Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Delila – Molnár Ferenc színműve a Centrál színházban
Nem túl ismert darabja a szerzőnek, ettől függetlenül a Puskás Tamás rendezésével elkészült játék nagyon jóra sikerült.
A története igen klasszikus, egy szerelmi négyszögben próbál lavírozni a csárdatulajdonos férj (Stohl András), akinek ázsióját egy sorsjátékon nyert ezrek jelentősen növelik. A cselédlány (Trokán Nóra) gyorsan képes szerelembe esni a háziúrral, egymást versengve hitetik el egymással, hogy ők egymásnak vannak teremtve, miközben a feleség (Balsai Móni) közvetett módon azon igyekszik, hogy ezt nem csak megakadályozza, hanem a cselédlány vőlegényét partiképessé tegye, miközben férjét megfosztja erejétől, ami jelen esetben nem a hajában, hanem a betétkönyvében leledzik.
Ebben azért a minden lében kanál és lépten nyomon fülelő csapos (Magyar Attila) is segítségére van, aki menet közben is bezsebelte a tapsot, még ha csak néhány mondat foszlánynyi szerep is jutott, de a jelenléte jókora hatással bírt, ugyanígy a végén feltűnő ügyvéd (Cserna Antal) eleganciája és kimértsége is színfoltja a darabnak. Végig jellemző a könnyedség, humor, a játék öröme, eleganciája.
A karakterek szépen felépített ívet mutatnak, minden esetben széles skálát jártak be, összességében egy rendkívül jól sikerült darab, sőt az utóbbi évek egyik legjobbja, amit láttam.
A darab egy felvonásban ment le – az eredeti hárommal szemben - a színpad átrendezésével töltött idő alatt egy harmonikás és énekes utcazenészként idézte fel a kor zenéjét (talán a Meseautóból).
Azt már korábban is olvastam, hogy a nyíregyházi színházban megrendezett darabot (szintén Delila), a főpróbát követően Molnár örökösei levetették a repertoárból, túl ilyen olyannak találták a női szerepeket. Nem titok, Molnár nem bánt kesztyűs kézzel a feleségeivel, volt ott csonttörés és bocsánatért esdeklés is, egy ilyenből született a Liliom, csak hogy egy kis bulvárt is írjak. Az ottani rendezőtől olvastam még, hogy amíg nem jár a szerzői jog, nem rendez Molnár darabot, nem őrült, hogy mezítláb rugdalja a sündisznót.
Én is az interneten láttam a képeket, és érdekelt, ezért aztán mentem, és megnéztem. Elmagyarázták, hogy készültek, de számomra ez csak technikatörténeti érdekesség volt, a képek viszont élőek.
Nem, sajnos nem a királyrétivel. ez a Diósjenő-Vác közti vasútka, nagyon szeretem. Mindig viszek magammal könyvet hosszabb útra, de ha ezen ülök, inkább nézegetek, mindig találok valami érdekeset.
Kicsit késve reagálok erre a bejegyzésedre, de eddig próbáltam keresgélni. Ugyanis én ezeket a fotókat interneten láttam, vagy legalábbis nagyon hasonlókat, talán a ritkán látható történelem blogon. De nem leltem rá, hol láthattam őket.
Mindenesetre akkor nekem is nagyon tetszettek és olyan érzésem volt,hogy azáltal, hogy kiszínezték a fényképeket (vagy valami korai eljárással tényleg színes fotók készültek, nem tudom,nem értek hozzá), közelebb kerültek hozzánk, úgy tűnhet, mintha csak néhány éve készültek volna... Szerettem őket nézegetni.
(Bocsánat,néha őrületes körmondatokat tudok írni, mert azt akarom,hogy minden benne legyen,meg érthető is legyen.)
Ma a Nógrád községben lévő várba kirándultunk. A többesszám alatt a barátnőm, a kutyája és csekélységem értendő.
