Én úgy értettem, hogy a te hozzászólásodban (Értettem én a viccet, csak a :-) maradt le.) a szmájli hiánya a saját korábbi posztodra (Úgy, hogy a páratlan oldalon van.) vonatkozik, míg tiborpapa a sajátjára értette, ahol pedig van vigyorjel.
Ezt a hármas aranyszabályt ma betanítottam az összes Bécsi úti száműzöttnek, és széles körben visszaigazolódott, hogy igen, lehet valami hasonértelmű belső utasítás. :)
Ma többször eszembe jutott ez a megjegyzésed. Nézegettem az embereket úton-útfélen, és elég vicces, hogy míg egyesek sálat kötnek, átmeneti kabátot vagy maxipulóvert vesznek - sőt láttam már bokacsizmát is -, mások spagettivállpántos topban, rövid nadrágban, papucsban kódorognak. Csodás dolog az emberi hőérzékelés. Mondjuk, ezt minden ősszel átélem a mediterráneumban. Míg én bőrdzsekiben hisztizek az én drágámnak, hogy nem vagyok hajlandó a városnéző busz tetejére ülni, mert megfagyok, odafönt a skandináv turisták félmeztelenül vigadnak. :-)
a hatalmas képanyag rettentő igénytelenséggel van prezentálva az angolnyelvű közönség felé.
Ez kétségtelen.
Hát szerintem, egy - a Prokugyin-Gorszkij-fotókkal foglalkozó cikk kapcsán - a képek alkotójára történő hivatkozás az alkotó vezetéknevével a legegyszerűbb.
(Ez is, csak így hátrányban van, aki nem olvasta a cikket, így nem tudja, hogy az miről szól. De ez meg az én bajom.)
Hát szerintem, egy - a Prokugyin-Gorszkij-fotókkal foglalkozó cikk kapcsán - a képek alkotójára történő hivatkozás az alkotó vezetéknevével a legegyszerűbb. :-)
Az EnglishRussia valóban remek kiindulópont, csak a hatalmas képanyag rettentő igénytelenséggel van prezentálva az angolnyelvű közönség felé. Ezt bátorkodtam lentebb szóvá tenni. Szegény Jamrik Levente is ezért érezhette inzultálásnak, amikor a Norilszk-posztját az EnglishRussiához hasonlítottam.
A macskák ilyenkor először elbújnak, majd a buli csúcspontján rájönnek, hogy ez mégiscsak érdekes. Ilyenkor fölülnek az asztalra figyelmet koldulni és lekáderezni a vendégeket. Szőrallergiásoknak kihívás, de azért meg szokták oldani.
Legutóbb szerintem ott hagytuk abba a szervezést, hogy én szállítom a kilátást, a kalácsot és a kakaót, te pedig fogadod a topiktalit, és bemutatsz a macskáknak. Nekem ez a projekt még mindig naggggyon tetszik. :)
Lelkes voltál (és elnézést, hogy múlt időben írok, de ez egy megtörtént esemény :) ), hozzáértőnek tűntél, élvezetes volt mind az, amit az előtt a bizonyos kapu előtt kaptunk, mind az, amit azon belül. :)
Azért írom, hogy "hozzértőnek tűntél", mert magam nem vagyok az. :)
Akire én gondolok, annyira kitartott, hogy még utánatok ment el... :-)
Nálam ez úgy lett, hogy kábé tizennyolc éven át minden örökségnapokon hangosan kifogásoltam, miért nem nyílik meg több társasház, elvégre az a legérdekesebb, belesni oda, ahová semmi esélyed bejutni, mert visszatart a bezárt kapu, és nem is valami hivatal van odabent, hanem egyszerűen csak: laknak. Egyszer aztán azt mondta nekem az egyik szervező, hogy ne dohogjak, hanem nyissam ki azt a kaput... És tényleg. Ez volt a harmadik év, és komolyan mondom, eddig csak jó élményeket szereztem. Mondjuk az exhibicionizmusom is jól van lakatva ilyenkor egy komplett évre, de ha még lesz örökség napok jövőre is, meg én is leszek, rám lehet számítani.
"de Nyuszi nem lehetett a háznézés végén a felső tetőn"
Pedig de. Sajnálom, ha esetleg nem voltam egyértelmű. Ha szabad magyaráznom a bizonyítványom, a legvégét úgy értettem, hogy Emmával hármasban lettünk volna a tetőn. Lelki szemeimmel el is képzeltem, hogy kicsit lemaradunk a majdnemlegvégétől, így a lépcsőn lefelé be tudok mutatkozni. De mivel nagyon beleményedtek egy komolynak tűnő beszélgetésbe, ezért negyed egykor elindultunk lefelé a tetőről. Tehát a program nemhivatalos része még tartott, amikor mi eljöttünk. :)
A kilátás valóban pazar volt. Általában Budáról szoktam Pestet (és persze Budát) szemlélni, nem is tudtam önállóan rendesen tájékozódni. :-)
A mosókonyha tetejéről - ami nem tűnik sokkal magasabbnak - még sokkal szebb volt a látvány.
Bocs, hogy a kibic közbeszól, de Nyuszi nem lehetett a háznézés végén a felső tetőn, mert azt írja, hogy nem tudtak kitartani a legvégéig, el kellett előbb menniük.
Ennek a házlátogatásnak az a tanulsága, hogy a főváros belső részein még sok házat lehetne ily módon bemutatni, hiszen bizonyára csaknem mindenhol voltak híres lakók, mégha azok nem is ugrottak ki a második emeletről... Csak egy-két lakó lelkesedése kell hozzá és máris 80 érdeklődő hallgatja a ház és lakói történetét. Ezt tapasztaltuk tegnap a Papnövelde u. 2-ben is.
Köszönet a fáradságotokért, hogy emlékezetessé tettétek ennyi embernek ezt a napot. Merthogy ritkán látjuk felülnézetből a hetedik kerületet.
Te voltál fenn a tetőn, a legvégén? Egy régi ismerősöm belekezdett egy bonyolult és elég rémes történetbe, nem volt szívem félbeszakítani, pedig éreztem, hogy akik ott téblábolnak, valamilyen okkal teszik... :-) Sajnálom és köszönöm!