Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Persze,emlékszem a Dosztojevszkijre, a Játékost el is olvastam, az még valamennyire tetszett is,de a könyvtári kötetben szereplő többi kisregényhez,novellához nem éreztem kedvet. Akkor majd a következő könyvtári körömnél megpróbálkozom Szerb Antallal. Egyébként attól függetlenül, hogy nem olvastam tőle semmit, őérte is fáj a szívem,hogy elpusztították a II.vh. alatt....
Talán azért nem láttad, mert nincs a kiemeltek között, csak ha jobb oldalon a könyvadatlapnál az értékeléseket megnyitod. (Talán el kellene olvasnom az Utas és holdvilágot is ? Semmit nem olvastam még Szerb Antaltól...)
Köszönöm szépen! Az továbbra is rejtély előttem, hogy ez a bejegyzésed miért nem látható a molyon.
Én magam nem tudom elképzelni, hogy ilyen mértékű veszteség után hogy lehet tovább élni az életet bárkinek.
Nem csak tovább élni, szóval csak úgy lenni és várni a múlást, hanem értékkel tartalommal megtölteni, előre nézni, kiutat keresni, nekem ebben volt a legnagyobb erőssége. És most az Utas és holdvilág záró gondolata jutott ide: "És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."
Ez a moly.hu-s bejegyzésem, igen,a Férfiidők lányregényéről beszélünk.
"Valamit olvastam a közelmúltban arról,hogy milyen filmet indít Magyarország az Oscarért és arról is, hogy annak ez a könyv az irodalmi alapja. Aztán a könyvtárban véletlenül (?) kezembe akadt a kötet és jött velem:) Nem szeretek nagy szavakat használni,de fogok : úgy érzem, ebben az évben ez a könyv volt rám a legnagyobb hatással, ez volt számomra a legértékesebb olvasnivaló, bár még hátravan az évből egy kis idő. Nehezen tudom megfogalmazni, hogy miért, tehát csak közhelyeket fogok írni : mert szép a történet, érzékenyen, jó stílusban megírva, mert elhiszem,hogy így történhetett…. Néha nyeltem vissza a könnyeimet, ha nem otthon olvastam. Én magam nem tudom elképzelni, hogy ilyen mértékű veszteség után hogy lehet tovább élni az életet bárkinek. (Magam a szeretteim természetes módon, bár időnként korán bekövetkezett halálával is nehezen birkózom….) Konklúzióm talán az,hogy az emberi lélek hatalmas és sok mindenre képes…. Mindenképpen tervezem a film megnézését is."
Nem látom a moly.hu-n, csak korábbi bejegyzéseket. Pedig érdekelt volna. Férfiidők lányregénye, erről beszélünk, ugye?, merthogy ebből vagyis ennek a regénynek a felhasználásával készült a forgatókönyv.
A másik bekezdéseddel egyetértek, van amikor már az feltölt, ha jó érzéssel vagy vidáman jövök ki, még ha kissé lapos vagy sekélyes is a történet, de van benne valami ami feldob, akár látványban, zenében, bármiben.
A könyvet már elolvastam és azt gondolom róla (a moly.hu-ra meg is írtam értékelésben), hogy számomra ebben az évben ez volt legértékesebb, legszívhezszólóbb könyv és történet...
A mozi még várat magára, mert a kolléganőmnek,akivel mennék,más elfoglaltsága van, de ami késik,nem múlik !
Moziról szólva: egy másik kolléganőm pont mostanában lobbizott nálam erőteljesen azért, hogy a Joker c. filmet feltétlenül nézzem meg, mert..... mert jó.... Nem volt tervben eddig,de most befészkelte az agyamba a gondolat magát!:)
És még egy bekezdés egy mozifilmmel kapcsolatban: Kb.2 héttel ezelőtt kilépve a komfortzónámból (hogy ilyen nagyképű kifejezést használjak) egy akciófilmet néztünk meg. Azért egy akciófilmet, mert be volt határolva,hogy a Sugár Moziban kell lennie a filmnek szept. 30-ig, hogy a nyáron egy másik film nézésekor kapott ingyenes pattogatott kukorica-kupont be tudjuk váltani. Ez a film a Halálos iramban: Hobbs & Shaw volt. (Jason Statham, Dwayne Johnson) Én kétségekkel ültem be a moziba, és várakozáson felül jól szórakoztam két órán keresztül. Nem kellett túl komolyan venni a filmet, sok üldözés, sok fizikailag lehetetlen dolog, vékonyka történet,de időnként nevetni is lehetett, szóval abszolút meg voltam elégedve. Arra a két órára jó szórakozást nyújtott és ez néha nem kevés....
