Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Vagy tíz évvel ezelőtt jártunk ott, úgyhogy egyetértek azzal, amit írsz.Olyan idegenvezetőt fogtunk ki, aki elsősorban az épületgépészeti megoldásokért lelkesedett, de nem hibáztatom érte, hiszen nagyon ötletesek. Eszembe juttattad, amit más alkalommal hallottam, hogy az Állatorvosi Egyetem épületét is Steindl tervezte, a beszélő szerint ezt alighanem egy hétvége alatt készült el. Na jó, ez túlzás, de szellemes túlzás.
Az ünnepek alatt bent jártunk a Kossuth téren, iszonyatos sor kígyózott a korona ingyenes látogatására. A töredéke időt sem tölteném egy helyben topogással, több órányi is kinézett, ez szóba sem jöhetett.
Kicsit csellengtünk, néztük hallgattuk az előadókat a meseszép októberben, és egyszer csak elkeveredtünk az Országháza látogatóközpontjába, gondoltuk, itt iszunk egy kávét meg egy kis sütit, pihenés, ilyenek, és akkor vettem észre, hogy jegyárusítás, meg időpontok az épület látogatására. Kiderült, hogy a kinti tömeg csak a koronát és a díszlépcsőt láthatja, akik jegyet váltanak, kb egy háromnegyed órás idegenvezetős túrán vehetnek részt, láthatják a fentieken túl a dísztermek egy részét, a folyósokat, és a nagy termet.
A szerencsénket fokozva egy nem túl távoli időpontra volt még hely, magyar vezetéssel, ez azért hangsúlyozom ki, mert kb 6-8 nyelven szintén indulnak csoportok.
Addig is ellátogattunk a Szabadság térre, megnéztük a tévé korábbi épületét (úgy láttam üres áll), a két vitatott emlékművet, a Duna parti sétányt, néztük a programokat, majd visszamentünk az indulási időpontra.
Kb mint a reptéri vizsgálatnál, átmentünk egy kapun, táska átvilágítás, majd kaptunk egy kis füles hangszórót, így nem kellett kepeszkedni, hogy biztosan halljuk az idegenvezetőt. Sok érdekességgel szolgáltak a történetek, kezdve az építés körülményeit, a felhasznált anyagokat, a díszítéshez 40 kg aranyra volt szükség pl, költségeket, ami akkor számítás szerint egy akkori negyvenezer fős város felépítését jelentette.
Megnéztük az üléstermet - amiből biztos nem újat mondok, kettő van, két teljesen egyforma. Egy felsőházi, és egy alsóházi. A felsőházit látogathatják a turisták. Ennek kék színű a szőnyege, mivel itt foglaltak anno helyet a nemesek, az alsóban piros a szőnyeg, itt helyezkedtek el a nép képviselői.
Amúgy a világon a harmadik legnagyobb Országház a miénk, és tényleg nagyon szép, ez a tévéből is látszik, de bent lenni azért más. Érdekesség lehet még, hogy közel húsz évig épült és a tervezője, Steindl Imre nem élte meg az átadást, a főlépcső melletti monolitot leszámítva magyar anyagból készült és több mint két száz szobor díszíti.
Egyetértek minden mondatoddal Molnárt illetően, a magánéletétől függetlenül szeretem a darabjait, mondjuk én először ismertem meg az életművének egy egy részeit, és csak utána a zűrös magánéletét, fordítva tényleg nem tudom hogyan lenne.
Tegnap egy érdekes "eseményen" vettem részt. Véradáson voltam, ahol - miközben folyt a vérem - a 30Y együttes tagjai játszottak élőben, kb fél órát :-)
(Ha netán valaki nem ismerné őket: elég neves pécsi zenekar. A Halott pénz sokkal ismertebb, meg talán még a Punnany Massif is, én azonban az Ő zenéjüket jobban szeretem.)
