Az ítéletig még több hét és Amber vallomása is hátravan, de tény, hogy Depp támogatottsága a közösségi média és a net világában napról napra erősödni látszik. Amikor a bíróságon megkérdezték, miért vállalta fel ezt az egészet, azt mondta:
Az igazságért. Mert mondhatnak rám bármit, soha életemben nem ütöttem meg nőt, meg senkit, és nem is fogok. Az nem én vagyok. De mégis rámfogták, és elvesztettem mindent. A karrieremet, rengeteg pénzt, a gyerekeimnek is ebben kell élniük. Semmim sem maradt. Az igazságot akarom. Ezért csinálom.
Ilyenkor kellene annak jönnie, hogy a hamisan vádoló szépen kártérítést fizet: az összes elmaradt hasznot, plusz fájdalomdíjat az okozott erkölcsi kárért. Akik pedig tudósítottak a vádjairól, azok ugyanott és ugyanakkora terjedelemben meg kéne hogy írják az igazságot. (Csak aztán arra ébredünk, hogy a bilibe lóg a kezünk)
Inkább értékelnéd, hogy rákérdez a butaságaidra. Akar neked adni még egy esélyt, hátha kiderül, hogy mégis csak volt valami értelme annak, amit írtál. Köszönd meg, ha kérdeznek, ez nem vallatás hanem érdeklődés.
Természetesen. És még meg is magyaráznák, hogy ilyen komoly váddal nem dobálóznak csak úgy, és ha a perben ki is mostad magad valahogy, ők azért tudják ám, hogy nem zörög a haraszt...
Jó kérdés, hogy anyu miért nem szólt hamarabb, de nyilván készen van rá a femcsi válasz, miszrrint nem is tudott róla, ő is meg volt félemlítve stb.
Te is tudod:
Áldozathibáztatás. Rendszerszintű a probléma. Intézményi árulás.
Aztán öt év múlva meglenne az ítélet arról, hogy alaptalan volt a vád, de addigra már mindegy is lenne... :-/
Lásd a most zajló Amber H. - Johnny Depp pereskedést.
Tök mindegy, mi derül még ki a szende és ártatlan Amberről (már az eddigiek is durvák) Depp már így is elesett és elesik egy rakás munkától és nőverő, erőszakos leprásként kezelik.
Ezután is. És soha senki nem fog annyit se mondani neki, hogy 'bocs'. Pláne nem kap kártérítést semmiért.
Engem az borzaszt el az egész mitúzásban, hogy sutba dobják ag egyik legalapvetőbb jogelvet, az ártatlanság vélelmét.
Igen! Érdekes módon más esetekben még a jogerős ítélet után is csak monogramokat írnak (a jogerős bűnözőnek is vannak személyiségi jogai????) - ilyen csbe / mítú/ stb. esetekben meg szimpla (elfogult) vádaskodás esetén is ki lehet írni a teljes nevet, és teríteni a sztorit a bulvársajtóban??? Sajtóetika itt nem játszik???
Jó kérdés, hogy anyu miért nem szólt hamarabb, de nyilván készen van rá a femcsi válasz, miszrrint nem is tudott róla, ő is meg volt félemlítve stb.
Engem az borzaszt el az egész mitúzásban, hogy sutba dobják ag egyik legalapvetőbb jogelvet, az ártatlanság vélelmét.
Most képzeld el, ha elkezdeném azt terjeszteni, hogy az ásítós emberhúst eszik. És nem azt mondanák erre, hogy bizonyítsam vagy kussoljak, hanem áradoznának a bátor kiállásomról és követelnék az emberevő ásítós azonnali kirúgását (amit a cég készségesen meg is tenne, nehogy bűnpártolónak tűnjön), de még kenyeret is csak a szomszéd városban vehetne, álszakáll rejtekében. Aztán öt év múlva meglenne az ítélet arról, hogy alaptalan volt a vád, de addigra már mindegy is lenne... :-/
Én arra tippelek, hogy mint minden igazán jó hazugságnak, az egyik fele igaz: a mindenkit domináló, saját elmaradt sikerét a lányából kihajtó, kontroláló és zsarnoki személyiség. Aztán a válófélben lévő anyucinak egyszer bevillant, hogy mivel lehetne a legjobb dealt elérni a válóperben, és jót rúgni apucin még utoljára, így születtek meg az erőszakvádak. Ideális alany hozzá, biztos sokan hallották a medence széléről kiabálni...
De a per során remélhetőleg majd kiderül, mi is történt valójában.
Mire a pasi bizonyítani tudja, illetve rámutat arra, hogy semmi bizonyíték nincs az erőszakosságra addigra a hírneve, egzisztenciája már romokban. Anyuka elégedetten hátradőlhet.
Bizony, ez is egy lehetséges szcenárió. :(
És messze nem állítom, hogy ez így történt. De lehetséges!
Tele van a nemzetközi sajtó is ilyen "false allegations" történetekkel, akár csbe, akár meetoo esetekben. :(
És jessz.... Jogos a kérdésed: az anyuka mindeddig miért tűrte, miért hallgatott???
Ilyenkor mit mondanak a femik???
Eddig nem követtem az eseményeket, de most már én is figyelni fogom.
Tételezzük fel egy szédült pillanatra, hogy semmi sem igaz Liliána állításaiból. (bár ezt magam sem hiszem) Csupán a pasival perben álló kedves anyuka sugallta, hogy a kemény edzések, tulajdonképpen bántalmazások voltak.
Fel nem jelenti, be nem pereli mert azt bizonyítani is kellene, de keres olyan újságírót aki a sztoriját megírja. Ezek után persze elindul a lavina riportok, nyilatkozatok.
Erre a történetre erősen fogékony alacsony iskolázottságú egyszerű lelkek kórusban pfújolnak, köpködnek dicsérik a leányka hatalmas bátorságát, és követelik a pasi felnégyelését. (- gyengébbek kedvéért képletesen)
Mire a pasi bizonyítani tudja, illetve rámutat arra, hogy semmi bizonyíték nincs az erőszakosságra addigra a hírneve, egzisztenciája már romokban. Anyuka elégedetten hátradőlhet.
Ugyan akkor, ha igaz minden szó és történet, amit a leányka állít akkor tessen már mondani Anyuka miért hagyta ezt folyni éveken keresztül?
Nagy a valószínűsége, hogy az igazság valahol a két véglet között lapul, de hogy kiderül-e az bizony kérdéses.( SZVSZ)