Írtam, hogy a Szentkirályi utcai fogászat az sürgősségi volt, csak oda tudott menni, akire a fővárosban éjjel jött rá a fogfájás. Ott valóban kenték-vágták, azaz húztak mindent, amit a páciens kért.
A Mikszáth téri klinikákon (amik -- vagy amelyek?? -- már pár éve átköltöztek a Szentkirályi utcai új épületükbe) csak délelőtt és szorgalmi időszakban volt rendelés. Ott igyekeztek minden fogat vagy maradványt megmenteni, tehát például egy olyan fogat (inkább már csak gyökeret), amiből már semmi sem látszott, mert letört fog, bent hagytak és lyukat fúrva ún. csapos fogat készítettek, ami egy fém- (akár arany-) tüskére ragasztott porcelánsapka volt. Akkoriban még nem volt csontba fúrt implantátum (beültetés), az csak tíz éve létezik nálunk.
A fotók azért gyanúsak, mert szerintem a Mikszáth téri klinikák valamennyi kezelőjében az ablakra merőlegesen voltak a székek. És ott nincs is háromszárnyú ablak az utca felé sem.
Gyerekkoromban volt legutóbb eltöve a karom, még írni se tudtam, legföljebb nagybetűket. Abszolút jobbkezes vagyok, így aztán a jobb karomat is sikerült eltörnöm (az unokabátyám tanított mozgó hintából kiugrani, naná, hogy a jobbal fékeztem az esést), de emlékszem, hogy a ballal pillanatok alatt prímán megtanultam fogni, enni, rajzolni, szóval minden fontosabb dolgot. Addig a pillanatig, míg le nem vették a gipszet. Azóta újra képtelen vagyok akár egy egyenes vonalat is meghúzni a ballal.
>Ahhoz hasonlóan lehetetlen feladat ez, mintha a sutábbik kezeddel próbálnál írni.
Amikor el volt törve a jobb kezem, bal kézzel írni azonnal ment, de először csak jobbról balra :-) Néhány nap kellett, mire megtanultam bal kézzel is balról jobbra írni.
Tudtátok hogy a különböző szakterületű orvosok közül a fogorvosok között a legtöbb az öngyilkos? Azt mondják, azért, mert nagyon gyakran kell fájdalmat okozniuk, és ez sokukat depresszióssá teszi.
Milyen volt, amikor te kerültél össze balkezessel: neked nem volt furcsa?
Avval én is bal kézzel kezdtem, elég jól ment a tükör-mozgás. (márpedig az azonos kézzel való vívást gyakoroltuk legtöbbet)
viszont ott - esetenként - jobb kézre váltottam. (akkor volt csodálkozás általában. Sajnos elég hamar híre ment, szóval igyekeztek a fijjugg felkészülni belőlem :) )
Igen, pont erről szól a zenészes példám is, hogy akinek nincsen sutábbik keze (nincs akkora különbség a két kéz között) azoknak ez megy, de akik mindig tudták a domináns kezüket rendesen használni, tehát akik egykezesek, azoknak ez borzasztó nehéz.
(Ahhoz hasonlóan lehetetlen feladat ez, mintha a sutábbik kezeddel próbálnál írni.)
Azoknak a balkezeseknek, akiket jobbkézre neveltek kiskorukban nem annyira nehéz.
Ifjúkoromban vívtam (kardoztam). Akkor még nem volt kard gép, a pást mindkét oldalán bírók voltak és - talán emiatt - nem is volt tiltva a kézcsere.
Általában jobb kézzel vívtam - mert avval tanítottak, edzettek többet -, de alkalmanként kezet váltottam csörte közben. (Ha negyon nem jött be az ellenfél stílusa)
Evvel legtöbbször sikerült annyira megzavarni a delikvenst, hogy enyém lett az asszó. :)
(később rájöttem, hogy az igazi sport a díjugratás. :) )
Gitárosok között sok olyan van, aki balkezes létére jobbkezes módon és jobbkezes gitáron játszik, mert amikor elkezdett tanulni, ilyet nyomtak a kezébe. Olyan is sok van köztük, aki bal- és jobbkézzel egyaránt tud játszani. (Ahhoz hasonlóan lehetetlen feladat ez, mintha a sutábbik kezeddel próbálnál írni.)
Erről a fogorvosi székről még az jut eszembe, hogy tavaly egy négyórás beavatkozás közben jutott eszembe egy olyan kérdés, amit szerintem még senki nem tett fel: miért mindig jobb oldalon állnak-ülnek a fogorvosok, mi van a balkezesekkel?
Az volt a válasz, hogy a mai modern székeket már át lehet fordítani balkezeseknek alkalmas állásba, de mivel eddig sehol nem volt olyan, a balkezesek eleve nem is mentek fogorvosnak vagy jobb kézzel kényszerültek dolgozni. Mindez azért érdekes, mert a balkezesek aránya a népességben eléri a 15%-ot.
