A Kr. e. XIII. században rejtélyes új nép tűnt fel a Volga és a Duna közötti térségben. Kevéssé látszik hihetőnek, hogy az említett szkíta közösség légüres térben, ősnemződés útján keletkezett volna, mégis, némely modern szerző – a régészeti leleteknek, a történeti, nyelvi adatoknak fittyet hányva – szinte ezt sugallja. Kik voltak ők, akiknek nevét az ókori görögök nyomán aztán még seregnyi hasonló életmódot folytató, lovas harcmodort űző etnikumra alkalmazták? Csak úgy hipp-hopp ott termettek a semmiből a mai ukrán és dél-orosz sztyeppéken és a történelem színpadán? Szerencsére nem mindenki hisz a hús-vér szereplőkre ráerőszakolt fantasztikus mendemondákban. A lakatlan pusztákon való gondviselésszerű megjelenés tézisét a mélyrehatóbb történeti elemzések halomra döntötték. Kiderült, hogy a szkíták emlékanyaga a Hettita Birodalom etnikumainak hagyatékával mutat szinte a végletekig menő hasonlóságot. Csakhogy a hettiták állítólag „kihaltak”, köddé váltak. Előbb az ún. tengeri népek Kr. e. XIII. századi támadásai züllesztik szét a birodalom államgépezetét, majd Kr. e. 717-re utolsó támaszpontjukat, Karkemiš városát is beveszi II. Šarru-Kenu asszír király. Valóban így történt? És mi következett azután? A topic erre és a hasonló kérdésekre keresi a választ. A már létező Kik voltak a szkíták? rovat tágabban értelmezett szkítaságával szemben azonban – elkerülve számos félreértést – ezúttal csak a „valódi” szkítákra koncentrálunk, azokra, akik előbb Anatóliában, majd a Kr. e. XIII. századtól Kelet-Európa pusztaságain éltek. Elképzelhető, hogy közülük is csupán a „basziléioi”, azaz „királyi” csoport volt azonos a korábbi kis-ázsiai birodalomszervező hatti néppel. A többi sztyeppei szkíta közösséget talán a hajdani birodalom behódolt vagy csatlakozó népei és a helyben talált őslakosság adták.
Az idősebb Plinius szerint a Don (Tanaisz) folyó szkíta neve Sinus, a Meótiszé pedig Temarunda volt (Historia naturalis VI, 20):
„Tanaim ipsum Scythae Sinum vocant, Maeotim Temarundam, quo significant matrem maris.”
A „Sinus”-ról latinos –us végződés minden további nélkül leválasztható.
Szín: elő-ázsiai holdisten.
B. Nadel szerint a „Temarunda” egy hatti (!) szóösszetétel:
te (viszonyszó) + ma (=anya) + aruna (=tenger) + da (meghatározatlan rendeltetésű toldalék)
Б. Надель: Черноморско-хеттские ономатологические связи (к постановке вопроса); Rocznik orientalistyczny. T. XXVI, zesz. 1, 1962, стр. 129.
Czeglédi Katalin írja a Duna „Ister” nevéről:
„Az írásos forrásokból annyit tudunk, hogy a magy. Duna folyó alsó szakaszát a honfoglaló magyarok, de már a szkíták is Iszter névvel illették. A névnek változatai felismerhetők a Volga–Urál-vidék földrajzi neveiben”.
Forrás:Esztergom_nevéről_keleti_kapcsolataink_fényében
Istár: elő-ázsiai termékenységistennő.
Nem próbáltam rövidre zárni, csak volt egy pokoli éjszakám egy beletörött foggal az állkapcsomban és 5 injekcióval, etc., azóta is lázasan, úgyhogy kevés kedvem van most gondolkodni.
Az amazonos testvértopicban írod (308. hsz.):
"Szóval az a helyzet, kedves topiktársak, hogy amazon-kérdésben a tegnapi napon fantasztikus fölfedezést tettem:
Az interneten amazonok után bóklászva rátaláltam egy honlapra, amely egy a kisázsiai amazonokat kutató régészeti kutatóközpont honlapja. Ezúttal nem a szokásos feminista homepage-kről van szó, hanem igazi tudományos honlapról.
Az a lényeg, hogy ennek a kutatóintézetnek a munkatársai kutatásokat folytattak a Thermodon folyó síkságán, Lemnosz szigetén és más helyeken és arra a fantasztikus felismerésre jutottak, hogy egyre több régészeti bizonyíték szól amellett, hogy a thermodóniai amazon állam valóban létezett. Igaz, hoyg a főváros, Themiskyrai (ejtsd: temiszküré) romjait még nem sikerült megtalálniuk, de reménykednek a sikerben.
Sajnos a munkahelyi gépemben maradt a megfelelő link, holnap reggel beütöm ide.
Gondolom, hogy sikerült alaposan felcsigáznom az érdeklődéseteket:-)"
"...a trójai háború, amelyben Penthesileia királynő is részt vett, a hagyomány szerint a Kr.e XIII. században zajlott. Tehát abban a korban, amelyikben a Hatti Birodalom is virágkorát élte."
A Hatti Birodalmat az ún. tengeri népek támadásai a Kr. e. XIII. századra már szétbomlasztották.
A madárfejű griffeket már az Oppenheim báró által közölt halafi domborműveken is megtaláljuk, majd délkeletre, Elámban is megjelennek a Kr. e. IV. évezred végén. Később Mitanniban (pl. Kirkuk) és Asszíriában ugyancsak felbukkannak az ábrákon. Egyik nép sem kedvelte annyira azonban ezt a mesebeli lényt, mint a hattik, azaz a szkíták. A hatti pecséthengereken és glyptikában a madárfejű griff már igen korán az oroszlánfejű változat helyébe lépett.
