Erre viszont azt válaszolhatom: Akit Ő kiválaszt, az el nem futhat előle... Idézet: "Nem azé aki akarja, sem nem azé aki fut, hanem a könyörülő Istené." - tudniillik az üdvösség.
A múltkor nem futottál fürdőgatyában? Mutatták a híradóban....(nem ismertelek fel.:)
Sziasztok! Mostanában nagyon sok olyan dolog történik, hogy ne keljen a rég múltra gondolnom. Rengeteg munka beesik, és úgy, hogy baromira megkönnyíti az életem. Többek között, ezek határidős munkák, így nagyon nem is tudnék a letünt karácsonyi rosz emlékekre gondolni. Jó ez a munka, sokat lehet tűnődni, elmélkedni benne. Amolyan csendes, magába fordulós. Tudok elmélkedni Isten létezéséről, s minduntalan igaznak látszik a létezése. Nem tudom, hogy miért, de nehéz leírni, miközben írok törölni szerettem volna a leírtakat, aztán meghagytam. Nem is értem, hogy miért tartom gyengeségnek, miért tagadnám magát a hitet. Kemény (nem dúrva) embernek tartanak, aki minden helyzetben feltalálja magát, de most úgy érzem, hogy meg lettem fogva. Most csendben kiszerettem volna lépni ebből a topicból, de mit érne az egész, hogy ha akivel már az elején megosztottam a rosszakat, miért nem osztanám meg a jót is. Magam részéről úgy tűnik, hogy szépen haladok, sok erőt jelent számomra, hogy néhányatokkal napi kapcsolatban vagyok.
Nektek az egyházatok tanítását kell követnetek. Nekünk csak akkor, ha az megegyezik a bibliai tanítással. Így aztán nektek olyat is hinnetek és gyakorolnotok kell, amit - egyébként - talán nem tennétek. De akkor sem szabad ott hagyni a róm. jat egyházat sem, ha az ember abban tért meg. Hiszen minden keresztény felekezet Jézus Krisztusról neveztetik, mindegyiknek Ő áll a középpontjában. Nekem két római katolikus testvérem is volt (egyik meghalt) ill. van, akikkel közelebbi ismeretségben vagyok. Mindkettő igaz Krisztus-követő. Szűz Mária "közbenjárása" nem nagyon szokott gyakorlatilag felmerülni közöttünk. Én tudom, hogy a rümai katolikus elmélet ebben a kérdésben (is) eléggé megvédelmezi magát ama vád ellen, hogy Máriát "társmegváltónak" tekintsük. De mindig veszélyesek azok az elméletek, amelyek gyakorlati vonatkozásukban ilyen könnyen félremagyarázhatók, félreérthetők.
Van azonban súlyosabb elméleti nézetkülönbség is a róm. kat. és a protestánsok között. Mindenesetre a gyakorlatban más a helyzet. A Szentlélek itt is, ott is munkálkodik. A többi meg mindig alakul valahogyan. A lényeg a Krisztus iránti igaz szeretet, ami ha megvan, segít áthidalni a problémákat. Lényegében tiszteletben tartjuk a róm. kat. álláspontot, ha nem értünk is vele egyet. Ők is a miénket. Nem kényszerítik ránk azokat a tanításokat, amelyekkel nem értünk egyet. ("Megegyeztünk, hogy nem egyezünk meg" - azokban.)
Victor János (az egyik legjobb róm. kat. ismerő református teológus volt) nagyon szépen mondja Etikája záró mondataiban:
"Mindenesetre el kell ismernünk, hogy egyetlen felekezet sem, még a magunké sem, üti meg egészen Isten mértékét és ezért Istennek megvan az oka arra, hogy az Ő hosszútűrésében elnézzen az egyház bizonyos részeiben sok tévelygést is. Az Igét a legtisztábban megértő és valló felekezetek is rászorulhatnak arra, hogy bizonyos egyoldalúságukat ellensúlyozzák az Isten egyetemes egyházában olyan felekezetek a maguk részigazságával, amelyek egyébként jóval szegényebbek amazoknál az Ige megértésében. Úgy is mondhatnánk, a reformátorokkal magukkal teljes összhangban, hogy Isten egyháza ott is él, ahol valamely egyházi alakulatot a maga egészében nem illeti meg az Ige szerint a "titulus ecclesiae". Maga az egész alakulat ezért úgy tűnhet fel előttünk, mint "ecclesia falsa", amelyben mégis benne él az "ecclesia vera" is, ha elrejtetten és sok akadállyal megterhelten is.
