Most is 5 fő lesz a maximum és ehhez az év végén 10-ben kell lenni a Világranglistán (mármint a nemzetnek).
Ez a briteknek simán menni fog, így 4 segítőt tudnak majd adni Cave mellé. Hogy ez mire lesz elég az valóban jó kérdés, de lesznek mások is akiknek jó a sprint.
Mit mondjak, ezzel nem lettem okosabb, de az mindenesetre megnyugtat, hogy te sem tudtad kibogozni a szálakat, aki pedig sokkal jobban követed a csapat körüli eseményeket, mint én. :)
Pekingben a legnagyobb csapatok is csak 5 fővel indulhattak, hogy több nemzet képviselhesse magát. Nem tudod, hogy ezen változtatnak-e Londonban? Ha nem emelik a nagyobb nemzetek létszámát, akkor szerintem Cav szinte esélytelen lesz, és nem azért, mert a sprintet ne nyerné meg 99%-ban bárki ellen, hanem mert 4 segítő egyszerűen kevés ahhoz, hogy kontorállja a mezőnyt, és megcsinálja a sprintet, főleg hogy nagy valószínűséggel a spanyolok, németek és az olaszok is ellenérdekeltek lesznek, és valaki közülük minden támadásban benne lesz. Ha létszámot emelnek, akkor is kérdéses a helyzet.
Szerintem lesz egy hosszú szökés, amit utolérnek valamikor, utána pedig elkezd szökdösni mindenki, és valamelyik csoport majd hazaér, és egy Gilbert, Hushovd, Cancellara típusú versenyző megnyeri a versenyt. Ilyen alapon egy jó formában lévő Vinonak simán lehet esélye éremre, mert a zavarosban halászáshoz kevesen értenek annyira a mezőnyben, mint éppen ő.
Ez az a kérdés, amire szerintem akkor se kapnánk egyenes választ, leültetnék őket egymássa szembe.
Az orosz lélek nagy és sértődékeny, két orosz lélek meg aztán pláne. Amit ki lehet hámozni az elejtett félmondatokból, hogy Kash-nak rosszul esett hogy Vinoért minden követ megmozgatott a vezetés őt meg egyből eltiltották. Andrejnek egyébként is van egy személyiségi jogsértéses pere, mert hogy őt a nyaralása alatt a családja körében merészelték zavarni a vámpírok.
De hogy innen hogyan jutottak odáig, hogy szinte köszönő viszonyban se, arra talán már ők se emlékeznek. Gondolom szó szót követett azt így alakult.
Az Olimpiai pályát Cavendisnek rajzolták ez egyértelmű.
Ettől még nem biztos hogy ő nyeri, de szerintem klasszikus szökésnek nincs sok esélye. Talán egy olyan valaki aki ki tud robbanni a bolyból 1-2 kilométerrel a vége előtt. Mivel nem a szokásos sorok fognak felvezetni llehetséges egy ilyen akció.
Kasecskinnel amúgy miért ekkora nagy a harag? Gondolom a távozása körülményei miatt, de azt nem tudom, pontosan min is vesztek össze ennyire.
Pedig Kash nélkül nem nyert volna Vino sem Vueltát, és ha én emlékszem a granadai lejtőzésre, ahogyan kihagyott Valverde előtt, ami után Vino meg tudott szökni lefelé, akkor szerintem neki is illene.
Az olimpia érdekes lesz, ha jól gondolom, akkor a briteknek erősen a Man szigetről súgtak, hogy milyen pályát is kellene megálmodni 2012-re :). Az persze más kérdés, hogy össze tudnak-e rakni egy olyan hatékonyan működő csapatot Cavendish mögé, mint amilyen olasz csapat támogatta Cippolinit Zolderban. Ha sprint lesz, akkor 99% a hazai arany, de hogy ezt a brit csapat össze tudja-e majd hozni az összes többi ellenérdekelt csapattal szemben, arra már nem tenném rá a nyakamat.
Bár ha abból indulok ki, hogy Vino nyert már a Champs Elyssesen is befutót, amekkora harcos, simán kinézem belőle, hogy akár még egy teljesen sík pályán is okozhat meglepetést.