Láttad már a filmet? Én igen! A könyvet nem olvastam ugyan, de voltam olyan szerencsés, hogy közönség találkozós vetítésen voltam, ahol a rendező sok kulissza titkot árult el.
Feltétlen írd meg, hogy először olvasod vagy látod, addig nem mondok semmit, csak annyit, hogy a film nagyon szép, nagyon szerethető, szívmelengető, előremutató vagy kiút kereső, igen finomra hangolt.
Most visszakerestem, pontosan két éve voltam a Mai Manóban, és emlékszem, az akkori kiállításon túl az épület maga is igencsak megmaradt bennem a díszítettségével, szépségével.
Szerdán egy fotókiállítást néztem meg. Siettem vele, mert már csak ezen a héten látható. A címe 3 szín, és az 1905-1915 között, a cári Oroszországban készült színes képeket láthattam. Nos, képekről szavakban beszélni, ez reménytelen. Maradjunk annyiban, hogy a Mai Manó házban folyton úgy éreztem magam, hogy időutazást teszek. Ráadásul állandóan valami irodalmi hivatkozás ugrott be, a kibitkáról Sztrogoff Mihály, a bukharai emírről, akinek díszes, csodásan hímzett kaftánja volt, meg Naszreddin Hodzsa. No és Vámbéry Ármin. A tájképekről pedig Turgenyev.
Az egyik képen kosárral ábrázolt grúz nők láthatók valami cserjefélék előtt. Rá nem jöttem volna, mi az, de a felírásból kiderült, hogy teacseje! Szolgáljon mentségemre, hogy ilyet csak filmen láttam, ott is ritkán.
A másikon pedig a kifejező nevű Éhségpusztában látható nomádokat szemléltem, tényleg nem festettek valami csodásan, remélem, csak átutaztak ezen a szépnevű helyen.
Az örmény ünneplő női viselet csodaszép, díszesen hímezték, övvel fogták össze. Igaz, ott is volt tetőtől-talpig fátyolba burkolt nő, talpig feketében. No de ő nem grúz! És nem is örmény.
Egyébként maga az épület is érdekes, eredetileg fotóműterem volt, a legnagyobb szobájában egy egész fal csupa-csupa ablak, a teteje pedig üveg.
A lépcsőház korlátja faragott, sárgaréz díszítéssel, falépcsővel.
Úgy látszik, az épület nem szenvedett bombatalálatot a háborúban, aminek nagyon örülök.
Most viszont egy darabig leállok a kultúrával, mert ami sok, az sok!
Hogy hányszor keresztül mentünk már Gyöngyösön és még sosem álltunk meg. Pedig a kisvasút miatt többször is terveztük, de most egyel több okunk lesz rá :)
Bocs, de nem tudtam megállni a gyöngyösi beszámolódat olvasva,hogy egy képet be ne tegyek: én 2014-ben jártam Gyöngyösön, a Mátra Múzeumban meg a parkjában is és nekem is hasonlóképpen tetszett !
A tegnapi napon Gyöngyösre látogattunk, és nem kellett megbánni ezt az ötletet.
Kezdtük a Mátra Múzeummal, ami egy szép park közepén van.
Az épületbe belépve máris érdekes látvány tárult elénk: egy szép nagy mamut csontváza. Határozottan impozáns látványt nyújtott, csak a két agyar hetven kiló volt, legalábbis a kiírás szerint. Szintén eszerint egy kő lándzsahegyet találtak a csigolyái között, ez okozhatta a pusztulását.
Ugyanebben a teremben újrahasznosított anyagokból volt képzőművészeti kiállítás, túlnyomórészt irodalmi alkotások ihlették a műveket. Sok tetszett közülük, de két kedvencem volt. Az egyik a Vörös Rébék, itt a fekete varjú hátán egy vörös ruhás nő repült. Csak közelebbi szemlélődés után állapítottam meg, hogy a kendője nem festett, hanem odaillesztett fekete csipke.
A másik Ady: Átölelt az Isten című versét illusztrálta, Ady arcképével.