Adódhatnak esetek, amikor valaki mégis kénytelen az egyház valamelyik felekezeti részében elfoglalt "helyét" elhagyni és elcserélni addigi felekezetét egy másikkal, az Ige követelményeinek jobban megfelelővel. Különösen olyankor kerülhet erre sor, amikor valaki nem húzódhat meg csendes szerénységben a maga felekezete körében, hogy ott az Igével meg nem egyező sok téves tanítás és gyakorlat közepette egyénileg azért igyekezzék mennél inkább az Ige szerint élni, hanem elhivatást érez arra, hogy nyilvános tevékenységgel is szolgálja az Igét. Ez megoldhatatlan konfliktusba kell, hogy hozza az illetőt - előbb vagy utóbb a maga felekezete téves elemekkel átszőtt "rendjével". Megtörténhet, hogy törekvését el akarják fojtani, sőt végső esetben őt magát ki is közösítik. De megtörténhet az is, hogy ő ezt nem várva be, maga válik ki. A reformáció ideje mutat példákat az előbbire. Az élet sokszor termel példákat az utóbbira is. Az önkéntes kiválás és más felekezetbe való átlépés az érdekelteknek lelkiismereti ügye kell, hogy maradjon. Lépésük csak akkor helyes, ha a Szent Lélek vezetése alatt Isten előtti felelősséggel teszik meg. Kötelező normának tekinthető és semmiesetre sem helyes, ha az egyháznak bármely felekezete is célul tűzi ki maga elé a más felekezetbeliek közül mennél többnek a magához hódítását, még ha ez a lélekhalászat nem is viseli magán a számbeli és ezért befolyásbeli hatalomban való emelkedés törekvésének a bélyegét, hanem az Ige mennél teljesebb érvényesülésének a címén folyik. Az Ige mennél teljesebb érvényesülésére nemcsak ez az út vezet. Bekövetkezhet az úgy is, hogy az Ige által megragadottak megmaradnak a maguk felekezeti helyén, és amíg és amennyire ott lehetséges számukra, ott fejtik ki az Ige szerint való életet.
Különösebben áll ez az olyan esetekre, amikor a különböző hitvallású felekezetek között az Ige megértése szempontjából nincsenek lényegbevágó eltérések. A meglévő eltérések elegendők lehetnek ahhoz, hogy mindegyik felekezet tagjai felelősnek érezzék magukat az Igének azért a felfogásáért és annak azért a gyakorlati alkalmazásáért, amely az ő felekezetükben uralkodik, ami csak növelheti a maguk felekezetéhez való hűséget, hogy annak életében szolgálják az "egy, közönséges, keresztyén anyaszentegyházat". De nem lehetnek elegendően súlyosak azért, hogy elhagyják a maguk felekezetét egy másikért, mégha a fennforgó eltérések tekintetében annak adnak is igazat és nem a magukénak.
