Most érkeztem vissza az válságstáb éjszakába nyúló tárgyalásán, melyen Mester Gép bajnokságban történő szereplését elemezte. A hátralévő 7 fordulóban a jóslások szerint 1 vereség, 2 döntetlen és 4 győzelem vár gépre. Ha az események a jóslatok szerint következnek be, várhatóan gép az első 5 hely valamelyikén végezve. Gép sűrű hajtébdesés közben nyilvánította, hogy nem elégedett ezzel a jóslattal.
Érdekességként: az egyetlen vereség egy R.gyanús ellenfél ellen következne be, ami gép statisztikája szerint nem megalapozott, mert az egymás elleni eredmények fölényes gép sikert jósolnak(6:2 az eddig egymás ellen játszott mérleg). Mint azt már az eddigiekből is tudjuk ezek a statisztikák nem kellően megalapozottak, értékük Mester szerint egy nagy kalappal egyenlő. De arra legalább jó, hogy gépet felhergeljék.
A háttérben felhangzott lelkesítő muzsika végeztével a jelenlévők szertefoszlottak, mindenki ment a maga kis és nagy dolgára.
5 közé kerülhet. Gép erősen rázta fejét, kinyílvánítva, hogy nem elégedett ezzel a jóslattal.
Tegnap hatalmas öngólt rúgtam. Kinéztem magamnak kivel szeretnék a kupában összekerülni a következő fordulóban. Viszonylag nemrég regisztrált, de eredményei alapján nem tűnt renickesnek. Jó válasz arányunk 53-51 a javamra, egymással még nem játszottunk. Igaz, hogy csoportjában elég magabiztosan vezet de ezt találtam a legmegfelelőbbnek számomra. S jön a mai időjóslás: győzelmi esélyem 48 %, de ami vigasztaló egál esetén én jutok tovább.
No innentől kezdve elkezdem magam herkelni:-) Ne má, ne má, ne mán már mán.
Abban egyetértek, hogy nagyon sok a bugyuta kérdés. 10-ből legalább 8 olyan van amit elolvasás után meg sem próbálok megjegyezni, mert egyszerűen arra az ismeretre nincs szükségem.
Még maradok, de afelé hajlok, hogy már nem sokáig. Ez a sok művészvilágos kérdés, vagy mesék, rajzfilmek és egyéb csemegék ( pl. sport, vallás, matek, sorozat ) nem vonzanak és nem is érdekel. Valós értéket (műveltség) képviselő kérdés kevés van. Az újítások meg egy kalap kakit sem érnek, már minden agyon van bonyolítva. Szerintem sokan kipróbálták már ezt a kvízt és leléptek vagy otthagyták a regisztrációt, ezzel együtt 251 regisztráció van, ami nem sok, ebből nem lesz nagy durranás, ha nem változtatnak a koncepción.
Korábbi játékaim során én is azért veszítettem vele szemben többször, mert amit tud, azt iszonyú gyorsan lereagálja.
Kevesebbet tud, de azt piszok gyorsan. Le kell nyelni a békát, mert ez egy ilyen játék. Kétségtelen, hogy nem esik jól, amikor többet tudsz, és mégis veszítesz.
#újdonság Mint azt bizonyára te is tudod, a Kvízlabirintus egyben kvízjáték, gyűjtögetős kártyajáték és stratégiai játék is, talán még nincs is másik ilyen Magyarországon. A jövőben teszünk egy lépést afelé, hogy szerepjáték is legyen, ugyanis hamarosan megjelennek a játék világában a klánok és attól függően, hogy karakteredet milyennek képzeled, specializálódhatsz valamilyen irányba.Lehetsz ezermester, álmodozó, kuruzsló vagy fosztogató - hogy csak néhányat említsünk a játékba hamarosan bekerülő szövetségekből. Ha tagja vagy egy klánnak, bizonyos kártyákhoz nagyobb eséllyel juthatsz hozzá, segítséget kérhetsz klántársaidtól vagy épp segítheted őket, illetve kapsz néhány speciális képességet is, amely előnyödre lehet a labirintusok bejárása során.A fejlesztés jól halad, de mivel itt egyszerre sok újdonság kerül játékba, a megvalósításra még egy kicsit várni kell.
Na most elképzelek egy olyan klánt, ahol Medve, Badárarcú és még néhány renickes lesz egy klánban:-)
Közeledik a kvízjáték halálának napja. Itt is klánokat akarnak alapítani. Nem volt elég, hogy a másik oldalon a Honfoglalót tönkrebszták? Gép nemsokára összehívja a nagytanácsot és elgondolkozik.