Az oda vezető utat szépen rendbehozták, még a növényzetet is lekaszálták az út mellől, így is jó meredek. Gondoltak azokra is, akiknek nem megy egyszuszra, mert alkalmas helyeken padokat tettek ki.
A vár előtt figyelmeztető felirat, miszerint csak a saját felelősségünkre látogathatjuk. A nyájas buzdítás nem hatott ránk, igenis felmentünk. Bevallom, nekem kissé meredek volt, már-már szánni kezdtem az ostromló sereget. Ha legközelebb arra járok, beszerzek egy turistabotot!
A látvány viszont bőven megérte a fáradságot, maga a vár is szép, a kilátás onnan pedig csodálatos! Egyedül voltunk, nyugodtan szemlélődhettünk, meg is tettük. Ez alól a kutya kivétel volt, ő inkább szaglászott. Én viszont óraütést hallottam, szép szabályosan négy vékonyabb hang (a négy negyed) és két mélyebb hang, mert két óra volt. A templom teteje is nagyon tetszett, szerintem vörösrézből készült.
A várfal vagy másfél méter vastag volt annak idején, mostanára nem sok maradt belőle.
Nagy volt a belső tér, jót lehetett sétálni, még egy tűzrakó helyet is találtunk, csak éppen nem óhajtottuk használni.
Lefelé ballagva (úgy kicsit könnyebb volt) felfedeztünk egy vendéglőt, de már zárva volt. Nem esett nehezemre elképzelni, hogy a mászástól kifáradt vándorok itt pótolják a folyadékhiányukat.
Találkoztunk egy kerékpárossal is, egy darabig tekert, de az út jó részén kötőféken vezette hűséges paripáját.
Utána jött a hazafelé út a számomra oly kedves kisvasúton.
Ahogy olvaslak, ez nem simán kolbászfesztivál, felvonult itt apraja nagyja az állattartásnak :) A libatepertő isteni - a kürtöskalács fesztiválon is ettem, igen, a kürtöskalácson. Meg persze kürtöst is, háromfélét, feszített is a bőröm rendesen délutánra.
No, de visszatérve, ez a pálinkás dolog sem semmi, álma az almának, meg a baracknak vagy akár a szilvának, ki is fogom próbálni, csak legyen valamilyen alkalom, mert amúgy nem italozunk üresben. :)
Amúgy ez a park a kedvenceim közé tartozik, sok időt lehet eltölteni bóklászással, de mi is jellemzően akkor mentünk, ha volt valami plusz rendezvény, legutóbb a veterán autó kiállítás - csak csendesen jegyzem meg, nem kifejezetten az én érdeklődési körömbe tartozik, de ha már ott vagyok, élvezem, főleg, hogy gasztronómiai sátrak is vannak szép számmal.
A mozdonyok régi idők emlékeit idézik fel, pedig jó néhány már születésem előtt sem volt forgalomban.
Azért azt hozzá kell tenni, hogy a vasúti rész alapesetben sokkal visszafogottabb, kevesebb jármű van kint. Az ehhez hasonló rendezvények alkalmával hoznak elő sok mindent, különösen ha vasúthoz kapcsolódik. Szokott lenni gőzmozdony parádé, étkezőkocsik találkozója, krampácsoló verseny, és persze sok egyéb, más témájú esemény is.
Tegnap a Vasúttörténeti parkban jártam, erre legalább két okom volt. Először is maga a kiállítás érdekelt, másodszor pedig a szépnevű kolbászfesztivál. Megragadtam az alkalmat, hogy külön busz indult oda, mert különben elég körülményes a megközelítése.
Belépve elsőnek egy olyan sátrat pillantottam meg, amiben dél-amerikai indián holmikat árultak, az árusokat peruinak tippeltem. Volt még jó néhány eladó, az ilyenkor szokásos holmival.