Ami kicsit a kultúrához köti őket az én szememben: vezetőjük és frontemberük, Beck Zoli "civilben" egyetemi tanár a PTE-en, és tagja annak a pár embernek, akik a Libri irodalmi dijról döntenek minden évben. Tegnap relatíve egész hosszan beszélgettünk egy könyv kapcsán, melyet az év elején említett, amikor a "nincs időm olvasni" keretén belül Szabados Ági vendége volt itt a Tudásközpontban. Meg is állapítottam magamban: igen jó volt az időzítésem az érkezésre, mert a zenészek még véradóként "ténykedtek" zenélés előtt, a véradók éppen viszonylat kevesen voltak, így volt lehetőségem megszólítani és beszélgetni, míg az orvosi vizsgálatra vártunk...
Óránként jár Vác-Diósjenő között. Egy barátnőm ez utóbbi helyen lakik, ha meglátogatom, mindig igyekszem kiélvezni az utat. Ez bónusz a kellemes társaság mellé.
Jó, hogy írtál erről. Nem is tudtam, hogy Molnár Ferencnek ilyen darabja is van.
Igen, ennél a szerzőnél gyakori a csendes, alázatos nők típusa, ilyen pl. az Ibolya vagy az Üvegcipő hősnője is. Viszont a túlzottan büszkék rendszerint rosszul járnak, lásd a Hattyú vagy az Olimpia. szereplőit.
Azt nagyon megértem, hogy a színházi emberek ezek után óvakodnak a Molnár-darabok rendezésétől. Az esetet emlegették a Színházak Éjszakáján, nagyon nem volt népszerű ötlet. Szerencsére nem kell túl sokat várni, a szerzői jog 70 év múlva jár le, és Molnár Ferenc 1952-ben halt meg.
El kell ismerni, Molnár még a pár mondatos szerepeiben is karaktert alkotott, nem csoda, hogy a színészek rajonganak érte.
Az időhiánya mindenkit szorongat, engem is, épp ezért megpróbálom jól beosztani, másrészt meg ami nekem fontos és feltölt, azt muszáj beírni a naptárba, különben könnyen szétfolyna.
Örülök, ha szépnek találod, amit írtam, tényleg nagyon jó volt, nekem ezek hosszan a lelkemben vannak, élnek és derűre fakasztanak.
Szerintem színházba egyedül is lehet menni, a történések benned zajlanak, persze jó megbeszélni, de ez nem kéne, hogy visszatartson. Mi sokat járunk, és látok nem egy embert egyedül beülni, az élményért. És nem azt gondolom róla, hogy szerencsétlen, egyedül van, hanem még egyedül is eljön, saját magáért. Vannak színházak, ahol utolsó pillanatos jegyek vannak, egy főre, szóval nem vagy te egyedül. Bátorítalak, ha valóban csak ez tart vissza egy egy színházi látogatástól.
Vannak ma is elemző beszélgetések, sőt én olyanokra is szeretek menni, ahová az alkotókat is meghívják, az a non plusz ultra. Na jó, ebből azért kevés van. Főleg ha Réz András a beszélgetést vezető/elemző.
A Nagy Gatsby-t filmen láttam, meg olvastam, és akkor is szemlesütve írtam meg, hogy nem igazán tetszett, persze, a színdarab ettől még lehetett jó.
Az időhiány mellett van két a másik gondom is. :-)
1) aránylag ritkán járok olyan eseményekre/helyekre, amikről itt írtok
2) nem tudok ilyen szép elemzéseket írni, mint pl. a lentebbi színházi. Ehhez pont az is kéne, hogy ne egyedül járkáljak (nincs kivel menni), hogy legyen kivel megvitatni, beszélni róla, előjöjjön egy csomó olyan aspektus, ami egyedül nem.
2a) annyira rossz az ilyen filmekre/regényekre emlékező memóriám, hogy az katasztrófa. Hamar elfelejtem a sztorit, így pont az hiányzik, hogy egyéb művekre utalás, párhuzamok stb előjöjjenek, segítsék a megértést, ill. hogy lehessen egy jót elemezni. (Az Asimov Alapítvány-trilógiát háromszor olvastam el fiatal koromban, mintha mindháromszor új lett volna...)
