Esetleg azt is megemlítheted, hogy arra vonatkozóan nincs történelmi bizonyíték, hogy Mózes és Józsué könyvét Mózes és Józsué írta, illetve egyáltalán, hogy akkor írták...
Figyelj Tafkó. Ez történelem topic, nem pedig vallási fórum. Itt nem fogsz sikert aratni azzal hogy "Mózes hitelesebb, mert neki Isten mesélte el". Valamit le kéne tenned az asztalra, hogy bizonyítsd azt hogy ugyanazon közel keleti teremtésmítosz két változata közül az a hitelesebb, amit 2000 évvel később jegyeztek le. Egyáltalán az a szó hogy "hiteles" nem is értelmezhető történelmi szempontból egy teremtésmítoszra. A történészek a hozzád hasonló vallási fanatikusokkal ellentétben ugyanis elfogadják és használják a az abszolut kormeghatározási módszreket, a történeti földrajz, földtan, fizikia és kémia eredményeit.
Attól, mert a sumerek több évszázaddal előbb írták le torzult hagyományaikat, még lehet Mózes lejegyzése a hiteles(ebb). A régebbinek nem szinonimája a hitelesebb...
Igen, tudom. De nem hagyhattam szó nélkül. Érdekes abból a szempontból a zsidó történelem, hogy az ezeréves dolgaikat is még mindig aktuálpolitikai szempontból próbálják előadni egyesek. Pl. Homérosz már érintetlen évszázadok óta.
Nagyon fasza. Mozes valamikor a ie XIV. szban élhett. A sumer teremtésmítoszok pedig ezer kétezer évvel korábbiak. Bárki aki ismeri a sumér és a bibliai teremtésmítoszt, özönvíztörténetet láthatja hogy a sumér sokkal korábbi.
"Az Eszter könyvében olvasható zsidó purim a világtörténelem első tömeggyilkosságának ünnepe"
Ez hüleség, ezt az asszírok megelőzték, illetve ugye Józsué könyve másról sem szól, mint totális népirtásokról (nem pedig:zsidók részéről is történhetett részleges népirtás). Sőt ugye Hámán az amalekiták kiirtását akarta megbosszulni, csak nem sikerült.
Kb. így kezdődött a reklám annak idején: "Az Eszter könyvében olvasható zsidó purim a világtörténelem első tömeggyilkosságának ünnepe..."
Annyit el lehet fogadni, hogy a zsidók részéről is történhetett részleges népirtás, mint ahogy több más etnikum részéről is. Ez egyáltalán nem ment ritkaságszámba abban az időben.
No ideológiákról visszatérve: Most van purim ünnepe, amely a történelem első feljegyzett pogromára emlékezik. Népirtásról ugye sok feljegyzés szerepel ez előtt is midenféle történelemben (jó példa az asszír), de klasszikus pogrom talán az első (legalábbis amit feljegyeztek). Persze biztos előtte is, de azt nem jegyezte senki.
"A Bibliában a közszájon forgó sumér, akkád teremtésmítoszt alakították át monoteista teremtésmítosszá. Különböző isteneket összegyúva Bibliai alakokká."
Az eredeti teremtéstörténet torzult változatai a pogány teremtésmítoszok, s Mózes feljegyzte a hiteles beszámolót a teremtésről.
"Maga Jehova is több sumér/akkád isten jellemzőit eggyesíti."
Több sumer/akkád isten az igaz Isten torzult "változata", a Bibliában pedig az igaz Isten ismerhető meg...
Eva neve a héber Hawwah-ból ered ami azt jelenti miden élő annyja.
"Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek." A suméreknél "minden élő anyja" állandó jelzője Ninhursag istennőnek. A suméroknál Ninhursag teremti meg Nin-ti -t, aki az "életet úrnője" mivel Nin-ti menti meg Enki életét. A szó hogy "ti" azonban nemcsak azt jelenti hogy "élet" hanem azt is hogy "borda" vagyis más fordításban (mondjuk egy akkád másolatban) Nin-ti a "borda úrnője".
Ez megmagyarázza hogy Évát miért Ádám bordájából teremti Isten. A Bibliában a közszájon forgó sumér, akkád teremtésmítoszt alakították át monoteista teremtésmítosszá. Különböző isteneket összegyúva Bibliai alakokká. Maga Jehova is több sumér/akkád isten jellemzőit eggyesíti.
Most nem találom a forrást de azt hiszem hogy Ádám az egyik első mítikus papkirály neve volt sumerban.