Eleget téve Tehtube Mester felhívásának - bár nem nekem szólt:-)) - feltettem két további Hammondos nótát amit az Artonssal Balatonkenesén vettünk fel ez év augusztus 22.-én.
Az első az <a href="http://www.youtube.com/watch?v=uotbmZ3YdPE&fmt=18" target="_blank">ELP - Lucky Man</a> című nótája, amibe az ELP talán 1997-es budapesti koncertjén játszott gyönyörű orgonaszólót is belefűztük. A végén pedig az eredeti studiófelvétel Moog szólóját játszuk. Ezzel a linkkel HQ minőségben és sztereóban nézhető/hallgatható a klipp. (640x360 pixeles videó)
A második egy jóval könnyedebb dal a Uriah Heep - Easy Livin' című nótája. Sajnos ez nem akart eddig megindulni HQ-ban, de még csak most tettem fel és lehet, hogy több idő kell a feldolgozásához.
Természetesen ezek is mint az előzőek mind amatőrprodukciók, de hát a YouTube erre is való:-)))
Ma késő délutánra összeállt a hangfal. A beállításokkal kellett foglalkozni, mert egy párszor letiltott a végfok. Aztán lehet, hogy indokolatlanul tilt le mindíg, amikor teljesítményt akarok kiszedni belőle. Holnap állítgatok még rajta.
A roto-machine pedál jól működött! Igaz egy kicsit fedettebb volt a magas hangja, de azért szépen szólt a leg magasabb hangon is. A Pink floyd Echo1-es számából a lezlizett zongora hang például teljesen kifogástalanul jött!:-)
Egy kicsit sokat szöszöltem az összerakással, mert szépre szerettem volna megcsinálni. Szerintem pofás lett a darab. De inkább "beszéljenek" a képek!:-)
Tényleg off és egyre több. Annyiban duplán hogy egy kalapácsos zongorabillentyű alkalmatlan orgonáláshoz. Tedd föl a hiccpész midi billentyűzet topikjában.
110-ért kínálnak egy Yamaha KX-88 master keyboardot. (nem egy mai darab!) Nem ismeri valaki véletlenül? Milyen masina ez? (az érdekelne kinek volt már és milyen tapasztalatai voltak vele)
Kösz! Leszedésre mit használsz? Én Opera böngészőben egy kisalkalmazást (wideget) használok de abban csak az url sáv meg a letölt gomb van. Fogalmam se volt hogy hq-ban is leszedhető anyag, de ha mindez csak paraméterezés kérdése... Meg amúgy ugrik vagy akad is pár video, de ezt haverom is mondja, ő meg vmi magic youtube downloader-t vagy mit használ. Az nem fér a fejembe csak, hogy mire jó nekik a saját flv formátum, kirakhatnák simán elérhetőként az eredeti formátumban.
Még annyi, mint írtam, hogyha a hivatkozásnak végére bemásoljuk a &fmt=18 karaktereket, akkor egyből high qualityben jön a műsor. Nem elég a high quality feliratot megnyomni, mert attól a kép/hang valóban jobb lesz, de ettől válik a hang sztereóvá, ami még jobb!
A másik a megadott időponthoz való ugratás szintén a hivatkozás kibővítésével. 1-2 7-e volt, visszakeresendő, nem emléxem.
Le van írva a Youtube-on. Max 10p max 100MB. Divx, mpg1, wmv formátum. Az alap 320×240. Az oldal erre butít le. Feltöltöttem 640×480-at is. Ebből csinál high quality-t. Azt a youtube leszedő immár 480×360-ban szedi le, a titkos kóddal akár sztereóban.
Regisztráció: pár adat megadása, a szokásos.
Legutóbb cucclee által feltett Jeff Dunham 8 részét, ami aztán összefűzve egész jó minőségű filmmé vált.
Áááá, köszi a jellemzést! Szerintem jó kis számok, bár nekem nem Jimmysnek tűnik a játéka, pont ezért tetszik, vagy legalábbis a legtöbb lemezemen nem így karistol a kisöreg (nyugodjon békében) Viszont a hottentották szerintem ennek alapján hallhatják mi az amit bluesnak hívnak a tengerentúlon... :) Szép kis játék és nagyon finom nóta, mint ahogy a címe is utal rá, Mr. Brown elégedett lehetett valahol egy füstös bárban, mikor ezt a nótát kérte. :) Nemde?!
Más. Hallgattam néztem MókusMisi kollégánk ügyködését is. Nos az is jó munka, gratula neki is. (talán annyi élcelődés hogy a csaj kicsit hunglish-ül énekel, de ez a legkevesebb) Azt viszont nem tudom hogy eleve a youtube csinálja ezt a lebutított video verziót, vagy a letöltő program??? Valaki kiokíthatna youtube használatról hogy ott mi újság feltöltésileg. (videoméret, formátum stb, eljárás, regisztráció...???)