Anno még egyetem alatt/után jártam filmklubba, ott egy filmesztétával beszélgettünk utána a filmről, imádtam hallgatni. Olyan szépen utalgattak más filmekre, amiket én is láttam, de... :-)
Színházba gyakorlatilag nem járok, tipikusan nem az egyemberes program, legalábbis számomra. Nemrég "véletlenül" láttam a Nagy Gatsby-t a Vígben, nagyon tetszett. (A kezdés előtt két és negyed órával tudtam meg, hogy színházba megyek, egy gyors haza meg vissza... :D)
Ahogy nézegetem a képeket, ez olyasmi szabadon látogatható vár, mint az Ónodi.
A kisvasutat nem ismerem, nem is tudtam, hogy oda is megy, legalább már ezt is tudom. A környéken a királyréti és a Szob-Márianosztra útvonalat jártuk be már több alkalommal. Csodálatos a Börzsöny is, és nincs is messze.
Delila – Molnár Ferenc színműve a Centrál színházban
Nem túl ismert darabja a szerzőnek, ettől függetlenül a Puskás Tamás rendezésével elkészült játék nagyon jóra sikerült.
A története igen klasszikus, egy szerelmi négyszögben próbál lavírozni a csárdatulajdonos férj (Stohl András), akinek ázsióját egy sorsjátékon nyert ezrek jelentősen növelik. A cselédlány (Trokán Nóra) gyorsan képes szerelembe esni a háziúrral, egymást versengve hitetik el egymással, hogy ők egymásnak vannak teremtve, miközben a feleség (Balsai Móni) közvetett módon azon igyekszik, hogy ezt nem csak megakadályozza, hanem a cselédlány vőlegényét partiképessé tegye, miközben férjét megfosztja erejétől, ami jelen esetben nem a hajában, hanem a betétkönyvében leledzik.
Ebben azért a minden lében kanál és lépten nyomon fülelő csapos (Magyar Attila) is segítségére van, aki menet közben is bezsebelte a tapsot, még ha csak néhány mondat foszlánynyi szerep is jutott, de a jelenléte jókora hatással bírt, ugyanígy a végén feltűnő ügyvéd (Cserna Antal) eleganciája és kimértsége is színfoltja a darabnak. Végig jellemző a könnyedség, humor, a játék öröme, eleganciája.
A karakterek szépen felépített ívet mutatnak, minden esetben széles skálát jártak be, összességében egy rendkívül jól sikerült darab, sőt az utóbbi évek egyik legjobbja, amit láttam.
A darab egy felvonásban ment le – az eredeti hárommal szemben - a színpad átrendezésével töltött idő alatt egy harmonikás és énekes utcazenészként idézte fel a kor zenéjét (talán a Meseautóból).
Azt már korábban is olvastam, hogy a nyíregyházi színházban megrendezett darabot (szintén Delila), a főpróbát követően Molnár örökösei levetették a repertoárból, túl ilyen olyannak találták a női szerepeket. Nem titok, Molnár nem bánt kesztyűs kézzel a feleségeivel, volt ott csonttörés és bocsánatért esdeklés is, egy ilyenből született a Liliom, csak hogy egy kis bulvárt is írjak. Az ottani rendezőtől olvastam még, hogy amíg nem jár a szerzői jog, nem rendez Molnár darabot, nem őrült, hogy mezítláb rugdalja a sündisznót.
Én is az interneten láttam a képeket, és érdekelt, ezért aztán mentem, és megnéztem. Elmagyarázták, hogy készültek, de számomra ez csak technikatörténeti érdekesség volt, a képek viszont élőek.
Nem, sajnos nem a királyrétivel. ez a Diósjenő-Vác közti vasútka, nagyon szeretem. Mindig viszek magammal könyvet hosszabb útra, de ha ezen ülök, inkább nézegetek, mindig találok valami érdekeset.
Kicsit késve reagálok erre a bejegyzésedre, de eddig próbáltam keresgélni. Ugyanis én ezeket a fotókat interneten láttam, vagy legalábbis nagyon hasonlókat, talán a ritkán látható történelem blogon. De nem leltem rá, hol láthattam őket.
