Alkalomadtán nagy örömmel megkóstolnám. Csak van egy gond velem: ha finomfőzeléket adsz ropogós héjú kenyérrel, nekem az is épp annyira ízlene. Az is nagyon. Bocs, alighanem genetikai problémám :-)
:-) Na jó, hogy ezt az egymás borzongatását oldjam egy kicsit, elmesélem, mit főztem ma ebédre. Olívaolajon és fokhagymán szép nagy garnélákat megpirít, fehérborral megfuttat, paradicsomos-cukkinis-újhagymás raguba beleforgat, tejszínnel felönt, chili, oregano, bors, só, kifőtt spagettivel össze. Merem ajánlani, kitűnő, és semmi békacomb, semmi pacal. :)
Hirdetés a két VH között. Szerintem a cápa hal, és az nem hús. Pl. egyes katolikus főpapok böjt idején hal alakúra vágott borjúszeletet ettek, ebből gondolom, hogy azt szabad volt nekik.
A finnek erősen kínálgattak jegesmedve szelettel, vacsorára. De kiszúrtam, hogy az édességek között van, inkább jávorszarvast kértem, igazam is lett, a jegesmedve szelet fagylalt volt :-)
Biztos nem tudod, pedig mesélem úton-útfélen :-), hogy magam éltem 7 évig Postakonyhán, másfél évig néphadseregi konyhán (ott néha én főztem :-) ), két évig csehszlovák konyhán, úgyhogy nekem nehéz újat mutatni :-))) Mindenből mindig jót eszem, egyet nem szeretek, a puha héjú kenyeret, azt meg, ha tehetem, kenyérpirító.
Csinálod ezt folyton...., hogy aztán mindenről eszembe jusson valami :) Ugyancsak anyuka történet, hogy a nyolcvanas években hivatalos volt Izlandra, ahol nagyszerű nemzeti csemege a rothasztott cápaszalonna. Egy titka van a dolognak állítólag, hogy sosem szabad úgy venni a levegőt, hogy megérezd a szagát. Falat, lenyel, nemzeti pálinka, lenyel. Ha elrontod, véged. Mindenki elrontja egyébként...
Szerintem nem kötelező mindent megkóstolni, amivel kínálnak. Soha nem voltam kisérletező kedvű, egy gyomorrontás igen meg tudja keseríteni az ember életét, pláne utközben. Magyarúl én vagyok az óvatos duhaj tipus.
Vesevelőt én is megenném, ha valami megbízható helyen látnám az étlapon. A többit inkább hagyom, csigát különösen, mert mindig tiszta fokhagyma a szósz hozzá.
Amikor a Szindbádot forgatták, Latinovitssal, ahhoz a jelenethez, ahol kiüt egy nagy darab velőt a húslevesbe, miniszteri engedélllyel kaptak vesevelőt a vágóhídról :-) (mert konvertibilis exportra ment).
Közben a Közvágóhídon fellázadtak a dolgozók, hogy únják ebédre mindig a bélszínt velővel és borjúmájjal, néha grízestésztát és nudlit kérnek...
A 70-es években Amerikába exportáltunk finom magyar tőkehúsokat hűtőkonténerben. Hogy ne jöjjön vissza üresen a konténer, az amik felkínálták, hogy tesznek bele sertés és marha belsőségeket, mert ők nem eszik (az oroszok sem nagyon), és a kutyatáp gyártók sem tudták átvenni az egészet. Szinte ingyen kaptuk, és egy időre megjelent néhány hentesnél a négylábú mövényevő belsőség. Aki vette, fogalma sem volt róla, hogy amerikai kaját vett :-)
>Nem mondom, hogy rossz volt, de máskor nem valószínű, hogy megismételjük ...
