Erdőszélen nagy a móka, mulatság, iskolába gyűlnek mind a nyulacskák. A tanító ott középen az a nyúl, kinek füle leghosszabbnak bizonyul. Kezdi az oktatást egy fej káposztával, hallgatják is tátott szájjal. - Az egymást tapasztó táposztó levelek képezte káposzta letépett levelein belül tapasztalt betétet, mely a kopasztott káposzta törzse, úgy hívják, hogy torzsa. Ha most a torzsára sorjába visszatapasztjuk a letépett táposztó káposztaleveleket, a tapasztalt rendben, akkor szakasztott, helyesen fejesen szerkesztett káposztát képeztünk. Ez a lecke! Megértettük? - kérdezte a nyúltanár. Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már. - Akkor rögtön feleltetek! - Lapult a sok kis tapsifül: füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül! - Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj két lábra, s vázold hát, mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát? - Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten a kis káposztakopasztó ebugatta, de a tanár megbuktatta.
Na a kézírásom mindig is olvashatatlan volt. Viszont most is írok eleget kézzel, abban nálam nincs változás.
(Vettem tavaly egy tollat direkt írástanuláshoz: nagyon vékony hegye van, állítólag három század milliméter, és azért jó, mert tényleg sok sikerélményt ad: ami sima rotring cerkával otromba ákombákom, az ezzel a csodatollal gyönyörű kalligráfia.
Konkrétan 1954-ben, akkor jelent meg a tizedik kiadás. (84-ben pedig a 11., azóta is az van érvényben, most készítik elő a 12. kiadást.)
Még két fontos dolgot fűznék hozzá: egyrészt az, hogy a tanár mivel magyarázta, nem sokat jelent a szabály tényleges eredetére vonatkozólag, másrészt - és ez a fontosabb - a helyesírás nem nyelvtan. Semmi köze ahhoz, ne tessék a nyelvtani szabálokkal keverni.
Hogy ki mennyit ír, az nagyon változó. A számítógép miatt viszont a kézírásom biztosan romlott. A negyedik oldal után már jobb ... :) Tehát van remény, és kövesse tett a titkos elhatározásomat :)
Gimis koromban (50-es évek) egy szép reggel, a magyartanárunk feírta a táblára, hogy az Akadémia határozata miatt, a mai naptól a zsíroskenyeret külön, a vajaskenyeret pedig egybe kell írni.
Ez nem vicc, azzal indokolták, hogy a magyar dolgozó népnek ma már nem elérhetetlen luxuscikk a vajaskenyér. Itt a politika játszott szerepet a nyelvtan megváltoztatásában.
Amióta az internetet használom, valamit romlott a helyesírásom.
Nekem is. Ennek több oka lehet:
- kevesebb „hagyományos”, korrektor által gondosan javított szöveget olvasunk,
- ezzel párhuzamosan jóval több nyers, kozmetikázatlan szöveget,
- de nem lepődnék meg, ha az egészet csak hinnénk, ha csak érzéki cslódás lenne, aminek alapja egyrészt a mindent megszépítő nosztalgia, másrészt hogy a net óta sokkal többet írunk, a sokkal több szövegben pedig nyilván számszakilag sokkal több lesz a hiba, de arányaiben nem. Sőt, nem lepődnék meg, ha most valójában jobb lenne a helyesírásom, mint mondjuk húsz éve, mert most sokkal többet gyakorlom.
Amióta az internetet használom, valamit romlott a helyesírásom. Túl sok "rossz " szöveget olvastam. De ha gondban voltam, akkor felálltam az asztaltól, és gyorsan, gondolkodás nélkül leírtam egy papírra. Ez bevált :) Valószínűleg ehhez a rögzüléshez már fiatalon kell sokat olvasni - ez megvolt. Ma a fiatalok a netes szöveget olvassák, és az ugyebár nem irodalmi nyelv. Azt azért nem gondolom, hogy különösen jó lenne a helyesírásom, csak olyan, amilyennek lennie kell általában.
Egyébként pont ez az általad említett sok különírás jelzi azt, hogy itt változásra van szükség. Vagy például hogy te a különösen jó helyesírásoddal is néha gondban vagy. Az én helyesírásommal sincsen túl sok gond, remélem, de nekem is itt van kézközelben az AkH.
Lehet, hogy zavar (nyilván engem is zavarna sok évig), de most nem egyéni tetszésről van szó. Az általam ismert érvek egyelőre nagy többségükben a különírás mellett szólnak.
Ami bántja a fülemet/szememet, pl. a -ba, -be és -ban, -ben keverése, vagyis elhagyása
Természetesen abba, hogy mi bántja a szemedet és a füledet, nem tudok beleszólni, de azt el tudom mondani, hogy gyakorlatilag minden magyar anyanyelvi beszélő elhagyja több-kevesebb rendszerességgel, a -ban, -ben végéről az -n hangot. Mondom, gyakorlatilag mindneki, tehát nagy valószínűséggel te is. Csak a folyó beszédben - a saját folyó beszédünkben - ez nem szokott tudatosulni, nem vesszük észre. Én például korábban elég sokat rögzítettem a saját beszédemet, és még olyan helyzetekben is, amikor direkt odafigyeltem rá, kétségbeejtően pongyolának tűnt számomra a kiejtésem. A fenti jelenség teljesen normális, és még egyszer mondom, a beszélők egészére jellemző. (Biztos van olyan ember, akire nem, de én még nem találkoztam ilyennel.)
Az ikes ragozás is érdekes, mert az meg eleve torzó maradt, sosem fejlődött ki rendesen, félbeszakadt a kialakulása, és már vagy ezer éve szép csendben bomlik. Miután semmilyen nyelvtani funkciója nincsen, így előbb-utóbb végleg el fog tűnni a nagy részük. Maga az -ik nemhogy eltűnne, de egyre újabb ikes igék születnek. Csak az (eleve csonkán maradt) ikes ragozás többi alakja fog eltűnni.
Úgy döntöttem, hogy a jelnyelv analógiájára ezt is egyben kell írni.
(Sokszor mondtam már, most megismétlem, hogy az akadémiai helyesírás általam áhított reformjának egyik legfőbb területe éppen az egybeírás-különírás lenne. A mai káoszt mindenképpen meg kéne szüntetni, és ha már hozzányúlunk, akkor én a radikális megoldást pártolnám: nagyon kevés és erősen indokolt kivételtől eltekintve írjunk mindent külön! Más nyelvekben működik, komoly értési problémát nemigen okozna, viszont sokkal könnyebb lenne megtanulni. Illetve nem is, mert egyszerű halandó a mai rendszert nem tudja megtanulni. Nem is lehet, mert pont a rendszer hiányzik belőle.)