Olyan mértékű empátiával rendelkező orvosokkal nem sok helyen lehetett találkozni. Csak csupa jót tudnék mondani, egy valakiről különösen.( Az idős fogorvos hajaz rá, esetleg rokona lehetett.) Dacára az egyébként nem kellemes beavatkozásoknak. Ma ilyet nehéz találni, még a fizetős rendszerben is. Egyébként is csak a próba/eredmény után lehet(ett) véleménye az embernek, de kinek van annyi foga, annyifelé próbálkozni?? :)
A sürgősségi fogászati ellátás a Szentkirályi utcai klinikán volt éjjel-nappal. A Mikszáth téri egykori gangos lakóházban – aminek a bejárata a negatív sarok közelében volt – működött a Konzerváló és a Fogpótlástani Klinika. Azok ablakainak egy része nézett a fás térre, az udvari rendelők előtt nem volt fa. A Krúdy Gyula utca indulásánál volt a gyermekrészleg, ahol pl. a kétméteres Szívós István kezelte a kisgyerekeket nagy türelemmel.
A Mikszáth téri klinikák úgy működtek – mintha ezt is már leírtam volna korábban –, hogy háromféleképpen lehetett bekerülni.
1. Egy körzeti fogorvos beutalta a beteget azzal, hogy ő képtelen szakmailag megoldani a problémát. Valószínűleg ilyen sohasem történt.
2. A beteg vállalta, hogy TC fogják kezelni, azaz tanulmányi célra, amikor hallgatók kezelik.
3. Önköltségért – főleg a külföldiek – fogadták a beteget, de akkor nem a hallgatók, hanem a tanárok kezeltek.
A TC kategóriában a betegek java része a hallgató rokona, ismerőse volt, ezért eléggé sajátos hangulat uralkodott a kezelőkben. Azért is hívtak ismerőst betegnek, mert probléma lett volna, ha a gyakorlati időben nem lett volna betege a medikusoknak, meg mindenféle esetet is be kellett gyakorolniuk, arra volt nekik minimum eset követelményük. Itt azokat a hátsó fogakat is megmentették, gyökérkezelték, amiket az állami rendelőkben simán kihúztak.
A kezelés eléggé lassú volt, mert a hallgatók nagyon óvatosak voltak, ám időnként odalépett a teremben körüljáró és minden szék után kezet mosó tanár, aki átvette a fúrót és pillanatok alatt többet végzett, mint a medikus. Szóval gyakorlatlanok voltak még a fiatalok, de mivel sok idő juthatott egy betegre, sokkal jobb volt az ellátás, mint máshol. Például egy gyökérkezelés során háromszor készítettek röntgent: előtte, közben – ez volt a tűs kontroll, amikor a betegnek tátott szájjal, a fogból kiálló műanyag tüskékkel kellett a másik emeleten lévő röntgenbe menni és úgy megvárni (15-20 percig) a film laborálását, hogy megállapítsák, elegendő mélyen van-e a gyökércsatornában a tű –, valamint a tömés végén, hogy sikerült-e a művelet.
A nem rokon és ismerős beteggel is más volt a medikusok kapcsolata, mint máshol. Például volt olyan, hogy egy beteg lakásán este nyolckor becsöngetett az NDK-s medikus, hogy csak szól, hogy másnap nem 8-ra, hanem 11-re kell mennie kezelésre...
Itt az anyagok is korszerűek voltak, például az akkoriban ritka porcelánfog pótlást is ingyen megcsinálták, amit akkoriban egyetlen fogtechnikusnő készített a városban (valószínűleg az egész országban).
A pótlásnál volt olyan tanár, aki aranyat ajánlott – amit sokszor platinával kevertek, mert a 24 karátos arany önmagában elég puha lett volna –, de az nem látszott, mert be volt borítva porcelán sapkával, vagy hátul volt –, de azt a betegnek kellett fizetnie, sőt a kliniika aranykönyvét az Omker Bajcsy-Zsilinszky úti egyik boltjához elcipelve megvásárolni. Ott egy kis üvegkalickában ült egy idős férfi, aki a kiutalt aranymennyiséget egy – számológépszalaghoz hasonló méretű – aranylemez tekercsből vágta le, miután sublerrel lemérte a hosszát. Ez nem sikerült mindig pontosan, ezért még vágott hozzá pici darabokat. Mndezt egy kis papír szotyolás zacskóba téve adta át a vevőnek, aki azt vitte be a klinikára. Akkoriban nagyon kevés rendelőnek volt az ilyen 24 karátos fogarany felhasználására engedélye.
Akkoriban évi 8 kg fogarany fogyott évente országosan – ezt az MNB Emissziós Főosztálya tartotta nyilván –, de a mai napig nem tisztázott, hogy hová lesz ez az arany elhalálozáskor, különös tekintettel a hamvasztásra. Nincs egy bátor újságíró, aki kiderítené ezt.
Hát ez jutott eszembe erről a fogászatiszék-fotóról.