(ui. remélem bekerül az archívumba Bryan Lee bácsi munkálkodása, mint nálam, mégha kissé zajos is a felvétel. Emlékszem, mikor a Blues for Mr. Brownt hallottam elősször a haver audiofill rendszerén 19akárhányban, rohantam haza üres kazettáért és utánna az ment otthon a walkman-ben 927x egymás után! :) A hangszerboltos haverom, szintén egész nap ezt az egy számot hallgatta untalan mikor bevittem neki. A főnöke vetett véget másnap a mókának mikor már nem bírta újabb 10 órán át ezt az egyet hallgatni... :DDD )
Alakul az ESI sampler háttértárának modernizálása.
Megvan az Acard Bridge 7726Q, az CF-IDE adapter és egy 4GB CF kártya.
OFF: az CF-IDE adapterrel egyébként IDE vinyók is kiválthatók íípíícíí módra. No mechanism ON.
Márcsak a bridge túloldalára kell egy 68-50 papa/papa adapter és mehet nyugdíjba a HDD. Nincs több surrogás, kerregés. Nem vészes a surrogás, az igaz, de mégjobb ha csönd van. Ha elindul a cucc, elindul a B3 3.00 "gyártási periódusa" :-)
Csak kutyafuttában valami ilyesmik, nem próbáltam vissza.
1: 8888 + 2nd p! érdekes, a 2.-at ritkán használják a tengerentúlon. Nagyon helyes! (az is hogy ritkán, az is hogy itt meg igen :-)
2: 888 + 3ndp aztán 888 000 008 ami ugyanaz, mert a perka némítja az 1'-at.
3: 2ndp normal slow szóló, esetleg rá van húzva a 4'-as, mert az ugyanaz a fekvés. Továbbiakban a szokásos 888 000 008. Ezt neveztem el a B3 bankomban Blues-nek.
A perkaszóló Jack McDuff jellegzetessége. The Concert McDuff 1964. (A legjobb év :-))))
4: 9mp -- X
5: Valóban, az 1 3/5' be lehet húzva mert elég disszonáns az alsó manuálon. Aztán a sima jazz: 888 + 3.p szóló.
Szóval ez is rendes, Jimmy Smith iskolán nevelkedett orgonista.
Köszönöm a gratulációt! Bár forgó alkatrészeket nem tartalmaz majd a láda, -kivéve azt a pár potit- reményeim szerint jó hangja lesz. A roto-machine fogja a forgást mímelni több, vagy kevesebb sikerrel:-) Az első darab is hamar meggyőzte Tehtube mestert a hangjával, de ez egy kicsit fullosabb darab lesz. Nos én is várom már a debütálását a darabnak........ de már folyik a visszaszámlálás!:-)
Természetesen az idézett hozzászóláshoz kapcsolódóan, külön az alábbi téma szakértője számára (tehtube barátunk) egy célzott kérdés: - milyen drawbar állásokat használ a pasas? (...mertugye nem teljesen szabvány preseteket hallunk)
Én a perka alatt talán a 2/3' regiszterre tippelek hogy mellékelt ábra szerint tartott hangot hallhassunk (bár az kevés van benne). És nagyon jó a kiállásoknál átkapcsolva a jazz-es beállításba, a le-föl sepregetős glissandó (2x)5 oktávon át... It's coooool! :)
Sőt, én gratulálok neked (még eddig nem tettem meg), viszont a laci "barkácsolásod" a kép alapján tetszik! Komolyan! Remélem jól is fog "forogni"!
Másrészt, nem hinném hogy Zsolt mintáihoz képest az enyémek olyan kiugróak lennének (ha lennének - Hammondra gondolok itt!), hiszen itt már csak mikroszkópikus mértekeben beszélünk, hogy éljek e képzavarral a hangzást illetőleg. Viszont nekem már annyira rá van az ilyesmikre állva a fülem, hogy én igényelném az ilyen jellegű finomságokat. (már írtam, hogy eltranszponált mintáknál nincs "csúnyább" a hangszer modellezésében, persze a csúnya mindenkinek relatív. Van aki a PC-je integrált hang-chipjébe tárolt Roland szabvány "hammond" hangzástól is "elcsöppen". Nos asszem itt többre vágyik mindenki, bár az is igaz, hogy adott koncert körülmények között tök mindegy, hogy mi szól a népnek, azonban a hangszer a zenésznek szól, a zene szól a népnek, ergo a hangszer a zenészt inspirálja és amennyire ez így van, olyan lesz a szóló zene a népnek is.... :) vagy túl bonyolult voltam? ) :)
Nos én nem értek a számítástechnikához! Csak egyszerű felhasználó vagyok, és nagyon nem is szeretnék ebbe belegabajodni. Én csak azért bátorkodtam bele kotnyeleskedni, mert Zsolt már letett valamit hangmintaügyileg az asztalra, valószínüleg, még a saját hibáit is felfedezte a mintákban, és korrigálta is. Neked zongorás tapasztalatod van, ami egy kicsit bonyolultabb valóban. De a kettő nem ugyanaz! Ezért nem értem, hogy miért gondolod, hogy ugyan úgy kellene a hammond mintákat is levenni, mint a zongoráét. Persze, ha előrukkolnál egy igen ütős, és jobb hangmintával, sokkal meggyőzőbb lennél. Így csak pusztába kiáltott szavaknak érzem a gondolataid. Azért ne add fel! A hozzáértőknek biztosan akadnak értékes meglátások, tippek, gondolatok Tőled!
