Amint a képen is látszik még alig 10 cm-es hajtásokon máris 4 fürt van. Hosszú vagy rövid tenyészidejű? Ez egy jó hónap késéssel érhet be - jó volna megkóstolni már idén.
Létezik ilyen egyáltalán? Nem rémlik, hogy olvastam volna róla bárhol is. Nem is tudom elképzelni a módját, mert a hajtás csak nyárra fásodik be, de addigra meg kifutsz abból az időből, amikor a bármilyen oltásod hozott hajtása még beérik tél előtt. Szemzési mód létezik mondjuk szőlőre is, de úgy tudom, azt ritkábban használják, és ott a már megfásodott vesszőről veszik le a téli rügyet.
Igen, én is készítettem tavaly héj alá oltásokat, törzsbe. Egész jó arányban sikerültek, majd teszek fel képeket. Idén nem volt olyan tőkém, amit így kellett volna oltani. Komoly jeged volt? Az most nekem is betenne.
Egyetértek Maci_P-vel.A zöldbe fás oltásnál nem kell takarni.Sőt az a jó,ha éri a nap az oltást,mert a kalluszosodáshoz legalább 25 C° kell.Én nem sokat oltok (80-100 évente),ezért ezt az oltócsap mennyiséget oltás előtt beviaszolom.Így biztosan nem szárad ki a csap.A viaszolás igazából nem a rügyet védi,hanem a csapot.Amint beoltod,már akár másnap lepattan a viasz a rügyről,de a gyökérnyomás miatt nem szárad ki.Volt az idén olyan fásba -fás oltásom(helyben oltás),hogy nem viaszoltam a csapot,és oltás után nem sokkal már nyomta is a nedvességet a csap végén.
Praktikus tanács:Ha oltás után hideg idő jön(leginkább fásba-fás oltásnál fordul elő),az oltószalagot(én Stockert használok) még betekerem fekete színű szigetelő szalaggal.Ez legalább öt fok pluszt jelent a kalluszosodáshoz.
Nagyon fontos most,hogy emelkedik a nap sütésének az ereje .A kihajtó, oltott rügyeket takarni kell a sugárzástól ,száradástól .Akár egy nagyobb szőlőlevél kőrbekötözése a szem köré is jótékony hatással lehet.
Én is oltok már két hete, az első fecskék már jól állnak:
Kulicz, szerintem pont te voltál rá kiváncsi: a tavalyiak, vegyesen ékoltással és héj alá oltással:
Ebből a jobb szélső a héj alá oltott, de már nekem is nehéz felismerni. Idén főleg ezt használtam, mert már a hajtások adták szépen a héjukat, és gyorsabb is, mert csak egy egyenes vágást kell csinálni, héjat felnyitni, alátenni, és lehet is kötözni.
A kép bal alsó sarkán pedig a jégverés nyoma, ami miatt majdnem minden tavalyit újra oltok, mert teli vannak a vesszők ilyennel.
A flexen lévő korong (csiszoló papír) forgás irányával szemben helyezed rá a kés élét, vagy a kés élét a forgás iránnyal megegyezően engeded rá a korongra? Tudom nem mindegy.
Üdv. Pár napja írtam, hogy sikerült a kézben oltásom. Egy gyökeres othelló vesszőbe oltottam egy kecskecsecsűt. Ez Március 8-án történt. Most már ven egy 1cm es hajtása és napról napra szebb. Kérdésem az lenne, hogy van egy ősszel telepített vásárolt oltványom aki nem indult meg, igy gondolom az már nem is fog ezért ki szedném és az enyémet ültetném a helyére. Korai még kiültetni? Várjak vele őszig? Vagy ültessem most? Jelenleg egy pille paleckban van tőzeges homokban.