Aztán mintha libagágogást hallottam volna. Azt hittem, képzelődök, de azért arrafelé indultam. Tényleg libák voltak, néhány kacsa, tyúk és kakas is. A szomszédos részen pedig két alpaka, három kecske, no és a kedvencem: egy szamár a csikajával. Elbűvölő jószág volt, és azt hite, hogy az a szikkadt, poros gaz, ami körülvette, mégiscsak ehető. Véleményét a kecskék is osztották. Az egyik alpakát sikerült megsimogatnom, hihetetlenül dús, finom gyapja volt. Viszont tele volt valami gyomnövény magjával.
Továbbmenve szembejött velem egy fekete ruhás férfi, talán gulyás volt, nem tudom eldönteni, de a kondás stílszerűbb lett volna. Viszont olyan szép, hosszú, kipödrött bajuszt viselt, ami a válla vonaláig ért! Ez nem túlzás, pontosan ilyen volt.
Az élelmiszer választék bőséges volt, nem csak sertéshúsból készültek voltak, de pl, libatepertő vagy szarvaskolbász is. Az egyik helyen nagy üstben ott sütötték a töpörtyűt. Nem csak ez ragadta meg a figyelmemet, hanem a nagy, kerek házikenyerek is. Háromkilósak voltak, de kérésre félbe, illetve negyedbe is vágták. Csodás volt az illatuk!
Volt még sajt, méz, lekvár, sör-bor-pálinka, sok féle-fajta. Az egyik helyen olyat hirdettek, hogy az alma álma koktél. Mint kiderült, ez két deci almaléből és négy cent almapálinkából állt. Aztán megtudtam, hogy ugyanezt tudják adni, csak barackban. Kipróbáltam, nagyon jó volt! Viszont megéheztem tőle, de ez sem jelentett gondot, volt ott minden, stílszerűen legalább négyféle sült kolbász, töltöttkáposzta, minden földi jó. A kenyérlángost választottam, ez bevált..
Két színpadon is folyamatos volt a műsor, az egyikből népzene hallatszott. Benéztem, és eleinte azt hittem, kivetítőt látok, de nem élőben szerepelt egy nép tánccsoport, méghozzá sikeresen! Aztán felváltotta őket egy másik, ezek sem voltak rosszabbak. A másik helyszínen slágereket játszottak, olyasmiket, mint a Sej, haj Rozi, majd később a Tölcsért csinálok a kezemből. Lehetett választani.
Továbbá arra járt egy cigányprímás is, ő is eljátszott mindent a repertoárjából.
Ezek után ideje rátérnem magára a vasúttörténeti részre is, de nehéz azt leírnom, amiben olyan hosszan gyönyörködtem. Szépséges gőzmozdonyok, személyvonat fülkék is, eszembe juttatták az egykori balatoni utakat Egy vasúti resti, pillanatnyilag kávézó. Találtam egy vasútmodell kiállítást, négy-öt terepasztal volt látható. A kedvencem egy enyhén vadnyugati stílusú volt, még egy ekhós szekér is ácsorgott az állomáson, a gazdái feltehetően vonattal mentek tovább.
Aztán felfedeztem, hogy a fordítókorongon óránként egyszer ingyenes a körbejárás, pont az utolsó menet előtt érkeztem, nem is hagytam ki ezt a lehetőséget! Egyedüli utas voltam, de ezt csöppet sem nehezményeztem.
Volt egy csöpp kis vonat is, aprócska mozdony, és fülkék helyett padokon lehetett ülni. Népszerű volt, mert elég sokan kipróbálták.
Lassacskán kezdett besötétedni, én pedig hazafelé indultam. Azt hiszem, maga a park bőven megérne még egy látogatást.
Persze,emlékszem a Dosztojevszkijre, a Játékost el is olvastam, az még valamennyire tetszett is,de a könyvtári kötetben szereplő többi kisregényhez,novellához nem éreztem kedvet. Akkor majd a következő könyvtári körömnél megpróbálkozom Szerb Antallal. Egyébként attól függetlenül, hogy nem olvastam tőle semmit, őérte is fáj a szívem,hogy elpusztították a II.vh. alatt....