Mindenesetre akkor nekem is nagyon tetszettek és olyan érzésem volt,hogy azáltal, hogy kiszínezték a fényképeket (vagy valami korai eljárással tényleg színes fotók készültek, nem tudom,nem értek hozzá), közelebb kerültek hozzánk, úgy tűnhet, mintha csak néhány éve készültek volna... Szerettem őket nézegetni.
(Bocsánat,néha őrületes körmondatokat tudok írni, mert azt akarom,hogy minden benne legyen,meg érthető is legyen.)
Ma a Nógrád községben lévő várba kirándultunk. A többesszám alatt a barátnőm, a kutyája és csekélységem értendő.
Az oda vezető utat szépen rendbehozták, még a növényzetet is lekaszálták az út mellől, így is jó meredek. Gondoltak azokra is, akiknek nem megy egyszuszra, mert alkalmas helyeken padokat tettek ki.
A vár előtt figyelmeztető felirat, miszerint csak a saját felelősségünkre látogathatjuk. A nyájas buzdítás nem hatott ránk, igenis felmentünk. Bevallom, nekem kissé meredek volt, már-már szánni kezdtem az ostromló sereget. Ha legközelebb arra járok, beszerzek egy turistabotot!
A látvány viszont bőven megérte a fáradságot, maga a vár is szép, a kilátás onnan pedig csodálatos! Egyedül voltunk, nyugodtan szemlélődhettünk, meg is tettük. Ez alól a kutya kivétel volt, ő inkább szaglászott. Én viszont óraütést hallottam, szép szabályosan négy vékonyabb hang (a négy negyed) és két mélyebb hang, mert két óra volt. A templom teteje is nagyon tetszett, szerintem vörösrézből készült.
A várfal vagy másfél méter vastag volt annak idején, mostanára nem sok maradt belőle.
Nagy volt a belső tér, jót lehetett sétálni, még egy tűzrakó helyet is találtunk, csak éppen nem óhajtottuk használni.
Lefelé ballagva (úgy kicsit könnyebb volt) felfedeztünk egy vendéglőt, de már zárva volt. Nem esett nehezemre elképzelni, hogy a mászástól kifáradt vándorok itt pótolják a folyadékhiányukat.
Találkoztunk egy kerékpárossal is, egy darabig tekert, de az út jó részén kötőféken vezette hűséges paripáját.
Utána jött a hazafelé út a számomra oly kedves kisvasúton.
Ahogy olvaslak, ez nem simán kolbászfesztivál, felvonult itt apraja nagyja az állattartásnak :) A libatepertő isteni - a kürtöskalács fesztiválon is ettem, igen, a kürtöskalácson. Meg persze kürtöst is, háromfélét, feszített is a bőröm rendesen délutánra.
No, de visszatérve, ez a pálinkás dolog sem semmi, álma az almának, meg a baracknak vagy akár a szilvának, ki is fogom próbálni, csak legyen valamilyen alkalom, mert amúgy nem italozunk üresben. :)
Amúgy ez a park a kedvenceim közé tartozik, sok időt lehet eltölteni bóklászással, de mi is jellemzően akkor mentünk, ha volt valami plusz rendezvény, legutóbb a veterán autó kiállítás - csak csendesen jegyzem meg, nem kifejezetten az én érdeklődési körömbe tartozik, de ha már ott vagyok, élvezem, főleg, hogy gasztronómiai sátrak is vannak szép számmal.
A mozdonyok régi idők emlékeit idézik fel, pedig jó néhány már születésem előtt sem volt forgalomban.
Azért azt hozzá kell tenni, hogy a vasúti rész alapesetben sokkal visszafogottabb, kevesebb jármű van kint. Az ehhez hasonló rendezvények alkalmával hoznak elő sok mindent, különösen ha vasúthoz kapcsolódik. Szokott lenni gőzmozdony parádé, étkezőkocsik találkozója, krampácsoló verseny, és persze sok egyéb, más témájú esemény is.