Ez az épület eredetileg vadászkastély volt, ezért trófeákat is kiállítottak, de ami igazán tetszettek, azok a régi vadászfegyverek voltak, lőporszaru, puskatöltő vessző, hozzáillő elöltöltő puskák, ilyesmik. Láttam néhány csinos zsebórát is, ezt biztos nem vadászatnál használták, bár ki tudja.
Megint egy kedvenc: szépen faragott tajtékpipa, de jó nehéznek tűnt, úgyhogy remélem, a nemzetes úr odahaza eregette belőle a fináncnemlátta szűzdohányból felszálló füstöt, jó hosszú pipaszárból, mert a pipafej becslésem szerint másfél kiló lehetett.
Egy másik teremben ruhaviseleteket állítottak ki, itt is volt kedvencem, éspedig egy cifraszűr. No meg egy arckép. Nem írták ki, kit ábrázolt, de a viseletből ítélve az 1850-60-as években készülhetett. Az ábrázolt nő egyszerűen kétfelé választott hajjal, dísztelen ruhában festette le magát. A modell kora negyvenöt körül lehetett, higgadt, kiegyensúlyozott egyéniség benyomását keltette. Akaratlanul is a nagyasszony kifejezés jutott eszembe róla. Valahogy így képzeltem Baradlaynét.
A múzeum további része természettudományi kiállítás volt, érdekes képekkel, ismertetővel, ötletesen beállítva. Itt is voltak kedvenceim, például a tojások. Nem gasztronómiai, hanem érdekességi szempontból nézegettem őket.
Aztán egy olyan rész következett, amiben élő állatokat lehetett szemlélgetni, meg is tettem. Itt két axolotl tetszett a legjobban, az egyikük fehér, a másikuk fekete.
Kifelé menve a parkot is bejártuk, méghozzá örömmel. Volt egy százhetven éves mogyorófa, a törzs átmérője négy méter, és javában hullatta a termését.
Egy másikat is találtam, az alatt is sok mogyoró hevert, párat felszedtem. A parkban még egy kis dísztó is volt, csinos kis híddal a közepén, egy kis gloriett, egyszóval, igazán festői hely.
Következő lépésként az egyik templom kincsestárát néztük meg, A vezetőnk sok érdekességet mondott, többek között azt is, hogy a napóleoni háborúk idején itt őrizték a szentkoronát.
A második világháború vége felé a templom kincstárát elrejtették, csak három ember tudta, hol van. Az utolsónak maradt elmondta a gyóntatójának, aki pedig hat néhány megbízható embert, akik elővették. Igaz, egy s más „elkallódott” közben.
A kiállított tárgyak ezüstből készültek, filigránmunkával, Az egyiket a monda szerint Mátyás ajándékozta a templomnak, tényleg a XV. századból való, tehát elképzelhető.
Sajnos, sosem rajongtam a túldíszített tárgyakért, bár elismerem, a készítőjük nagyon értette az ötvösmesterséget.
Itt is volt kedvencem: egy kerámiából készült Krisztus-szobor, aki egy útszéli kövön ül, a fejét a jobb kezébe hajtja, a bal keze a térdén. Számomra az országutak fáradt, mezitlábas vándorát képviselte, aki leül, hogy egy kicsit pihenjen.
Utána megnéztük a templomot is, erről nincs sok írnivalóm, meglehetősen átlagos kinézetele volt. Sok szentkép, a szószékek díszesek, a faragott padok szépek.
Aztán egy kényelmes buszút, és a program befejeződött.
Amit Mikóval tapasztaltál, nekem Haumannal sikerült, a darab címére nem emlékszem, arra viszont igen, hogy szétnyílt a függöny és egy szétnyitott újság mögül elkezdett beszélni Hókuszpók - Hupikék törpikék gonosz mágusa, a törpök legfőbb ellensége - és a darab amúgy komoly lett volna, ne ott nekem ez a gonosz kisembereke jutott eszembe, aki a törpökből folyton pörköltet akart főzni. :) Haumann így eggyé vált a mesehőssel, hozzátartozik, sokat néztük anno.
Érdekes kísérlet lehetne oda-vissza, mitől lehetne megválni. Az elején még könnyebb, amikor még sok az úgymond kacat, aztán egyre nehezebben menne. Évente selejtezek, de nem úgy, hogy szétpakolok és aztán kiderül ez is kell, ez is kell, aztán minden marad a régiben, hanem tényleg kerülnek ki dolgok. Van ilyen ismerős, aki képtelen kidobni vagy más számára hasznosság tenni. Még könyveket is - nem keveset - vittem vitrinbe.
