"Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt - késsel a torkán - egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…"
(Théophile Delcassé, egykori francia külügyminiszter)
"Ilyen alapon a mai szlovák vagy román helyzet sem elnyomás, hiszen a kulturális autonómia megvan."
Míg a magyar állam annakidején komolyan vette, és tisztességesen betartotta a területén élő kisebbségek kulturális autonómiájára vonatkozó törvényeket, addig ez nem mondható el a szlovák- és a román államról. A magyar állam pl. sohasem nyomta el és üldözte a kisebbségeit, mint (Cseh)szlovákia és Románia. A trianoni rablódiktátum után ugyanis, ezekben az államokban (de a többi utódállamban is) azonnal elkezdődött a magyarság üldözése és elnyomása, ami sajnos a napjainkig is tart, csak "finomabb" módszerek alkalmazásával. A korabeli magyar államban nem léteztek kisebbégellenes Benes-dekrétumok, nyelvtörvények, útlevéltörvények, nem változtatták meg önkényesen a nemzetiségek eredeti neveit, nem deportálták más vidékekre és telepítették szét őket, nem telepítettek magyarokat a lakóterületeikre, stb., stb.
Az a "kulturális" autonómia tehát, amit a szlovák és a román állam is előszeretettel hangoztat, bizonyítandó, hogy milyen jól bánnak a kisebbségeikkel, csak látszat, porhintés, és kizárólag a nemzetközi közvélemény félrevezetésére szolgál. Ezt azok az intézkedések is egyértelműen bizonyítják – különösen fölerősödtek ezek Romániában –, amelyek az uralmuk alá került magyarság gazdasági- és kulturális életének ellehetetlenítését célozzák meg, amelyek végső célja – hasonlóan az egykori nácikéihoz -, a "végső megoldás", azaz az uralmuk alá került magyarság megsemmisítése...
"...ennek fényében viszont totál értelmetlen volt Bécs-Budapest szemszögéből az egész első világháború, amire aztán szépen ráment az egész ország."
Bocs, de ezt rosszul tudod.
Miután Szerbia nem volt hajlandó teljesíteni a Monarchia követeléseit a trónörököspár meggyilkolása kivizsgálásával kapcsolatban, a Monarchiának sajnos nem maradt más választása, mint fegyveresen érvényt szereznie a követeléseinek. Ennek pedig semmi köze nem volt – még a rejtett szándékot sem lehet felfedezni – egy világháború kirobbantásához. Két állam nézeteltéréséről volt szó, aminek Szerbia volt az okozója...
UI: egyébként már ez is számos esetben meg lett tárgyalva ebben a topikban is, de úgy látom ismét pörgetitek a mókuskereket... :)
Azok a bizonyos szervezetek veszélyeztették az állam és az ország egységét, területi integritását.
A nemzetiségiek magyarul tanítása meg az ő érdekükben történt, ugyanis az államnyelv ismerete nélkül nehezebben boldogultak volna. De ez is csak egy szerény elképzelés maradt, mert végül is nem valósult meg.
Az elszakított magyaroktól bezzeg lelkesen elvárjátok azt, hogy tudjanak szlovákul, szerbül, románul, ukránul, stb.
"a Monarchia egy esetleges első világháborús győzelemmel sem érhetett volna el nyereségeket"
Dehogynem: megszilárdította volna befolyását a Balkánon, megregulázta volna a terrorfészek Szerbiát és az azt bujtogató Oroszországot, valamint pl. Tunéziát kapta volna gyarmatul.
Volt elnyomás. Erőszakos magyarosítás folyt. Így a szlovák iskolák többségét bezárták, kötelezővé tették, hogy a nemzetiségi gyerekek magyarul tanuljanak. Betiltottak nemzetiségi újságokat, szervezeteket, ezt tették pl. a korábban Ferenc József által engedélyezett Matica Slovenskával, amit Tisza Kálmán betiltott. Csak 1919-ben alakulhatott újjá.
"...hanem az azt követő zűrzavaros, Károlyis-KunBélás időszakra ment rá az ország."