De az ilyen "hitvallási" és belőlük folyó gyakorlati nehézségek nélkül is megkísértheti az egyház tagjait az a hajlandóság, hogy valamelyik másik felekezet körében keressék meg a megfelelőbb lelki otthonukat. Az egyház funkciói tekintetében kialakult "rendek" elsősorban abból a szempontból bírálandók meg, mennyire felelnek meg az Igéből kivilágló isteni "rendeléseknek". De az egyház tagjainak ezenkívül lehetnek más jogos igényeik is. Lehet, hogy valamely "rend", amely szerint az egyház a maga "kultuszbeli", "igehirdetési" és "koinoniai" funkcióit éli, egészen jó volt valamikor, és egészen jó lehet most is, más életviszonyok között, de itt és most mégsem kielégítő. Lehet tehát, hogy az egyház tagjai joggal kívánnának valamilyen más "rendet" a maguk felekezetének az életében. Azonban ez semmiesetre sem lehet jogcím arra, hogy elhagyják és nekik jobban megfelelő "rend" szerint élő más felekezetekben keressék meg a maguk "helyét". Le kell számolniuk azzal, hogy mindenféle egyházi "rend", mint emberi fejlemény, többé vagy kevésbé tökéletlen, és semmiesetre sem elégítheti ki egyformán mindenkinek az igényét.
Helyes dolog tehát indokolt esetben bírálni és átalakításának az igényét ébrentartani és másokban is ébreszteni. Végeredményben azonban minden felekezeti egyháznak a vezetősége kell, hogy döntsön az ilyen bírálatok és igények dolgában. És döntéseiknek alá kell, hogy vesse magát minden egyháztag, mégha az nem felel is meg az ő kívánalmainak. Régimódivá vált, vagy egyben-másban eleitől fogva idegenszerű "rend" keretei között is virágzó életet élhet azért az egyház, és idevágó nézeteltérések nem bonthatják meg azt a szoros együvétartozást, amelyet az egyházban érezniük kell a tagjainak. Mennél jobban meg van győződve valaki a maga kívánságainak a jogosultságáról, annál inkább bizonyos lehet afelől, hogy azok az egyház tagjainak egyre szélesebb körében fel fognak ébredni, és előbb vagy utóbb eljön az ideje annak, hogy nekik megfelelő új "rend" lépjen a réginek a helyébe. Nem elhanyagolható szempont azonban az sem ennél a kérdésnél, hogy néha az a régi "rend", amely elmúlt nemzedékek életében gyökerezik, arra is alkalmas, hogy a mai nemzedékkel éreztesse azokkal a régi nemzedékekkel való összetartozását az egyház életében. És az egyháznak, valamint az egyes felekezeteknek is, ez a történeti folytonosságtudata elég fontos életérdeke ahhoz, hogy óvatosan járjon el az ilyen kérdésekben.
Nagyobb nehézségeket okozhat azonban az, ha nem a maga felekezetében uralkodó "rend" ellen van valakinek kifogása, hanem annak megüresedése és külsőlegessé válása ellen. Bekövetkezhetnek az egyház életében fájdalmas elhanyatlások, amelyek során az egyháztagok nagy részében meggyengül, vagy szinte teljesen kialszik az Ige szerint való élet felelőssége. És ugyanakkor megtörténhet az is, hogy azok a "tisztségeket" viselő egyháztagok, akiknek dolga volna résen lenni és az ilyen elhanyatlások ellen dolgozni, maguk is megrestülnek szolgálatukban, sőt nagy mértékben elvesztik a rájuk váró kötelességek tudatát is. Ilyenkor az egyházi élet nem tudja az Ige szerint élni akaró embereknek azt nyújtani, amit azok joggal elvárhatnának tőle. Azonban az emiatti panaszok sem jogosítanak fel senkit arra, hogy a maga "helyét" elhagyja. Az ilyen helyzetben élő egyháztagnak minden fájdalmas hátránya mellett van egy kiváltságos előnye is, amely annál inkább odakötheti őt a maga "helyéhez": tudhatja, hogy maga Isten akar az egyházának ilyen helyzetein az Ő Lelke erejével változtatni és ebben ő is felajánlhatja magát Istennek eszközéül. Hogy Isten milyen módon használja fel őt, az nem rajta áll. Az eleve is bizonyos, hogy csak ritkán fog jutni az a feladat egyeseknek, hogy az egyházi életnek szendergéséből való felébresztése körül mások szeme elé is tűnő szolgálatot végezzenek. Az általános helyzet bizonyára az lesz, hogy az ilyen egyháztagoknak csendes alázatosságban kell a maguk életét folytatniuk a többiek között, hogy általa azokban is megelevenedjék az egyház. Ha ők az egyház együtteséből kevesebbet kapnak, annál inkább kifejthetik a maguk szolgálatát odaadó szeretetben úgy, hogy mennél többet igyekeznek belevinni az egyház életébe Istentől kapott erőikből.