Laikus888 írja a Kik voltak a szkíták? rovatban, igen helytállóan (12407. hsz.):
"A történettudomány pillanatnyi állása szerint a vasat a hettiták kezdték el gyártani BC 1800 táján. Még a görögöket is ők tanították meg a vasgyártásra! Sokáig nem volt konkurenciájuk. A BC XIII. században már Egyiptomnak is szálítottak - igaz, csak a híres II.Ramszesz-III.Hattusilis szerződés után."
Idézet tőlem a Kik voltak a szkíták? topicból – válasz egy Zoroastro nevű hozzászólónak (8951. sz.):
„Akár indogermánok voltak, akár indoirániak, akár mongolok (vagy turanidok) … nem lehetnek azonosak a szumírokkal, de a perzsákkal/médekkel sem. Mindezt a hattikra (kithák, géták) értem.”
Szent Habakuk! Ki állított ilyesmit?
„Végre elismerted, hogy lovas nép voltak - a fentiek meg letelepedett öntözéses kultúrákban földművelő és kőből városokat építő népek.”
A két fogalom egyik oldalon sem zárja ki egymást. Lásd a Mitanni államból származó Kikkuli lótenyésztési útmutatóját Suppililumaš hettita nagykirály számára. A mű keletkezése a Kr. e. 1350 körüli időkre tehető. Lásd: Ann Nyland: Penna- and parh- in the Hittite Horse Training Texts; Journal of Near Eastern Studies 51, University of Chicago, 1992, 293–296. o. Uő: Method of Horse Training; Kikkuli Research Publishers, 1993. Emilia Masson szerk.: L'art de soigner et d'entraîner les chevaux – Texte hittite du mâitre écuyer Kikkuli; Favre, Lausanne, 1998. Annelies Kammenhuber: Philologische Untersuchungen zu den ’Pferdetexten’ aus dem Keilschriftarchiv von Boghazköy; MSS 2, 1952, 47–120. o. Uő: Hippologia Hethitica; Harrasowitz, Wiesbaden, 1961. Frank Starke: Ausbildung und Training von Streitwagenpferden – Eine hippologische orientierte Interpretation des Kikkuli-Textes; Harrasowitz, Wiesbaden, 1995.
Görög portré egy amazonról
Lófélék közé tartozó állatok feje (záródíszről lehet szó)
Madárfejű szkíta griffek a sztyeppéről
De az oroszlánfejű griffet is szívesen ábrázolták (az utóbbi Nymphaeumból való)
Sőt, az emberfejű griffet is (szintén Nymphaeum)
Madárfejű griffet ábrázoló szkíta intaglio
Hettita (szkíta) lovasfigurák a Kul Obából, a Kercs város közelében levő Hamuhalomból
Ismeretlen rendeltetésű, csonka kúp alakú szkíta tárgy
Arany fedőlemez töredéke
Arany borítólemez töredéke
Az istenek véleményének kikérése hadba vonulás előtt
Az említett szkíta férfi (varázsló vagy májjós, béljós?) arcképe közelről
"Égi szarvasok"
Szkíta kecske
Sztyeppei hatti gyűrű
Szkítákat (hettitákat) üldöznek II. Aššur-nasir-apli katonái
A Fehér-fok (Ak-Burun) kurgánja Kercs mellett
Kimmer (gomer) nyílhegy
Kimmer nyílhegyek
Hatti (szkíta) nyílhegyek
Szkütha nyílhegyecske
Szkíta harcosok (kétoldalt) egy attikai vörös alakos vázán
Hettita nyilasok
Idézet tőlem a Kik voltak a szkíták? topicból – válasz egy Zoroastro nevű hozzászólónak (8951. sz.):
„Akár indogermánok voltak, akár indoirániak, akár mongolok (vagy turanidok) … nem lehetnek azonosak a szumírokkal, de a perzsákkal/médekkel sem. Mindezt a hattikra (kithák, géták) értem.”
Szent Habakuk! Ki állított ilyesmit?
„Végre elismerted, hogy lovas nép voltak - a fentiek meg letelepedett öntözéses kultúrákban földművelő és kőből városokat építő népek.”
A két fogalom egyik oldalon sem zárja ki egymást. Lásd a Mitanni államból származó Kikkuli lótenyésztési útmutatóját Suppililumaš hettita nagykirály számára. A mű keletkezése a Kr. e. 1350 körüli időkre tehető. Lásd: Ann Nyland: Penna- and parh- in the Hittite Horse Training Texts; Journal of Near Eastern Studies 51, University of Chicago, 1992, 293–296. o. Uő: Method of Horse Training; Kikkuli Research Publishers, 1993. Emilia Masson szerk.: L'art de soigner et d'entraîner les chevaux – Texte hittite du mâitre écuyer Kikkuli; Favre, Lausanne, 1998. Annelies Kammenhuber: Philologische Untersuchungen zu den ’Pferdetexten’ aus dem Keilschriftarchiv von Boghazköy; MSS 2, 1952, 47–120. o. Uő: Hippologia Hethitica; Harrasowitz, Wiesbaden, 1961. Frank Starke: Ausbildung und Training von Streitwagenpferden – Eine hippologische orientierte Interpretation des Kikkuli-Textes; Harrasowitz, Wiesbaden, 1995.