Szerintem a Manta motorja nem mondható középszerűnek. Mivel 75-től ez a motor hajtja, ami közel 200 km/h végsebességet tett/tesz lehetővé. Az igaz, hogy 98-ben már elavultnak számított, de fénykorában nem.
Egyébként én is Manta owner vagyok, éppen most áll felújítás alatt a vas. Vinném is fényezőhöz, de nem kapok hozzá balos sárvédőt, mivel az utángyártást megszűntették. Persze gyári van cirka 40 e HUF-ért. Szóval nem tud valaki jó állapotú sárvédőt?
Szerintem ez természetes, hogy így van, hiszen egy karakteres autó. És persze, hogy a tulajok kötödnek hozzá, hisz ma már SZVSZ nincs olyan tulaja, aki nem magért az autóért tartaná. Praktikussága elég elhanyagolható, tehát akinek csak kevés pénze van autóra, az nyilván nem ilyet vesz, ha csak helyváltoztatásra kell a kocsi.
Most a menettulajdonságait nem dícsérem az egekbe :)))
Az Opel Manta kicsit furcsa autó. Jellegzetes, kissé lendületes külseje (ne felejtsük el, hogy az utolsó példány is kb 13 éve gördült le a futószalagról) nem sportkocsit takar: motorját és futóművét az Asconától és a Rekordtól kapta, rugózása túl puha, motorjai (1.3 - 2.2) legalábbis nem kiemelkedőek (2.0i - 110 PS, ezzel ugyan szégyenkezni még nem kell, de dicsekedni sincs miért). Semmi 3-4 betüs technikai csoda nincs benne, még a 16 szelepes motort is csak egy nagyon korlátozott példányszámú széria kapta meg (Manta 400). Néhány tulajdonsága miatt azonban kilóg a mai tucatautók közül, ilyen pl a gyári spoilerezés, keret nélküli ablakok, hosszmotor elöl, hajtás hátul, tágas motortér (könnyű szerelhetőség), stb...
Én még nem nagyon találkoztam olyan Manta tulajjal aki nem szereti az autóját, van aki csak közlekedik vele, van aki tuningolja (3.0 turbo), van aki építgeti és mellette tart mászkálós autót, de valamilyen formában mindenki kötődik hozzá.
Nagyon kevés olyan autótípus van, amelyek gazdái köszönnek, ha találkoznak az úton, a Manta ilyen. Az én esetemben első látásra szerelem volt, Sciroccoért mentem az autópiacra és Mantát hoztam el, korábban éppen csak látásból ismertem ezt a típust, senki nem mondta, de mégis automatikusan intettem mikor szembejött egy másik Manta, és ez a köszönés mindig kölcsönös, akár fiatal srác, akár középkorú nő ül benne.
Németországban a Mantások külön állatfajt képeznek még Mantás viccek is vannak...
Kíváncsi vagyok van-e itt a Fórumon Manta tulaj, és egyáltalán, mi a vélemyénetek erről az autóról.