Köszönjük, hogy felfedezted fórumunk reklámerejét. Kérjük, tevékenységed legalizálásáért az alábbi formon jelentkezz munkatársunknál forum.index.hu/reklamlink/
Szerintem gondold végig, hogy mi szól az idei esküvő mellett és ellen. Egy A4-es papírra írd fel az egyik oldalra, hogy mellette, a másik oldalra, hogy ellene. És utána talán jobban tudsz mérlegelni.
Ha az egész család érzelmi (és anyagi) zsarolásba kezd ellened, az nehéz ügy. Én bevallom, megalkuvó lennék, én biztos, hogy inkább magamat készíteném ki.
Persze nekem egészen egyedi elképzeléseim vannak a saját esküvőmre, és a család amúgy is ki fog akadni, dehát az ÉN esküvőm lesz, nem anyukám, nagymamám, anyósom, sógorom nem teljesült esküvői vágyait fogom figyelembe venni. De ezt tudják rólam, a családban én vagyok a "zsarnok :)", és tudják, hogy úgyis az lesz, amit én akarok.
ha komoly tortaállványt szeretnél, akkor annak az ára 40-50.000,- Ft-tól kezdődik (amire a cukrászdák készítik) - határ meg a csillagos ég, attól függően, hogy milyen fazonú.
Ha (komolytalan) emeletes sütitartó elegendő, akkor az Ikeában lehet már óccsóért kapni (asszem 2000 Ft körül), háromemeletes. Előtte terheléstesztet érdemes végezni vele, nehogy összerogyjon a tortaállvány.
A 3-4000 Ft-os kölcsönzési díjjal szerintem jobban jársz.
Ma regisztráltam ezen fórumon. Aug. 1-én lesz az esküvőnk. Már szinte minden megvan, csak tortaállványunk nincs. Nincs valakinek olcsón eladó három-öt szintes tortaállványa? Ha igen, milyen áron? Kölcsönözni lehet itt nálunk 3000-4000-ért, de ha találok ekörül, azt megvenném.
Köszi a választ! Persze,meg lehet szervezni 4 hónap alatt,csak ugyebár eddig semmit nem tettünk, és abban voltunk,hogy szép kényelmesen majd jövőre. Tudom,hogy nekem személy szerint több idő kell ahhoz,hogy nyugodtan azt mondjam,hogy oké, igen, kész vagyunk. Sajnos volt egy egészségügyi gondom is, ami a stressz miatt alakult ki, most már elmúlik,így nem akarom idegesíteni magam azon,hogy most hova mikor, miért, mit kell még.Persze, tudom,hogy ugyanez lesz majd jövőre is, de azt már legalább nyugodtan csinálhatom végig. Párom meg nem nagyon segít ilyenekben. :( Rám marad majd minden:(
nem akarlak frusztrálni, de igazából 1-2 hónap alatt meg lehet szervezni az esküvőt. Nem muszáj 1-2 évet rászánni. A 4 hónap teljesen elegendő.
Tanulságos sorozat volt anno a Spektrumon a Menyasszörnyek című szösszenet. Abban volt olyan ara, aki 3 vagy 4 évet dobott rá az esküvőszervezésre és a végére egészen kifordult magából. Most a Zone Club csatornáján megy szombat esténként 21 órakor. Tényleg lányok, érdemes megnézni :)! Márcsak azért is, hogy jót röhögjetek a hisztérikus amerikai bigéken. Érdemes a leendő férjetekkel is egy ilyen adást végignézetni, utána nagyon fogja értékelni, hogy mennyire szuperül oldjátok meg a szervezést, és mennyire kedvesek vagytok azokhoz a bigékhez képest.
Szállás: én voltam már vidéken esküvőn, és ha nem háznál oldották meg (rokonság) a szállást (nagymama rokonsága), hanem barátok esküvőjére mentünk, akkor meg sem kérdezték, hogy fizessék-e. Szerintem kizárólag a szűk családi körnek illik fizetni (felajánlani) a szállást. A nem közvetlen családnak pedig pontosan úgy, ahogy az előző kedves hozzászólók írták, hogy az xyz kollégiumban ennyi lenne a szállás, ha igényt tartotok rá, akkor A.B.C kisasszonynál tudtok eddig az időpontig foglalni, a helyek korlátozottak. Én a buszon sem pörögnék, ha valaki nagyon el akar menni, az el fog. Ha saját kocsival, és inni akar, akkor meg megoldja, foglal szállást és megalszik. Nem a ti feladatotok mindenki helyett gondolkozni! (Amúgy kollegina aludt már vidéki esküvő után egy kisteherautó platóján, mert a faluban messze nem volt annyi szállás, mint vendég, és így is képes volt lemenni.
