Teljesen egyetértek a meglátásoddal! Lékai-Mahé mizéria teljesen túl lett tolva. Egyrészt Lékait túl sokan és túl erősen szidják, sőt bántják első sorban az Instagramos aktivitása miatt, mivel az a magánélete, nem hiszem, hogy a szurkolónak joga lenne ilyen erős kritikát megfogalmazni azon keresztül, és igen biztos, hogy rossz hatással van rá. Persze nem gondolom, hogy Máté szent, feltételezem ő is hibázik, de szerintem nem ezt érdemli. Mahé a másik véglet, aki talán a mellőzöttsége, a végtelenül közvetlen személyisége és az abszolút profi sportolói hozzáállása miatt bálványként van itt kezelve, független attól, hogy a parketten mit alkot, és ez sem egészséges. Összességében mind a kettő játékos nagy értéke lehetne a csapatnak, de egyik sem azt kapja amit érdemelne. Máté a szurkolóktól, Mahé pedig a klub pár nevezetes alkalmazottjától...
Szerintem elsősorban adni kéne még egy kis időt Ilicsnek, mielőtt lecserélnénk a fél keretet. Valóban simán lehet, hogy elhamarkodott döntés volt őt kinevezni, de ennyi idő után pálcát törni is az lenne. Várható volt, hogy hullámzó lesz a forma, mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy előzetesen a két legerősebbnek vélt ellenfél ellen győzelem, a leggyengébb ellen meg vereség lesz.
Ha megnézzük a sokat emlegetett Kielcét, annyival szerintem nem erősebb a keretük. Kapuban, jobbszélen, irányítóban egyáltalán nem jobbak, lövőben van egy kisDusijuk, de itt meg egy Lauge, aki közel hasonló kaliber. A beálló az egyetlen, ahol szerintem egyértelműen erősebbek, plusz Nahi univerzálissága nagy kincs. Szerkezetileg sem néznek ki jobban, szinte folyamatosan kettőt, néhol hármat is cserélnek. Csak hát ott van egy világklasszis edző, akit egy-egy félresikerült szezon után nem basztak ki egyből.
És még 1 ilyen ami nekem feltűnő szurkolói szempontból és ezzel arra akarok rávilágítani hogy nem csak a klub vezetése és játékosoknál keresni a problémát: Lékai esete, milliószor elmondta, ez az álma hogy itt játszon, magyar, klasszis, igaz már kifelé de mi történik? A szurkolók ellene fordulnak, Mahé aki nem játszik Ő isten a szurkolók szemében, de miért is? Ha Őneki megy szarul más a megítélése, kikezdték az insta miatt, amúgy persze, lehet ilyet és lehet tényleg annyira profi hogy ez nem érdekli DE érdekes a válogatottban megy neki, lehet mégse tudja teljesen kizárni ezt? No de nem akarom ilyen irányba elvinni a beszélgetést, lehet most mindent pesszimistán látok, de sajnos én látok összefüggést ezekkel, hogy a szurkolók között sincs egység, folyamatos veszekedés van köztük is...
Szerintem ez az Ortega dolog kicsit el van túlozva.
Igen hiba volt akkor úgy elküldeni, de nem vagyok benne biztos hogy akkor kvalitású edző. Tegnap szépen kijátszotta a csapatát a Kielce. Szerintem ebben Dusejbajev keze nagyon benne volt és Ortega nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
Sabatét én sem küldtem volna el. Bár neki nagyon más csapata volt mint Ilicnek, de rend is volt a pályán.
És akkor erre még olyan dolgok amikről amúgy a klub / vezetés nem annyira tehet: Moraes blama, ami miatt mennie kellett, és a Borozan esete, valamint Maqueda teljesen érthetetlen "játéka", bár nagyon feltűnő hogy Ő nála mintha a szurkolók felé nem lenne valami rendben, a meccsek végén is a szurkolók felé mutatott ünneplése is beszédes, az a baj nagyon sok összetevős ez, lehet sima lesz ebből a kilábalás, a múlt, a szakmai báziis szerintem megvan, de az is lehet nagyon rögös...
Én is így látom, nem véletlenül nem jött Bánhidi sem, lehet rosszul látom, de azzal hogy a Szeged új csarnokot kap, megtartotta Bánhidit, ha nem is lett vonzóbb még mint mi, de semmivel sem rosszabb a vonzereje már, valami sajnos ott Ortega körül megtört, szerintem még az is lehet ha hagyták volna Sabatét előrébb lennénk, azóta vesszőfutás van, irgalmatlan lóvék: Vranjes, Zeitz, Markussen csak sorolhatnánk naphosszat és semmi eredmény, identitásvesztés, ennek következményei vannak, az, amit most látunk és sajnos fogunk is az elkövetkezendő években.