Semmiesetre sem szabad az ítélőszékbe ülve mások felett szeretetlen és fölényes bírálgatásban kiélni magukat, mert az, amit így kiélnének, nem az Igéből való élet, hanem azzal ellentétes. Még kevésbé szabad rokonlelkekkel együvé tömörülve külön testet alkotniuk az egyház életében, mint "ecclesia in ecclesia", mert ezzel mintegy monopóliumként kezelik az egyház igazi életét, amely mintha csak őbennük volna megtalálható, és ezzel óhatatlanul csak megbontó hatást gyakorolhatnak az egyház életére ahelyett, hogy az Ige szerint való épülésben segítenék. Az egyház elhanyatlott életével való fájdalmas elégületlenségüket mindenekelőtt Isten előtt kell elpanaszolniuk, de abban a teljes bizodalomban, hogy az ilyen állapotban levő egyház megújulásának az ügye elsősorban az Ő ügye lévén, imádságaikat a maga módján és a maga idejében bizonyosan meg fogja hallgatni és Igéjének uralmát az egyházban a maga dicsőségére fel fogja állítani elesettségéből."
Akkor a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hatóságnak, és külön Dr.Dankó László Érsek - főpásztornak mond el! Mivel az ő engedélyével adták ki azt az ima könyvet amiből megtanulhattuk!
Kedves Laci bácsi!
Miért mondol a híveidnek olyat, ami nem egyezik a bibliai tanítással? Nem kellene....Szeretettel üdvözöl: János
Azzal magyarázza, hogy ez egy bálványimádás, mert semmiféle halotthoz nem imádkozunk.:)
Nem arról van szó, hogy Mária halott lenne. Hiszen - ahogy Jézus mondja: Isten nem a holtaknak Istene, mert mindenek élnek Őneki." Hanem egészen egyszerűen arról, hogy szükségtelen akár Mária, akár más szentek közbenjárását kérni, mert Jézus "jár közben értünk az Atyánál", ahogy a Zsidókhoz írt levélben írva van. És semmi bibliai alapja nincs a szentek közbenjárását kérni. Ezért bálványimádás az, habár szerintem rossz ide ez a kifejezés. Egész egyszerűen felesleges, és ezért sértő Jézusra nézve. És Máriára is....meg a többiekre. Amit Isten rajtuk keresztül adni akart nekünk, azt az ő földi életükben adta. További szerepük nem a mi dolgunk, nem a mi ügyünk - egyelőre. Figyeld meg: amit mi, mint hívő keresztyének kapunk a szentektől, azt Isten mind az ő földi életükben adta meg. Kivéve Jézust, aki egyedül, "az Atya jobbján" ülve, "közbenjár értünk" a mennyben is, miután a földön elvégezte megváltói feladatát. Tehát egyedül csak Ő az, akihez a mennyben is közünk van, akivel a mennyben is kapcsolatunk kell, hogy legyen tudatosan. A szentek "félreálltak", hogy csak Ővele legyen dolgunk egyedül...."Senkit sem láttak, csak Jézust egyedül..."
Kedves Amira! Hidd el, értsd meg: Mária nem engesztelheti Jézust. Jézus engesztelheti egyedül az Atyát. Miért olyan nehéz ezt elfogadni? Hiszen ezt - és csakis ezt - olvassuk a Bibliában. Az emberi közbenjárás csakis itt e földön érvényes - imádkozás formájában, amely a Jézus nevében történik. A mennyben élő szentek szolgálatát illetőleg nincs bibliai alapunk őket kérni, nem beszélve arról, hogy nem "szaladunk fűhöz-fához" olyan értelemben, hogy ha egyszer szabad bejárásom van a Királyhoz az Ő Fia által, nem megyek én senki máshoz - mert felesleges, és ezért - káros is, mert csak azt bizonyítom vele, hogy ostoba vagyok. (Elnézést a kifejezésért.)