Először is megint köszönöm a válaszokat. A szervezkedés megindult,de sajnos most hétvégén változott a dolog. Illetve nem tudom,hogy változott-e. Voltunk párom szüleinél,akiknek kb. 3 hete mondtuk meg,hogy jövőre toljuk az esküvőt az anyagiak miatt. Úgy látszik nagyon ráértek gondolkozni,így szombaton egész nap azt hallgattam,hogy idén legyen,így meg úgy,meg amúgy. Párom nagybátyja még bejelentette,hogy ő adna 100000 Ft-ot,de ha jövőre lesz,akkor már nem biztos,hogy oda tudja adni. Ez ilyen zsarolás féle,nem? Hogy legyen idén,akkor megkapjátok. 1. soha nem kértünk semmit tőle. 2. neki nem is mondtuk,hogy mikor lesz,és miért akkor. (most tudta meg) 3. Ha ilyen,akkor menjen a fenébe a pénzével együtt. Szerintem. Nem kellene amúgy sem a pénze. Jó, nászajándéknak nagyon jó lenne még a fele is, vagy a negyede, de így ne. Szóval most kivagyok. Ja,és mondták,hogy hát még van 3 hónapunk megszervezni mindent, mert ugyebár aug. 29-én lenne. Igen, 3 hónap alatt szeretnék egy össze-vissza szervezett esküvőt. Komolyan, meghülyülök. Nem az ő életük. Most úgy érzem,hogy bele akarnak vinni abba,amit nem akarok. Legalábbis nem most. :( Ruhát keresni,rokonok, étterem,szállítás, szállás esetleg, meghívók,.... Ezt én nem szeretném elkapkodni. Párom persze mit mondott? oké, lesz idén. Kösz............. Nem mer a szüleivel szembeszállni ennyire sem. Hazafelé beszélgettünk erről. Mondta,hogy hát ha így adnának pénzt,akkor visszajönne a kiadás, stb. Ja, csakhogy nem utána kell a pénz,hanem előtte kell kifizetni majdnem mindent. Na mindegy. Ne haragudjatok,hogy így kiakadtam. Ja, és még jegyesoktatás, polgári.....
Ja es a buszos megoldasrol: egyszer voltam egy eskuvon ahol busszal vittek vissza minket a varosba.
Hat en a falat kapartam le hajnal kettoig, mire jott a busz. En voltam talan az elso aki felszalltam. Akkor mondjuk ott vege volt az eskuvonek 3kor es kettore volt rendelve a busz, de igy is egy kinszenvedes volt vegigulni az egeszet.
Buszos megoldast csak akkor ha ismeritek a rokonsagot (vendegsereget) alaposan!
Bar mi nem fizetunk szallast senkinek, eljutottunk egy olyan pontra hogy azt mondtuk kesz, eleg volt, tobbet ha megfeszulunk sem tehetunk. Peldaul a legalapabb menusort valasztottuk. Leves, bosegtalak es a rokonsagot felkertuk hogy sussenek sutiket a lagira, ok meg ennek orultek.
Ne stresszeld magad, es ha ennyire fontos a penz, akkor ne fizessetek a szallast. Eloszor probaljatok meg rakerdezgetni rokonoknal hogy egyaltalan van-e igeny. A tobbseg ugyis azt mondja hogy majd megoldjak, legalabbis nalunk igy volt. Ha vannak legalabb 30an akinek kellene szoba, akkor a kollegiumban probalj alkudni. Amikor megvan az ar, akkor lehet mondani a vendegeknek, hogy a 'szekesfehervari Tokmindegy Kollegiumban sikerult kialkudnunk egy kedvezo arat ??? forintert per fo. Amennyiben szeretnetek foglalni szobat, ugy minel elobb vegyetek fel a kapcsolatot a Tokmindegy Kollegium Szallasszervezojevel, Blabla Bla-val'.
Ennyi. Ha valakinek nem tetszik, nem jon el. De teljesen felesleges neked fizetni olyan emberek szallasat, akikkel nem is vagy rendszeres kapcsolatban, akik azt sem tudjak mi a kedvenc kajad (es meg van egy baratnojuk is akikvel sosem talalkoztal!). Bar nem spekulalunk mi a naszajandekba es menyasszonytancra kapott penzzel, de megis ugy gondoljuk hogy azt a penzt mi biztos nem koltenenk el nasznepi szallasra...