Nekem is feltűnt a borbélyüzletek számossága, most ennek is kultusza van, kirakaton keresztül kukucskáltam, azon mosolyogtam ez olyan férfi frissülő. Több üzletben is láttam régebbi korok tárgyait, kis mini múzeum, de hosszan én sem bámészkodtam, még azt hinnék kíváncsi vagyok, pedig az vagyok :)
A kérdésedre nem tudom a választ, pedig érdekes lehet....
Ellenben ismét eszembe jutott az, hogy bizonyos esetekben bizony a szinkronhanghoz kötjük a szerepet, aztán hiába játszik egész mást élőben :-( Én így voltam Mikó Istvánnal: unokával rengeteg Micimackót néztünk, ahol Micimackónak Mikó volt a magyar hangja. Pár évvel később megnéztem A világ teremtődése című vígjátékot, ahol Mikó az Urat alakította. Bevallom, nagyon furcsa volt, hogy az Úr Micimackó hangján szólalt meg :-) A vígjáték egyébként szenzációs, ha még játsszák, nézzétek meg :-)
(Nagy kedvencem máig a Vészhelyzet. És Alföldihez pl. sosem asszociáltam Carter dokit, - pedig sok-sok évig volt a magyar hangja. Alföldi valahogy még a hangjával is tudott úgy játszani, hogy ne ragadjon bele ebbe a szinkronba....)
Filmről szólva és a magyar Oscar-jelöltet akarom megnézni, nagyon érdekesnek tűnik: Akik maradtak. Tegnap a könyvtárban elcsíptem a film alapját képező regényt: F.Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye, kíváncsi vagyok... A téma nem könnyű, 1948-ban játszódik, amikor már a Rákosi-korban vagyunk, egy tizenéves lány és egy negyvenes férfi (úgy vettem ki a leírásokból, hogy nem szexuális) kapcsolata,akik mindketten holokauszt- túlélők.
Ez a te általad említett film is érdekes lehet... Néha magamon is érzem,hogy túlzottan sok tárgyam van,de ezekhez kötődöm érzelmileg, nehéz lenne kiselejteznem őket.... Vagy legalábbis nem menne könnyen.
Igen, én is észrevettem,hogy sok borbélyüzlet van. Egyszer a közelmúltban volt erről cikk a Nők Lapjában és az ilyen helyekre nők be sem léphetnek:), lehet,ezért néztek csúnyán rád! :-)
Kedden megnéztem a 100 dolog című német filmet. Érdekesnek találtam az alapötletét. Két állítólagos jóbarát fogadást köt, hogy minden tárgytól megfosztva ébrednek, naponta egy darabot visszavehetnek. Ezért aztán pucéran ébrednek, és ilyen állapotban kell átrohanniuk valami ruhaféléért. Ráadásul tél van!
Vicces ötlet, de elgondolkodtam, hogy mennyire kötődőnk a tárgyakhoz. Mind a két férfi vásárlásmániás, plusz egyikük olyan barátnőt fog ki, aki szintén vásárlásfüggő, már lop is érte, csak már belátta, és egy önsegítő csoportba jár.
A végét nem mondom el, van benne néhány jó ötlet. Viszont az egyik mondat nagyon bennem maradt: Nem vagyunk régi barátok, csak régóta ismerjük egymást.
Nem a témához tartozik, de számomra érdekes volt. Szombaton is, kedden is három borbélyüzletet fedeztem fel, az egyikük még borbélymúzeumot is hirdetett. Elsiratták ezt a mesterséget, de úgy látszik, a borotválás újra divatba jött. Benéztem az ablakon, egy szakállas-bajszos fiatalember ült a székben, szintén szakállas borbély végzett fazonigazítást rajta, neheztelően néztek vissza, úgyhogy gyorsan távoztam.
Könnyen lehet, hogy valahogy visszahat, főleg a jó hosszú tévésorozatoknál. Persze, a szereposztásnál biztos figyelembe veszik a színész vagy színésznő korát és egyéniségét. Igaz, van, amikor az ellenszereposztás a sikeres. Latinovits legtöbb szerepe undok alak volt, pedig a külseje nem volt visszatetsző. Na jó, a filmszerepei közül ennek Szentirmay udol ellentmond, Krisztyán Tódor annál kevésbé.