Ui.: Én is csak véletlenül cseppentem ide, de azért már sikerült maradandó dolgokat alkotnom a magam szintjén:-)
a letölthető anyag egy RAR fájlban van csomagolva, jelszónak a "carrier"-t kell beírni kicsomagoláshoz (természetesen idézőjel nélkül) :)
Nekem nagyon tetszenek, főleg a blues4,6,12 nevű számok! A 12-est úgy is jellemezhetném, hogy ha a hottentották földjéről most érkezne valaki és kérdezné hogy "mi az a blues?" én gondolkodás nélkül ezzel definiálnám neki a műfajt! :)
Külön érdekessége a számnak a középrésznél hallható perka-szóló! Mindenkinek ajánlom aki ezzel a játékmóddal még nem ismerkedett! Elegáns, "egyszerű", de mégis kifinomult és kidolgozott!
Egy haverom akinek a hangmoduljában van külön perka minta, hátrahőkölt mikor hallotta, hogy ezzel mit lehet művelni! :) Addig azt hitte, csak viccből szerepel hangszerében ez a hangszín. :)
Jó hallgatózást!
(a rar kibontásához ezt a programot ajánlom: Winrar )
Ma 14óra 00-kor kezdem felkenni az utolsó réteg festéket rá. Tegnap náthás lett az ecsetem, és megfolyósodott a festék:-( Így ma kezdhettem elölről. Holnap reggelig szárad, és aztán a két oldalát kell bevonni a hangfalszövettel, és lehet összelapátolni a cuccot. Szerintem a jövő hét elejétől már lehet egy mítinget összehozni. Azért, ha készen lesz, rakok fel egy pár fotót innen-onnan róla:-)
Bocs, de amint írtam én zongorákat szerkesztettem! (olvasd újra a 8402-nál) A Hammond annyival könnyebb hogy "bizonyos mértékben" kevesebb a spektrális felharmonikus tartalma, tehát nem kell annyira szőrözni, mint a zongora átfedő spektrumaival, de ezt inkább nem folytatom, mert úgy is kínai a legtöbbeteknek, aztán majd megint kapom hogy csak számomra érthető dolgokról beszélek... Valszeg ezért nem ír tube sem az építészmérnöki tervezéseiről ide, de elhisszük neki hogy ért hozzá. (naná!)
Ha nekem is vergődne itthon pár Hammond meg Leslie, már tube szaktársat is rég megelőztem volna a mintavételi ötlettel.
Saját zenét illetőleg meg azért nem rakok fel ilyet, mert saját magamat ismerve hozzátok képest gyerekcipőben járok, ami nem feltétlen jelenti azt hogy zeneileg nem értek a dolgokhoz, hisz hány műkedvelő zeneértő van akik egy hangot nem tudnának semmilyen hangszerből kicsiholni... Nekem úgymond "megyeget valamicske" blues körökre Jimmy-Joey árnyék szintű! játékmódjában (erről tube bácsit kell kérdezni), de nem tartom annyira jelentősnek-e tudást hogy bárkit ezzel traktáljak. Valószínű "győzike-hatást" érnék el pár itteni "szaktekintély" előtt úgyhogy inkább kihagyom... :)
viszont rakok fel (ha sikerül) pár "nagyon régi", kompakt kazettáról átmentett mp3-at (azért relatíve régi, mert még a 90-es években nem voltam eleresztve CD íróval, de akkori lemezekről való az anyag). Addigis, házi feladat (szorgalmi!): tessék utánnanézni Eugene Carrier bácsinak! (annyit elárulok, BB king bandájában nyomta, és tud nagyon elegánsan orgonálni is! Nem Jimmy-Joey játékmódú a pasas, de pont ettől izgalmas!)
Semmi különös célja nem volt ennek a mondatnak, csak most már arra lennék kíváncsi, hogy Djuice topiktársunknak hogy sikerült a saját módszerével, és saját készítésű hammondos bankja. Szívesen meghallgatnám mindkettőtök hangmintáját, mondjuk az új hangafalamon.