Na igen, védekezésben még van két-három vezéregyéniség, akikre lehet számítani (Corrales, Sipos és Liget), de támadásban csak Nenadic képes a hátára venni a csapatot...
Tegnap sok hiba előjött, de nem szabad az eddig Momoék által felszínre hozott erényünket elfeledni. Azt már látjuk, hogy van védekezésünk, ami most kicsit visszaesett (talán Sipi kiválása miatt is), de azért erre lehet építeni és ennyivel előrébb vagyunk mint tavaly. Elindult Patrik játékba hozása, ami azért fontos, mert más nemigen vállal kintről. Sajnos ez a folyamat is megtorpant Lauge visszatértével, szerintem nem kéne "elengedni". Ha Patrik eddig felépített önbizalma visszaesik, akkor nem fog tudni segíteni vészhelyzetben, ezt láttuk tegnap. Ami viszont a szezon eleje óta a legjobban zavar, hogy van két klasszis irányítónk, aki a legkevésbé sem tud jelenleg a csapat hasznára lenni, még annyira sem mint Lukács Pepe... Máté már kapott elég lehetőséget, de nem megy neki, akkor inkább játsszon a fiatal. Mahe meg menjen a szélre. Ott hasznosabb, sőt a felkanyarodásai még színt is hoznak a játékba. Laugénak reméljük nincs súlyos sérülése, de ez most rosszabbul nézett ki, mint Omaré.
Én azt mondom, ez a meccs megmutatta Ilics gyengéit. Mikor száll a csapat, akkor nem kell belenyúlni, az megy neki, de az az egyszerűbb mutatvány (ráadásul hazai pályán, plusz egy játékossal). Ma Xavi lemeccselte, fogalma sem volt, mit kéne lépni rá. Pedig ez egy gyengus ellenfél, egy furcsa-, kellemetlen taktikával. Az elejétől látható volt. Erre rá kellett volna, rá lehetett volna készülni, mert volt precedens. Hogy egyszerre ennyi ember formán kívül van, az megint csak az ő sara. Cserestratégiája is fura volt.
A jelenlegi (és már a tavalyi) Veszprém játékába valahogy nem illik.
A válogatottéba meg igen. Ma sem tudott igazán hozzátenni.
Hová tudna menni? Mert az tény hogy neki lépnie kellene. Gondolom a Veszprém meg azért ragaszkodik hozzá, nert magyar. Ha elmenne meg kevesebb magyar lenne a csapatban.
Kapott azért az elmúlt másfél évben lehetőséget, de elért egy olyan szintet, hogy már megkopott iránta a bizalom.
Ami pontokat bravúrral hoztunk (én a PSG elleni fordítást és a Barca-verést is idesorolom, hisz tudjuk, honnan jövünk felfelé), azt a mai meccsel buktuk. Kicsit kiábrándító, de nem kell a kardunkba dőlni... Azt hiszem, jókor jött pofon, ami segít visszazökkenni a földre, csak váratlan helyről érkezett. A Szeged elleni rangadó előtt szerintem különösen jó intőjel.
Támadásban ma 3 ember ment kapu felé: a két szélső és Nenadics, azon kívül labdatologatás.
Yahia-nak el kéne magyarázni hogy nem magasugró hanem átlövő.
Máté olyan mint a lassított felvétel.
Mahé meg gyönyörködik a passzaiban, csak túl sok van belőle, ezzel visszük bele magunkat a hibába hogy van egy támadás amit 3 passzból meg lehetne oldalni, mi 13ból akarjuk, addig addig tologatjuk meg valaki eladja, elejti, nem tudja megfogni.
Mahé is mint egy serdülő,l Strlek kihagy egyet erre 10 mp múlva visszateszi neki nullszögbe - egyébként belülvédekezés volt - meg kint volt utána a labda, de ma azt sem érdelmeljük meg hogy szoros legyen, majd kicsit magába száll mindenki... mert fejben elszálltunk