A mai kézilabda nem kívánságműsor! Nem biztos, hogy akiket a vezetőség megkörnyékez(eszement fizetési ajánlattal), jönni akar. Azzal kellene főzni, ami van!
Azt hiszem nincs kellő szakmaiság, és üvöltően hiányzik a pszichológia, pedagógia! Nem kell messzire menni... Akik elmentek innen, szinte kivétel nélkül, húzóemberek lettek új klubjukban...
A Veszprém név, tetszik,nem tetszik- már kevés! Felejtsétek el, az irreális átigazolási álmokat! Hol vannak a fiatalok? Mikor játszanak, ha nem most?
Balszél: egy játékos ide még mindenképp hiányzik, ide fiatal (esetleg magyar) tehtség nem megoldás, Strlek már 33 éves lesz idén és ebben a szezonban szarrá lesz (már van) hajtva, egy klasszis, közel klasszis max 26-27 éves játékos kéne, aki ha tud 2-est védekezni az nagyon jó lenne. Na ilyen szabad játékos nincs. Wanne nemet mondott nekünk, Nahit elpuskáztuk másfél évvel ezelőtt ( jelenleg nem csak posztján a világ egyik legjobb játékosa és szemtelen fiatal, bármennyi pénzt megérne). Jerry Tollbring egy jó megoldás lehetne, nem tudom meddig van érvényes szerződése. David Mandic egy nagyon jó megoldás lett volna, de ugyebár a Bundásba megy.
Balátlövő: Lauge nem klasszikus bombázó, Liget nem kapja meg a kellő lehetőséget, ettől független remélem hosszabbítunk vele. Nenadicot ha ide vesszük: szélsőséges játékos, csodákra képes, de a falat nem bontja átlövésekkel, individualista játékos, akármennyire jó ahhoz, hogy a keret összetétele javuljon el kell engedni. El Deraa: számomra nagy talány, szerintem nem az a játékos aki ide nekünk kellene, jó védő ez plusz pont, de elöl ami a gond vele; a lövőtechnikája rossz. Remek atléta, iszonyatos erővel, de a falat mássza és bicepszből lő, ergo közel kell kerülnie a kapuhoz ahhoz, hogy hatékony legyen. Azzal a lövő stílussal a probéléma, hogy nem kiemelt vállal lő, törzsből nem rak bele erőt, ezért a távoli lövései nem alkalmasak a fal megkerülésére, illetve csak folyosóból tud ezzel a technikával pontosan lőni, ezt viszont könyörtelen erővel teszi. A gond az egyiptomi játékosokkal és Yahiával is, hogy technikailag képzetlenek, viszont kimagasló fizikummal rendelkeznek. Mind a kettővel rengeteget kell még folglaozni, hogy stabil húzóemberek legyenek. Ide egy könyörtelen kívülről bombázó játékos kellene, mint Perez volt annó, kérdés, hogy ki lehetne az, úgy, hogy Jaganjancot buktuk,Borozan nem vált be, nincs nagy piac.
Irányító: itt nagy átalakulásra számítok. Egyértelmű, hogy a mozgékonyságával Mahénak kéne kezdenie, ő képes helyet teremteni mind a lövők mind pedig a beállók számára, de ő még lehet, hogy szezon közben távozik, az ő képességeinek ki nem használása VÉTEK!! (NL-GP bravó) Egy jó Lékai lehetne még stabil kezdő, de ahhoz újra fel kell őt építeni, bizalommal. Ehhez mindenekelőtt el kéne dönteni Mahé és Nenadic sorsát és az idei szezon második felét rászánni. El Deraa is használható középen, de inkább mint középső lövő.
Beállós: Pechmalbec kezdő jövőre elöl hátul. Sipos helye a védelemben stabil, kialakulóban lévő vezér szereppel, mindenképp pozitív csalódás, de elöl használhatatlan. Nilsson fénye sajnos megkopott, de mindenképp őt kéne megtartani és nem Blagot( pedig a klub őt fogja valszleg) Blagi elöl impotens, labdafogása rosszabb mint Dinart-é volt...Hátul pedig buta. Egy Pechmalbec-Sipos-Nilsson trió sokkal jobban használható lenne, mert ha Blagi marad, akkor megint ott vagyunk, hogy elöl egy opció.