Már meg ne haragudj a szemtelen megjegyzésért, de gyomorilag nem vagy világpolgár :-)
Melbourne-ben a fogadás elején ringli-szerűt kínáltak föl a pezsgő mellé, a ringli apró polipkarokat tartalmazott, rajtuk a még apróbb szívókorongok sorával. Ha bekaptam egyet, pár másodpercig kilógott egy tapadókorongos polipláb a számból. Enyhén sós, finom íze volt.
A pacal anyám szerint világnézeti kérdés. Ő eszik ilyeneket: vesevelő, pacal, békacomb meg se kottyan neki, a minap láttam belapátolni féltucat csigát. De mint rendes szabadgondolkodó, mást soha nem kényszerítene rá az élményre. :-)
Egyszer én is kóstoltam a pacalt, hát - nem lettem addict. És tényleg, nekem is a libabőrös frottírtörülköző jutott eszembe az élményről.
>... már ott volt az a szép nagy gépház, tele görbe felületekkel.
Az ilyenekre úgy mentek a vámosok, mintha madzagon húzták volna őket, ha akartak :-)
De nagyon hosszú ideig működő trükk volt, hogy a svájci órákat a hajógépész behegesztette egy csőbe. Ott sokáig nem találták meg.
Nem hajós trükk, de csempészés. A Szeszgyár sportfelelőse minden este hazavitte a kedvenc bőrlabdáját, és reggel visszahozta. Csak este tiszta szesszel telve vitte haza (nem a sportfelelős volt szesszel telve, hanem a labda). Úgy bukott le, hogy elmesélte a kocsmában. Börtönbe került.
Nekem meg a pacalról az jut eszembe, hogy egy hete egy áruházi büfésor magyar pultjánál egy gusztusos pörköltre rá volt írva, hogy pacal. Óriási bátorsággal rászántuk magunkat, hogy – jóval túl a hatvanon – életünkben először megkóstoljuk.
Evés közben ugyan átfutott rajtunk a fehér frottir nyersanyag riasztó képe, de mivel ez barna volt és vékony csíkokból állt, elhessegettük az eddigi elutasításos hozzáállást és megettük (ketten az egy adagot). Nem mondom, hogy rossz volt, de máskor nem valószínű, hogy megismételjük ezt a kivételes döntést.
Ez a tengervizes nekem is nagyon tetszik, majd megkérdezem atyámat, tudta-e. Nekem csak az rémlik - elmesélésből -, hogy a nevezetes úton olyan alacsony volt a vízállás, hogy a rakomány egy részét uszályba kellett pakolni a dunai szakaszon, hogy ne legyen túl mély a merülés. (Itt most nem kapcsolódnék be a duzzasztómű-vitába.)
A pacalról meg az jutott eszembe, hogy gyerekkoromban volt otthon egy pisztoly alakú öngyújtó, irtó menő darab, valószínűleg valamelyik bécsi út mementója. Atyám üzletileg tök analfabéta, de még ő is próbálkozott csempészéssel, ha már ott volt az a szép nagy gépház, tele görbe felületekkel. Mint hallottam, orkánkabát, nejlon "cicakendő" és efféle öngyújtók pompás rejtekhelye. :)
Akkoriban az volt az üzenet, hogy "Friss pacal érkezett a Matrózcsárdába!", vagyis megérkezett a megrendelt csempészáru.
A Duna-rengerjáró hajók testében ballasztkamrák voltak, ezeket a dunai út előtt feltöltötték tengervízzel, hogy a hajó elférjen a hidak alatt. Ezt a vizet az Àllatkert Pesten átvette.
Amikor a cikket készültem megírni, totál felforgattuk a papámék lakását a sorozatért, aztán kétségbeesésünkben elkértük a tettestárs példányát, persze fejvesztés terhe mellett. Mikor megírtam, kábé két napra rá szórakozottan kihúztam itthon egy fiókot, persze azt, ahol a családi dokumentumokat tartom. Ott volt a kupac tetején az egész. A fene se emlékezett, hogy a papa egyszer kényszerített, hozzam el a holmit, mert nálam legalább jó helyen van. :-)