Nem normális ez a fickó, ahányszor és amilyen mélyről visszajött már a korábban nem egyszer, már meg sem lepődöm. Nem hiszem, hogy innen van még esélye úgy visszatérni, hogy hozni tudja a korábbi szintjét, főleg ennyi idősen. De én nagyon szurkolok neki, hatalmas sportember!
Azt írja az újság - biztos forrásra hivatkozva - hogy Szása Vinokurov meggondolta magát és mégse vonul vissza. A Lombardiai körön már indulni szeretne.
1. Leopard-Trek 16:30 2. Liquigas-Cannondale 16:34 3. HTC-Highroad 16:39 a 9 4. Astana 16:40 a 10
1 Jakob Fuglsang (Den) Leopard Trek 0:16:30
2 Fabian Cancellara (Swi) Leopard Trek
3 Maxime Monfort (Bel) Leopard Trek
…
18 Andrey Kashechkin (Kaz) Lampre - ISD Pro Team Astana 0:00:10
19 Fredrik Kessiakoff (Swe) Pro Team Astana
20 Evgeny Petrov (Rus) Pro Team Astana
21 Enrico Gasparotto (Ita) Pro Team Astana
22 Josep Jufre Pou (Spa) Pro Team Astana
23 Robert Kiserlovski (Cro) Pro Team Astana
24 Tanel Kangert (Est) Pro Team Astana
54 Alexsandr Dyachenko (Kaz) Pro Team Astana 0:00:20
148 Andrey Mizourov (Kaz) Pro Team Astana 0:00:49
Hogymikvannak, a Törpök 4. helyen végeztek a csapati-dőfutamon. Vannak még csodák. :-)
Ráadásul heten értek be együtt, csak Djacsenykó és Mizurov maradt le. Szásának elnézem ő hegyi zerge, de a TT specialista Mizu… no mindegy.
A CN auszi szerkesztői még nem dörgölték ki a csipát a szemükből, így náluk még Lampres Kash. No de biztos nem heverték még ki Evans megünneplését. :-)
A harmadik Lombard versenyen Clarke kicsit visszavett, de Nepomuki Jevgenyij belökte a bringát a 10. helyre. :-)
GP Banca di Legnano – Coppa Bernocchi
1. HUTAROVICH Yauheni FDJ 4h32'45"
2. BELLETTI Manuel COG
3. VISCONTI Giovanni FAR
4. KOREN Kristjan LIQ
5. PATERSKI Maciej LIQ
6. KREDER Michel GRM
7. GINANNI Francesco AND
8. FINETTO Mauro LIQ
9. MAGAZZINI Enrico LAM
10.NEPOMNYACHSNIY Yevgeni AST
Jótett nem maradhat büntetlenül és előbb utóbb mindenre fény derül. Az oknyomozók kiderítették, hogy Szása Susemojn egy olasz amatőrcsapat versenyzőjeként nemrég mindenfajta díjakat nyert egy versenyen, mint legjobb külföldi, legagresszívebb versenyző, hegyi trikó és két külön hegyi díj.
Juffre teljesen rendben van, egy szem spanyolunk maradt, őt tessék csak elküldeni a Vueltára. Pláne hogy igen használható segítő.
A 3K sem kíván sok magyarázatot, csak össze ne vesszenek. Gaspa megérdemel egy GT-t, és jó formában is van, akár csak Kangert.
Petrov nem tudom milyen állapotban van...
Akiket egyáltalán nem értek az Mizurov és Djacsenyko. Mizu még csak-csak, ha már leigazolták lehetőséget adnak neki, de Szása nem sokat produkálta magát idén.
Inkább hagytam volna Renevet, benne dolgozik a harci marci.
Assan nélkül már megint egy szem sprinter sincs a csapatban, pedig nem ártana egy lesipuskás...
A jelek szerint nem rohamozták meg a csapatot a lelkes Vuelta-VIPek, mert komoly reárazás történt, immár 650 Euróba kerül a program az eredeti 1.000 helyett.
Szegény Szergej, pedig mennyit melózott hogy hazaérjenek...
Mondjuk haza is értek, és az se volt rossz terv, hogy hosszút nyitott, de nem tudta lerázni Bonot. Az meg papírforma volt, hogy az olasz jobb sprinter.