Jobblövő: Egyértelmű, hogy Yahia elé kell egy stabil játékos aki távolról veszélyes. Remilit buktuk, fájó de érthető, hogy egy jó MAGYAR szakember tanácsára nem minket választott. Mem tökéletes megoldás lehetne, de nem hinném, hogy megszerezhető. Gidsel szintén Bundesliga, Máthét buktuk, hiába a nagy haverság Lacival. Nagyon opció itt sincs, de majd hozunk valakit.... ( Ilic nem megoldás, neki egy közepes szintű BL csapatban kellene pallérozódnia már idén is, de legalább egy Plock szinten)
Kapus, jobbszél: szerintem itt rendben leszünk.
Konklúzió: ahhoz, hogy a keret létszámot reálisan szinten tartsuk komoly változtatások kellenek érvényben lévő szerződések felbontásával és mélyen zsebbenyúlva. A tőke adott volna rá, már csak egy rátermett nem uram-bátyám módon működő szakmai vezetés kéne. Amivel én próbálkoznék: Nahi és Mem megszerzése minden áron. Blago, Nenadic, Manaskov viszlát.
Ha nem tudunk megfelelő játékosokat szerezni akkor megint lesz egy toldozott foltozott keretünk szarul megkötött hosszabbításokkal. Persze, ha nem cél a BL győzelem és a hazai trófea visszaszerzése, akkor az is egy járható irány, de ahhoz túl sok a beletolt pénz.
Nálam egy közel szerkezetileg tökéletes keret így nézne ki:
Ez egy 16 fős jól menedzselhető keret, amihez olyan játékosokat kell elengedni, akik közel sem nélkülözhetetlenek. Persze Nahi és Mem a megszerezhetetlen kategóriába tartoznak, de minden csak pénz kérdése, ha nem is személy szerint ők, de hozzájuk hasonló képességű 2 játékos leigazolásával egy nagyon jó keretünk lehetne jövőre. Persze ehhez egy megfelelően működő szakmai stáb is kéne, ami NL és GP jelenlétében elképzelhetetlen.
Ilicet nem leírva, de sajnos előtte el lett húzva a mézes madzag csúnyán, sajnos. Egy Parrondóval ne adj isten egy Pascuallal sokkal előrébb lennénk.
Off: a tegnapi Barca-Kielce pontosan megmutatta, hogy a jelenlegi TOP kézilabdához közünk sincs.
Nem tudom mennyire lehetne realitás a kézilabdában a játékoscsere, de az esetleg segíthetne. Én Mahe-t és egy beállót (Blagó vagy András) megpróbálnám elcserélni lövőkre még a szerződésük lejárta előtt. NL ezen biztos jót röhögne, persze tudom, hogy nincs könnyű helyzetben Ő sem...
Folytatva a fenti álmodozást, ha Yahiát fejben valaki valahogyan rendbe teszi, és Pechmalbec beválik, akkor ehhez még egy klasszis kapus és az új csapat gerince megvan.
Ami miatt külön fájó az utóbbi két BL-meccs, hogy a Barca is szerencsétlenkedik... Kiváló lehetőség lett volna elmenni a lengyelekkel a csoport elején.
Igen! Kell két klasszis átlövő+ egy balszélső,különben méginkább nyílni fog az olló az elit csapatok és köztünk.
Drága Csík és a slepp mire gondoltak,higy Strlek meg Marguc végigtolja a szezont.. már most fáradnak és csökken a koncentráció! Dörnyei nem opció Manaskov meg már régóta nem az.
Nehezen emésztem meg az utolsó meccseinket és úgy érzem, hogy ha nem akarunk a hazai mezőnyben huzamosabb ideig másodhegedűssé válni, akkor tovább kell erősíteni a keretet (eddig nem feltétlen gondoltam így). Belső posztra csak Elderaa érkezik, szerintem nem lesz képes egyedül megváltoztatni a játék képét. Kell egy jobb kezes minőségi lövő ės bizony Omar elé(!) is kellene valaki. Veszprémben szinte mindig minőségi tüzérek voltak, muszály lenne zsebbe nyúlni mert most deficit érződik ezen a téren. Perez-Lazarov óhhh, de szép is volt. Persze fogalmam sincs jelenleg kik lehetnének alkalmasak...
