A mostani HVG-ben van egy riport a csapatot finanszírozó Szamruk-Kazina állami vagyonkezelő elnökéről, Timur Kulibajevről.
Az apropó, hogy kazah részről Kulibajev vezeti a tárgyalásokat a Karacsaganak gázmező ellenőrzéséről. A mezőt még a 90-es évek elejének pénzszűkében adták el (jelenleg brit-olasz-amerikai-orosz kézben van), de azóta sok minden változott és az állam szeretne 10%-os tulajdonrészt szerezni. Ebben az ügyben jár el Timur a regénybeli névrokonával ellentétben nem éppen jótét lélekként, állítólag a zsarolás határát súroló stílusban.
Miután ő rendelkezik a csapat költségvetési támogatása felől talán érdekes, hogy miféle emberről van szó. Ha egy szóban kéne összefoglalni: ambiciózusról. :-)
Emberünk a Moszkvai Lomonoszov Egyetemen szerzett közgáz diplomát, ami három dolgot feltételez. Egyrészt a családja a pártvezetés felső tizedébe tartozhatott, másrészt volt mit a tejbe aprítaniuk, harmadrészt nem értelmetlen ember.
Ez utóbbira utal az is, hogy a karrierépítés mely módját választotta: feleségül vette az Elnök középső lányát.
Ehhez mérten jó magasra emelkedett, a Szamruk-Kazina elnökeként úgy 80 milliárd dollárnyi állami vagyon felett rendelkezik, elnöke a KaZMunaiGaz állami olajtársaságnak, a Kazah Államvasutaknak és tagja a Gazprom igazgató tanácsának. Egy WikiLieks kiszivárogtatás szerint a Kazah gazdaság 90%-át tartja ellenőrzése alatt ami nem kis szó.
A magánvagyona sem csekély, az asszonnyal közösen alapított cége birtokolja a második legnagyobb bankot az országban a Forbes becslése szerint kettejük vagyona 1,3 milliárd dollár – fejenként.
Nem félős az elvtárs, mert ujjat mert húzni az apósával. Egy ideig külön élt a hitvesétől, sőt született egy gyermeke is balkézről. De most már szent a béke, annyira, hogy az Elnök egyik lehetséges utódaként emlegetik.
Szempontunkból fontosabb, hogy nagy sportbolond. Szenvedélyes golfos, de pl. a kazah boxszövetségnek is elnöke.
Naszóval ő küldte Mahmetov kartársat a csapathoz csak hogy tudjuk mi merre hány lépés...
Nem irigylem Beppe Martinellit, ennél a Cosa Nostra is csak egy fokkal lehet rosszabb. :-)
Az idei szezon kiábrándító volt számára. Azt mondja a Tour után túlzásba vitte az edzést, azért sikerült rosszul a Vuelta.
Az átigazolásáról szóló döntést hosszas tárgyalások előzték meg Martinellivel. Szabad kezet kapott a versenynaptára összeállításakor, így tervei szerint a Tirrén-Adriai körversenyen, egy-vagy két klasszikuson, a Romandiai körversenyen, a Dauphinén, a Svájci körön és a Touron.
A csapatban elfoglalt helyéről igen diplomatikusan annyit mondott, hogy Vino a csapat kapitánya és jól fognak együtt dolgozni.
Alekszej Ljalko, Diasz Omirzakov, Berik Kupesev (ő asszem volt már a „nagy” Astanában, de akkor még Kupesov volt a neve), Artem Zaharov, Szergej Kuzin, Matvej Nyikitin, Pavel Gackij, Szultanmurat Miralijev, és Nyikolaj Ivanov.
Nem teljesen tiszta hogy ez az Astana-2 leendő országúti kontinentális csapat, vagy a végleges pályakerékpáros egység, de úgy vélem az előbbi.
Hajnan egy kb. 1/3-ad Magyarországnyi sziget Kína déli részén úgy 9 millió lakossal.
Az éghajlat trópusi, nagyjából Kuba szélességén fekszik. És van egy 9 szakaszos körversenyük, ami most zajlik.
Miután tavaly Valentin Iglinskij nyert, az Astana is ott van címet védeni.
És nem is állnak rosszul, két szakasz után Bálintunk második helyen áll.
A java a pályakerékpárról szól, ugyanis november 4-6-ig Astanában a szép új velodrome-ban lesz az idei Pályakerékpár-világkupa első állomása.
A verseny díszvendég lesz Pat McQuaide az UCI elnöke, az UCI szponzorainak képviselő, A Giro szervezői, a diplomáciai testületek képviselői és sok más VIP. Képviselteti magát az Astana kerékpárcsapat is, ezt a küldöttséget Vino vezeti. Vino meghívta Phil Gilbertet is. Hogy pontosan milyen alapon arra nem tértek ki, de akár mint jószomszéd, akár mint a World Tour idei győztese is megfelelő VIP. :-)
Fontos megállapodást kötöttek a Samruk-Kazina pénzalappal, mely a Kazah kerékpársport főszponzorává lépett elő.
Úgy fest a jövőben három Astana is lesz, a ProTeam, az Astana-2 kontinentális csapat és egy pályakerékpáros egység.
