Helyesírási kérdés akkor adódik, ha egy bizonyos formát többféleképpen írnánk. Itt viszont két különböző formáról van szó, két külön toldalékról, mindkettőnek saját, különbejáratú, kanonizált helyesírással. Nem az a kérdés, hogyan írjuk, mert az írás csak a toldalékhasználatot tükrözi. Helyesírási kérdés az lenne, hogy például a Pécsett szót egy vagy két t-vel írjuk-e.
a szabályrendszerhez nem értek, nem is foglalkoztam vele, tényleg hiba volt így idézni. Helyesnek tűnt, de elfogadom a te álláspontodat is. A lényeg viszont igaz szerintem, mindkét alak helyes. Pécsett/ Pécsen, Győrött/ Győrben. Valószínűleg előfordulhat hogy inkább a Pécsett, Győrött formát használnám. Viszont inkább nem magyarázom, hogy mikor :)
Eleve nem is értem, hogyan kerül ide a helyesírási szabályzás, amikor ahhoz semmi köze sem lenne, hiszen nem helyesírási kérdés. Mindenesetre azt állítani, hogy a nyelvújítóknak nem tetszett és inkább megalkották helyette az -on/-en/-ön ragot, enyhe tájékozatlanságra vall. Az említett toldalék ugyanis minimum finnugor eredetű, de előszeretettel vetik össze az indoeurópai megfelelőkkel is. Meg hát a Halotti Beszéd második mondata is azzal kezdődik: Menyi milostben terumteve eleve miv isemucut Adamut.
"Etimológiáját tekintve a Pécsett, Vácott az archaikusabb, és a "helyesebb" is (Bár ez nyelvészetileg nem a legpontosabb kifejezés..). A -t egy ősi lativus rag, hol? kérdésre válaszol. Helyet jelöl. Ez él tovább a mai itt, ott, amott szavakban is. Azért alakult ki a Pécsen, Vácon forma, mert mikor a helyesírási "szabályozások" történtek, már annyira archaikus forma volt, hogy csak kivételes esetekben használjuk, ráadásul az észak-keleti nyelvjárásra nem jellemző (amin ugyebár a mai standard nyelvváltozatunk alapul), ezért Kazincy-ék az első nagy nyelvújításkor nem találták helyesnek a formát. És egy másik lativusi ragból az -n-ből alkották meg a helyet kifejező, hol kérdésre válazsoló on/en/ön ragot.... Ennyi a története.... -Egy nyelvész-" innen
Persze hogy nincs. Olyan ez, mint a Csíkszeredában: egy erdélyi lelke állítólag följajdul, ha Csíkszeredánt mondasz, de hallottam én már partiumit csíkszeredánozni. Úgy mondja mindenki, ahogy akarja, elvégre egyazon nyelvet beszéljük mindahányan. Mindenkinek van valami dilije, Yogi erről sokat tudna mesélni. Nekem a "lévén" a nünükém, de megengedő kezdek lenni vénségemre, kétnapos fekvéssel túlteszem magam még egy olyan mondaton is, hogy "felvirágzott az ország, lévén hogy megvalósult...". Mivel, apukám, mivel, ha már muszáj így...
"A XIX. század elején több ezer lovas szekér és kocsi kelt át naponta London hídján, aki tehette pedig a révésznek fizetett, hogy átvigye a Temze túlpartjára. Valamit tenni kellett, hogy az emberek egyszerűbben juthassanak át a másik oldalra. A megoldást az angolok egy alagút építésében látták, a baj csak az volt, hogy nem volt még a megépítéséhez szükséges technológia
Az építkezés egyik problémát Brunel teveit továbbfejlesztve James Henry Greathead egy addig ismeretlen technológiával oldotta meg, ami azóta is a víz alatti munkálatok alapfeltétele. Légnyomás alá helyezte az épülő alagutat, azaz létrehozta a „keszont”. A másik technológiai találmány, ami lehetővé tette az alagút elkészültét, a fúrópajzs volt. Az angolok akkoriban úgy gondolták, hogy nincs ember, aki méltóbb lett volna a lovagi címre, mint Brunel, a fúrópajzs feltalálója. Az akkori szerzetet természetesen még nem úgy kell elképzelni, mint a 4-es metró fúrópajzsát, hiszen abban az időben még nem voltak elektromos meghajtású villanymotorok, sem hidraulikus megaprések vagy emelők, mint ahogy ultrahangos detektor sem segítette a mérnökök munkáját. Az épülő alagútban az egyetlen gépi erőforrást, a gőzgépet pedig nem lehetett bevetni a füstmérgezés miatt. Brunelnek azonban egy olyan szerkezetet sikerült alkotnia, amely csavarokkal és csigákkal mintegy ezer tonna nyomást fejtett ki. Tizennyolc év alatt készült el a közel 400 méter hosszú alagút, amit 1843. július 26-án a fiatal Viktória királynő és Albert herceg avatott fel. Az eredetileg gyalogosok számára épült alagút 1869-ben a londoni metróhálózat részévé vált, ám idén márciusban két napra újra megnyitotta kapuit a gyalogosok előtt, akik újra végigsétálhattak ebben az építészeti remekműben."
James Henry Greathead. Amikor lefényképeztem, a felirat alapján azt gondoltam, hogy a fúrópajzsot találta föl, de azóta elbizonytalanodtam. Mindenesetre valami nagyon fontos szerepe volt a londoni metróépítésben, és életművét sikerült beteljesítenie, dacára annak, hogy 52 évesen már el is hunyt, mire pl. a mi kisföldalattink elkészült. Minden infót örömmel veszek, hogy tulképpen mit is innovált szegény.
Ne csináljátok, ha elárulom, nem lesz mit mesélnem. :) Nagyon rendes néni volt, de nem tanítónő. És nem véletlen, hogy hol áll, viszont a képemről ez sajnos egyáltalán nem derül ki...
Próbáltam rájönni, hogy ki ő, de persze nem sikerült. Mindenesetre talán csak az eddigiek miatt, de határozottan olyannak tűnik, mint egy századforduló korabeli angol cselédlány.
Nem tervezem visszaélni a türelmeddel, de eszembe jutott még egy mese, holnapra. Főhőse ez a bronz asszonyság, aki szerzőnk képén nem különösebben látszik, de erről kizárólag a fényviszonyok tehetnek.