Ja, es meg annyi, hogy a szukebb rokonsagot, akit igazan el kell helyezni, azt valoszinuleg haznal el tudjatok helyezni. Nem?
Eladnám Lilly-s menyasszonyi cipőmet (40-es méret, 5 cm-es sarokkal, irtó kényelmes, amire nagy szükség lesz!, ekrü színben) és fátylamat (1m-es, szintén ekrü színben).Csak az esküvőn viseltem, úgyhogy újszerű állapotban vannak! Cipő: 10000 Ft (eredeti ár: 18000 Ft) http://kep.tar.hu/helena6/50632352/37504712#2
Én azt javasolnám, hogy kérdezzétek meg a közeli rokonságot, hogy kinek lenne szüksége biztosan fekvőhelyre és annyi szobát vegyetek ki (valami logikus elosztásban), hagyjatok rá sztem kb + pár ágyat, hátha valaki idő előtt kidől :)...
A buszt továbbra sem pártolom, de ha jóba vagytok a rokonsággal, fel lehet vetni zárójelesen és meglátjátok hogyan reagálnak... (Főleg a közelebbiektől lehet, sztem ők áldozatvállalósabbak és megértőbbek ilyen helyzetben)
Először is köszi a válaszokat! A kollégium mellett van ez az étterem,és mivel ott dolgoztam a koleszben, így majdnem minden nap ott ettem:) Tehát finom kaját csinálnak. Ezt mondtam is a rokonoknak,de a válasz az volt,hogy mégis csak más egy normál éttermi kaja... Nem rossz ötlet,hogy a közeli rokonoknak fizessük csak a szállást. És szerintetek mi lenne,ha mondjuk a buszos dolog maradna,hogy hazaviszi őket hajnalban,de közben aki előbb elfárad, az felmehet mondjuk aludni,lepihenni egy szobában. Mondjuk kérnénk 4-5 szobát, és abba bármikor felmehetnek. Vagy ez hülyeség lenne? pl: kisgyermekes,vagy öreg emberkék.
Már az előbb is akartam írni, csak lemaradt. Én tudok ajánlani egy ajándéklistás oldalt. Nekünk bejött. Interaktív, így a násznép maga tudja intézni az ajándékok lefoglalását (nem kell hozzá egy szervező rokont megkérni), de tölthettek fel fotókat is, üzenhettek is a násznépnek.
Én vitatkoznék veled, mármint a ki fizesse a szállást témában. Szerintem nem evidens. Amellett, hogy persze a közeli hozzátartozók szállását szerintem is illik az ifjú párnak fizetni, véleményem szerint a "2.unokaöcs", "távoli nagynéni", "egy évben jó ha egyszer látom rokon" szállását miért ne fizethetnék saját maguk. Gondolom tisztában vannak vele, hogy mennyire futja az ifjú párnak.
Kedves Zsike!
A fenti gondolatmenetet továbbgondolva viszont egy másik megoldás, is eszembe jutott. Egyszerűen megmondjátok a násznépnek, hogy akinek jó a kolesz azt fizetitek, aki meg "puccosabb" helyet akar, az fizesse maga. Persze mellékelve egy-két közel eső hotel, panzió címét, elérhetőségét.
A "busz visz haza mindenkit" megoldást én se pártolnám, pont a különböző indulási igények miatt. Abból tuti morgás várható, szerintem.
Viszont miért ne csinálhatnának jó kaját egy iskolai menzán??? Szerintem ezzel a kritikával ne foglalkozzatok, inkább kérdezzetek körbe, hátha van valaki, aki evett már ott (esetleg egy esküvő alkalmával), és ismeri a helyet.
Igazság szerint én úgy tudom, h illik a násznápnek kifizetni a szállást. Ezért is nem egyszerű a megfelelő hely kiválasztása.. A busz macerás, abból biztos morgás lenne, ugyanakkor már azon előre morogni, hogy milyen lesz a vacsora, nem túl korrekt és a helyetekben nem is foglalkoznék vele. Sztem nézzetek körül, biztos fogtok találni elfogadható áron - iskolai - szállást, de ha egy mód van rá, ti fizessétek...