Azt nem vitatom, hogy egy sikeres ellenállással kedvezőbb határokat lehetett volna kiharcolni. Károlyi alkalmatlan volt államfőnek, pláne egy olyan vészterhes időszakban, mint 1918-19. Horthyra sajnos ugyanez igaz később.
A legdurvább az, hogy a Monarchia egy esetleges első világháborús győzelemmel sem érhetett volna el nyereségeket, szóval az egész balhénak nem volt semmi értelme. A központi hatalmak ugyan győzhettek volna, erre megvolt az esély (a németek baltázták el a dolgot), de a Monarchia ebben az esetben is max. azt nyerte volna, hogy Németország kvázi gyarmatává süllyed. Ezér kár volt az egészbe belekezdeni.
"Vagy úgy gondolták, hogy kibekkelik a magyar megszállást, az úgysem lehet végleges."
Te most mit és mire föl zagyválsz itt?
Azt írtam, hogy ha majd visszatérnek az elrabolt területeink, köztük a Felvidék, akkor majd sok, addig nem magyarban fel fog merülni, hogy ők tkp. magyarok, és aszerint is fognak élni.
"totál értelmetlen volt Bécs-Budapest szemszögéből az egész első világháború, amire aztán szépen ráment az egész ország."
Érdekes módon az Antantcsapatok a háború végeztével lépték át a határainkat, a cseh-román-szerb megszállók képében, tehát nem az első világháborúra, hanem az azt követő zűrzavaros, Károlyis-KunBélás időszakra ment rá az ország.
A kulturális autonómia Egész-Magyarországon is megvolt a nemzetiségeknek, hiszen élhettek a saját kultúrájukban. Akkor tehát hol is az a nagy elnyomás magyar részről a nemzetiségek felé?
"...1917-ben a Központi Hatalmak legyőzték Romániát, akkor csak kisebb határkiigazítás történt..."
Romániában nem élt 1917-ben 3 millió magyar, ellenben Magyarországon volt 3 millió román. Nem ugyanaz.
Nem véletlen, hogy a Monarchia sem szerb, sem később román vonatkozásban nem óhajtott területi nyereséget elkönyvelni (legfeljesbb minimális, stratégiai határkiigazításokat). Na ennek fényében viszont totál értelmetlen volt Bécs-Budapest szemszögéből az egész első világháború, amire aztán szépen ráment az egész ország.
8077 sz. hozzászólásomban én is pont ezt írtam: "Azzal egyetértek, hogy a mindenkori magyar kormányzatoknak törekednie kell a határon túli magyarság jogainak, autonómiatörekvéseinek támogatására, ehhez nemzetközi támogatást szereznie."
A románságnak országa volt, mégpedig a Kárpátokon túl. Nem kellett volna idetelepülniük, ha olyan rossz itt. De persze ők jobban szeretik elhazudni a történelmet, hogy mennyire ősi román föld Erdély, holott még nem is volt Románia, mikor Erdély már az egységes Magyarország része volt.
"Vae victis! Ez bizony így van amióta világ a világ."
Nem mindig. Lehet normálisan, lovagiasan, az ellenségben tüskét nem hagyva győzni, pl. amikor 1917-ben a Központi Hatalmak legyőzték Romániát, akkor csak kisebb határkiigazítás történt a Kárpátokban, nem volt nagy területelszakítás, az ország kifosztása, a hadsereg lefegyverzése, stb.
De ha neked jobban tetszik ez a vae victis, legközelebb alkalmazhatjuk ezt is, aztán Bukarest tényleg magyar falu lesz.
Erdély ugyanis praktikusan már a Honfoglalás ót Magyarországhoz tartozik, ami azelőtt bolgár fennhatóság alatt volt. És hogy milyen régóta Magyarország része Erdély, azt az a tény is igazolja, hogy az I. Szt. István király által alapított négy egyházközpont egyike éppen Gyulafehérvár volt. A gyulafehérvári egyházközpont alapítási éve az 1000 és 1009 közötti időszakra tehető...