Talán azért nem láttad, mert nincs a kiemeltek között, csak ha jobb oldalon a könyvadatlapnál az értékeléseket megnyitod. (Talán el kellene olvasnom az Utas és holdvilágot is ? Semmit nem olvastam még Szerb Antaltól...)
Köszönöm szépen! Az továbbra is rejtély előttem, hogy ez a bejegyzésed miért nem látható a molyon.
Én magam nem tudom elképzelni, hogy ilyen mértékű veszteség után hogy lehet tovább élni az életet bárkinek.
Nem csak tovább élni, szóval csak úgy lenni és várni a múlást, hanem értékkel tartalommal megtölteni, előre nézni, kiutat keresni, nekem ebben volt a legnagyobb erőssége. És most az Utas és holdvilág záró gondolata jutott ide: "És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."
Ez a moly.hu-s bejegyzésem, igen,a Férfiidők lányregényéről beszélünk.
"Valamit olvastam a közelmúltban arról,hogy milyen filmet indít Magyarország az Oscarért és arról is, hogy annak ez a könyv az irodalmi alapja. Aztán a könyvtárban véletlenül (?) kezembe akadt a kötet és jött velem:) Nem szeretek nagy szavakat használni,de fogok : úgy érzem, ebben az évben ez a könyv volt rám a legnagyobb hatással, ez volt számomra a legértékesebb olvasnivaló, bár még hátravan az évből egy kis idő. Nehezen tudom megfogalmazni, hogy miért, tehát csak közhelyeket fogok írni : mert szép a történet, érzékenyen, jó stílusban megírva, mert elhiszem,hogy így történhetett…. Néha nyeltem vissza a könnyeimet, ha nem otthon olvastam. Én magam nem tudom elképzelni, hogy ilyen mértékű veszteség után hogy lehet tovább élni az életet bárkinek. (Magam a szeretteim természetes módon, bár időnként korán bekövetkezett halálával is nehezen birkózom….) Konklúzióm talán az,hogy az emberi lélek hatalmas és sok mindenre képes…. Mindenképpen tervezem a film megnézését is."
Nem látom a moly.hu-n, csak korábbi bejegyzéseket. Pedig érdekelt volna. Férfiidők lányregénye, erről beszélünk, ugye?, merthogy ebből vagyis ennek a regénynek a felhasználásával készült a forgatókönyv.
A másik bekezdéseddel egyetértek, van amikor már az feltölt, ha jó érzéssel vagy vidáman jövök ki, még ha kissé lapos vagy sekélyes is a történet, de van benne valami ami feldob, akár látványban, zenében, bármiben.
A könyvet már elolvastam és azt gondolom róla (a moly.hu-ra meg is írtam értékelésben), hogy számomra ebben az évben ez volt legértékesebb, legszívhezszólóbb könyv és történet...
A mozi még várat magára, mert a kolléganőmnek,akivel mennék,más elfoglaltsága van, de ami késik,nem múlik !
Moziról szólva: egy másik kolléganőm pont mostanában lobbizott nálam erőteljesen azért, hogy a Joker c. filmet feltétlenül nézzem meg, mert..... mert jó.... Nem volt tervben eddig,de most befészkelte az agyamba a gondolat magát!:)
És még egy bekezdés egy mozifilmmel kapcsolatban: Kb.2 héttel ezelőtt kilépve a komfortzónámból (hogy ilyen nagyképű kifejezést használjak) egy akciófilmet néztünk meg. Azért egy akciófilmet, mert be volt határolva,hogy a Sugár Moziban kell lennie a filmnek szept. 30-ig, hogy a nyáron egy másik film nézésekor kapott ingyenes pattogatott kukorica-kupont be tudjuk váltani. Ez a film a Halálos iramban: Hobbs & Shaw volt. (Jason Statham, Dwayne Johnson) Én kétségekkel ültem be a moziba, és várakozáson felül jól szórakoztam két órán keresztül. Nem kellett túl komolyan venni a filmet, sok üldözés, sok fizikailag lehetetlen dolog, vékonyka történet,de időnként nevetni is lehetett, szóval abszolút meg voltam elégedve. Arra a két órára jó szórakozást nyújtott és ez néha nem kevés....