Jajj,és még egy,hogy a pechemet bizonygassa a sors. Kinéztem két ruhakölcsönzőt , aminél tetszenek a ruhák. Erre az egyik egy gépszervíz lett, a másik teljesen megszűnt. Szerintetek? :)
Köszi a választ! Hát igen, van kollégium. Csak kicsit szűkös a pénzkeret, így próbáljuk valahogy kihozni máshogy. GOndoltam arra,hogy oké, busz bérlése, lehozatni őket, aztán kolesz. Oké. De akkor már a kolesz mellett van egy étterem, és ott lenne a kaja. Ezt bejelentettem, erre már jött a morgás,hogy az biztos sulis kaja,és az nem olyan, mint egy igazi étterem. Másik kérdés,hogy mi ilyenkor a jó. Elvárható -e,hogy a vendégek saját maguk fizessék a szállásukat, vagy azt mindenképp nekünk kell? Még egy lehetőség,hogy a busz hazaviszi őket hajnalban, ennél az a gond,hogy aki mondjuk előbb szeretne menni, annak várni kell. Meg vagyok lőve. Lehet túlságosan meg akarok felelni a násznépnek,de mégis a mi esküvőnk,és nem akarok morgást,hogy elrontsák a nagy napot. Mások is így aggódnak szerinted? Pedig valamilyen megoldás kell.
Mi egyszer voltunk egy esküvőn, ahol az egész násznép egy kollégiumban volt elszállásolva. Nyilván a körülmények "kollégiumiak" voltak, de ma már sok helyen vannak normálisabb szobák is. (pl. kétágyas a nagyszülőknek, ilyesmi). Szerintem nézzetek körül, biztos Fehérváron is van egy csomó kollégium.
Eladnám Lilly-s menyasszonyi cipőmet (40-es méret, 5 cm-es sarokkal, irtó kényelmes, amire nagy szükség lesz!, ekrü színben) és fátylamat (1m-es, szintén ekrü színben).Csak az esküvőn viseltem, úgyhogy újszerű állapotban vannak! Cipő: 10000 Ft (eredeti ár: 18000 Ft) http://kep.tar.hu/helena6/50632352/37504712#2
Az attól függ, hogy milyen összetételű a násznép.:) Nehéz literre megmondani!
Általában szoktak pálinka féléből 1-2 félét venni kb. 3-4 litert (pl. vilmos, és mézes pálinka), gyomorkeresűből 1 féle, itt is lehet 2-4 liter (Jager, Unicum), női italból 1 féle, de ebből kevesebb kell (Carolains, Baileys, stb) és esetleg valami vermut, martini féle.
Az szokták javasolni, hogy inkább kevesebb féle legyen és abból több üveg. Szinte mindenhol lehet találni olyan ital lerakatot, ahol el lehet hozni bizományba és csak a fogyasztott mennyiséget kell utólag kifizetni, a maradékot (bontatlan) vissza lehet vinni.
Kérdés, hogy érkezéskor pezsgő, vagy rövid ital lesz-e kinálva pl.?
Nálunk a 100 fős lagzin, azt modnták hogy viszonylag sok ital fogyott el. kb. 8 üveg 7 dl-s Jager, 4 üveg literes Vilmos és a mézes barackból is 4 üveg kb. , ezeknek volt nagy kelletje. Más szinte alig:).
Várom az ötleteket! Jövőre tervezünk esküvőt, rokonság nagy része az ország másik felén,így szállítást is meg kell oldani. Lagzit szeretnénk,így szállás is kellene nekik. 80 fő körül lennénk összesen. Székesfehérváron. Várom az ötleteket,hogy lehetne kihozni viszonylag kevés pénzből. Nagyon megköszönném,ha segítenétek.
Aki úgy gondolja, hogy egy ingyenes koktélbár felállítása az esküvőjén nem is olyan rossz ötlet, az írjon :) Hobbiból mixerkedem, tapasztalaból tudom, hogy néhány eltalált koktéllal nagyon fel lehet dobni a hangulatot. Mivel ez nekem most hobby, ezért nincs munkadíj, csak alapanyagköltség. Akit érdekel: csikosd@freemail.hu
Sziasztok! Székszoknya /székhuzat bérlés továbbra is bruttó:250ft./db.-350ft./db.-ig (felrakással vagy anélkül!)fehér színben,nem selyem és gyűrődésmentes anyagból,mely ár tartalmazza a választott színű masnit és a tisztítási költségeket is!(Értékarányos megrendelés esetében a kiszállítási költségeket is a Dunán-túl területén!)Minden megrendelőnknek 10.000ft.-os névre szóló és nem elévülő nászutazási utalványt adunk ajándékba! Bővebb infók:szekhuzat.5mp.eu oldalon találhatók! 06204/806932 mail:info@ara-bella.hu