Legyünk őszinték, nem véletlenül nem jön ide senki, aki pedig itt van azt nem becsülik vagy menekül. Örülök neki, hogy olyan vezetők vannak, akik mindenhez értenek, de nem lehetne csak olyan, hogy a kézilabdához biztosan?
Azért van aki megúszta a méyvizet, igaz lehet hogy ott az első nekiugrás egészen a BL címig repítette őket, és most meg ők is kapálóznak... (Kiel és Jicha).
Mindegy, a mostani idény nekem még mindig szimpibb mint a tavalyi, legalább nincs annyi semmirekellő alak. Az hogy nem jön ki a tudás, már inkább megoldható, reméljük.
Vagyis egy ilyen alak mégiscsak van, az alibikirály NL. Hánytam a legutóbbi sporttv-s interjútol is, a semmitmondó többszörös körmondatok, jár a szája de semmit nem mond,
amilyen jó játékos volt, olyan xar vezető és (ember?).
Tragédia. És a lényeg sajnos hogy nincs koncepció és nincs igazi gazdája a klubnak. Momót sajnálom a leginkább, neki ez totál mélyvíz, szerintem már ő is látja, hogy kihasználták a naivitását.
És itt van a világ egyik legjobb edzője, egy sehol nem számító csapattal felmossa velünk a pályát, de valószínűleg azért nem jött hozzánk, mert egy olyan ember lett volna a főnöke akit ő tett ki a csapatából. Érdekes dolgok ezek. Yahia még fiatal, lehet sok volt neki az otthoni vB+olimpia, most jön ki rajta a nyomás és a feszültség. Sajnos bizonyos játékosok száguldanak a nemzeti csapatukban, itt meg kipihenik-feltötlik-formába hozzák amgukat. Lauge is egy rakás fos, de biztos vagyok, h itt az eb-n majd száguldani fog...
Azért sikerülhet jól elültetni a gondolatot a szezon elején, hogy nem lesz F4. Nem a világvége, ha nem lesz, de azért ne adjuk már elő, hogy ez ég gyenge csapat.
Elég sokan játszanak itt a világ elitjéből. Ja,
persze nem kell a nyomás. Gáz, ami zajlik, nagyon gyenge menedzsmenttel.
És minderre jön még rá, hogy kipurcanni látszanak a biztos kezű szélsőink. Ha ugyanilyen játék mellett Marguc és Strlek max. 1-et hibázik, akkor nyerünk.
Egy meccs (+Bukarest és némileg Szeged is) alapján még nem kell temetni, de az irány nem az igazi..
Van egy szerkezetileg messze nem tökéletes (khm), középszerű csapatunk, 1 fő, meccset eldönteni képes emberrel + a hazai közönség.
Ami nekem látszik, hogy a támadójátékunk ellen könnyebb készülni, hiszen kintről úgysem lövünk át. Ha Liget ezt megteszi, utána úgyis lecserélik hamarosan.
Ez nyilván magával hozza, hogy így a beállósra sokkal jobban tud figyelni az ellen, tehát ott sem vagyunk ütősek.
Yahiával nagyon hamar, k.rva gyorsan kell valamit kezdeni. Aki ekkorát képes ugrani, ilyen technikával lő, az mi a tökömért nem csinálja a dolgát? Az edző nem engedi? Egy volt átlövő? Vagy gyáva lett OY? ennyire nincs önbizalom?
Van a klub kötelékébe egy - igaz jobb kezes - de valamikor best player.. Tessék Omarral éjjel nappal gyakorolni vagy beszélgetni, vagy bármi (szerezni neki a közelébe egyiptomi embert), de ez csődörnemiszerv,
És ami a főleg nem szuper, hogy a jövő évi eddig bejelentett igazolások alapján nemigen látszik, hogyan alakul a kinti tüzérsor.
Persze itthon majd nyerünk, talán mindkét meccset, bár ebben nem vagyok biztos; és akkor igazából el lehet menni téli álomra, hiszen úgysincs igazi elvárás.
azért remélem lesz egy nagy fej mosás csapaton belül mert ez gyalázat volt ! Ki lehet jelentve nem elvárás a final 4 de de azért ne kapjunk már ki egy Motortól meg egy Bukarestől .Főleg így ahogy kikaptunk úgy pláne !borzalom !
Rossz volt nézni ezt ma. Átlövő fronton rég volt ennyire mélyen a Veszprém. Meg nincs játék, nem látszik, mit akar játszani a csapat. Edző hibák ezek, mert azért ezekkel a játékosokkal ma illett volna nyerni. De esély sem volt rá.