Tegnap a Vasúttörténeti parkban jártam, erre legalább két okom volt. Először is maga a kiállítás érdekelt, másodszor pedig a szépnevű kolbászfesztivál. Megragadtam az alkalmat, hogy külön busz indult oda, mert különben elég körülményes a megközelítése.
Belépve elsőnek egy olyan sátrat pillantottam meg, amiben dél-amerikai indián holmikat árultak, az árusokat peruinak tippeltem. Volt még jó néhány eladó, az ilyenkor szokásos holmival.
Aztán mintha libagágogást hallottam volna. Azt hittem, képzelődök, de azért arrafelé indultam. Tényleg libák voltak, néhány kacsa, tyúk és kakas is. A szomszédos részen pedig két alpaka, három kecske, no és a kedvencem: egy szamár a csikajával. Elbűvölő jószág volt, és azt hite, hogy az a szikkadt, poros gaz, ami körülvette, mégiscsak ehető. Véleményét a kecskék is osztották. Az egyik alpakát sikerült megsimogatnom, hihetetlenül dús, finom gyapja volt. Viszont tele volt valami gyomnövény magjával.
Továbbmenve szembejött velem egy fekete ruhás férfi, talán gulyás volt, nem tudom eldönteni, de a kondás stílszerűbb lett volna. Viszont olyan szép, hosszú, kipödrött bajuszt viselt, ami a válla vonaláig ért! Ez nem túlzás, pontosan ilyen volt.
Az élelmiszer választék bőséges volt, nem csak sertéshúsból készültek voltak, de pl, libatepertő vagy szarvaskolbász is. Az egyik helyen nagy üstben ott sütötték a töpörtyűt. Nem csak ez ragadta meg a figyelmemet, hanem a nagy, kerek házikenyerek is. Háromkilósak voltak, de kérésre félbe, illetve negyedbe is vágták. Csodás volt az illatuk!
Volt még sajt, méz, lekvár, sör-bor-pálinka, sok féle-fajta. Az egyik helyen olyat hirdettek, hogy az alma álma koktél. Mint kiderült, ez két deci almaléből és négy cent almapálinkából állt. Aztán megtudtam, hogy ugyanezt tudják adni, csak barackban. Kipróbáltam, nagyon jó volt! Viszont megéheztem tőle, de ez sem jelentett gondot, volt ott minden, stílszerűen legalább négyféle sült kolbász, töltöttkáposzta, minden földi jó. A kenyérlángost választottam, ez bevált..
Két színpadon is folyamatos volt a műsor, az egyikből népzene hallatszott. Benéztem, és eleinte azt hittem, kivetítőt látok, de nem élőben szerepelt egy nép tánccsoport, méghozzá sikeresen! Aztán felváltotta őket egy másik, ezek sem voltak rosszabbak. A másik helyszínen slágereket játszottak, olyasmiket, mint a Sej, haj Rozi, majd később a Tölcsért csinálok a kezemből. Lehetett választani.
Továbbá arra járt egy cigányprímás is, ő is eljátszott mindent a repertoárjából.
Ezek után ideje rátérnem magára a vasúttörténeti részre is, de nehéz azt leírnom, amiben olyan hosszan gyönyörködtem. Szépséges gőzmozdonyok, személyvonat fülkék is, eszembe juttatták az egykori balatoni utakat Egy vasúti resti, pillanatnyilag kávézó. Találtam egy vasútmodell kiállítást, négy-öt terepasztal volt látható. A kedvencem egy enyhén vadnyugati stílusú volt, még egy ekhós szekér is ácsorgott az állomáson, a gazdái feltehetően vonattal mentek tovább.
Aztán felfedeztem, hogy a fordítókorongon óránként egyszer ingyenes a körbejárás, pont az utolsó menet előtt érkeztem, nem is hagytam ki ezt a lehetőséget! Egyedüli utas voltam, de ezt csöppet sem nehezményeztem.
Volt egy csöpp kis vonat is, aprócska mozdony, és fülkék helyett padokon lehetett ülni. Népszerű volt, mert elég sokan kipróbálták.
Lassacskán kezdett besötétedni, én pedig hazafelé indultam. Azt hiszem, maga a park bőven megérne még egy látogatást.