Láttad már a filmet? Én igen! A könyvet nem olvastam ugyan, de voltam olyan szerencsés, hogy közönség találkozós vetítésen voltam, ahol a rendező sok kulissza titkot árult el.
Feltétlen írd meg, hogy először olvasod vagy látod, addig nem mondok semmit, csak annyit, hogy a film nagyon szép, nagyon szerethető, szívmelengető, előremutató vagy kiút kereső, igen finomra hangolt.
Most visszakerestem, pontosan két éve voltam a Mai Manóban, és emlékszem, az akkori kiállításon túl az épület maga is igencsak megmaradt bennem a díszítettségével, szépségével.
Szerdán egy fotókiállítást néztem meg. Siettem vele, mert már csak ezen a héten látható. A címe 3 szín, és az 1905-1915 között, a cári Oroszországban készült színes képeket láthattam. Nos, képekről szavakban beszélni, ez reménytelen. Maradjunk annyiban, hogy a Mai Manó házban folyton úgy éreztem magam, hogy időutazást teszek. Ráadásul állandóan valami irodalmi hivatkozás ugrott be, a kibitkáról Sztrogoff Mihály, a bukharai emírről, akinek díszes, csodásan hímzett kaftánja volt, meg Naszreddin Hodzsa. No és Vámbéry Ármin. A tájképekről pedig Turgenyev.
Az egyik képen kosárral ábrázolt grúz nők láthatók valami cserjefélék előtt. Rá nem jöttem volna, mi az, de a felírásból kiderült, hogy teacseje! Szolgáljon mentségemre, hogy ilyet csak filmen láttam, ott is ritkán.
A másikon pedig a kifejező nevű Éhségpusztában látható nomádokat szemléltem, tényleg nem festettek valami csodásan, remélem, csak átutaztak ezen a szépnevű helyen.
Az örmény ünneplő női viselet csodaszép, díszesen hímezték, övvel fogták össze. Igaz, ott is volt tetőtől-talpig fátyolba burkolt nő, talpig feketében. No de ő nem grúz! És nem is örmény.
Egyébként maga az épület is érdekes, eredetileg fotóműterem volt, a legnagyobb szobájában egy egész fal csupa-csupa ablak, a teteje pedig üveg.
A lépcsőház korlátja faragott, sárgaréz díszítéssel, falépcsővel.
Úgy látszik, az épület nem szenvedett bombatalálatot a háborúban, aminek nagyon örülök.
Most viszont egy darabig leállok a kultúrával, mert ami sok, az sok!
Hogy hányszor keresztül mentünk már Gyöngyösön és még sosem álltunk meg. Pedig a kisvasút miatt többször is terveztük, de most egyel több okunk lesz rá :)
Bocs, de nem tudtam megállni a gyöngyösi beszámolódat olvasva,hogy egy képet be ne tegyek: én 2014-ben jártam Gyöngyösön, a Mátra Múzeumban meg a parkjában is és nekem is hasonlóképpen tetszett !
A tegnapi napon Gyöngyösre látogattunk, és nem kellett megbánni ezt az ötletet.
Kezdtük a Mátra Múzeummal, ami egy szép park közepén van.
Az épületbe belépve máris érdekes látvány tárult elénk: egy szép nagy mamut csontváza. Határozottan impozáns látványt nyújtott, csak a két agyar hetven kiló volt, legalábbis a kiírás szerint. Szintén eszerint egy kő lándzsahegyet találtak a csigolyái között, ez okozhatta a pusztulását.
