De ez, ill. egy csúnya artikuláció rosszízűvé teszi a meghallgatását.
Lehet, de ez már nem nyelvi kérdés. Azt elfogadom, ha valakinek nem tetszik, de ne próbáljuk az ízlésünket nyelvészeti érvekkel alátámasztani. Másképpen: azt mondhatod, hogy szerinted csúnya, de azt nem, hogy helytelen.
(A konkrét esetben egyiket sem javaslom, mivel mint említettem, biztos, hogy a ti szátokon is kicsúszik néha.)
Nem okoz megértési problémát. Ez rendben is van pusztán adatátviteli szempontból. De ez, ill. egy csúnya artikuláció rosszízűvé teszi a meghallgatását.
Olyan mint az ebéd. Ha elszúrják, pocsék, de megesszük, nem halunk éhen. Viszontmennyiremáshanetánpazarraissikerül.
Most nem az írásról, hanem a kiejtésről beszélünk, ott pedig mindegy. Valós helyzetekben soha nem okoz megértési problémát az -n elhagyása (hiszen épp ezért hagyható el).
Egyébként persze írásban is mindegy lenne, csak ott még ragaszkodunk a hagyományhoz.
Ugyanez könyszerkesztésben: szerkesztő, lektor, korrektor, utóbbi kettőből akár több forduló is. A szerkesztő beleszól a tartalomba is, a lektor a nyelvhelyességgel és a pontossággal foglalkozik, a korrektor csak a helyesírással.
No, a mai könyvkiadókban lektor már egyáltalán nincs, és ahogy néhány kiadvány megjelenik, szerintem korrektor se mindenütt.
ekkor az anyag elnyeri helyét a betördelt újságoldalon, ilyenkor: lapszerkesztő vagy más, arra járó, kóbor felsővezető, újabb korrektor, végül a revizor (zsenge kortomban még láttam szuperlektort is, aki a tördelt oldalakon egerészett, és nagy lexikonokból ellenőrizte a neveket, évszámokat, adatokat)
Ebből aki szerkesztő, az a tartalomra és a nyelvhelyességre fókuszál, a korrektor a helyesírásra, a revizor arra, hogy nyomdai hiba se legyen az oldalakon.
Ugyanez manapság, a napilappiac válsága közepette:
szerző, rovatszerkesztő, tördelt formában rénéz egy kóbor, arra járó felsőbb szerkesztő, majd jön a korrektor, végül a revizor.
Az olvasószerkesztő volt a klasszikus külső szem, aki rákérdezett, ha valami nem volt világosan megírva, összefésülte, hogy aki a cikk elején Béla, az a végén se legyen Géza, foglalkozott a férfinek-férfinak problematikával, etc. Az én munkahelyemen úgy egy évtizede szüntették meg ezt az ellenőrzési szintet.
Újabban egyre többször olvasni, hogy a nyelvvédelem mint olyan helytelen, a nyelvet nem kell védeni, az olyan, amilyen.
Újabban? Ezt a nyelvészek vagy 150 éve tudják.
Elég sok embert ismerek, aki soha nem mondaná, hogy -ba, -be, amikor -ban, -ben a helyes.
Megkockáztatom, hogy megharagszol, de muszáj kimondanom: ne haragudj, de ezt nem hiszem. Legfeljebb nem veszed észre. Én is csak akkor veszem észre ezeket, ha direkt figyelek rá, pedig nekem trenírozva van erre a fülem. És talán nem hangsúlyoztam az előbb eléggé: mivel teljesen természetes dologról van szó, így nem mondhatjuk tévesztésnek.
Nem tudom, csak érzem a választ. A belenyúlás erőssége szerint a sorrend: korrektor, lektor, olvasószerkesztő. De ezt majd más (elsősorban G. Emmára gondolok) bizonyára pontosítja.
Újabban egyre többször olvasni, hogy a nyelvvédelem mint olyan helytelen, a nyelvet nem kell védeni, az olyan, amilyen.
Elég sok embert ismerek, aki soha nem mondaná, hogy -ba, -be, amikor -ban, -ben a helyes. Ennek következetes eltévesztését a tv-ben nem bocsátom meg a kalucsnis humoristának vagy a korábbi kultuszminiszternek. Az előbbinek ezt meg is írtam, de természetesen nem kaptam tőle választ...
Az összetett szavakkal már nagyjából tisztában vagyok, de tudom, hogy a nyelvészek sem egyeznek meg a például a trópusifa-stúdió helyes formájában. Ami miatt korrektort alkalmazok: a "vagy" és az "és" előtti vessző, mert azt – hiába magyarázták el számtalanszor – képtelen vagyok helyesen írni.
A szövegeimet korábban javító (de sajnos sokszorosát kérő) igazi nyelvész nemcsak a helyesírásomat javította, hanem a magyartalanságokat is. A korrektor erre nem nagyon képes, mert neki nyomdai korrektorként erre nem is lett volna lehetősége, szerinte megsértődtek volna a szerzők, ha átírja a szövegeket.
A kerületem kiadványai hemzsegnek a hibáktól, pedig a valószínűleg "legmagyarabb" kerületben lakom. Pár hónapja egy vasánap este átküldte a sajtós – a polgármester utasítására – a múlt évről szóló beszámolófüzet szövegét. Éjfélre visszakaptam a korrektortól, hajnalban továbbítottam, pár nap múlva kinyomták, de 280 hiba maradt benne. Odaadtam a korrektornak egy kerületi újságot, abban is pont ennyi hibát talált.
Egyébként mindig újra tapasztalom, hogy nem okos a helyesírás alapján megítélni embereket, noha én is beleszaladok néha ebbe a csapdába. Most olvasgatom Ringo Starr Twitter-üzeneteit, hát elég sajátságos az angolja.
Erdőszélen nagy a móka, mulatság, iskolába gyűlnek mind a nyulacskák. A tanító ott középen az a nyúl, kinek füle leghosszabbnak bizonyul. Kezdi az oktatást egy fej káposztával, hallgatják is tátott szájjal. - Az egymást tapasztó táposztó levelek képezte káposzta letépett levelein belül tapasztalt betétet, mely a kopasztott káposzta törzse, úgy hívják, hogy torzsa. Ha most a torzsára sorjába visszatapasztjuk a letépett táposztó káposztaleveleket, a tapasztalt rendben, akkor szakasztott, helyesen fejesen szerkesztett káposztát képeztünk. Ez a lecke! Megértettük? - kérdezte a nyúltanár. Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már. - Akkor rögtön feleltetek! - Lapult a sok kis tapsifül: füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül! - Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj két lábra, s vázold hát, mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát? - Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten a kis káposztakopasztó ebugatta, de a tanár megbuktatta.
Na a kézírásom mindig is olvashatatlan volt. Viszont most is írok eleget kézzel, abban nálam nincs változás.
(Vettem tavaly egy tollat direkt írástanuláshoz: nagyon vékony hegye van, állítólag három század milliméter, és azért jó, mert tényleg sok sikerélményt ad: ami sima rotring cerkával otromba ákombákom, az ezzel a csodatollal gyönyörű kalligráfia.