Akkor a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hatóságnak, és külön Dr.Dankó László Érsek - főpásztornak mond el! Mivel az ő engedélyével adták ki azt az ima könyvet amiből megtanulhattuk!
(...)jelen írásommal hivatalosan is hozzájárulok az imakönyv kiadásához.Egyúttal az egyházmegyei engedélyezésemet is megadom...
Istennek nincs anyja! Mária nem teotokosz(=istenszülő)! Istent nem lehet megszülni, mivel Ő örökkévaló. Mária Jézus emberi testének adott életet, de ettől nem vált Istennek anyjává. Jézus isteni lénye öröktől fogva van, az Atya kebelében.
Továbbá: miért kell Mária oltalma alá futni? Miért nem inkább Jézus vérének oltalama alá, aminek hatalma van a Gonosz felett, szemben Máriával, akinek semmiféle hatalom nem adatott sem égen sem Földön, mivel mindezeket az Örökkévaló Jézusnak adta.(Máté 28;18)
"Ne vesd meg könyörgésünket szükségünk idején,
hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől mindenkor dicsőséges és áldott Szűz, Asszonyunk,Közbenjárónk és Szószólónk!"
Mióta közbenjárója a bűnösöknek Mária? Jézus engesztelő áldozatához mi szükség van még plusz közben járásra? Ezzel Jézus keresztáldozata erejét igyekszik csorbítani a szerző.(meg az imádkozó)
Szeretett Megváltónk azt mondta: "Aki énhozzám jön, semmiképpen sem küldöm el." Nem tette hozzá, hogy ehhez anyja közbenjárására lenne szükség.
"Engeszteld értünk szent Fiadat"
Miféle engesztelésre gondolhatott a szerző? Vajon mi módon engesztelje Mária magát az Engesztelő Áldozatot?
"ajánlj minket szent Fiadnak,"
Miért van szükség emberi ajánlására ahhoz, hogy bizalommal járuljunk a kegyelem királyi székéhez, ahogyan Isten szava biztat is bennünket? Talán nincs tárva-nyitva az atyai ház a tékozló fiúk-lányok előtt?
"mutass be minket szent Fiadnak.
Ámen"
Nincs szükség bemutatásra: Jézus Krisztus örökkévaló dicsőséges Királyunk ismeri az övéit.
Áment erre az imára egy Krisztust követő azért nem mondhat, mert a Krisztus követésnek épp egyik kritériuma a Krisztus követése. Kizárólag. És ezzel nem írtam semmi tisztelentlent Máriáról: a hiperdúlia nem illeti meg abban a megfogalmazásban amit a fenti ima tartalmaz.
Még egy hülye kérdés. Ha Jézus tudta Júdásról, hogy elárulja, akkor Péterről nem tudta , hogy nem lesz ott a keresztnél? Na csak azért mert még is csak ráhagyta az egyházat. Miért pont rá, miért nem Jánosra?
...de azért nem kellene "égi Édesanyázni", mert annak bizony semmi bibliai alapja nincs. "
Lehet hogy nem kellene szerinted de amikor a kereszten Jánosnak azt mondta ime a te anyád és ime a te fiad akkor minden emberre gondolt ezáltal,és így az Égi anyánk!Mégis csak,ha vallod ha nem akkor is.
Valóban nem jött el az Ő órája és mégis cselekszi amire az anyja (Mária)megkéri,közben jár az ifjú pár érdekében le ne égjenek a vendégek előtt,hogy nincs mit inniuk, a mai szóhasználattal!
Én egyenesen az Atyához megyek! Jézust kérem gyógyulásért, szabadulásért, útmutatásért, vezetésért. De mindenmásért irány az Atya. Bemehetünk az Atyához mert mi vagyunk a gyermekei. Fogad bennünket soron kívül.
