala, hogy férfinek. Egy svunggal átjavítottam férfinak-ra, mire a mögöttem álló rovatszerkesztő felsóhajtaott: "Maga bele mer nyúlni?" "Ha egyszer hibás..." - válaszoltam félvállról.
Fogalmam sem volt még akkor a nyelvi liberalizmusról. :)