Erdély mindig is Magyarországhoz tartozott. Ezen még az sem változtat, hogy a Habsburgok a török kiűzése után, teljesen önkényesen, nem állították vissza Magyarország területi egységét, és Erdélyt külön kormányozták. Az 1867-es Kiegyezéssel viszont kénytelenek voltak elismerni Magyarország egységét, amivel Erdély újra egyesült Magyarországgal...
Látszik, hogy fel sem fogtad az írásom értelmét, de azért belepofázol. Persze, neked nem kellett feldolgoznod semmit, így nem csoda, ha nem érted... :)
Azok mehettek csak tovább, akiknek volt valamilyen rokona vagy ismerőse az adott országban és vállalta felelősséget a meghívottért. A többieknek ki kellett várniuk a menekültotthonokban az ügyük elintézését...
A 19.szd.-i magyar állam az európai liberalizmus eszméjét követve, az egyén, a polgár szabadságát részesítette előnyben, azaz a polgári szabadságjogokra építette föl a rendszerét. Ez azzal járt, hogy az addig létező területi autonómiákat (székely, szász, jász, kun) Horvátország kivételével megszűntette. Ez viszont semmi esetre sem jelentett elnyomást, mivel a kisebbségek továbbra is teljeskörű kulturális autonómiát élveztek. Így pl. az erdélyi románoknak kb. 2400 oktatási intézményük volt (több mint az anyaországukban), saját sajtóval, kulturális- és gazdasági (pl. bankok) intézményekkel rendelkeztek...
"...ennek semmi köze a revízió hisztérikus igenléséhez."
Én autonómiáról beszéltem mindig, amit sokkal erőteljesebben kéne a magyar államnak követelnie és támogatnia.
"NAgy-Magyarország ábrándjával le kellett volna számolni Trianon után..."
Szerintem az könnyen belátható, és még érthető is, hogy azt a tragédiát, ami az akkori magyarságot érte, nem volt olyan könnyű és egyszerű megemészteni. Szerintem még máig is hatással van ránk, az emberek tudatalattijában még mindig munkál. Ezt éppen azokból szélsőséges megnyilatkozásokból lehet leszűrni, ami mind a két oldalt jellemzi. Ezek azt bizonyítják, hogy az egykori trianoni traumát még mindig nem volt képes feldolgozni a magyarság (mondjuk eléggé nehéz is), de a "javadalmazottaknál" sem normális a helyzet. Őket a trianoni ajándék mind a mai napig, magyarellenes hazugságokra, rágalmakra kényszeríti az ölükbe hullott zsákmány megtartása érdekében...
"Nagy részük nem menekült volt, hanem gazdasági migráns. Mégsem küldték haza őket az osztrákok."
Erre utaltam az "egyéb" ok megjelöléssel.
Természetesen nem küldték vissza a magyar menekülteket, mert nyilvénvaló volt, hogy egy embertelen diktatúrából menekültek. Viszont nem is lófrálhattak össze-vissza Európában, és nem követelőzhettek, hogy ide, meg ide akarok menni, mint a mostaniak. Szépen regisztrálniuk kellett, hogy melyik államba szeretnének menni, és meg kellett várniuk az adott állam beleegyezését, vagy az esetleges elutasítását, mert ilyen is előfordult.
"Hol volt annak idején területi autonómia Európában?"
Pl. Magyarországon.
Horvátország ugyanis teljeskörű önállóságot élvezett a magyar államon belül...
Az összeomláskor Vojtech Tuka Béla is igyekezett menteni az irháját, majdnem eljutott Spanyolországba, de – alig félnapi járásra a határtól – felismerték és elfogták a szövetségesek. Mint háborús bűnöst, kiadták a „helyreállt” benesi Csehszlovákiának. Újra bíróság elé állították, ezúttal a pozsonyi várban, országlása színhelyén. Nem utolsósorban a zsidó lakossággal szemben elkövetett népirtás vádjában találták bűnösnek, halálra ítélték, és 1946. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén annak rendje-módja szerint fölakasztották.
Higgyük azt, hogy a bitó láttán felmerülhetett az elméjében: talán szerencsésebb lett volna megmaradnia a jogfilozófia emelkedett eszmeiségénél – megmaradnia magyarnak.