Az Astana-2 a fő proritás. A csapat vezetője az Astana egy meg nem nevezett sportigazgatója lesz. (Dmitrij Szedunt rebesgették korábban) Színtiszta Kazah egység lesz és Kontinentális besorolású, azaz harmadosztályú. (a konti besorolás azért fontos, mert így nyitott a nemzetközi szereplés lehetősége)A novemberi Világkupán az Astana-2 fogja képviselni Kazahsztánt, de a jövőben külön pályakerékpáros egység is lesz.
A cél az, hogy hasonló rendszert alakítsanak, ki mint amilyet a Rabobank. Hollandiában a gyerekcsapattól a ProTeamig mindenféle csapatot támogat a bank.
Természetesen boldog hogy az Astana versenyzője lesz, ez az első igazán nagy csapat amiben versenyez.
Martinelli környékezte meg a Hamburgi klasszikus alatt, alternatíva volt még a Vacansoleil és a Radioshack.
A csapatból Brajkoviccsal van jóban szóval örül, hogy együtt tekernek majd.
A versenynaptáráról még semmit nem tud, ezt Martinoval fogja majd megbeszélni az edzőtáborban ami Spanyolországban lesz majd november végén vagy december elején.
Jegor Szilin nyerte a Herald Sun Tour királyetapját Lenn Délen.
A Vueltáról annyit mond, hogy pszichésen nem bírta. Nagy volt az "ellentábor", sokan nem látják szívesen a csapatban és ezt éreztették vele a verseny alatt. Előtte napokig nem aludt mert az utolsó pillanatig bizonytalan volt hogy indulhat-e.
A Vinokurovval valaó kapcsolatáról nem volt hajlandó bővebben beszélni, mert "nincs itt az ideje".
Annyit azért mondontt hogy a viszonyuk köszönő jellegű. Nem vesztek össze, de nem is barátok, Tiszteli Vinokt, mint versenyzőt, de tett és mondott bizonyos dolgokat.
Azt mondja, hogy ő tudkja miért ment el Contador, de nincs itt az ideje, hogy elmondja.
Hosszasabban beszél Nyikolaj Proszkurinról, a kerékpárszövetség előző vezetőjéről. Proszkurin bírálta a csapatvezetést az idei eredménytelenség miatt. Nem meglepő módon Kash nem ért egyet vele, de ehhez tudni kell, hogy Proszkurin mindent megtett annak érdekében hogy keresztbe tegyen neki és megakadályozza a visszatérését.
Andrej szerint a csapatnak nem nemzetközi sztárokra kellene építenie, hanem a kazah versenyzőkre. Ez mondjuk nem teljesen önzetlen álláspont...
Köszönöm a cikket. Imádnivaló pofa ez a fiú. Megmondom őszintén örülök, hogy otthon marad a család. Szibill otthon nyilvánvalóan szép karriert csinálhat, és szerintem Assan is sokkal nagyobb hasznára lesz a világnak, ha otthon foglalkozik az utánpótlásneveléssel, ha végképp kikopik a pelotonból. Meg hát el lehet őt képzelni a sztyepp nélkül. Mintha egy sas a kalitkában.
Jó volna azért, ha visszanyerné az egészségét, és még futna egy két jó évet. A gyerekei egyszerűen gyönyörűek. Hiába, én megmondtam már 2006-ban, hogy ebben a srácban van spiritusz.
A fő célja, hogy rendbe szedje a gerincét. A csapat csontkovácsa kezelte és pihenést javasolt, de egy kerékpáros, akinek év végén lejár a szerződése nem pihenhet. Egy híres olasz csontkovácshoz is elment, aki még Armstrongot is kezelte.
Szeretett volna indulni a Vueltán, hogy formába jöjjön a VB-re, de Ajdar inkább Kasecskinnek rendelt alá mindent, hiába mondták, hogy Andrej még nincs kész.
A szakmában nem volt szerencsés de a magánéletben igen, immár komplett a család, mert áprilisban kislánya született: Szati. A felesége otthon szült és csak akkor ment vissza hozzá Nizzába, mikor már könnyebb volt utazni a kislánnyal.
Jelenleg olyan teljesen átlagos problémáik vannak, hogy Astanában képtelenség bejutni a jobb óvodákba ( a fiú 3 éves) és a magánóvodák többsége csak félnapos. Szóval épp helyet keresnek.
Probléma, hogy a felesége nem tud Franciaországban dolgozni. Szemészorvos, de hiába végzett a legjobbak között a hét évnyi tanulást lehúzhatja a lefolyón az EU-ban.
Éppen e miatt odahaza képzeli el a jövőt és nem vesz házat Nizzában.
Van új tetkója: két fecske a karján. :-)
Kérdezték Contadorról, de nem voltak közeli kapcsolatban, csak pár szótváltottak.
A csapat idei évéről az a véleménye, hogy peches volt. Szerinte Kreuzigerr jól ment a Giron és ha Szása nem töri össze magát, akkor a Tour is jó lett volna. Kessi előtt megemeli a kaplját, mert „megmentette a Vueltát”.
A c-vel vitatkoznék. Szása felesége nagyon csinos nő, mindig ízlésesen öltözik. Kizárt dolog, hogy tudna róla, hogy a férje ebben az izében mutatkozik nyilvánosa. Marad az a és b.
Szása Vinokurov tegnap együtt edzett Phil Gilberttel és Eddy Bácsival és az edzés végén arra a következtetésre jutott, hogy nem indul a Lombard körön, hanem az egészségére tekintettel inkább a Nemzetek Időfutamán vesz részt 16-án.