Ugyanebben a teremben újrahasznosított anyagokból volt képzőművészeti kiállítás, túlnyomórészt irodalmi alkotások ihlették a műveket. Sok tetszett közülük, de két kedvencem volt. Az egyik a Vörös Rébék, itt a fekete varjú hátán egy vörös ruhás nő repült. Csak közelebbi szemlélődés után állapítottam meg, hogy a kendője nem festett, hanem odaillesztett fekete csipke.
A másik Ady: Átölelt az Isten című versét illusztrálta, Ady arcképével.
Ez az épület eredetileg vadászkastély volt, ezért trófeákat is kiállítottak, de ami igazán tetszettek, azok a régi vadászfegyverek voltak, lőporszaru, puskatöltő vessző, hozzáillő elöltöltő puskák, ilyesmik. Láttam néhány csinos zsebórát is, ezt biztos nem vadászatnál használták, bár ki tudja.
Megint egy kedvenc: szépen faragott tajtékpipa, de jó nehéznek tűnt, úgyhogy remélem, a nemzetes úr odahaza eregette belőle a fináncnemlátta szűzdohányból felszálló füstöt, jó hosszú pipaszárból, mert a pipafej becslésem szerint másfél kiló lehetett.
Egy másik teremben ruhaviseleteket állítottak ki, itt is volt kedvencem, éspedig egy cifraszűr. No meg egy arckép. Nem írták ki, kit ábrázolt, de a viseletből ítélve az 1850-60-as években készülhetett. Az ábrázolt nő egyszerűen kétfelé választott hajjal, dísztelen ruhában festette le magát. A modell kora negyvenöt körül lehetett, higgadt, kiegyensúlyozott egyéniség benyomását keltette. Akaratlanul is a nagyasszony kifejezés jutott eszembe róla. Valahogy így képzeltem Baradlaynét.
A múzeum további része természettudományi kiállítás volt, érdekes képekkel, ismertetővel, ötletesen beállítva. Itt is voltak kedvenceim, például a tojások. Nem gasztronómiai, hanem érdekességi szempontból nézegettem őket.
Aztán egy olyan rész következett, amiben élő állatokat lehetett szemlélgetni, meg is tettem. Itt két axolotl tetszett a legjobban, az egyikük fehér, a másikuk fekete.
Kifelé menve a parkot is bejártuk, méghozzá örömmel. Volt egy százhetven éves mogyorófa, a törzs átmérője négy méter, és javában hullatta a termését.
Egy másikat is találtam, az alatt is sok mogyoró hevert, párat felszedtem. A parkban még egy kis dísztó is volt, csinos kis híddal a közepén, egy kis gloriett, egyszóval, igazán festői hely.
Következő lépésként az egyik templom kincsestárát néztük meg, A vezetőnk sok érdekességet mondott, többek között azt is, hogy a napóleoni háborúk idején itt őrizték a szentkoronát.
A második világháború vége felé a templom kincstárát elrejtették, csak három ember tudta, hol van. Az utolsónak maradt elmondta a gyóntatójának, aki pedig hat néhány megbízható embert, akik elővették. Igaz, egy s más „elkallódott” közben.
A kiállított tárgyak ezüstből készültek, filigránmunkával, Az egyiket a monda szerint Mátyás ajándékozta a templomnak, tényleg a XV. századból való, tehát elképzelhető.
Sajnos, sosem rajongtam a túldíszített tárgyakért, bár elismerem, a készítőjük nagyon értette az ötvösmesterséget.
Itt is volt kedvencem: egy kerámiából készült Krisztus-szobor, aki egy útszéli kövön ül, a fejét a jobb kezébe hajtja, a bal keze a térdén. Számomra az országutak fáradt, mezitlábas vándorát képviselte, aki leül, hogy egy kicsit pihenjen.
Utána megnéztük a templomot is, erről nincs sok írnivalóm, meglehetősen átlagos kinézetele volt. Sok szentkép, a szószékek díszesek, a faragott padok szépek.
Aztán egy kényelmes buszút, és a program befejeződött.
